Anglia - Magyarország 3 : 6
hivatalos, barátságos válogatott mérkőzés
« előző
303.
hivatalos válogatott mérkőzés következő »
helyszín :
London, Empire Stadium, Wembley
játékvezető :
Horn Leo (Hollandia)
nézőszámok:
- thefa.com: 100.000
- mlsz.hu: 105.000
- Népsport: 105.000
-
0 - 1 1' Hidegkuti Nándor 14' Sewell Jackie 1 - 1 1 - 2 22' Hidegkuti Nándor 1 - 3 25' Puskás Ferenc 1 - 4 29' Puskás Ferenc 38' Mortensen Stan 2 - 4 2 - 5 50' Bozsik József 2 - 6 53' Hidegkuti Nándor 57' Ramsey Alf (11-es) 3 - 6
 Anglia
|
 Magyarország
|
|---|---|
|
|
|
szövetségi kapitány: Winterbottom Walter |
szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv |
meccstörténelem
- 2022.06.14 Anglia - Magyarország 0-4
- 2022.06.04 Magyarország - Anglia 1-0
- 2021.10.12 Anglia - Magyarország 1-1
- 2021.09.02 Magyarország - Anglia 0-4
- 2010.08.11 Anglia - Magyarország 2-1
Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Népsport, 1953.11.26
http://www.ebay.com/itm/HUN-002-8x6-PHOTO-HUNGARY-1953-LINE-UP-WEMBLEY-/222270929517
„Az Aranycsapat, az olimpiai bajnok, a (Moszkva-válogatott elleni találkozót nem számítva – a szerk.) több mint három éve veretlen alakulat 1953. november 25-i látogatását a labdarúgás anyjánál, amely még mindig többre tartja magát mindenki másnál, a brit sajtó az évszázad mérkőzésének nevezte. Lehetett volna marketingfogás, de valójában egyetlen más mérkőzés sem hatott annyira az angol futballra, mint ez. Anglia korábban is veszített már külföldi (értsd: nem brit) ellenféllel szemben – a legmegalázóbban 1950-ben, az Egyesült Államok elleni vb-meccsen –, de 1953-at megelőzően hazai pályán csak Írországtól kapott ki, még 1949-ben, a liverpooli Goodison Parkban. Az volt az egyetlen alkalom, amikor – hasonlóan „az évszázad mérkőzéséhez” – a játékvezetés, az időjárás vagy általában a környezet nem kínált mentséget. Az angol válogatott korábban egyszer sem volt így tönkreverve. Magyarország legjobbjainak 6-3-as győzelme nem azt a pillanatot jelentette, amellyel a válság elkezdődött, hanem azt, amelynek nyomán az nyilvánvalóvá válhatott mindenki számára.”
Így írt Jonathan Wilson néhány évvel ezelőtt megjelent, Angliában az esztendő legjobb futballkönyvének megválasztott Inverting the Pyramid, The History of Football Tactics (A piramis megfordítása, a labdarúgó-taktika története) című kiváló könyvében. Csak azért idéztük, mert szerettük volna láttatni: Angliában szintén elevenen él még hatvan év távlatából is ez a mérkőzés, ott is mérföldkőnek tartják a futball történetében.
Az előzmények még 1952 végére nyúltak vissza. December utolsó napjaiban a svájci Montanában labdarúgó-értekezletet tartottak. Sir Stanley Rous, az angol szövetség akkori titkára, a FIFA későbbi elnöke is jelen volt, és megkérdezte Sebes Gusztávtól, mikor láthatnák vendégül az ötkarikás aranyérmes magyar válogatottat. Az akkori magyar szövetségi kapitány utóbb így emlékezett könyvében a találkozóra:
„Rous rögtön javaslatot is tett egy jövő novemberi időpontra. Kezet ráztunk, én vonattal utaztam haza, miközben ő repülővel megérkezett Londonba, és nyomban jelentette –a Reuter meg világgá kürtölte –, hogy Anglia Magyarországgal játszik 1953. november 25-én. Másnap már Hegyi Gyula azzal fogadott, hogy ezért Rákosi elvtárs előtt is vállalnom kell a felelősséget, hiszen nem volt engedélyem a mérkőzés lekötésére. Rákosi még aznap magához rendelt. Fenyegető hangon beszélt velem, éreztette rosszallását. »Hát jó lesz vigyázni!« – ez volt a meccsre vonatkozó, utolsó mondata.”
Ugorjunk az időben szűk háromnegyed évet, s idézzük tovább Sebes Gusztávot: „Október közepétől már csak a londoni meccs körül jártak a gondolataim. Elutaztam Londonba, és megnéztem a Wembleyben a 4-4-es döntetlennel zárult Anglia–Európa-válogatott mérkőzést, amelyet az angol szövetség kilencvenedik születésnapja tiszteletére rendeztek. A találkozó utáni napon visszamentem a stadionba, futballcipőt húztam, és kipróbáltam a híres gyepet. Megfigyeltem: még az égbe fellőtt labdák sem pattannak fel egy méternél magasabbra. Lemértem a pálya hosszát és szélességét, sőt igyekeztem megállapítani a nap állását is a mérkőzés kezdésének időszakában. Megkértem Stanley Roust, hadd vihessek haza egy meccslabdát, mire ő nagyon készségesen hármat is adott nekem. Visszatérve Budapestre, kiválasztottam azt a pályát, amelynek a méretei a legjobban hasonlítottak a Wembleyre és elkezdtük az edzéseket. A Vasas népligeti pályája volt a legalkalmasabb, de még ezt is meg kellett nagyobbítani széltében és hosszában is öt-öt méterrel. Összehívtam – immár a korábbi fegyelmezetlenségük miatt egy ideig mellőzött Kocsissal és Cziborral kiegészítve – a keretet, s hetente háromszor, délelőttönként közös edzéseket tartottunk. Kizárólag az Angliából hozott labdákat használtuk.”
Sebes egyébként megtiltotta, hogy játékosai közül bárki is szerepeljen az említett mérkőzésen az Európa-válogatottban. Játszott ott ellenben Ernst Ocwirk, az osztrákok híres fedezete, aki nagyon jóban volt a magyar játékosokkal. Ő figyelmeztette aztán őket, hogy gyorsan játsszanak, mert magas a fű, ezt tapasztalta a Wembleyben. Tíz nappal a 6-3 előtt a magyar válogatott a svédeket fogadta a Népstadionban. Az új arénában rendezett első A válogatott mérkőzésen messze nem a legjobb formáját mutatta a csapat. Az olimpiai elődöntőben ízekre szedett, majd július elején Stockholmban is legyőzött – különben, ne feledjük, 1950-ben világbajnoki harmadik – kék-sárgák ellen csak szenvedett a gárda, s nem tudott győzni. Lóránt és Grosics hatalmas hibái miatt még a döntetlen is csaknem „elúszott”.
