magyarfutball.hu

2024.06.28 Hegyi Krisztián a skót Motherwell csapatához igazol!

Hegyi Krisztián a szezon végéig kölcsönben a skót élvonalbeli Motherwell csapatához került az angol West Ham Unitedtől - erről a magyar kapus újdonsült együttese adott tájékoztatást.

- Krisztián tegnap késő este érkezett meg. Örülök, hogy csatlakozhatott az új csapattársaihoz, és együtt tölthetett egy kis időt velük. Több okból is nehéz lehet új kapusokat szerződtetni, de Krisztián minőséget képvisel és rengeteg potenciál van benne. Most már két erős kapusunk van a klubnál, akik a szezon kezdetén megküzdhetnek egymással. Krisztián megmutatta, hogy minőségi játékos, és mivel még csak 21 éves, egyértelmű, hogy még fejlődhet, és ez a környezet tökéletes számára, hogy ezt meg is tegye - mondta Stuart Kettlewell vezetőedző.

Hegyi még 2019-ben költözött Angliába, néhány szezon után a West Ham U23-as csapatának elsőszámú kapusa lett, majd a 2022/23-as szezonra csapatkapitánynak nevezték ki. 2023 nyarán a kapus kölcsönbe a Stevenage-hez került, ahol a 2023/24-es szezon első felében hatszor lépett pályára. A szezon második felére a holland FC Den Boschhoz került, ahol első számú kapus lett.

A fiatal hálóőr 2023 márciusában szerepelt először a magyar utánpótlás-válogatottban, később pedig a felnőtt válogatott keretébe is behívták.

A West Ham a kölcsönadást megelőzően 2027-ig meghosszabbította a kapustehetség szerződését.