magyarfutball.hu

2008.08.11 Otigba Kenneth a holland Herenveen csapatához igazolhat!

Az angol Daily Mirror információi szerint a Liverpool napokon belül szerződtetheti a békéscsabai Otigba Kennethet, mert Rafa Benítez ragaszkodik ahhoz, hogy a még csak 15 éves futballista a „vörösök” akadémiáján folytassa pályafutását.

A Liverpool már korábban ajánlatot tett a fiatal játékosnak, de a Heerenveen is érdeklődött iránta, így eddig nem született megállapodás.

Otigba vasárnap még az U17-es válogatott csapatkapitányaként vette át a győztes csapatnak járó serleget, miután a ráckevei torna döntőjében Magyarország 1–1-es végeredmény után tizenegyesekkel legyőzte Horvátországot, majd útra kelt Hollandiába.

Szokolai Sándor, a Békéscsabai Utánpótlás FC vezetője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a nigériai születésű Otigba Kenneth magyar származású édesanyjával és menedzserével vasárnap kelt útra Hollandiába, hogy tárgyaljanak a Heerenveen vezetőivel, majd két napra Liverpoolba utaznak, így a héten eldőlhet a játékos jövője, akit jelenleg amatőr szerződés köt Békéscsabához.

„Otigba a saját korosztályában egész Európában kiemelkedő fizikai adottságokkal és technikai érzékkel rendelkező, 187 centi magas futballista – mondta a nigériai apától és magyar anyától származó játékosról békéscsabai edzője, Fodor Sándor. – Augusztus 16-án tölti be a 16. életévét, de már az U19-es együttes tagja Békéscsabán.”

Otigba nem mindennapi képességeit jelzi, hogy kapuson kívül már minden poszton szerepelt, bár a válogatottnál elsősorban belső védőként veszi számításba Zsivoczky Gyula szövetségi kapitány.

Otigba menedzsere, Georgi Attila megkeresésünkre elmondta, hogy a most befejeződő ráckevei tornán Európa legmagasabban jegyzett menedzsereinek noteszébe is bekerült a fiatal futballista neve, aki egyelőre a holland Heerenveen ajánlatát részesíti előnyben a Liverpooléval szemben.

„Jelenleg Hollandiában tárgyalunk a Heerenveen vezetőivel, és most úgy tűnik, hogy a holland szerződésre nagyobb esély van, mint a liverpoolira” – mondta Georgi.

„Anyagilag ugyan a Liverpool ajánlata a kedvezőbb, de úgy látjuk, hogy a holland csapat utánpótlás-nevelő rendszere hosszú távon nagyobb fejlődést biztosíthat Otigbának” – fogalmazott a menedzser.

Georgi hozzátette, hogy a héten még Liverpoolban is tárgyalni fognak, de nem Rafa Benítezzel, mert a menedzser Belgiumban tartózkodik, ahol a Standard Liege ellen játszik BL-selejtezőt a csapata.

„Benítez valóban ragaszkodik Otigbához, ezért szerette volna, ha jövő héten utazunk Angliába, hogy személyesen tárgyalhassunk, de mi a héten dönteni szeretnénk, ezért nem kerül sor személyes találkozóra a spanyol menedzserrel” – nyilatkozta Georgi.