Tisza Tibor
2008.09.23 Tisza szerződést hosszabbított Újpesten
A mai napon 2011-ig meghosszabbította a szerződését az Újpest ötszörös válogatott támadója, Tisza Tibor. A lila-fehér szurkolók kedvencével kapcsolatban többször is felvetődött már egy külföldi szerződés lehetősége, ám a játékos mégis új szerződést írt alá Újpesten. Mint mondta, szeretne bajnoki címet szerezni a lilákkal.
A Megyeri útra 2006-ban szerződő újpesti közönség kedvenc boldogan nyilatkozott a szerződés aláírását követően a lila-fehérek hivatalos honlapjának.
- Nagy örömmel tölt el a szerződéshosszabbítás és megtiszteltetést jelent számomra, mivel a klub majdnem egy évvel a régi megállapodás lejárta előtt már jelezte, mindenképpen számít rám. Jó érzés, hogy az elmúlt két és fél év alatt sikerült kivívnom ezt a megtiszteltetést. Döntésemben nem kis szerepe volt annak is, hogy jól érzem magam Újpesten és érzem a szurkolók mindenfajta szeretetét. Az újpesti pályafutásommal kapcsolatban egyetlen hiányérzetem van, mégpedig az, hogy sajnos eddig nem sikerült bajnoki címet szereznünk a csapattal. De bízom benne, ez a szerződés is közelebb visz ahhoz, hogy megtudjam, milyen érzés lila-fehérben aranyérmesnek lenni – fogalmazott boldogan Tisza az ujpestfc.hu-nak.