magyarfutball.hu

2017.06.05 Már nem Klausz László a Szeged vezetőedzője!

"Minden jó, ha jó a vége!"- tartja az örök érvényű bölcs közmondás. Nos, a Szeged 2011 NB II-es csapatának 2016-17-es szereplésénél ez a kitétel korántsem valósult meg...

Így aztán a hányattatásokkal, problémákkal teli bajnoki szezon végén eldőlt, ami fölöttébb várható volt: a továbbiakban már nem Klausz László látja el a Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es gárdájának vezetőedzői feladatait... Erről szerettem volna megkérdezni az egykori válogatott csatárt, ám Klausz László már Görögországban nyaral a családjával együtt. Persze, ami késik, az nem múlik...erre is sort kerítünk még!

Ezzel együtt a kék-fekete klub vezetői természetesen megköszönték a vezetőedző eddigi munkáját, egyben a városhoz mindig is hűek maradó Szeged 2011 utánpótlás-korosztályainál ajánlottak fel számára vezetői pozíciót.

Mint ismeretes, Klausz László 2015 nyarán vette át a 2013 nyarán Gálhidi Györgyöt váltó Nyilas Elektől a csapat irányítását. Vezetésével az első szezonban az NB II 10. helyén zárt a gárda, idén pedig a kibővített másodosztályú bajnokságban - a legutóbbi tizenegy bajnokiból csupán egyetlen egyet megnyerve!! - igazi "zuhanórepüléssel" már csak a 11. helyen zártak...