Vass Ádám
2013.10.04 Vass Ádám a belga élvonal újoncához igazolt
forrás: http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-vass-adam-a-belga-elvonal-ujoncahoz-igazolt-2285011
Megtalálta új klubját Vass Ádám: a magyar középpályás a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő KV Oostendéhez igazolt. A 25 esztendős futballista egy plusz két évre szóló szerződést kötött új alakulatával.
Vass Ádám a Ferencvárostól 2004-ben a Stoke Cityhez igazolt. Az angol klub után az olasz Bresciába szerződött, majd 2012 nyarán a román CFR Cluj lett újabb állomáshelye. A kolozsvári csapattól idén nyáron távozott, szabadon igazolhatóvá vált. A 25 éves középpályás a Ferencvárossal készült – ahol fel is vetődött leigazolása, ám ez nem történt meg –, majd járt próbajátékon a lengyel Slask Wroclawnál, ám nem szerződtették.
Most azonban megtalálta új klubját a magyar játékos: a belga élvonalbeli KV Oostendéhez szerződött. A flamand csapat hivatalos közleménye szerint Vass a szezon végéig írt alá, kontraktusa opciós joggal két évvel meghosszabbítható.
A KV Oostende 1981-ben alakult két helyi csapat összeolvadásából. Az együttes jórészt a másododsztályban szerepelt azóta, kivéve az 1998–99-es és a 2004–2005-ös szezont. Az elmúlt idényben harmadszor sikerült kiharcolnia a feljutást, az együttes idén az első osztályban kilenc fordulót követően egy győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel áll a 13. helyen. Meccseit a nyolcezres Albertpark-stadionban játssza. Hazai színük a sárga-piros. A keretben több Anderlecht-játékos szerepel kölcsönben, így többek között Romelu Lukaku öccse, a védőként bevethető Jordan is.