Magyarország - Anglia 2 : 1
Világbajnokság 1962, Chile, csoportmérkőzés
« előző
388.
hivatalos válogatott mérkőzés következő »
helyszín :
Rancagua, Estadio Braden Copper
játékvezető :
Horn Leo (Hollandia)
nézőszámok:
- fifa.com: 7.938
- thefa.com: 7.938
- nso.hu: 9.000
-
17' Tichy Lajos 1 - 0 1 - 1 57' Flowers Ron (11-es) 73' Albert Flórián 2 - 1
 Magyarország
|
 Anglia
|
|---|---|
|
szövetségi kapitány: Baróti Lajos |
szövetségi kapitány: Winterbottom Walter |
meccstörténelem
- 2022.06.14 Anglia - Magyarország 0-4
- 2022.06.04 Magyarország - Anglia 1-0
- 2021.10.12 Anglia - Magyarország 1-1
- 2021.09.02 Magyarország - Anglia 0-4
- 2010.08.11 Anglia - Magyarország 2-1
Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
https://www.ebay.co.uk/itm/Action-Pic-from-1962-63-FOOTBALL-Annual-ENGLAND-v-HUNGARY-World-Cup/274286254414
Estadio El Teniente, Rancagua (7,938)
31 May 1962
After going behind to a goal by Tichy England fought hard to get back into the game and got their reward after an hour of play, Flowers scoring from a penalty. Almost immediately, however, Florian Albert picked up the ball after Flowers slipped and steered it past Springett in the England goal.
(André Silva)
http://www.historicalkits.co.uk/international/tournaments/fifa-world-cup/1962/1962-group-4.html
Solymosi, Sándor, Albert, Tichy, Rákosi, Fenyvesi
Sipos, Mátrai, Grosics, Mészöly, Sárosi
Május vége volt, és mindenki fázott Chilében. Napközben tizennyolc-húsz, hajnalonként-esténként viszont alig két fokot mutatott a hőmérő, így Rengóban, a magyarok vb-keretének otthont adó kisvárosban a polgármester felhívással fordult a lakossághoz: aki tud, az kölcsönözzön hősugárzót vagy kályhát a Hotel Citynek, ahol honfitársainkat elszállásolták.
Noha a helyiek – akiket büszkeséggel töltött el, hogy „náluk” lakik az 1962-es világbajnokság klasszis résztvevőinek egyike – feltűnően segítőkészeknek mutatkoztak, minden gondot a fűtőeszközök szorgalmas szállításával sem tudtak megoldani. A szállodában ugyanis eleinte meleg víz sem volt. Márpedig a futballistáknak semmi jót nem jelent a hideg zuhany...
Ám a magyarok még mindig jobban jártak az angoloknál. A szigetországi labdarúgó-vezetők kaptak hideget-meleget amiatt, hogy az 1958-as vb-n szórták a pénzt, azaz luxuskörülmények között helyezték el a csapatot. Ezért aztán Chilében úgy takarékoskodtak, mintha skótok lettek volna. Jimmy Greaves utóbb ekképpen emlékezett az angolok telephelyére: „Egy rézbánya mellett laktunk az Andok lábainál. Összecsukható ágyakon aludtunk, az edzésekre kötélből készült függőhídon kellett keresztülmennünk. Lélekölő volt az egész.” Johnny Haynes sem sugárzott az örömtől: „Nagyobb közönség előtt játszottam a Fulham kettőben – mondta –, mint ahány néző van a vb meccsein.”
Nem akárkik panaszkodtak. Jimmyt akkoriban szerződtette a Tottenham a Milantól, és fizetett is érte 99 ezer fontot. (Így a skót Denis Law lett az első százezer fontos játékos: ennyiért igazolta le őt a Torino a Manchester Citytől.) Johnnyt pedig 80 ezerért vitte volna a Milan, de a Fulham – amely 2008-ban szobrot állított neki a Craven Cottage stadionban – nem adta. A Greaves és Haynes között játszó Gerry Hitchenst viszont az Aston Villa 85 ezer fontért elengedte az Internazionaléhoz...
