Íme a szikár hír: ifjabb Albert Flórián eldöntötte, hogy befejezi a labdarúgást.

A Ferencváros egykori játékosa legutóbb az NB I-es BKV Előrében szerepelt. Információink szerint Albertre bízzák a Ferencváros egyik ificsapatának irányítását, míg a BKV Előre a középpályás helyére Horváth Csabát, az MTK játékosát igazolja le.

Hihetetlen jelenet volt.
1992 tavaszán (amikor a Fradi a nagy menetelése végén tíz év után ismét bajnok lett...) a Videoton látogatott az Üllői útra. „Floresz” - mert ifjabb Albert Flóriánt talán soha sem szólította senki polgári keresztnevén - a felezővonaltól megindult, kicselezett mindenkit, a tizenhatos előtt kényszerítőzött Balogh „Toronnyal”, majd a visszakapott labdát kapura lőtte. A szurkolók legyintettek - a labda ugyanis távolodni kezdett a kaputól. Aztán lepattant, hirtelen elkezdett repülni a bal alsó sarok felé, közben rejtélyes ívben megkerülte a csodálkozó fehérvári 'kapus kezét, és megmagyarázhatatlan módon a hálóban landolt.
Azt senki sem tudhatta, hogy a labda Albert lövésével miként mondhatott ellent a fizikai törvényeknek, azt viszont igen: ez a fiú sokra, nagyon sokra hivatott.
Talán csak arra nem, hogy túlszárnyalja édesapját.
Abban az évben született, amikor a papa átvette az Európa legjobbjának járó Aranylabdát, s józan ésszel nem lehetett gondolni, hogy erre ő is képes lesz. Sokan úgy vélték, hogy a neve, a vele szemben támasztott elvárás lesz a legnagyobb ellenfele a futballpályán.
Nem az lett.
Noha 166 élvonalbeli meccsen 30 gólt szerzett, hatszor magára húzhatta a címeres mezt, a Bajnokok Ligájában fantasztikus gólt emelt a Reál Madrid kapujába, a sérülékenysége megakadályozta abban, hogy még többre vigye.
A BKV-ban már nagyon fájlalta a lábát, egy-egy meccs után napokig regenerálódott az operált térde.
Emiatt mondta most azt, hogy elég.
Hiányozni fog, különösen annak, a generációnak, amelyik már nem láthatta játszani, mondjuk, a nagy Albertét.
Es - talán nem csak a fradisták - mostantól azért szurkolnak, hogy az ifik között edzőként több szerencséje legyen...