Mindez nem tett jót az évszázad mérkőzésére készülő legénység önbizalmának. Puskás Ferenc érdekes anekdotával szolgált a találkozóval kapcsolatban: „Nagyon rosszul játszottunk a svédek ellen. A kapufára lőttem a tizenegyest, ráadásul Hamrin fejes góljával a svédek az utolsó percekben kiegyenlítettek. Egyébként, mint csapatkapitány, kértem Guszti bácsit a második félidőben, hogy hadd cseréljük ki a számunkra szokatlan angol labdát a miénkkel. De ő hajthatatlan maradt. Azt mondta, meg kell szokni, hiszen Londonban is ilyennel játszunk majd.” November 7-én Sebes Gusztáv a szovjet nagykövetségen adott fogadáson találkozott Nagy Imre miniszterelnökkel, aki némileg aggódva érdeklődött, milyen eredmény várható az angol fővárosban.
Sebes nyugodtan felelt: „Ha a csapat meg tudja valósítani a taktikai elképzeléseket, akkor nyerhet.” A kormányfő némileg hitetlenkedve kérdezte, milyen taktika az, amelyben ennyire bízik Sebes. A szövetségi kapitány papírt kért, előkapta színes ceruzáit, s a kormányfővel félrehúzódva felvázolta elképzeléseit. Nagy csodálkozott, s azt mondta: „Ez olyan, mint egy haditerv.” Aztán őszinte csodálkozással a hangjában így folytatta: „Idáig úgy hittem, a futball a felnőttek gyerekjátéka. Ma megint tanultam valamit. Ezek után többre becsülöm a labdarúgást, különösen, ha győz Londonban a magyar csapat.” A gárda az angol fővárosba utazva megállt néhány napra Párizsban, és edzőmérkőzést játszott a Renault-gyár csapatával, a Club Olympique Billancourt-Renaultval.
Azért éppen azzal, mert Sebes ott dolgozott és futballozott 1926–27-ben. Puskásék könnyedén nyertek, rúgtak tizenhárom gólt, és ez tényleg segített abban, hogy elfelejtsék a svédek elleni mérkőzést meg az azt követő, sokszor nyers sajtótámadásokat. Mindenki egészséges volt, csak Grosics panaszkodott homloküreg-gyulladásra. Sebes ismerte a kapus lelki világát, ezért megkérte a keretorvost, dr. Pollatschek Gyulát, hogy keresse elő a legnagyobb injekciós tűjét. A trükk elérte a kívánt hatást, mert a kapus a tű láttán sokkal jobban lett. A londoni pályaudvaron Sir Stanley Rous fogadta a magyarokat, majd elkalauzolta őket a Hyde Park mellett lévő, elegáns Hotel Cumberlandbe.
A szálloda személyzete minden kérést teljesített, egy kivétellel:magyar konyhát nem tudott biztosítani. Sebes megtudta, hogy a közelben van egy csehszlovák étterem, magyar nemzetiségű szakáccsal. Elment oda, s megegyezett a tulajdonossal, hogy naponta kétszer ott kosztol majd a csapat. A játékosok furcsállották, hogy az angolok egyszer sem engedték őket a Wembley füvén edzeni. Utcai cipőben és ruhában ugyan sétálhattak egyet a világhíres pályán, de a mérkőzés előtt ennyi volt az összbenyomásuk. Angliában és az Egyesült Államokban 1992-ben jelent meg az Ian Hamilton szerkesztette Soccer (Labdarúgás) című cikkgyűjteményben a Magyar Távirati Iroda – meg nem nevezett – munkatársa által készített hosszas beszámoló a nagy napról, s a győzelem itthoni fogadtatásáról.
Érdemes ebből is kicsemegézni néhány apró részletet:
„November huszonötödikén borongós napra ébredt London. Kora reggel sűrű köd telepedett a Hyde Park fáira, ám amikor –úgy kilenc óra körül – a magyar játékosok leszállingóztak a Cumberland Hotel halljába, a portás biztatóan mondta: – A köd teljesen eloszlik a meccs kezdetéig. Talán még egy kis napsütésünk is lesz. A játékosok örültek a jó hírnek, különösen azért, mert előző este heves esőzés verte London utcáit, s ez annyira felidegesítette néhányukat, hogy aludni is alig bírtak. A mérkőzés előtti órák legfontosabb eseménye a taktikai értekezlet volt. Sebes azzal kezdte, hogy Anglia nagyon erős, de legyőzhető ellenfél.
S aztán személyre szabottan elmondta mindenki feladatát. Hidegkutinál hosszabban időzött: Te, Nándi, először maradj elöl egy kicsit, mert az angolok arra számítanak, hogy rögtön visszahúzódsz. Néhány perc után tényleg lépj hátrébb, de folyamatosan változtasd a pozíciódat! Aztán a szélsőkhöz fordult: Budai és Czibor! Nehéz dolgotok lesz, hiszen a sávotokban a pálya egész területét be kell játszanotok. Előfordulhat, hogy hátul nektek kell őrizni a két angol szélsőt a tizenhatosunknál. Majd Bozsik került sorra: Te kulcsember vagy. Az angol védők ugyanis kevésbé figyelnek majd rád, mint a csatárokra.
Ezért aztán bátran előre kell törnöd, főleg, ha Nándi arra helyet csinál. De ne feledd: a védekező munkád éppen ilyen fontos! Bozsik bólintott, s a szokott, lakonikus rövidséggel csak ennyit mondott: Így lesz, Guszti bácsi! Háromnegyed egykor indult a csapat a szállodából a stadionba, két motoros rendőr vezette fel a buszt. Bő egy órával a kezdés előtt már az öltözőben volt a társaság. Máskor ilyenkor kisétáltak a gyepre, megnézték a pálya talaját, viccelődtek. Most nem. Mindenki csendben ült a helyén, s erősen koncentrált. Amikor az angol vezetők hívták a fiúkat a pályát szemrevételezni, Zakariás száraz humorát csillogtatva annyit mondott: Melyik beteg akarja megnézni a műtőt az operáció előtt? Mindez idő tájt a stadion már tömve volt. A Királyi Légierő zenekara játszott, a nép azt hallgatta, vagy a meccsprogramot lapozgatta. Hamarosan felharsant Leo Horn sípja az öltözőfolyosón, s a két csapat kimasírozott a gyepre.”
Greenwichi idő szerint 2 óra 17 perckor Hidegkuti Kocsishoz gurította a labdát, elkezdődött az évszázad mérkőzése. Aztán még egy perc sem telt el, már vezetett az Aranycsapat. Feleki László így írta le a gólt a Népsportban: „Hidegkuti indítja el a labdát, s rögtön támadunk. Budai lefut, Eckersley partra szereli. Az első perc végén a partdobás után Bozsik szerzi meg a labdát, vezeti egy-két lépést, aztán betolja Hidegkutinak. Hidegkutit Eckersley (helyesen: Johnston – a szerk.) támadja, középcsatárunk azonban egy csellel kifelé fordul s aztán 15 méterről – nem a legjobb szögből – hatalmas lövést ereszt meg. A labda védhetetlenül vágódik a jobb felső sarokba, 1-0 Magyarország javára!”
