Gyimesi László
2005.07.04 Gyimesi László távozik a Vác csapatától!
forrás: vac.hu
A Dunakanyar-Vác NB II-es labdarúgó csapatánál nem hosszabbították meg Gyimesi László vezetőedző szerződését.
Helyére 2005. július 4-től Gergely Károly került, aki két esztendeje Sisa Tibor távozása után fél évig már ellátta ezt a feladatkört a váciaknál. Innen a diósgyőriekhez került, majd a legutóbbi bajnokság végéig a kispesti NB I-es csapatnál dolgozott.
Gergely Károly segítője Nagy Tibor lesz, míg Koszta János helyzete egyelőre kérdéses. A játékoskeret végleges kialakítása az új tréner bevonásával történik.
A váciak az új, kétszer 16 csapatot felvonultató NB II-ben szeretnének a kisebb utazási költséggel megúszható Nyugati csoportba kerülni, ám a Liga egyelőre a csapatok indulási jogával van elfoglalva. Értesülésünk szerint a 32 benevezett együttes közül harmincat - köztük a mieinket - adminisztratív hiánypótlásra kötelezték.