Gazdag Dániel
2021.05.11 Gazdag Dániel a Philadelphia Unionban csapatához igazolt!
A Honvéd beszámolója szerint Gazdag Dániel 2010 márciusában került Nyíregyházáról a kispesti csapathoz, azaz több mint 11 év után hagyja el az együttest. A hatszoros magyar válogatott labdarúgó 2014 szeptemberében mutatkozott be az NB I-ben, összesen 175 bajnokin viselte a Honvéd mezét. A klubhonlap szerint a 25 éves támadó középpályás Détári Lajos után a Honvéd második legmagasabb átigazolási összegért értékesített labdarúgója lett.
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Philadelphia Union 1.5 millió eurót, vagyis körülbelül 537 millió forintot fizet a Budapest Honvédnak Gazdag játékjogáért.
A Philadelphia Union közleménye szerint Gazdag kétéves szerződést írt alá, ám az amerikai klubnak – további, nem nyilvános átigazolási díjért cserébe – lehetősége van azt meghosszabbítani további egy plusz egy évvel.
„Különleges érzések kavarognak bennem, hiszen több mint tizenegy évet töltöttem Kispesten, furcsa lesz egy új helyre menni, de örülök neki, hogy kipróbálhatom magam külföldön. Jó lehetőségnek tartom, hogy a Philadelphiához igazolhatok, ezért is mondtam igent az ajánlatra, boldog vagyok, hogy szintet léphetek a karrieremben. Több lehetőségem is volt, korábban is kerestek, de azt szerettem volna, és ezt beszéltem meg a klubvezetéssel is, hogy nyárig maradok, segítve a csapatot a bennmaradásért vívott küzdelemben. A Philadelphia ajánlata nemcsak szakmailag volt csábító, hiszen a családommal egy jó helyre költözhetünk, ráadásul erős csapatról van szó, az előző szezonban megnyerte az alapszakaszt az amerikai bajnokságban, szerepel a CONCACAF-zóna csapatainak kiírt sorozatban, egyértelműen előrelépésnek értékelem a klubváltást. Hosszú időt töltöttem a Honvédnál, itt nőttem fel, itt lettem felnőtt futballista, apuka, bajnok, kupagyőztes, minden szempontból sikeres volt az itt eltöltött időszak, csak pozitívumokat mondhatok erről a tizenegy évről, és köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ezen az úton” – idézi a honvedfc.hu Gazdag Dánielt.
„Dani ízig-vérig Honvéd nevelés, a Magyar Futball Akadémián indult a karrierje, szinte a szurkolók szeme láttára nőtt föl – mondta a klubhonlapnak Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – Itt lett belőle NB I-es játékos és Kispestről került be a magyar válogatottba. Számtalan góllal, emlékezetes meccsel, mozzanattal, díjjal örvendeztetett meg minket, nagyon büszkék vagyunk rá, és köszönettel tartozunk azért, amit a Budapest Honvédért tett. Jó példával állhat minden akadémiai játékos előtt. Természetes, hogy ki szeretné magát próbálni külföldön, és úgy is állapodtunk meg vele, ha megfelelő ajánlat érkezik akkor ezen a nyáron elengedjük. Biztos vagyok benne, hogy Amerikában is megállja a helyét és viszi a jó hírünket a világban.”
Gazdag Dániel jó idényt futott, a válogatottban öt mérkőzésen lépett pályára, sőt Andorra ellen (4–1) megszerezte első gólját a nemzeti csapatban. A bajnokságban 13, a Magyar Kupában 5 gólig jutott, s fontos szerepe volt abban, hogy a Bp. Honvéd bent maradt az élvonalban.
Az MLS jelenleg is zajló idényében Gazdag mellett két magyar légióst találhatunk: Sallói Dániel a Sporting Kansas City játékosa, míg Schön Szabolcs egy hónappal ezelőtt szerződött az FC Dallashoz.