A klubok listájából és az annak idején hatalmas summákból is kitetszik, hogy nem olcsójánosok és nem is büfészínészek szerepeltek az angol társulatban. Hogy mást ne említsünk: Walter Winterbottom, a több mint másfél évtizedig hivatalban lévő szövetségi kapitány 1962-ben havi 2600 fontot keresett. Az azért nem állítható, hogy nem voltak nagylelkűek vele szemben, mert 1953-ban és 1954-ben az ő irányításával kapott a Wembley-ben hatot, majd a Népstadionban hetet az angol válogatott, a dupla dupla vés szakvezetőt mégsem menesztették. Sőt még azt is „túlélte”, hogy 1960-ban bekövetkezett a magyaroktól elszenvedett harmadik vereség, igaz, a végeredmény (2-0) igazán tisztes volt a 6-3-hoz meg a 7-1-hez képest.
A hatvanas évek elején olyan komoly csapatot alakított ki, amely 1961-ben 9-3-ra győzte le Skócia, majd 8-0-ra Mexikó együttesét, és – Hitchens, valamint Greaves góljával az utolsó negyedórában fordítva – Rómában múlta felül Olaszország legjobbjait (3-2).Hogy tisztában legyünk az akkori szigetországi potenciállal, érdemes felidézni a Goal.com brit hírportál 2009-ben közzétett listáját, melyben minden idők ötven legjobb angol labdarúgóját rangsorolták. A lajstrom első helyét Bobby Charlton foglalta el, közvetlenül mögötte Bobby Moore következett, aztán hatodik volt Greaves, harminckettedik Haynes, negyvenhetedik Hitchens.
Ezek a fiúk néztek szembe 1962. május 31-én Rancaguában a magyar csapattal. Noha hazánk fiai úgy mehettek a pályára, hogy a válogatott több mint negyedszázadon át nem kapott ki Anglia képviselőitől, a mérkőzést megelőző miliő korántsem a Vidám Színpad atmoszféráját idézte. Nem csak a dél-amerikai zimankó keltett fagyos légkört: az előkészületek sem sikerültek. A magyar keret Itáliából indult Chilébe – egy gépen utazott oda a squadra azzurrával –, s előtte egy-egy próbamérkőzést játszott a Juventusszal, illetve az olasz B válogatottal. A klubcsapat ellen 2-0-ra nyert Torinóban, de az azúrkékek második együttesétől 3-1-re kikapott Bariban. Ezt Baróti Lajos szövetségi kapitány és néhány nagy tekintélyű szakíró nehezen emésztette meg, annak ellenére is, hogy az olaszok cselesek voltak azzal a B-vel... Merthogy nyolc olyan játékost (Buffon, David, Janich, Robotti, Tumburus, Bulgarelli, Maschio, Pascutti) szerepeltettek, akit aztán a vb-n is bevetettek. S ha hozzátesszük, hogy tizenkét pályára vezényelt futballistájuk közül további három az egyaránt honosított – eredetileg argentin, valamint brazil – Lojacono és Sormani, valamint Corso volt, akkor lehet némi fogalmunk róla, milyen erőt képviselt az itáliai „kettő”...
Ám ilyen csekélységgel annak idején nem lehetett „takarózni”, ráadásul a hangulaton tovább rontott, hogy Tichy Lajos visszaszólt az őt kritizáló Barótinak, amiért a szakvezető haza akarta küldeni a kispesti csatárt. Sándor Károly és Sipos Ferenc ment követségbe a mesterhez, hogy hadd maradjon a keretben a feleselő klasszis... A tréner visszakozott, s végül az újpesti ideál Göröcs Jánost hagyta ki a britek elleni csapatból, de nem fegyelmi okokból, hanem azért, hogy az örökmozgó Rákosi Gyulát ráállíthassa az angol játékmester Haynesre, akiről Pelé azt mondta: „A legjobban passzoló játékosok egyike, akit valaha láttam.” Baróti egyébként nem szeretett csereberélni; a szigetországiakkal szemben is olyan csapatot vezényelt a pázsitra, melynek mezszámozása – egyetlen kivétellel –1-től 11-ig terjedt, csupán a 8-as Göröcs helyett szerepelt a 17-es Rákosi.
