magyarfutball.hu

2022.05.16 Bognár György lett az MTK szakmai igazgatója!

Az MTK Budapest vezetése mindenben megállapodott a szakemberrel, így a klubunkkal korábban játékosként bajnok Bognár György visszatér a "Hungária körútra".
kép
Bognár 1987-ben labdarúgóként tagja volt a 29 év után ismét bajnoki címet szerző kék-fehér csapatnak. Vezetőedzőként korábban már irányította az MTK-t, 2001-ben egy Ferencváros elleni 5-2-es sikerrel debütált csapatunk kispadján. Bognár az elmúlt időszakban a Paksi FC-t irányította, sikeresen. 2021-ben előbb a játékosok, majd a klubtulajdonosok szavazatai alapján választották meg az Év edzőjének. A legutóbbi bajnoki szezonban toronymagasan az általa irányított paksi együttes szerezte a legtöbb gólt, együttesével a jó bajnoki szereplés mellett bejutott a Magyar Kupa-döntőjébe is.

Bognár György szakmai igazgatóként érkezik az MTK-hoz, átfogó feladatköre részeként ő felügyeli majd a felnőtt csapatnál, az NB III-as és az U19-es együttesnél folyó szakmai munkát is, természetesen a csapatok mellett dolgozó szakmai stábokkal karöltve. A felnőtt együttes mellett dolgozó szakmai stábról folynak az egyeztetések, hamarosan véglegessé válik a névsor.

Zakor Sándor, az MTK Budapest tulajdonosa a hivatalos megállapodás aláírását követően elmondta, az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy megtalálja azt a megoldást, amellyel leginkább biztosítottnak látja a klub további szakmai fejlődését.
- Bognár György MTK-kötődése közismert, így biztos vagyok abban, hogy leendő szakmai igazgatónk számára a most induló közös munka is több egyszerű feladatnál. Intenzív, mélyreható egyeztetéseket folytattunk, és most jött el az a pillanat, amikor mindkét fél úgy érezte, együtt kell tennünk a klub felemelkedéséért. Döntésemben az is szerepet játszott, hogy sosem rejtettem véka alá, hogy szeretném, ha az eredmények mellett a csapatunk látványos futballra is törekedne. Akadtak periódusok, amikor voltak ilyen irányú törekvéseink a pályán, de az elmúlt időszakban sajnos az eredménytelenség mellett ezen a téren is komoly hiányérzetünk lehetett. Bognár György személyiségét, futballról alkotott nézeteit ismerve joggal bízhatunk abban, hogy a csapat közönségszórakoztató futballra is törekszik majd a lehető legjobb eredmények elérése mellett. Az elmúlt időszakban egész sor történet bizonyítja, hogy remekül segíti a játékosok fejlődését is, kihozza belőlük a maximumot, elég csak Hahn János és Ádám Martin gólkirályi címét, valamint Bognár István rendkívül eredményes előkészítő játékát megemlíteni.

Horváth Dávid hosszabbított!

Fontos információ, hogy Horváth Dávid is marad az MTK Budapest kötelékében, a fiatal szakemberrel ugyanis hosszútávú szerződést kötöttünk a folytatásra vonatkozóan, egyben eldőlt az is, hogy NB III-as csapatunk irányítását ő veszi át, míg Kanta József csatlakozik a felnőtt együttes stábjához.

A legutóbbi időszakban a felnőtt együttes mellett is sikeresen dolgozó Horváth Dávid az utóbbi két szezonban az U19-es korosztályos együttest irányította, amellyel két bajnoki címet is szerzett. A tehetséges szakember ezzel a döntéssel most megkapja a lehetőséget, hogy az utánpótlásból előrelépve felnőtt együttes mellett dolgozhasson az MTK-nál, amelynek kiemelt része az is, hogy minél inkább elősegítse az akadémiánkról kikerülő fiatalok integrálását a felnőtt futballba.