A 14. percben, alig kéttámadásnyival azután, hogy Leo Horn, a holland bíró nem adta meg Hidegkuti szabályos gólját, Sewell utolsó válogatottbeli góljával egyenlített az angol válogatott. De ez sem törte meg a magyarok lendületét. A 22. és a 29. perc között Hidegkuti újabb egy, Puskás pedig két gólt szerzett. Idézzük ismét Felekit, a nagy klasszikust: „A 22. percben Czibor elszáguld a szélen, beadását Puskás lőné, de Wright zavarja, Puskás oldalt gurítja a labdát s a ráfutó Hidegkuti a 11-es pont tájékáról a léc alá lő, 2-1. Eckersley lábát súrolta a labda, de az érintés miatt nem változtatott irányt s így a gól vitathatatlanul Hidegkutié. A 25. percben Budai II szöktetésével a mozgékony Czibor a jobbszélen fut el lendületesen, jobblábas beadása Puskás elé kerül.
A balösszekötő a hatos sarkán leveszi a labdát, aztán bal lábbal óriási erővel fejmagasságban a bal sarokba bombáz, 3-1. A 29. percben Budai II vezeti a labdát, amikor 25 méternyire az angol kaputól dancsolják. A szabadrúgás elé az angolok nem állnak sorfalat, Bozsik fut neki a labdának, lövése után a kaputól 12 méternyire lévő Puskás beleteszi a labdába a lábát s az bal lábáról a meglepett Merrick mellett a jobb alsó sarokba vágódik, 4-1.” A 38. percben szépítettek az angolok. De még így is 4-2-re vezettek a magyarok. Óriási volt az öröm az öltözőben, ám a játékosok is tudták, nincs még megnyerve a mérkőzés, hasonlóan jól kell játszaniuk a második félidőben is. Az 50. és az 53. perc újabb magyar gólokat hozott. Az ötödik így esett Feleki leírásában: „…nagyon szép magyar támadás után Kocsis fejese a bal kapufát találja el. A visszapattanó labdát mentik az angolok, de Puskás elcsípi a felszabadító rúgást, és hátrajátszik Bozsikhoz. Bozsik ráfut a labdára, és 25 méterről, nagyszerűen eltalált, erős lövéssel a kapu jobb oldalán a léc alá vágja, 5-2.”
Majd a hatodik: „A magyar csapat továbbra is nagyszerűen játszik. Futtatják a labdát, és három perc múlva, a 8. percben (értsd: a második félidő nyolcadik percében – a szerk.), újabb élményszámba menő támadás végén Puskás a 16-os bal oldaláról átemeli a labdát a jobb oldalra. Hidegkuti jó helyen áll, és 12 méterről, kapásból a bal alsó sarokba bombáz, 6-2. A magyar tábor öröme leírhatatlan.” S az maradt aztán egészen a mérkőzés végéig. Az angolok a későbbi világbajnok szövetségi kapitány, Alf Ramsey tizenegyesével még szépítettek. Csak annyira mentek vele, hogy nem 6-2-ként, hanem 6-3-ként emlegeti mindenki az évszázad mérkőzését.
A másnap reggeli Timesban Geoffrey Green így foglalta össze az előző délutáni mérkőzést a házigazdák szemszögéből: „Idegeneknek érezték magukat egy idegen világban, a száguldó vörös szellemek világában, mert bizony annak tűntek a magyarok, ahogyan elsöprő sebességgel, gyönyörű technikával és pontos befejezésekkel operálva mozogtak meggypiros mezükben. Beszéltek már arról, hogy új futballstílus fejlődött ki Dél-Amerikában. A fő kifogás azzal a stílussal szemben mindig az volt, hogy hiányzik belőle az átütőerő a kapu közelében. Olyan vélemény is volt, hogy talán a legtökéletesebb stílus alakul ki az előreívelésekkel játszó kemény brit stílus és az előbb említett, élvezetes dél-amerikai játék keverékéből. Tegnap a magyarok, tökéletes csapatmunkával, ebből a középútból tartottak bemutatót.”
Szepesi György később felelevenítette a találkozó „utóéletének” egy fontos epizódját: „Másnap reggel Stanley Rous látogatott meg bennünket a Cumberland Szállóban. Sebessel együtt hárman kávézgattunk egy különteremben. A két sportvezető a budapesti visszavágóról beszélgetett, amikor hirtelen Rous kinyitotta az eddig mellette lévő aktatáskát, és azt mondta: »Sebes úr, szeretnék fizetni önöknek a tegnapi csodálatos játékért. Mennyit kérnek a bevételből?« Sebes döbbenten nézett, és csak rázta a kezét tiltakozásképpen, de Rous folytatta: »Megismétlem, uraim, pénzt hoztam önöknek, fontsterlinget, a tegnapi mérkőzésért.« Sebes nem fogadott el egy pennyt sem: »Nagyon köszönöm, de nem kérünk fizetséget. Viszont nagyon örülnék, ha eljönnének Budapestre, egy visszavágóra. Ennyi nekünk elég.«
Az angolok számos aspektusból elemezték később a mérkőzést (akkor, évekkel később és évtizedek múltán is). Russell Miller a The Footballer című lapban a statisztikákra is figyelemmel az sugallta: egyáltalán nem volt váratlan a magyarok győzelme, illetve az angolok veresége. „Magyarország békeidőben nem veszített hazai pályán mérkőzést 1939 eleje óta, megnyert 24 mérkőzést, s csak hármat zárt döntetlennel. Ugyanebben az időszakban Anglia megnyert 15-öt, hetet döntetlennel fejezett be, és háromszor kikapott. A magyarok győzelmi mutatója Sebes kapitánysága idején 90,06 volt az 1953-as mérkőzésig, szemben az angolok 72,37-es mutatójával. Az Aranycsapat összeszokottabb is volt, az előző 16 találkozóján Puskás és Bozsik 16-szor, Grosics, Buzánszky, Lantos és Hidegkuti 15-ször, Lóránt és Kocsis 14-szer, Czibor és Zakariás 13-szor, Budai II pedig 9-szer játszott. Az angolok 17 meccséből Merrick 16, Ramsey 15, Johnston 6, Eckersley 11, Wright 17, Dickinson 17 találkozón szerepelt. A csatársor kevésbé volt állandó: Matthews 2, Mortensen 1, Sewell 4 meccsen kapott szerepet, míg Ernest Taylor és Robb újonc volt. Az angoloknál hat játékos volt 29 éves vagy annál idősebb, a magyaroknál csak kettő. Az angolok közül hatan (Ramsey, Eckersley, Johnston, E. Taylor, Mortensen, Robb) soha többé nem játszottak a válogatottban, Sewell is csak egyszer, éppen Budapesten, az 1-7 alkalmával. A magyar játékosok közül ellenben tízen világbajnoki döntőt vívtak 1954 júliusában; mindenki, Budai II kivételével.”
