Tisza Tibor
2014.02.17 Tisza Tibor Debrecenbe igazolt
A Debrecenben nevelkedett támadó három évre szóló szerződést írt alá klubunkkal.
Az ötszörös felnőtt és a kilencszeres U21-es válogatott Tisza Tibor Debrecenben folytatja pályafutását. Már januárban is szóba került a játékos DVSC-hez való igazolása, de akkor ez elmaradt. A mai napon - miután felbontatta diósgyőri szerződését - a megállapodás megszületett, és a 29 éves gólerős csatár három évre írt alá.
A debreceni születésű Tisza Tibor a Lokiban nevelkedett. Az utánpótlás csapatokat végigjárva a DVSC junior csapatáig jutott, ezzel a korosztállyal egymás után kétszer a második helyen végzett, a támadó az első évben házi, míg a másodikban már országos gólkirály lett. 2003 nyarán az akkor Szentes Lázár vezette Loki első keretéhez került, de a bajnokságban nem lépett pályára.
2004-ben a DVTK-ba igazolt, itt mutatkozott be az NB I-ben. Kétszer is volt a borsodiak játékosa. Összesen 99 bajnokin lépett pályára diósgyőri színekben és 30 gólt szerzett, ezen kívül Magyar Kupa és Ligakupa-meccseken 20 meccset játszott, és 24-szer talált be az ellenfelek hálójába.
Később volt az Újpest FC labdarúgója, ahol 100 bajnokin 48-szor volt eredményes. Megfordult Belgiumban, ahol a Royal Antwerp és a Sint-Truiden csapatában futballozott, 38 belgiumi fellépésén összesen 15 gólt szerzett.