Korcsmár Zsolt
2014.04.10 Fürth: Korcsmár megsérült, véget ért a szezonja
Nem segítheti csapatát a feljutásért folytatott harcban Korcsmár Zsolt, a német második ligás Greuther Fürth magyar védője. Korcsmár edzésen szenvedett vállsérülést.
Korcsmár válla még együttese keddi tréningjén sérült meg, majd a magyar légióst a helyi egyetemi kórházban megvizsgálták – a diagnózis: ínsérülés a vállban. A hátvéd a Fürth hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint négy hétre esik ki, ezzel pedig véget ér a szezonja – a jelenleg feljutó, második helyen álló csapat május 11-én fejezi be az idényt. Amennyiben a Fürth csak az osztályozót jelentő 3. pozícióba ér oda, azokra a mérkőzésekre Korcsmár valószínűleg már felépül.
A Bundesliga 2-ben ebben az idényben 17 mérkőzésen szerepet kapó Korcsmár a válogatott Dánia (május 22.), Albánia (június 4.) és Kazahsztán (június 7.) elleni találkozóin már minden bizonnyal szóhoz juthat, amennyiben Pintér Attila szövetségi kapitány beválogatja.