Legyünk méltányosak és sportszerűek. Az angolok csatársorában csak Matthews és Mortensen volt válogatott szintű futballista. A másik három csupán vésztartaléknak számított, és sosem kerül be, ha a gólzsák Lofthouse és Finney, valamint Tom Taylor nem sérült. Hazafelé jövet a magyar válogatott két napot Párizsban tölthetett. A francia fővárosban egy fantasztikusan elegáns helyen, a Hotel Louvre-ban szállásolták el. Idézzük Hidegkuti Nándort, a találkozó egyik legjobbját: „Elmentünk egy mérkőzésre is, a Racing Paris a Cannes ellen játszott – legalábbis úgy emlékszem –, és amikor a tömeg megtudta, hogy mi is ott vagyunk, követelte: vonuljunk fel a pályán a mérkőzés előtt.
A szurkolók egy része azt akarta, hogy az eredetileg tervezett mérkőzés helyett mi játsszunk bármelyik csapat ellen. Másnap barátságos mérkőzést játszottunk egy kis stadionban, talán csak ötezer férőhelyes lehetett. Ennek ellenére tízezer embernek sikerült bejutnia, s még egyszer ennyien tolongtak kívül. Egyszerűen hihetetlen volt.” A párizsi Gare de l’Est pályaudvaron a magyar származású bankár, André Kosztolányi is az üdvözlő tömegben volt. Elvitte honfitársait a Lidóba, amely akkor Párizs gyöngyszeme volt. Később a Folies Bergere show-műsorát nézték meg együtt. A közönség néhány játékos nevét kiabálta.
Végül az Aranycsapat tagjai felmentek a színpadra, és meghajoltak. Ez így ment egész Európán át, úton hazafelé. Bárhol állt meg a vonat, mindenhol tömeg ünnepelt. Ha a vonat nem állt meg egy kis településen, az állomásfőnök akkor is gratulálva lengette a zászlót. A bécsi Westbahnhofon még nagyobb tömeg várta őket, mint Párizsban. Érthető, hiszen sok-sok magyar élt ott, de megjelent az osztrák válogatott is, és persze kivonult a sajtó. Ám mindez semmi sem volt ahhoz képest, ahogyan Magyarországon várták a győzteseket!
A határtól, ahol a vonat elhaladt, egyszerűen kordont álltak az emberek – pedig ne feledjük: késő november, hűvös, szeles idő volt –, a hegyeshalmi kis vasútállomást megtöltötték a helybéliek, és azok, akik Budapestről érkeztek, hogy az elsők között köszönthessék a hazatérő csapatot. Amint a vonat begördült az állomásra, felcsendült a Himnusz. A játékosok nevét skandálták a peronról, mialatt a feleségek és családtagok csatlakoztak az Aranycsapathoz. Győrben, Komáromban, Tatabányán, bárhol állt meg a vonat, virágesővel fogadták és ajándékokkal halmozták el a nemzet futballhőseit. A rajongók próbálták késleltetni az indulást, hogy tovább lehessenek együtt azokkal, akik megmutatták a világnak, hogy mit tud a magyar labdarúgás. Ugye, hihetetlen ma már?
ANGLIA–MAGYARORSZÁG 3-6 (2-4) Barátságos mérkőzés, 1953. november 25., London, Wembley stadion, 105 000 néző. Jv.: Horn (holland).
Magyarország: Grosics (Gellér, 78.) – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor
Anglia: Merrick – Ramsey, Johnston, Eckersley – Wright, Dickinson – Matthews, E. Taylor, Mortensen, Sewell, Robb.
Gól: Hidegkuti (1., 22. és 53.), Sewell (14.), Puskás (25. és 29.), Mortensen (38.), Bozsik (50.), Ramsey (57., 11-esből).
hmgy
forrás:
?
A magyarok 6:3-as elsöprő győzelmét és lehengerlő taktikai fölényét hozó mérkőzést úgy tartja számon a szakirodalom mint azt a meccset, amely lezárt egy közel százéves korszakot a labdarúgás történetében, és elindított egy teljesen újat. A Sebes Gusztáv által irányított olimpiai bajnok magyar válogatott volt az első, a brit szigeteken kívülről érkező csapat, amely legyőzte a futball kitalálóit, az angolokat. Az újszerű taktikával, váratlan hadrenddel és az egész világot lenyűgöző technikai, fizikai, taktikai fölénnyel diadalmaskodó magyar csapat a futballjuk teljes újraszervezésére késztette az angolokat, míg a világ minden táján elemezték és próbálták meghonosítani a magyarok stílusát. A magyar futballforradalom legsikeresebb „remake”-je az úgynevezett holland totális futball volt a hetvenes évek elején, Rinus Michels, az Ajax és a holland válogatott játékának atyja bevallottan Puskásék korukat megelőző játékát másolta, másoltatta az olyan kiváló alanyokkal, mint Johan Cruyff, aki pedig a Barcalona mai futballt uraló képzési rendszerének kidolgozója és megalkotója.
Nos, a közel hatvan teleírt füzetlap mintegy negyede kapcsolódik szorosan az angol mérkőzéshez, a füzetet már 1951-től használta különféle jegyzetekhez, egyes ülések, találkozók dokumentálására, a tatai edzőtábor építésével kapcsolatos információk rögzítéséhez, beszédeinek vázlataihoz Sebes Gusztáv, aki a kommunista sportirányítás kulcsfigurája volt, egy személyben az olimpiai bizottság, a sportminisztérium szerepét betöltő OSB és a magyar válogatott vezetője. Az angol meccsel kapcsolatos bejegyzések a 6:3-at néhány héttel megelőző Anglia–Európa-válogatott találkozóval kapcsolatos beírásokkal kezdődnek. Sebes, aki megfigyelőként jelen volt a találkozón a Wembley-ben, részletesen leírta, miként alakult a 4–4-re végződő találkozó, az angol játékosok közül kinek mi az erőssége, mi a gyengéje, mi az angolok általános taktikája, stílusa. Érdekes és a magyar futballisták számára feltehetően hasznos módszer volt, hogy az angolok közül mindenkit egy-egy közismert magyar NB I-es futballistához hasonlított, hogy (a ma használatos videofelvételek híján) el tudják képzelni egyes ellenfeleiket. Sebes leírta többek között, hogy az angolok három védővel állnak fel, nem játszanak lesre, és hamar elfáradtak. Jóllehet eleinte „nagy iramot diktálnak, az európai csapat nem ijed meg, nyugodt passzjátékos folytat”. „A nagy iram és az európaiak passzolásának következtében tapasztalható volt, hogy a 30. perc körül az angolok kezdtek fáradni. A balhátvéd rúgást kapott, majd a jobbhátvéd mímelt sérülést. Percekig áll a játék a pályán és a sérültet nem viszik ki, hogy időt nyerjen a többi is.” Vagy: „Ritkán van keresztlabda, inkább meredeken kapu elé játszanak. Nem állnak emberen, engedik szabadon átvenni a labdát.” A játékosok jellemzése is érdekes, Alf Ramsey-ről, a későbbi világbajnok szövetségi kapitányról megállapítja Sebes, hogy „jó szabadrúgó” (valóban, ellenünk is ő értékesítette november 25-én a tizenegyest), vagy ott van például a legendás Stanley Matthews, egy másik későbbi „Sir”, az első aranylabdás, aki Sebes szerint „A legtechnikásabb játékos, de semmi rendkívüli. Cseleit inkább kifelé csinálja” Aztán: „Az angol csatársor ritkán megy hátra a félpályán túl, de a halfok se mennek rá a csatársorra. Hosszú labdákkal játszanak”. ehhez képest a magyaroknál kimondottan feladatul szabja Budainak és Czibornak, a két szélsőcsatárnak, hogy lépjenek vissza védekezni, s ez a totális futball előszele. Az angolok mérkőzése és az angol válogatott futballisták hétoldalas elemzése után ugyanis a magyar játékosok általános, majd egyenkénti eligazítása következik. Afféle vázlat a szóbeli eligazításhoz, a taktikai értekezlethez. Itt megerősíti az elavult angolokra nézve lesújtó ítéletet, amelyet aztán a mérkőzés fényesen igazolt: „Az angolok Európa ellen azt játszották, amit 20 évvel ezelőtt is már játszottak.” Aztán: „A kapusuk nem hagyja el nagyon a kaput, magas labdákra ugrik ki és öklöz. A 4 gól közül kettőnél is ki kellett volna szaladni.” (Nem úgy, mint Grosics, aki, mint tudjuk, szintén megelőzte a korát, és akár lábbal, a 16-oson kívül is képes volt szerelni.) És még: „Játékunk biztonsági játék kell, hogy legyen, ami nem szabad, hogy kimondott védekezésből álljon. Igyekezni kell az angol támadásokat a félpályánál elfojtani és rögtön támadásba lendülni.”
