Vass Ádám
2016.01.20 Vass Ádám hosszabbított az MTK-val
Újabb meghatározó játékos gondolta úgy, hogy hosszabb távon is a kék-fehér csapatnál képzeli el labdarúgó karrierje folytatását. Vass Ádám 2019-ig meghosszabbította szerződését az MTK Budapest csapatával.
Vass Ádám 1988. szeptember. 9-én született Kápolnásnyéken, és a Ferencvárosban kezdte pályafutását, a juniorcsapatban. Igen fiatalon, már 16 évesen külföldre szerződött, 2004-ben az angol Stoke City csapatához igazolt. A Stoke korosztályos csapataiban három esztendőn át szerepelt, rendszeresen készült az első kerettel is, de a bemutatkozása mindig elmaradt. 2007. júniusában a Seria B-ben, azaz az olasz másodosztályban szereplő Bresciába igazolt. Itt lett igazi érett játékos, a feljutó együttesnek oszlopos tagja volt. A Seria A-ban húsz mérkőzésen szerepelt.
Néhány kellemetlen sérülés után a CFR Kolozsvár és a belga, KV Oostende érintésével került az MTK Budapest csapatához a még mindig csak 28. életévében járó futballista, aki 2014 óta erősíti Garami József, illetve László Csaba alakulatait. Az MTK-nál a 38-as mezszám az övé.
Ádám eddig 48 alkalommal szerepelt kezdő játékosként az NB I-ben. Összesen 53 első osztályú mérkőzésen szerepelt, 1 gólt szerzett (2014. május 3-án az Újpestnek lőtte, a Szusza Ferenc Stadionban).
A magyar válogatottban idáig 11 alkalommal léphetett pályára, gólt még nem szerzett.
Domonyai László klubigazgató így nyilatkozott a rutinos középpályás szerződésének meghosszabbítását követően:
– Vass Ádámmal hosszú távú szerződést kötött az MTK Budapest. Ádám a pályán és az öltözőben is meghatározó tagja a közösségünknek, büszkék vagyunk rá, hogy sokévi külföldi szereplés után az MTK-ban otthonra talált.