Idézet:
Futballista dinasztiák.
i.
A Fogl-család
.A legmagyarosabb természetű, a legkeményebb legény közülük kétségtelenül Fogl II.
Róla és a Fogl-dinasztia többi tagjairól akarok most beszélni, akik ugyanolyan tehetséggel rendelkeznek és ugyanolyan emberi jótulajdonságokkal vannak főiruházva, mint a Karcsi.
Az ujpesti Kör-kávéház külön asztalánál szinte gyermekes szerénységük mellett is a Foglok állanak az érdeklődés és szeretet központjában. Ujpesten kétségtelenül ők a legnépszerűbb emberek, bár valósággal bujnak a népszerűség elől.
—Öten voltak testvérek, ma már csak négyen vannak, mindannyian a futballért élnek-halnak. Játékosi szereplésüknek legnagyobb része az UTE- hoz fűződik. Mint emberek mindanynyian zárkózottak, de rendkívül meleg szivüek s a külső, világi örömöket megvetik.
A politikát valósággal megvetik s a politizálásra fordított időt az ember életéből ellopottnak tekintik. (De igazuk van) A sport és munka, ez az ő világuk. Ma már az aktiv sportolásnak csak ketten hódolnak a testvérek közül.
A legidősebb fiú, Feri, akit a sportvilágban Madár néven ismertek. A MUE-ban kezdett játszani s ott is fejlődött nagy játékossá. Állandóan bekkeit, Bátor, belemenős játékos volt, nem ismerte a félelmet, nem törődött a saját testi épségével sem. Rá is fizetett alaposan. Egy MUE—URAK mérkőzésen lábtőréssel ő maradt a porondon. Hosszu ideig tartott a gyógyulása, nem is tért vissza a MUE-ba, hanem Stefivel együtt az UTK-ba lépett. Egy szezon után 1914-ben négy testvérével együtt az UTE-ba lépett át. Lábtörése megakadályozta a játékosi karrierjének kifejlődésében s az UTE I. csapatában nem is szerepelt. 1915-ben teljesen viszszavonult, jelenleg 33 éves. Ha az a szerencsétlen baleset nem éri, akkor valószínűleg Fogl II játssza mellette a jelenlegi Fogl III szerepét.
Rezső, a második fiú, rövid ideig tartó sportmüködését az UTSE-ben kezdte 1911-ben. Ő volt az egyetlen a Fogl családban, aki állandóan halfot, még pedig balhalfot játszott. 1914-ben formája tetőpontján volt, akkor már az UTE I. csapatában szerepelt s ő volt az öt Fogl testvér között a legnagyobb klasszis.
A világháború kitörésekor bevonult a 32-esekhez s a kárpáti harcokban eltűnt. Akik ismerték, azt mondják, hogy benne a legnagyobb klasszisu halfjátékos veszett el. Stefi is Ujpesten kezdte el a labdarúgást, 1—1 évig szerepelt az UTK-ban, majd az URAK- ban. Az UTE-ba 1912-ben lépett át s mindjárt az I. csapatba került. Centert játszott s a csatársorba bevitte a »Fogl- stilust», ami természetesen csak sikerre vezethetett. Akárhány mérkőzést szinte egymaga nyert meg a csapatának. Azóta sem volt gólképesebb csatára az UTE-nak. Tatabányán is játszott háromnegyed évig, majd ismét áz UTE-ba tért vissza. A háborús években ő volt kiemelkedően legjobb csatára az UTE-nak. 1917-ig játszott. 1917-ben feketehimlőbe esett. A betegség külsőleg is annyira megviselte, hogy képtelen volt tovább játszani. Az első három Fogl-testvért tehát szerencsétlen véletlen következtében vesztette el a magyar futballsport.
Karcsiról, mint játékosról, most nem akarok beszélni. 25-ik válogatott szereplésével kapcsolatosan elmondtam Fogl Il.-ről sok mindent, most csupán a »Karcsiról», akarok megemlékezni. Csupán emberi jellemvonásait rajzolom meg, amelyek őt mint embertársunkat is naggyá, futballisták között szinte egyedülállóvá teszik. Megjegyzem azonban, hogy az említendő emberi jellemvonások az összes Fogl testvérekben egyaránt feltalálhatok. A megélhetés keserű nehézségei mellett az idealizmus rendszerint kivesz az emberből, a Fogtokra. azonban ez a közös vonás nem vonatkozik. Akárhányszor reggel 4—5 órától délig szünet nélkül dolgoznak az ujpesti stadion közelében levő timármüheiyükben s csak annyi időre, hagyják félbe a munkát, mig édesanyjukkal együtt megebédelnek. Édesanyjukat bálványozzák és féltve dédelgetik. Legutóbb például, amikor Karcsi a karját törte, az orvos nem akarta elengedni a Szent István-kórházból, de ő addig könyörgőtt, mig az orvos »megszánta» s Karcsi felülhetett a villamosra — s bár óriási fájdalmai voltak — sietett ki Ujpestre az édesanyjához, nehogy nyugtalankodjék miatta.