A kétoldalas általános bevezetőt személyenkénti tanácsok követik. Hátborzongató elolvasni a mérkőzés hősének, Hidegkuti Nándornak adott instrukciókat. Hidegkutiról akkor már köztudott volt, hogy az MTK és Bukovi Márton által kitalált új hadrendnek megfelelően visszavont középcsatárt játszik (a hátvédek közé húzódó Zakariás Józseffel így változtatták a klasszikus angol WM-rendszert, a 3-2-2-3-at 4-2-4-gyé): „Előre tolt centerhez vannak szokva, most nyilván visszahúzódásra számítanak. Kezdetben elöl kell maradni, de erősen balra-jobbra vinni a centerhalfot. Esetleges kitörésnél abban a pillanatban lőni, ahogy a kapus kiindul, nem túl rávinni. A labdát ne cipeld, a labda fusson és lőni.” Aki ismeri a mérkőzés krónikáját, jól tudja, hogy Hidegkuti kétszeresen megcsavart szerepe tényleg összezilálta az angolokat: már az első percben kitört egy nagyszerű lövőcsel után, és, ahogy Sebes tanácsolta, lőtt – épen a jobb felső sarokba! Ez a jobb oldalon volt, aztán nem sokkal később a bal oldalon adogatták végig a labdát Puskással, hátulról indulva, ennek a vége lett az a bizonyos meg nem adott, de szabályos Hidegkuti-gól. Mert a középcsatár aztán visszahúzódott, végleg elbizonytalanítva az angolokat és mesterhármasával (a két gólt – köztük egy korszakalkotó találatot – és két gólpasszt jegyző Puskás mellett) Hidegkuti Nándor lett a mérkőzés hőse.
Itt van még a Czibornak adott tanácsok sora: „Okosan, nyugodtan. Ellenfeled nem nagy tudású játékos. Ha megszerzi a labdát, ne hagyd, szereti hazaadni vagy bepasszolni. Matthews, ha visszamegy labdát várni, rajta vagy, üldözöd. Bátran húzz kapura, kövesd Budait, ha megy. Boniperti mindkét gólját középről rúgta.” Bizony, a két szélső gyakran ment vissza védekezni, Puskás legendás visszahúzás góljánál pedig a balszélső Czibor a túloldalról, a jobb oldali szögletzászló mellől gurított középre, a jobbösszekötő helyén érkező 10-eshez.
Érdekes, hogy a klasszikus londoni összeállítás egyetlen pontján sokáig kérdőjel szerepelt Sebes jegyzeteiben, a szó szoros értelmében: A balfedezetnek szánt tanácsok ugyanis hiányoznak a füzetből, Bozsik József és Budai László neve között egy piros kérdőjel szerepel csupán, s mint a történelemből tudjuk, Zakariás József szerepelt ezen a poszton a Wembley-ben, nem pedig Kovács Imre, aki a kapitány másik jelöltje lehetett.
A név szerinti (háromoldalas) taktika után olyan konkrét utasításokat is összeírt Sebes, miszerint a jobb oldali szabadrúgásokat Bozsik (egy Bozsik, Puskás variációból lőttünk is egy gólt), a bal oldaliakat Lantos végzi el (Lantos a visszavágón, a 7–1-en lőtt szabadrúgásgólt). Mint Sebes írta „nemigen állnak sorfalat”. Valóban: ami nálunk már igen, Angliában még nem volt divat, a szabadrúgásoknál nem álltak sorfalat a játékosok. A 11-esek elvégzése Puskás feladata lett volna, a helyettesének pedig Lantost jelölte a kapitány. A füzet utolsó bejegyzése az angolok taktikai felállás szerinti összeállítása. Következhetett a mérkőzés… Talán Sebes is érezte, hogy fontos dokumentum a 6:3 előtti jegyzetgyűjtemény, mert többé nem írt ebbe a füzetbe, a hátralévő lapok üresen maradtak, a fedőlapra pedig valószínűleg utólag írta oda, hogy többek között mit is tartalmaz a füzet: A londoni mérkőzés taktikai terve.
2012-11-25
www.fourfourtwo.hu/hirek/magyarorszag/ime-a-fuzet-ami-59-eve-orzi-a-titkot-ezert-verhettek-meg-puskasek-angliat-exkluziv-fotok
Nagy izgalmak közepette mentünk és érkeztünk Londonba. Eléggé féltünk a mérkőzéstől. A svédek elleni játék és az eredmény rányomta a bélyegét a játékosok mentalitására. November 25-én, délután 3-kor kezdődött a találkozó. Előtte, amikor bementünk öltözni, a Puskás és a Czibor, illetve még valaki, átmentek az angolok öltözőjéhez, és belestek hozzájuk. Amikor visszajöttek, elmondták, hogy ezek a játékosok legalább úgy félnek a meccstől, mint mi.
Az öltözőben mennyire volt téma, hogy most mindenkinek a maximumot kell nyújtania? Hiszen amint említette, a svédek elleni játék erősen befolyásolta szellemileg az együttest.
