magyarfutball.hu

2019.01.28 Tóth Bence kölcsönben a Vasashoz igazolt!

Az aláírást követően Domonyai László klubigazgatónk a következőket mondta:

- Tóth Bence átigazolása illeszkedik a Vasas FC új klubfilozófiájába. A Vasas fiatal magyar játékosokkal szeretne eredményesen szerepelni az elkövetkező években. Éppen ezért a Kubala Akadémia tehetségei mellett keressük a jó adottságokkal rendelkező, elhivatott, fiatal, magyar labdarúgókat, akik értékei lehetnek klubunknak. Tóth Bence egy 20 éves, tehetséges védőjátékos, aki az utánpótlás-válogatottak mellett már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Bencével a kölcsönadási időszak lejárta után, nyártól hosszútávon is számolnánk, és erről mind a játékossal, mind a MOL Vidi FC-vel is egyeztettünk már.
kép
Tóth Bence beszélt a céljairól:

- Nagyon boldog vagyok, hogy a Vasashoz igazolhattam. Szeretném bebizonyítani a szakmai stábnak és a szurkolóknak is, hogy erőssége tudok lenni a csapatnak, bízom benne, hogy minél előbb meghatározó játékossá válok. Az eredeti posztom bal belső védő, de balhátvédként is szerepeltem már. A Vasas nagy hagyományokkal rendelkező klub, amelynek nem az NB II-ben van a helye. Mindent el fogok követni, hogy már ebben a szezonban kiharcoljuk a feljutást – mondta a 20 éves védőnk.

Tóth Bence a Puskás Akadémiám nevelkedett, a 2016/17-es szezonban alapembere volt az NB II-es bajnokságot megnyerő felcsúti csapatnak és két gólt is szerzett. 2017-ben Bernd Storcknál bemutatkozott a felnőtt válogatottban. Az U21-es nemzeti csapatban eddig 8 alkalommal lépett pályára.