A megbocsátás dacára is felzaklatott Tichy pedig mérgében akkora gólt rúgott húsz méterről Ron Springettnek, hogy a Sheffield Wednesday valaha volt legtöbbszörös (33-szoros) angol válogatott labdarúgója szemmel is nehezen tudta követni a léc alá csapódó labdát. Ez a lövés nem csupán a rancaguai El Teniente sporttelep 7938 nézőjét ámította el, hanem a bombázó csapattársait is, mert a magyar futballisták a legkevésbé sem kedvelték a világbajnokság hivatalos labdáját: a Santiago fantázianévvel forgalomba hozott terméket egyöntetűen „kugligolyónak” hívták. Tichy azonban azt is úgy bevarrta, hogy nagyszerű megmozdulásáról beszélt a félteke...
Leo Horn produkciójáról ugyancsak sok szó esett, de korántsem pozitív kicsengéssel. Noha a magyarok kedvező előjelnek tekintették, hogy a 6-3 bírája dirigálja a chilei meccset, a holland játékvezető a második félidőben fordítva ült a lovon. Pedig kiváló lovas volt: Midasz nevű paripájával 98 díjat nyert. Ám a második félidőben tizenegyest ítélt a britek javára – rajta kívül senki nem sejtette, miért –, és a wolverhamptoni Ron Flowers a büntetőből kiegyenlített. Az angol válogatottat összesen 139 alkalommal vezénylő Winterbottom talán bízni kezdett a magyarok elleni első döntetlenjében, de Albert Flórián – aki az 1960-as 2-0-on duplázott – megint lelombozta a szakvezetőt. Elindult a bal oldalon, mire Sándor „Csikar” rászólt: „Passz!”
A center azonban nem adta tovább a labdát, hanem cselt mutatott be. Sándor újra kiáltott: „Ide!” Még egy trükk következett. Majd a középcsatár elfektette Springett kapust is, de kisodródott. Befelé nézett – Sándor már ott állt az üres kapuval szemben –, aztán a gólvonalra futó Ray Wilsont megtévesztve, amilyen flegmán, olyan finoman a hálóba gurított (2-1). Évtizedekkel később megkérdeztem az MTK akadémia-névadó, jobbszélsőként nagyon nagy, emberileg még nagyobb legendáját: mi történt volna, ha a „Császár”, mondjuk, a kapufát találja el? Kapásból érkezett a válasz: „Megölöm!”
Ezzel szemben a britek érezték azt, hogy tőrt döftek a szívükbe. A Daily Herald így kommentálta a találkozót: „A magyar varázs ismét elkábított bennünket, a magyar futballművészet még mindig az angol labdarúgás átka.” A Daily Express hasonló hangnemben írt: „Válogatottunk a szerencsés büntetőrúgással egérutat nyerhetett volna, de Magyarország változatlanul az angol futball ostora.” A Daily Sketch sem kertelt: „A magyarok pozdorjává zúzták Anglia reményeit.”
Pedig a huszonegyedik születésnapjához közeledő Mészöly Kálmán, akit a nemzetközi sajtó Chilében nevezett el „szőke sziklának”, az úgynevezett kalóriapénzzel együtt havi 1600 forintért futballozott a Vasasban. (Szentmihályi Antal, Sárosi László, Ihász Kálmán, Farkas János szintén ennyiért játszott, és a ferencvárosi, Hungária körúti, kispesti, újpesti csillagok keresete sem különbözött az angyalföldiekétől.) Ám a forintos labdák többet értek, mint a fontos passzok... Igaz, Grosics Gyula az ellenfelet is dicsérte: „Ilyen jól felkészült angol csapattal még nem találkoztam!” Ez a nagyvonalúság egybevágott a chilei La Nacion rezüméjével: „Gentlemanek játszottak egymás ellen, épp csak a szmoking hiányzott róluk.”
Ami a magyar labdarúgókat illeti, ma már a second-hand öltöny is megtenné, de inkább csak sokat használt zakó van. Rancagua óta – azaz több mint ötven éve – a válogatott egyszer sem győzte le Anglia csapatát. A fél évszázados mérleg: két döntetlen, tizenegy vereség. S annak is már huszonhét esztendeje, hogy volt szerencsénk egy világbajnokságon megdermedni...