Először is, az Aranycsapatnak nem volt hangadója. Nem volt bírálat a mérkőzések után. Nem volt játékos, aki mondta volna, hogy te, meg te gyengén játszottatok. A mi figyelmünket felhívták arra, hogy nekünk egy dolgunk van: játszani, és lehetőleg nyerni. Soha nem kritizáltuk egymást. Előző nap volt egy szakmai eligazítás. Tudtuk, hogy kik fognak játszani, innentől már csak az ellenfélre koncentráltunk.
Hogyan emlékszik vissza a mérkőzésre?
Kimentünk a pályára, egy perc múlva rúgtunk egy gólt, majd kiegyenlítettek az angolok. Végül 6-3 lett az eredmény, úgy, hogy két vitatható gólt kaptunk, meg egy vitatható tizenegyest. Így kaptunk három gólt. És rúgtunk hatot az angoloknak. Óriási felhajtás volt egész Európában. Amikor jöttünk haza a mérkőzésről, a vonat minden jelentősebb város állomásán megállt, ami a menetrend szerint nem volt lehetséges. Egész Európa ünnepelte a csapat győzelmét. Őszintén szólva, sem azelőtt, sem azután nem éltem át ilyen élményeket.
Nem titok, a cserekapus, Gellér Sándor jó barátja volt, jó kapcsolatot ápoltak. Ha minden igaz, Ön ezen a találkozón sem sérült meg, csak szimplán színlelt, hogy barátja is pályára léphessen.
Igen, abban az esetben, ha a kapus nem tudta tovább folytatni, le lehetett hozni a pályáról. Úgy csináltam, mintha megsérültem volna. Előre megbeszéltük, hogy a második félidő vége fele bejön a pályára és leül a kapu mögött. Senki sem tudta, hogy miért van bent, csak mi ketten, még a Sebes sem, aki nagyon megsértődött, hogy kihagytuk ebből a cseréből. Az eredmény már akkor 6-3 volt, és a Sanyi is megkapta a játéklehetőséget.
forrás:
http://sportkoktel.hu/ne-londonba-hanem-soroksarra-menjetek-jatszani-vegul-az-evszazad-merkozese-kerekedett-az-angol-fovarosban-a-magyar-futball-legnagyobb-pillanataival-2/
In reality, England went into that match (and the 1950 World Cup) with their deluded players and press thinking they were a hundred times better than they really were. And they got the humiliation they deserved.
For the England national football team, nothing changes. Ever. NOTHING EVER CHANGES. A week may be a long time in politics, but for the English national team 60 years is like the blink of an eye.
...................................
over 50 years later, not much has changed then !
British footballers still play archaic "straight-line" football !
England still get passed off the park when they play a top international team !
When the players were walking out, Jackie Sewell tapped Stanley Matthews on the arm and said: "Stan, Stan, look at them - they haven't even got proper kit. We're gonna have a field day today!"
The footage I saw that day of the Hungarian team and Puskas himself was awe inspiring the famous Oranje side of Cruyff et al were playing the same football 30 years later and making it look revolutionary which shows just how great they were.
If time travel were possible they would still probably rip the current England team apart.
team and as such eligible for amateur play. Puskas and others were promoted after that match as a reward.
He was and still is a true gentleman and was one of the first to persue a career, as a Teacher, rather than turn Professional until persuaded to do so by Spurs. He will also be remembered for not 'diving' when brought down by Bert Trautman in Fa Cup semi for a definite penalty , umlike todays Prima-donas....... well done Uncle George
Shame the Hungarians haven't built more on their fine 'forward thinking' traditions - rather stuck in the past like England; perhaps proving you really need decent players (like Puskas) to succeed rather more than a well drilled system?
forrás:
http://www.bbc.co.uk/blogs/jonathanstevenson/2010/08/when_the_magical_magyars_illum.html
Post categories: Football
Jonathan Stevenson | 08:39 UK time, Monday, 9 August 2010
The headline in The Times said it all: 'A new conception of football'. England, the inventors of the game, had never seen anything like it.
Hungary's 6-3 destruction of Walter Winterbottom's shell-shocked team at Wembley Stadium on 25 November 1953 was not only a defining moment in English football history but arguably the moment the baton passed from one sporting age to another.
As Ferenc Puskas, Nandor Hidegkuti and Sandor Kocsis passed devastating patterns around a dumbstruck England side, they did so with a style of play never seen before on these shores, dragging their opponents kicking and screaming into a new era.
Nowadays, when barely two years go by without the England national team suffering some kind of catastrophic defeat, it is hard to imagine a time when the country that gave the world the game still considered itself football's best practitioners.
Unbeaten at Wembley against countries from outside the British Isles, a record stretching back to 1863, England went into the friendly with Hungary 57 years ago expected to win handsomely despite the absence of the brilliant forward Tom Finney.
England captain Billy Wright exchanges pennants prior to kick-off with Hungarian counterpart Ferenc Puskas
Jackie Sewell, who was the most expensive signing in British football when he joined Sheffield Wednesday from Notts County for £34,500 in March 1951, remembers the game like it was yesterday. "Of course people thought we'd win but we got taught a proper lesson that day," Sewell, one of the England team's two remaining survivors, told me. "I don't think we were that bad but they were marvellous, easily the best team I ever saw play football.
"Their movement was incredible. They just passed around us all day long. They played the little triangles, the give-and-go ones you see everyone trying to do now. But no-one did it back then, no-one I'd seen anyway."
For England, who had for years played in the WM formation - since referred to as 3-2-5 or 3-4-3 - even the way the Hungarians lined up was unfamiliar, manager Gusztav Sebes sending his team out in a 3-5-2 with the brilliant Hidegkuti as a revolutionary deep-lying striker behind Puskas and Kocsis.
Even in the days before football on television, Hungary should not have been an unknown quantity. Ranked by Fifa as the number one team in the world, they were unbeaten for nearly four years and had won Olympic gold in Helsinki in 1952.
Adapting and improving on the style of play of the great Austrian team of the 1930s, Hungary were playing a brand of Total Football made famous by Johan Cruyff and the Dutch at the 1974 World Cup before anyone had ever even heard of the phrase.
The great Sir Stanley Matthews, in the autobiography that was published just before his death in 2000, admitted England were "outpaced and outmanoeuvred" as Wembley witnessed "football history being made".
Matthews added: "Hungary were combining two styles - the British all-running cut and thrust and the short passing game of probing infiltration much favoured at the time by the South Americans.
"It was an imaginative combination of exacting ball control, speed of movements and esoteric vision that knitted together to formulate a style of football that was as innovative as it was productive. Long before the final whistle, the glory of our footballing past had been laid to rest."
The way the final curtain was brought down on England's proud home record by a country from behind the Iron Curtain was as ruthless as it was sublime. Barely a minute had passed before Hidegkuti smashed past Gil Merrick in the England goal, though Sewell did manage to slot home a leveller 15 minutes later.
"That was the only time I enjoyed any of it," said Sewell, slightly tongue in cheek. "I nipped in between two defenders to equalise but they weren't bothered, they just carried on as they were taking us apart and 13 minutes later we were 4-1 down."
