comments

1. 
   admin fgymat

   # 1

   2024.12.29, 12:46

   „Bikucit"
   Valamennyien ismerik a fajtáját, pedig tulajdonképen kicsiny az a tábor, amelyikhez Bikuci is tartozik. Mindjárt elöljárójában elárulom azt is,hogy Bikuci csak a futballneve Hauser Jenőnek, aki ma a III. kerületiek dicsőségét öregbíti. Azért mondom, hogy ma, mert Bikucinál az ember sohasem lehet biztos. Alapjában véve fiatalember még, de pályafutása máris elég kusza rajzolatot mutat, amelyen Kassa, Temesvár, Erzsébetfalva, Belgrád, Nápoly, Graz, Eszék, Bécs vagy Szombathely futballcsapatai csupán a főállomásokat jelzik. Tudnivaló az is, hogy a különben tehetséges futballista közben a hivatalnok, főpincér, választási kortes, kereskedő vagy adóvégrehajtó nemes hivatásait is betöltötte, holott valóságos mestersége szerint ezektől némileg idegen életpályát tanult, mivelhogy Bikucs lényegében hentes. És mészáros. Mindez azonban személy szerint csak Bikucira mondható el ilyen pontossággal, de az ő sodródó fajtájának lényege nem ez. Bikuci a megtestesítője annak, amit „vérbeli futballista” szóvalakkor szoktak megjelölni, ha mondjuk Bikuci vagy valamelyik testvére az élet valamelyik csávájából a maga egészen zseniális cselvetésével vágja ki magát. Mert teszem éppen Bikucinál az „ arcáról és nevéről ítélve senki sem gondolná, hogy született és ellenőrizhető keresztény,aminek alapján viszont újfent csak meglepetés, hogy a Graziei Hakoah csapatában sokáig békességgel játszott s a végén őszinte sajnálattal bocsátották el — egészen más okok miatt. Erről az okról viszont sejtelmük sem vólt a gráciaknak. Bikuci népe kicsiny, ám mindenütt jelenvaló. Ha futballcsapatával megérkezik, ő száll le a vonatról legelőször, a vendéglátók elnöke az ő kezét szorongatja, mert Bikuci sürög-forog s a menezser boszankodva vagy derűsen — a vérmérséklete szerint — igyekszik mégis előtérbe tolakodni, nehogy megfeledkezzenek róla. Mert egyébként Bikuci kifogástalan eleganciával öltözködik, fellépése imponáló s ha ellesi azt a tervedet, hogy autót vagy vendéglői asztalt akarsz foglalni, még ki sem nyithatod a szád, Bikucs jól szabott ruhájában már tárgyal, alkuszik, veszekszik soffőrrel, pincérrel, kalauzzal s te csak a végén kerülhetsz előtérbe. A fizetésnél. Bikuci beleszól mindenbe, kedvesen, tolakodóan, de mindig úgy, hogy megharagudni sohasem tudsz, csupán bosszankodni. Mert ha rászólsz, elneveti magát, azonnal visszavonul s megjegyzi, hogy nem ezt érdemli, amiért annyit dolgozik. Mondom, nem a futballista mivoltáról beszélek itt, hiszen mindnyájan jól tudjátok, hogy mit ér a játékban. De hogy jobban megértsék, ahhoz „munkában” kellene látni Bikucst, vagy kicsiny népének egy más fiát. Őt magát például láthattátok volna vasárnap a cseh—magyar mérkőzéssel kapcsolatban. Azért mondom, hogy kapcsolatban, mert amint az alábbiakból kitűnik, Bikuci nem lehetett el szerep nélkül ezúttal sem. Kicsit büszke is vagyok rá, hogy Pesterzsébet a hazája a Bikucinak is. A pálya előtt találkoztunk s míg én elváltam a barátaimtól, ő már elsietett a bejárók felé. A szabadjegyesek kapuján nem jött be velem, de amint a kaput elhagytam, már benn volt és nevetve surrant el mellettem. Nem, egészen bizonyosan nem volt semmiféle jegye sem. Hamarabb érkezett el a tribün előtti lezárt útra is, mint én, akinek pedig az újságírói szabadjegy nyitja az utat. Itt már szembe jött velem, visszafelé és indignálódva vezetett