MAGYARORSZÁG–ANGLIA 2-1 (1-0)
1962. május 31., Rancagua, 7938 néző. Jv.: Horn (holland).
Magyarország: Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi –Solymosi, Sipos – Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi.
Anglia: Springett – Armfield, Norman,Wilson – Moore, Flowers – Douglas, Greaves, Hitchens, Haynes, Bobby Charlton. Gól: Tichy (17.), Flowers (60., 11- esből), Albert (71.).
hmgy
hátoldala:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/07/1405763631_62.2.jpg
forrás:
www.ebay.co.uk/itm/1962-World-Cup-Ticket-England-v-Hungary-/251587846538
Мне кажется, должно быть интересно. Публикация 1960 года.
Михалыч
E válogatottban négyen szerepeltek a Ferencvárosból (Albert, Fenyvesi dr., Mátrai és Rákosi), ketten az MTK-ból (Sándor és Sipos, ő azonban a '66-os vb idején már a Bp. Honvéd játékosa), szintén ketten a Vasasból (Mészöly és Sárosi), egy-egy játékos pedig a Bp. Honvédból (Tichy), a Tatabányai Bányászból (Grosics, az "Aranycsapat" korszakban még a Bp. Honvéd játékosa...), és az Újpesti Dózsából (Solymosi). (Egyébként Göröcs is az Újpesti Dózsa játékosa volt.)
EI
forrás:
http://www.theworldcupballs.com/baelle.html#
forrás:
http://gombfocihobbi.wordpress.com/2011/01/27/az-1962-es-chilei-vilagbajnoksag-kiadvanya/
forrás:
http://gombfocihobbi.wordpress.com/2011/01/27/az-1962-es-chilei-vilagbajnoksag-kiadvanya/
Most időben elutazott Dél-Amerikába a csapat és volt idő megszokni a klímát, a körülményeket és egymást. Úgy tűnt, hogy ez sikerült, hiszen mindenki jó állapotban volt testileg és lelkileg is.
Amint megkezdődött a mérkőzés látni lehetett, hogy ez nem ugyanaz a csapat, amelyik az előkészületi mérkőzéseken néha csak szenvedett. Szinte lerohantuk az angolokat és eltelt nyolc perc mire a kapunk közelébe tudtak kerülni. A taktika szerint elől csak három csatár maradt. Fenyvesi gyakran húzódott hátra a védelem munkáját segíteni, míg Rákosi az angolok játékmesterét Greavest őrizte.
Vezető gólunk egy tizennyolc méteres nagy erejű lövésből született, amely átszállt a kapus felett, hogy csak a hálóban álljon meg.
Az egyenlítés egy furcsa ítélet következménye volt. Az angolok egy szögletrúgásnál egyszerűen ellökték Grosicst és így jutottak lövéshez. A kapuba tartó labdát Sárosi kétségtelenül kézzel ütötte el. A kapus lökéséért szabadrúgást kellett volna ítélni, ám a játékvezető inkább a kezezés miatt adott 11-est.
De a játékkedv az angolok egyenlítése után is megmaradt. Továbbra is mi támadtunk többet. Az egyik akciónkat Albert vezette. Kihúzódott a balszélre és elvitte a labdát a középhátvéd mellett. Már csak a kapussal állt szemben, aki rátámadt, de egy csellel őt is becsapta. Ezzel azonban már nagyon rossz szögbe került. A kapufa mellé pedig beállt, az időközben visszaért Wilson. Csakhogy Sándor is kísérte a támadást és most középről kérte a labdát. Mivel Sándor sokkal jobb helyzetben volt, mint Albert, ezért Wilson elmozdult felé, mert nyílván való volt, hogy Ő fogja kapni a labdát. Ebben a pillanatban Albert a jobbkapufa és a védő között a hálóba lőtt.
Végülis nagyon jól kezdődött ez a világbajnokság. Nem egyszerűen "csak" legyőztük az angol csapatot, de jól is játszottunk. Ez utóbbi pedig a további szereplés szempontjából nagyon fontos volt.
forrás:
mafoci