Filkor Attila
2012.08.28 A Milan labdarúgócsapata kölcsönadta Filkor Attilát a Barinak
forrás: http://www.nemzetisport.hu/legiosok/filkor-attila-kolcsonben-ismet-az-olasz-masodosztalyban-2168475
A Milan labdarúgócsapata kölcsönadta Filkor Attilát a Barinak, így a magyar középpályás a másodosztályú olasz klubnál folytatja a pályafutását – tudatta a déliek hivatalos honlapja.
Akárcsak az előző szezonokban, ezúttal is kölcsönben a másodosztályban játszik Filkor Attila: az elmúlt idényben a Livornónál szereplő középpályás ma este érkezik a Barihoz, holnap reggel pedig már a csapattal készül a Serie B második fordulójára.
A Bari megnyerte az első mérkőzését a másodosztályú olasz pontvadászatban (2–1 a Cittadella ellen), ám egyelőre így is –2 ponttal áll, miután az olasz fogadási botrányban betöltött szerepe miatt a klubot ötpontos levonással sújtották a szezon előtt.
Filkor Attila 2006-ban szerződött az Interhez, ahol a Primavera-csapatnál szerepelt. Azóta az olasz másodosztályban kölcsönjátékosként játszott Grossetóban, Sassuolóban, a Gallipoliban, majd 2010 után immár az AC Milan futballistájaként (a két milánói csapat több játékost is érintő cseréjét követően) a Triestinában és a Livornóban. A most 24 éves középpályás 93 meccsen szerepelt a Serie B-ben és két gólt szerzett. Az előző szezonban a Livornóban 26 bajnokin lépett pályára.
Nyáron a Milannal készülhetett, edzőmeccsen is játszott, ami után a spanyol Rayo Vallecanóval és az olasz harmadosztályú Nocerinával is hírbe hozták.
A Barinál az elmúlt években több magyar játékos is megfordult: Koman Vladimir, Gosztonyi András, legutóbb pedig idén tavasszal Simon Ádám.