magyarfutball.hu

2020.05.07 Dibusz Dénes hosszabbított a Ferencvárossal!

A Ferencvárosi Torna Club meghosszabbította szerződését magyar válogatott kapusával, Dibusz Dénessel!
kép
Dibusz 2014 januárjában igazolt Pécsről a Ferencvárosba. Meggyőző teljesítményével hamar a csapat elsőszámú hálóőre lett, az akkori vezetőedző, Thomas Doll irányítása alatt végig ő volt az első választás. Ezt követően bár Gróf Dávid személyében komoly posztriválist kapott, a legtöbbször Sergei Rebrovnál is Dibusz nevével indult kezdőcsapatunk felsorolása.

Dibusz Dénes eddig 184 bajnoki találkozón védte csapatunk kapuját, 26-szor a Magyar Kupában, 30 alkalommal pedig nemzetközi tétmérkőzésen is az ő feladata volt ellenfeleink megállítása a gólszerzésben.

Dibusz kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát a Fradival, miután a 2015/16-os és a 2018/19-es szezon csapatának is meghatározó tagja volt. Emellett kivette részét együttesünk 2015 és 2017 között megnyert három Magyar Kupa-címéből, valamint két Szuperkupa-győzelméből is.

A hálóőr bravúrjai nagyban hozzájárultak a Ferencváros 2019-es európai kupameneteléséhez. Többek közt tizenegyest hárított a Ludogorec elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-selejtezőn, de a moszkvai Európa Liga csoportmeccsen is az ő elképesztő megmozdulásai kellettek az előny megtartásához. Március 14-én, a Kaposvár ellen 5-0-ra megnyert mérkőzésen teljesítette 100. kapott gól nélküli tétmeccsét a Fradiban.

Dibusz Dénes eddig kilencszer állhatott a magyar labdarúgó-válogatott kapujában, tagja volt a 2016-ban az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjéig jutott csapatának, valamint az új Puskás Aréna Uruguay elleni nyitómérkőzésén is őt jelölte a kezdőcsapatba Marco Rossi szövetségi kapitány.