Hungary were not only clinical, they were artful with it. Their third was a goal of rare beauty and mesmerising skill, the 'Galloping Major' Puskas expertly dragging the ball away from Billy Wright "with the art of a bullfighter", according to Sewell, before crashing a shot high into the roof of the net. "Wright rushed into that tackle like a man racing to the wrong fire," surmised Geoffrey Green in the Times the next day.
Puskas, who Sewell describes as "a one-legged player who could do just about anything with that left leg" and who went on to score 84 goals in 85 games for Hungary, would later star in the great Real Madrid team of the late 1950s and early 1960s, securing his place in football's hall of fame. "He was the greatest player I ever saw," added Sewell, whose admiration has not dulled over the ensuing years.
Braces for Hidegkuti and the portly Puskas stunned a packed Wembley. Stan Mortensen pulled one back before the break but England were run ragged. "We didn't say anything at half-time, we were just knackered," said Sewell. "Walter was talking tactics but I'd spent 45 minutes running after the ball and not getting it. They made us look silly."
Hidekguti completed his hat-trick after half-time and Jozsef Bozsik made it 6-2 before Alf Ramsey's penalty produced another consolation for England. When the final whistle went, Hungary had takens 35 shots compared to England's five. "Here, indeed, did we attend, all 100,000 of us, the twilight of the gods," wrote Green.
Were the Hungarians of the 1950s the best football team of all time?
The impact of the defeat reached far and wide. Ramsey, England's ageing right-back that day, was opened up to a whole new world of possibilities - it was his decision to play without wingers that helped England's 'Wingless Wonders' win the World Cup on home soil in 1966. Two more future England managers were watching on from the stands - Ron Greenwood and 20-year-old Fulham forward Bobby Robson.
"We saw a style of play, a system of play that we had never seen before," said Robson years later. "All these fantastic players, they were men from Mars as far as we were concerned. The way they played, their technical brilliance and expertise - our WM formation was kyboshed in 90 minutes of football.
"The game had a profound effect, not just on myself but on all of us. That one game alone changed our thinking. We thought we would demolish this team - England at Wembley, we are the masters, they are the pupils. It was absolutely the other way."
As if to prove their point, the rampant Hungarians demolished England 7-1 in a friendly in Budapest six months later. The old way of playing was over but a bond between the teams that would last several decades had begun.
In November 1993, the remaining survivors were invited to Budapest for a grand dinner to celebrate the 40th anniversary of Hungary's famous win. "I've never experienced the sort of camaraderie with anyone else that we had with that team," Sewell told me. "There was a terrific bond between the players and it never went away.
"We were shown around Budapest, taken to some vineyards and then plonked on a big stage with TV cameras around where they presented us with these gold cups. It was marvellous, they really looked after us - but that's the sort of people they were."
Sadly for that magical Hungarian side, they did not quite fulfil their extraordinary potential. Having obliterated the opposition by scoring 25 goals in four games to reach the 1954 World Cup final, they lost a controversial final 3-2 to West Germany despite going 2-0 ahead after eight minutes, a game the Germans still call the Miracle of Berne.
The statistics show that this was a Hungary side incomparable not only in its era but in any. In a six-year, 50-game period, the World Cup final was their only defeat as Puskas et al won 42 games and drew seven, scoring a breathtaking 215 goals along their way.
Indeed, using the World Football Elo Ratings system, the Hungarians of the mid-1950s are the highest ranked team of all time. "Imagine the best team you've ever seen - that Hungarian side is easily as good, if not better," said Sewell. "It wasn't just us who were baffled by them. Everyone was."
Truly, the Magical Magyars are a team that should never be forgotten.
http://www.bbc.co.uk/blogs/jonathanstevenson/2010/08/when_the_magical_magyars_illum.html
Despite their pre-match optimism, England made a terrible start to the match and within a minute were a goal behind. Nándor Hidegkuti, playing in the previously unknown position of a deep-lying centre forward, gave the Hungarians the lead with a powerful shot. England hit back quickly with an equaliser from Jackie Sewell twelve minutes later, but that was not to stop Hungary from shattering their opponents with a fantastic first-half performance.
On twenty minutes Hidegkuti restored Hungary's lead, and just four minutes later Ferenc Puskás outfoxed England captain Billy Wright on the edge of the penalty area to increase the visitor's advantage to 3-1. Only three more minutes had passed when Puskás added a his second and Hungary's fourth, and in the space of seven minutes England's proud home record had been left in danger of being totally destroyed.
Shortly before half-time Stan Mortensen pulled a goal back, but England had much to do in the second half to overturn the 4-2 scoreline. England had completely failed to cope with the Hungarians' revolutionary tactics. Hidegkuti's deep-lying role had pulled English centre-half Harry Johnston completely out of position, with Puskás and fellow forward Sándor Kocsis exploiting the resulting space and leaving the remaining English defenders with no idea how to mark them.
Five minutes after the re-start, József Bozsik ended any realistic hopes of an English fightback by adding a fifth goal for Hungary, and just three minutes later Hidegkuti completed a famous hat-trick to extend the lead to 6-2. England were now in danger of being totally humiliated. The hosts were able to raise their performance for the remainder of the match, but the only impression they could make on the scoreline was through a penalty from Alf Ramsey. The final score was 6-3, and England's ideas of their own invincibility at Wembley had been torn apart. The following year, they would lose by an even bigger scoreline of 7-1 in Budapest as Hungary confirmed their status as one of the world's top sides, narrowly failing to become world champions later that year.
forrás: http://www.world-football-legends.co.uk/enghun53.php
forrás:
http://footnostalgie.free.fr/version2/index.php?option=com_content&task=view&id=312&Itemid=32
forrás:
http://footnostalgie.free.fr/version2/index.php?option=com_content&task=view&id=312&Itemid=32
az Anglia Magyarország mérkőzés rádióközvetítését Londonból, a Wembley Stadionból.
forrás:
http://retronom.hu/index.php?q=node/11311
Mindkét fél igyekezett alaposan felkészülni. Megfigyelték egymás, az előző időkben játszott mérkőzéseit és próbálták kifürkészni milyen taktikával lehetne legvalószínűbben sikert elérni. A mi felkészülésünk is tervszerűen és nagyon alaposan folyt. Beszélgetések folytak magáról az angol labdarúgásról, a játékosokról, a játékfelfogásukról, az erényeikről és hibáikról. Megbeszélték a magyar-angol összecsapások történetét, a jelenlegi erőviszonyokat, a taktikai lehetőségeket. Külön figyelmet fordítottak arra, hogy a Wembley stadion méretét, puha talaját is megismerjék a magyar játékosok. A Vasas pályát az angol stadion méreteinek megfelelően átalakították és itt folytatták az edzéseket mégpedig angliából hozott labdákkal. (Sajnos azt is meg kell jegyezni, hogy az edzéseket megtekintő szurkolók között akadtak olyanok, akik gúnyos megjegyzésekkel illették a játékosokat bíztatás helyett.)
