hozzászólások

1. 
   admin magyarfutball.hu

   # 1

   2017.02.17, 10:04

   Erre a hétre terveztük egy szűkebb baráti társasággal megünnepelni Sarlós László 87. születésnapját. A soproni szanatóriumból hazaérkezése után egyeztünk meg az időpontban. Ilyen a sors, ünnep helyett a végső búcsúra készülünk.
   Jómagam Laci felhatalmazása alapján ülök a gép előtt. Közel három éve, műtétem után meglátogatott a kórházban. Alig tudtam megszólalni, miután azt mondta: „Megkérlek, mit megkérlek, felhatalmazlak, hogy a nekrológomat csak te írhatod meg.”
   Pénteki váratlan halálhíre óta készülök az írásra. Több változatot is elvetettem már. Laci ugyanis különleges ember volt, irigylésre méltóan tudott élni. Sokszor hangoztatta: „Gyönyörű az élet!” Amikor összejöttünk, emlékeket idézett. Legbüszkébb 12 első osztályú meccse közül az elsőre volt. A zsúfolásig megtelt falelátós stadionban 1948. december 26-án ugyan 4:0-ra kikaptak a Fraditól, de olyan labdarúgók ellen játszhatott, akik jó részének nevét a sportág magyar aranykorszakában az egész világ megismerte. Csak néhány név: Rudas, Kispéter, Lakat, a csatársor pedig Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor.
   Több kitérő, katonaság, edzősködés, s egyéb tisztség után előbb négy, majd 17 évre, immáron vezetőként tért vissza a Rohonci útra. Szakosztály-, majd technikai vezetőként fő támasza volt a mindenkori edzőnek.
   Annak idején a Haladás vasutas csapat lévén vonattal utazott. A játékosok ételcsomagokat kaptak. Egyik alkalommal viszont semmit. Egyikük meg is kérdezte Lacit, miért? „Öcsikém! NB I-es csapathoz az nem méltó.” Irány az étkezőkocsi, ahol a személyzet nagy örömmel fogadta a gárdát.
   A játékosok döntő része szerette, tisztelte napjainkban is. Az egyik átigazolási időszakban kérdésemre adott válasza egy nap alatt teljesen megváltozott. Meglepetésemre így reagált: „Uram! Labdarúgásban nem naponta, hanem szinte percenként változik a helyzet...” Egy külföldi útról hazafelé, amikor a gép leszállni készült, a légiutas-kísérő „mindenki üljön le!” felszólítására így válaszolt: „Kisasszony! Nekem magyarázol, amikor én berepülő pilóta voltam?” Németországi edzőtáborozás után Oberwartba érve fogadott Fitossal, hogy fejelésben megveri. 200 schilling volt a tét. Melegítők a kapuk, Rákli Kálmán bácsi a bíró. Helyszín az akkori Zema áruház nézőkkel teli parkolója. Persze, hogy Laci nyert. Fitos nyújtotta a fogadás összegét, mire Sarlós így válaszolt: „Öcsikém! Csak igazi futballistáktól fogadok el pénzt.”
   
   Amikor megbeszélt találkozóról egy-két percet késtünk, órájára nézett: „Uraim! Mikor volt a középkezdés?” Mindig pontos, pedáns, s főleg a hölgyekkel udvarias volt. Nehezen viselte, ha ennek ellenkezőjét tapasztalta. De azokat is, akik semmit sem csináltak, de állandóan dicsekedve a mellüket verték. Ezért nem járt legalább másfél évtizede meccsekre, taszította az, ami körülvette a sporteseményeket. Sorolhatnám a baráti találkozókat is, amikor a kitűnő tenort, Sárdy Jánost idézve énekelni kezdett. Tudott mulatni.
   Odafönn Rákli doktorral, Hegyi Oszival - akik szintén autóbaleset áldozatai lettek -, volt focistákkal, aztán Tóth Gézával, Németh Palival és másokkal együtt emlékeznek régmúlt időkről, eredményekről, az életről, amit imádott.
   Uram! Bocsánat, Lacikám! Isten Veled!
   Bodor Ferenc

   
   2016.02.24
   http://vaol.hu/vasifoci/in-memoriam-sarlos-laszlo-1929-2016-1755059