Korcsmár Zsolt 2017 nyarán szerződött a Vasastól a dán Midtjyllandhoz, melynél gyorsan alapemberré is vált, és első idényében rögtön bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, utána viszont megsérült, 2018 őszén megműtötték a térdét, azóta pedig nem is tudott visszatérni a pályára. A 26-szoros válogatott védő 2018. szeptember 26-án, a Dalum IF ellen hosszabbításban 2–1-re megnyert kupameccsen játszott utoljára.

„Úgy érzem, elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor meg kell húzni egy határt – beszélt a visszavonulásáról a Champsport Agency Facebook-oldalán közzétett interjúban Korcsmár Zsolt. – Az elmúlt másfél évben folyamatosan sérüléssel bajlódom. A legutóbbi porcműtétem után, amely alig két hete volt, ugyan biztatott az orvos, hogy még tudnék futballozni néhány idényt, de nem akarom, hogy egy-két év miatt aztán az életem hátralévő részében fájdalmakkal kelljen élnem. Másrészt a Midtjyllandnál lejárt a szerződésem, ilyen állapotban pedig nem tudnám nyugodt szívvel azt mondani egy másik klubnak, hogy itt vagyok, számíthattok rám. Készültem erre a döntésre, most mégis nagy ürességet érzek. Voltak időszakok még ebben az évadban is, amikor pozitív voltam, az utolsó pillanatig bíztam a visszatérésben. A klub mindenben támogatott, és amikor elkezdtem újra a csapattal edzeni, úgy gondoltam, bírni fogom, de amint nagyobb terhelést kaptam, mindig kijött valami új probléma. Legutóbb is éreztem egy roppanást a térdemben, majd jött az újabb beavatkozás, és akkor döntöttem úgy, hogy nem folytatom. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok már futballozni, mert alacsonyabb osztályban még el tudom képzelni magam, de úgy érzem, a profi pályafutásomnak itt a vége.”
Korcsmár az interjúban korábbi sérüléseire is kitért, elmondta, a Fürth játékosaként elszenvedett szalagszakadás törést jelentett a pályafutásában, akkor került ki a válogatottból is.
„Mindig is sérülékeny voltam, már akkor is, amikor itthon játszottam. Nemrég ki kellett töltenem egy papírt a sérüléseimről. Be kellett ikszelnem, melyik testrészemmel volt problémám a pályafutásom során, és bizony jóval több volt az, amit be kellett jelölnöm, mint amit nem. Viszont arra már a felnőttcsapataimban, külföldön kellett rájönnöm, mennyire fontos a stabilizáció, a vázizomzat tudatos fejlesztése, hogy ma már nem elég, ha csak ügyes valaki, erősnek is kell lenni. Újpesten is erősítettünk, megoldottam úgy, ahogy tudtam, de itthon nem éreztem különösebben hátrányát annak, hogy vékony vagyok, hogy nem vagyok erősebb izomzatú, ezért nem is fektettem erre nagyobb hangsúlyt. Mondjuk sosem voltam az a típus, aki azt hiszi magáról, „én vagyok a király”, és akit semmi sem érdekel, de külföldön értettem meg, mennyire fontos ez a fajta tudatos munka. Az utóbbi időben egyébként is elkezdtem érdeklődni a test és a lélek kapcsolata iránt, olvastam is erről, előadásokat is hallgattam. Az minden szempontból nagy törést jelentett, amikor Németországban, a Fürth játékosaként elszakadt a térdszalagom, utána ugyanis már sosem volt ugyanolyan a lábam, mint előtte.”

A középpályásból lett védő ugyanakkor nem rágódik a múlton, mert összességében elégedett a karrierjével.
„Mindig olyan közeget választottam, ahol túl a szakmai oldalon, emberileg is jól éreztem magam, tudtam, hogy megbecsülnek, fontos vagyok. Talán ezért is van, hogy nem volt sok csapatom, felnőttként összesen öt klubban játszottam, és mindegyikben örömmel futballoztam. Most is úgy érzem, jó döntéseket hoztam. Komlón kezdtem serdülőként, majd Pécsről kerültem Újpestre tizenhárom évesen, ami akkor óriási ugrás volt számomra. Onnan az utánpótlásból kikerülni, és eljutni a felnőttcsapatig olyan válogatott játékosok közé, mint Erős Károly vagy Kovács Zoltán, hatalmas motivációt jelentett. Az Újpesttel vívott nemzetközi meccsek is kellettek ahhoz, hogy külföldre kerülhessek. Aztán a Brannban sokat fejlődtem, Bergenben ismertem meg a páromat, onnan lettem válogatott, majd kipróbálhattam magam Németországban is, ahol jött a szerencsétlen sérülés. De nem keseregtem rajta, mert aki mindig hátrafelé tekint, sosem jut előre. Ezért szívesen mentem a Vasashoz is, mert éreztem, hogy bíznak bennem, és hittem abban, hogy esetleg visszakerülhetek a válogatottba. Utóbbi akkor nem sikerült, ellenben a Vasasnál remek időszakot tölthettem, hiszen előbb bennmaradtunk az NB I-ben, a következő idényben pedig bronzérmesek lettünk, és kupadöntőt játszottunk a Fradival. Majd következett a Midtjylland, amely pályafutásom legerősebb csapata volt, és az első idényemet, amelyben bajnokok lettünk, sérülések nélkül, alapemberként tudtam végigjátszani, majd a következő idényben kupagyőztesek is lettünk. Ahhoz, hogy ezt az utat végig tudjam járni, szükség volt azokra az emberekre, akik mellettem álltak, támogattak. Gondolok itt a szüleimre, a feleségemre, az edzőimre vagy éppen a ChampSport labdarúgásért felelős munkatársaira, Farkas Mátyásra és Papp Gáborra.”
Korcsmár az interjúban azt is elmondta, pályafutásának legnagyobb élménye az U20-as válogatottal elért vb-bronzérem 2009-ből, a legerősebb csapatának pedig, amelyben futballozhatott, a Midjyllandot tartja. A jövőjével kapcsolatban elmondta, a dán klub nagyon korrekt volt, mert már a szerződése lejárta előtt távozhatott, így már vissza is költözött Norvégiába, Bergenbe, mert közben megszületett a második kisfiuk is.
„Vannak terveim. Ami biztos, hogy a futballtól nem kívánok teljesen eltávolodni. Jól érzem magam Norvégiában, egyelőre itt tervezzük az életünket, de mivel magyar vagyok, mindig is Magyarország lesz az otthonom, ezért onnan sem szeretnék teljesen elszakadni. Magyarországon fogok jelentkezni az edzőképzésre, szeretnék kezdetben gyerekekkel dolgozni, tapasztalatot szerezni, aztán meglátjuk...”