Az utazás nyugalmat hozott, a menet közben lejátszott edző mérkőzések pedig erősítették az összhangot és az önbizalmat. A találkozó előtt két nappal érkezett a csapat Angliába. Magyarországról több mint nyolcezer bíztató távirat érkezett. (Érdekesség, hogy a táviratokat csak a mérkőzés után mutatták meg a csapatnak, nehogy ezek fokozzák a felelősségérzetüket és túlzot feszültséget okozzanak.)
A csapat összeállítása semmit nem változott az utolsó, a svédek ellen játszott nem túl sikeres mérkőzés óta. A taktika ezúttal, az angol csapat lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a tervekben a csatársor folyamatos helyváltoztatása.
Az angolok talán nem is vették elég komolyan csapatunkat. Az angol edző azt nyilatkozta, megtalálta a magyarok játékának ellenszerét.
Nézzük mi történt a találkozón.
1.perc: Bedobáshoz jutott a magyar csapat. Bozsik a megkapott labdát vezette föl, majd néhány léppés után begurította Hidegkutinak. A középcsatár egy csellel átjutott Eckersley-n és hírtelen kifelé forulva 15 méterről eresztett meg hatalmas lövést. Az angol kapus mozdulatlanná dermedve nézte, amint a labda a váratlan lövés eredményeként a jobb felső saroka csapódott. 0-1
14.perc: Dickinson szerzett labdát és Mortensenhez a középcsatárhoz játszott, aki kiugratta az őrizetlenül maradt Sewwell-t. Az angol két csel után tíz méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-1
22.perc: Czibor villámsebesen száguldott előre a pálya szélén. Beadását Puskás azonnal beljebb adta Hidegkutinak, aki a 11-es pont tájékáról erősen lőtt a léc alá. 1-2
25.perc: Budai II. szöktette Czibort, aki most a jobb szélen száguldott, majd Puskás elé tálalt. A 6-os sarkánál megkapott labdát levette, majd nagy erővel fejmagasságban vágta a kapu bal sarkába. 1-3
29.perc: Budai II. jött előre a labdával. A kaputól huszonöt méterre szabálytalankodtak vele. A megítélt szabadrúgást Bozsik végezte el. Az angolok nem állítottak sorfalat. A labda szállt a kapu felé és amikor félúton járt, mintegy 12 méterre a kaputól, Puskás beletette a lábát. Ettől az iránya megváltozott és védhetetlenül vágódott a kapu jobb alsó sarkába. 4-1
38.perc: Robb kapta a labdát. Védőink nem támadták meg. Kiugratta Mortensent, aki egy csel után 12 méterről a kapunk jobb alsó sarkába lőtt. 2-4
50.perc: Kocsis fejese a bal kapufáról vágódott ki. A kipattanó labdát az angolok kivágták, de az csak Puskásig jutott. Puskás hátra gurított a felfutó Bozsik elé, aki huszonöt méterről a kapu jobboldalán a léc alá vágta a labdát. 2-5
53.perc: A 16-os oldalánál Puskás vezette fel a labdát, majd átemelte Hidegkutinak, aki rendkívül kedvező helyen állt és tizenkét méterről bomba lövést küldött a bal alsó sarokba. 2-6
57.perc: Egyik angol lövés kipattant Grosicsról. A megismételt lövés újra kipattant és a vetődő Grosics elhúzta a labdát megszerezni akaró Sewell lábát. A megítélt büntetőt Ramsey értékesítette. 3-6
A magyar válogatott 6-3-arányban diadalmaskodott az angol válogatott felett és ezzel megtörte annak az angol labdarúgás kezdeteitől, azaz 90 éve tartó folyamatos hazai veretlenségét.
Reagálások az angol sajtóból:
"Istenek alkonya! A mi veretlenségünket alaposan szétverték."
"Micsoda megalázás volt az angol labdarúgók részére. Soha nem tudtunk elképzelni jobb csapatot, mint az uruguayit, de a magyarok határozottan sokkal jobbak azoknál is."
"Elpüfölték az angolokat. A vereség - lecke Angliának. A magyarok elképesztő bemutatót tartottak."
"Kilencven év után...magyar rapszódia. Az 1953-as vörös ördögök nyöszörgésre késztették Angliát."
"Olyan erőnlétet láttunk a magyaroknál, amilyet nálunk sohasem követelnek meg...A tragédia az volt, hogy az angol csapat meg tudott volna verni bármely más csapatot a világon - csak a magyart nem...Ez a mérkőzés történelmi fordulatot jelent a labdarúgásban."
A mérkőzéssel az egész világ sajtója foglalkozott. Mindenütt elismeréssel adóztak a magyar labdarúgás magas színvonalának, a játékosok technikai és taktikai tudásának, kiemelték a nagyszerű csapatszellemet, az erőnlétet és a győzni akarást. A válogatottat rendszeresen a labdarúgás művészeiként, a világbajnoki cím esélyeseként emlegették.
Hallgassunk meg még néhány szakembert is:
Billy Wright, az angol csapat kapitánya: "...a magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Megvallom el sem tudtam képzelni azt, hogy ilyen jó lehessen a magyar együttes..."
Sir Stanley Rous, az Angol Labdarúgó Szövetség vezetője: "Sajnos a magyar játékosok nem engedték megmutatni a mieinknek, hogy tulajdonképpen mit is tudnak. Tanulságos volt számunkra a mérkőzés és nem szégyenlünk tanulni a tanítványoktól. A magyarok új elemeket vittek a labdarúgásba és ezzel jelentősen előbbre vitték a sportág fejlődését."
Vittorio Pozzo, az olaszok egykori szövetségi kapitánya: "Olyan élmény volt ez a mérkőzés, amilyenben nagyon ritkán lehet része egy sportembernek. Már az olimpiai selejtezők során megjósoltam, hogy a magyarok nyerik az olimpiai bajnokságot. Megmondtam, hogy legyőzik Londonban az angolokat és azt is kijelentettem, hogy meg fogják nyerni a világbajnokságot is. Három jóslatom közül kettő már beteljesedett."
Abellard Franco, a brazil labdarúgó-szövetség elnöke: "Csodálatos élmény volt számomra a mérkőzés. A magyarok mesterei a labdakezelésnek. A játékuk nem csak szép, de eredményes is. Különösen tanulságos volt számomra a magyar játékosok összjátéka. A londoni mérkőzésen ragyogó volt a magyar csapat taktikai elképzelése is."/quote]
forrás:
mafoci
többi oldal:
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429741378_1953.jpg
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429741455_1953.2.jpg
https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429741501_1953.3.jpg
forrás:
http://www.liveauctioneers.com/item/5257071
http://sport.vatera.hu/csapatsportok/labdarugas/relikvia_ajandektargy/1953_england_ws_hungary_aranycsapat_dedikalt_fuzet_2066563013.html
Tilos a www.magyarfutball.hu-adatbázis bármely fotójának vagy írott anyagának előzetes írásbeli hozzájárulás nélküli újraközlése.
» Teljes szerzői jogi nyilatkozat