Ami talán még ritkábban tapasztalható a mai világban, a testvérek is élnek-halnak egymásért. Azt hiszem azért nem is nősül meg egyikük sem, mert nem akarják a szeretetüket egymáson kívül senkivel sem megosztani. Rendkívül meleg szivük van, senkit meg nem sértenek, áldozatkészek, ha valakin segíthetnek, nem nézik a saját károsodásukat. És mily ritka jellemvonás senkiről rosszat nem beszélnek. A régi római közmondást. »De mortuis nil nisi bene» (»halottakról jót vagy semmit») ők teljes mértékben alkalmazzák az élőkre is. Azok között, aki őket igazán ismeri, nincs is ellenségük egy sem. Karcsi az életben is olyan természetű, mint a játékban. Szereti a bátor, szókimondó, egyenes embereket, de megveti a hízelgőket. Rendkívül szereti a zenét és pedig csupán a csendes barcarolaszerü dalokat. A divatos kuplék, tánczenék, általában a pesti zsargón zeneirodalom nem érdekli. Mindannyian szívesen énekelgetnek és érdekes, hogy mind a négyüknek összetévesztésig egyforma tenorhangjuk van. Karcsinak hatalmas fénykép-, jelvény- és autogramm-gyüjteménye van. Sok mindent lehetne még erről a kiváló futballistáról — aki talán a jellemvonásait tekintve, embernek még nagyobb — elmondani. Még csak egyet akarok róla fölemlíteni: szenvedélyesen szereti a magyar történelmet, kedvenc alakjai Kinizsi, Rákóczi, Wesselényi a hajós, Damjanich és Petőfi.
Végezetül essék szó Józsiról (Fogl III.), akit a pályán bátran Fogl II. kiegészítő részének tekinthetünk, ha pedig vele is mint emberrel akarnám megismertetni az olvasóközönséget, egyszerűen azt kellene ideirnom: lásd Fogl II-nél. Józsi egy gyermekcsapatból került az UTE-ba, mindjárt első szereplésekor az ifjúsági 1.-ben játszott, mint center. Az UTE kis ifjuságiai között feltűnt aránylag hatalmas termetével. A »nagy l.«-ben 1915-ben játszott először. Egy menetszázaddal akkoriban több I. csapatbeli játékos kiment a harctérre. Éppen az indulás napjára volt kitűzve a KAC-cal a bajnoki mérkőzés. Csak hét játékost tudtak összeszedni a mérkőzésig, igy hát kapóra jött az a pár ifjúsági játékos, aki a mérkőzésen mint néző megjelent. Többek között Fogl III is »beszállt» a jobbszélre. Pár perc után már észrevették, hogy ki áll a jobbszélen s mindent jobbra játszottak. A 8: 0-ás győzelem ennek a következménye volt. 1917-ben került jelenlegi posztjára egy véletlen baleset segítségével. Vranák az UTE, akkori balhátvédje egyik mérkőzésen szerencsétlenül járt s helyébe nem is jött más számításba, mint az all-round képességű Fogl III. Azóta állandóan azon a ponton játszik s bár nem ér fel bátyja klasszisáig szorgalma, önfeláldozása és igyekezete többizben hozzásegítette a válogatottban való sze-repléshez.
Ennyit hát a négy Foglról. A futball ellenségeinek egyik ütőkártyájuk az, hogy a labdarugósport művelőinek a jellemén mutatkozik meg a sok helytelenség, amire játék közben alkalom nyílik. Mindennél, ahol ellenséges szemüvegen keresztül nézik a dolgokat, a kivételek alapján általánosi- tanak. A négy Fogl-fiu magánélete bizonyítja a legjobban, hogy a futballistának nem kell feltétlenül olyan másodrendű embernek lennie, amint azt sokan hiszik.
A Foglokat mindig ugy állíthatjuk a futballsport ellenségei elé, mint akiknek az egyénisége legélénkebb cáfolata a futballistáról elterjedt tévhitnek és helytelen megítéléseknek.
Sporthirlap, 1922. december 24.