Kemenes Szabolcs
2004.04.05 Kemenesért még évekig pénzt kap a Fradi
A sportnapilap mai száma beszámol arról, hogy az utánpótlás korosztály egyik tehetséges játékosa az angol Charlton Athletic csapatához szerződik. Az írás szerint Kemenes Szabolcs húszezer fontért, azaz hét és fél millió forintért kerül az angol klubhoz.
A hír nyomán több szurkolói érdeklődés is érkezett az FTC Rt-hez, ezért Tepszics Ignác, sportigazgató jelezte, hogy az ftc.hu nyilvánosságát felhasználva szívesen szolgál további részletekkel a fiatal labdarúgó szerződésével kapcsolatosan. A sportigazgató a következőket mondta:
- A szerződés nem most, hanem tavaly ősszel köttetett, azaz régóta tényként kezelhető. El szeretném azonban mondani, hogy az újságban megjelentek csak a szerződés egyes részletét illetően pontosak. A fiatal játékossal és szüleivel egyébként továbbra is remek a kapcsolatunk, de azt tudni kell, hogy ők mindenképpen szorgalmazták azt, hogy Szabolcs megmérethesse magát Angliában. Mindenképpen menni akartak, és a Ferencváros nem volt abban a helyzetben, hogy tartóztassa a labdarúgót, így hiába próbáltuk maradásra bírni. A szerződés nyártól érvényes, azaz Szabolcs nyártól lesz a Charlton játékosa. A kontraktus értelmében amennyiben a játékos tíz alkalommal pályára lép az angol csapatban, úgy a Charlton még további 60 ezer fontot utal át a Ferencvárosnak, és akkor Kemenes vételára összesen 80 ezer font lesz. Ezen kívül a megállapodás értelmében a játékos továbbértékesítése esetén a Ferencvárost megilleti a két átigazolási díj közti különbözet 15 százaléka.