két utat a páholysorok irányában. Láttam, amint az előkerült jegyszedőre rákiáltott, hogy miért fizetik őket,ha nem tartanak rendet. A jegyszedő meghökkent és készséggel leseperte Bikuci előtt az egyik ülőhelyet.' ; ■' Kérem egészen biztos vagyok benne, hogy Bikucinak nem ide szólt a jegye. Bikucinak, mondom, semmilyen jegye sem volt, mert Bikuci egyszer már kijelentette előttem, hogy ő már futballért többé nem ad ki pénzt. Minek is? De meggyőződtem erről onnan is, hogy nemsokára viszont ott pillantottam meg, ahova senkinek sem lehetne jegye. Bikuci egyszerre csak feltűnt a kerítésen belül, bent a pályán. Jó érzéke van Bikucinak, hogy is állt volna meg egy helyben. Derék honfitársam magasra emelt tekintettel végigsietett a salakpályán, szemével mintha messze kémlelne s én megfigyeltem, hogy körülment a futópályán. Vagy öt percig tartott és ezen körútján .Bikucs megfigyelhette, hogy sehol meg nem állhatna, mindenütt egy percen belül kérlelhetetlenül hozzája lépne az első rendező. Csak az állóhelyen lelne nyugalmat, ám várjon mehet-e állóhelyre Bikuci ? Ugyan! Befejezvén a körsétát, isteni kedélyességgel ért Bikuci újra a bejáró elé és a nagy jellemeket jellemző non balance-al egyszerűen behaladt a játékoskapun, le az öltözőkbe. Mikor legközelebb megpillantottam, akkor már a válogatott csapatok fent voltak a pályán és a fényképészek hada állt sorfalat előttük. Bikuci természetesen szintén ott serénykedett, megfogta a Fogl II. két vállát, kicsit fordított rajta, míg jó lett a világítás, majd felemelvén kissé a Bukovi állát, látszott rajta, hogy megnyugodott és a fényképészek elvégezhették a dolgukat. Aztán Bikucs újra eltűnt a szem elől, csak félidőben láttam megint, amint a visszatérő cseh csapat előtt járt, kitárta a két karját és nagyon elégedetlenül csóválta a fejét, hogy olyan lassan nyitnak utat a játékosoknak. Ő maga pedig bentfelejtkezett megint a salakon, amit egyébként rendőrök kezdtek megtisztítani a közönségtől. Vagy egy tucat rendőr közelgett nyílt sorban és terelte ki a nézőket a „helyére”. A vér megfagyott bennem, látva hogy Bikuci bajban van. Csak néhány lépés és Bikucinak el kell tűnnie. Ám újra csak büszke vagyok Pesterzsébetre, mert Bikuci helyt állt magáért. Mikor vagy öt lépésre került mögötte a rendőrsor, Bikuci hirtelen megfordult,, boldog meglepetést árult el, habozás nélkül oda lépett az egyik rendőrhöz, megfogta a karjánál és rámutatott azokra a helyekre, ahol még bennrekedt néző a korláton belül. Messze volt a sajtópáholytól, de meg lehetett figyelni, hogy Bikuci jóindulatú tanácsokat ad a rendőrnek, hogy az az embereit hol helyezze el. Kezeivel szélesen mutogatott, a tenyerével a levegőben több irányt vágott, meggyőzte a rendőrt, hogy az ő elvei a helyesek s látszott, hogy a rend derék őre megértőleg bólintott. Azután Bikuci néhány türelmetlen gesztussal exkazálta magát, elsietett, nem, dehogy kifelé, oda tartott a cseh kapu mögé és leült Planicka mellé a földre. Még kétszer láttam azután. Egyszer Vámos mellett tűnt föl, amint az taccsdobásra készült és ekkor Bikucs lehajolva heves szóval rágta a szájába, hogy mit csináljon, majd meg Hayni sérülésénél az elsőnek futott be a pályára, ő kapta föl a földről és rázta meg legelőször, majd kiharcolván a pályáról, előzékenyen átengedte Hayninak a helyét, a cseh kapu mellett a földön. Bikucs a legközvetlenebbül végigélte a mérkőzést.

   
   Sporthírlap
   1927.10.15