Vége?

Vége. Sajnos vége. Hosszú út volt, de sajnos már akkor elindult egy folyamat, amikor 17 évesen megsérültem Liverpoolban. Egy-egy jobb időszakra meg tudtam állítani ezt a folyamatot, és akkor két-három évig egészséges tudtam maradni, de igazából folyamatosan volt valami, ami hátráltatott a pályafutásom során.

Ezzel együtt nehéz volt 28 évesen kimondani, hogy akkor ez ennyi volt?

Nagyon nehéz, mert hasonló szinten azért még most is tudnék játszani, ahogyan az elmúlt években teljesítettem. Igazából azért is hoztam meg ezt a döntést, mert van egy mérce, amihez mindig igazodtam, és amihez mértem a teljesítményem. S most már nem tudom olyan szinten futballozni, amivel elégedett lennék. Elképzelhető, hogy tudnék játszani a mostani szinten, ezzel azonban nem tudok annyira azonosulni. Kettős érzéseim vannak, nehéz volt meghozni a döntést, viszont pár hónapja már megfogalmazódott bennem, csak nem akartam még nyilvánoságra hozni. A családom és a közeli barátok tudták, de mostantól már nem titok.

Sokat rágódtál rajta?

Természetesen voltak álmatlan éjszakák, hiszen ilyenkor sok mindent átgondol az ember. Nem voltam egy vándormadár, a felnőttkarrierem során összesen négy klubnál szerepeltem, és nem is akartam belekerül egy spirálba, hogy évről évre esetleg új csapatot keressek, mert sérülés miatt ki kellett hagynom fél évet. Nehéz döntés volt, de meg kellett hoznom, hiszen hamarabb tudom elkezdeni építeni a jövőmet.

Lett volna lehetőséged folytatni?

Voltak érdeklődések, de jó pár hete a velem dolgozó Filipovics Vladannal és Szabó Tiborral is közöltem a hírt. Futballberkekben jeleztem, hogy nem kívánok már új szerződést aláírni. Nem is akartam senkivel leülni tárgyalni, ha így teszek, talán még nehezebb lett volna a döntés.

Ha mérlegre tesszük, akkor mi szólt a futball mellett és mi volt ellene?

A futball mellett szólt, hogy még mindig imádok futballozni. Sokat számít a közösség, ráadásul a Honvédnál rendkívül jó társaság jött össze, ami közel is állt hozzám. Az MTK-ban nevelkedtem, és hasonló volt a közeg, igaz, ott még a feltörekvő fiatal voltam, itt pedig a tapasztaltabb játékosok közé tartoztam, de élveztem a fiatalokkal való közös munkát. Nehéz kikerülni ebből a közösségből. Hatéves korom óta hozzászoktam a mindennapi munkához, gyakorlatilag ugyanúgy telnek a hétköznapok, a hétvégék. Huszonkét éve működik egy felépített rendszer, nehéz döntés ebből kilépni. Ami a futball ellen szólt, azok a sérülések. Az elmúlt években a legtöbb meccsemen fájdalomcsillapítóval kellett játszanom, előfordult, hogy edzésre is be kellett vennem, mert különben nem tudtam volna úgy teljesíteni, hogy kivívjam a helyem a csapatban. Ha megnézzük az elmúlt pár évet, a statisztikákat, akkor látható, hogy felépítettem magamat, egészséges voltam, játszottam kezdőként, majd megsérültem, kikerültem a csapatból, és kezdődött az egész elölről. És ha emiatt újra meg újra be kell verekedni magam a csapatba, az fárasztó és egy idő után nem is lehet már csinálni. Egyeztettem orvosokkal, s a legtöbb, sőt igazából mindegyik azt javasolta, gondoljam át, mennyire fontos ez nekem, és elképzelhető, hogy a magánéletemben is lesznek problémáim – sőt, már vannak is –, ami azért 28 évesen nem természetes. Ilyenkor pedig mérlegel az ember, noha mivel korán megsérültem, tudtam, hogy nem 36 évesen hagyom majd abba. Liverpoolban összesen három évet hagytam ki a sérülések miatt, aztán az MTK-ban felépítettem magam, bekerültem a válogatottba is, aztán megint jöttek a nehézségek. Az elmúlt időszakban már jöttek az izomsérülések, ami egyértelműen abból fakadt, hogy nem egyformán terheltem a két lábam, korábban viszont soha nem volt izomsérülésem.

Említetted, hogy 17 évesen volt az első súlyos sérülésed, mi történt pontosan a térdeddel?

Kiigazoltam Liverpoolba, eltelt pár hónap, és egy sima edzésen, kontakt nélkül, ahogy fordultam, letapadt a bal lábam, elszakadt a keresztszalagom, a belső szalag is, illetve a porc és a combcsont is sérült, ami egyszerre igen ritka. Londonban műtöttek, az első azonban nem volt tökéletes, tisztítani kellett, és végül 13 hónap múlva tudtam csak tétmeccset játszani. A visszatérésem után három-négy hónapot játszottam, amikor az Everton ellen léptünk pályára a tartalékbajnokságban. Elvileg 65 percet szerepelhettem volna, az edző azonban kedvelt, nem igazán akart lecserélni, én meg úgy voltam vele, hogy mivel nincs semmi bajom, szívesen maradtam a pályán. Majd a 90. percben egy kisebb ütközés után elpattant ugyanaz a szalag. Akkor már előre mondták, hogy ez minimum egy év lesz. Vittek orvostól orvosig, akkor Rafa Benitez volt az edző, több spanyol orvos is megvizsgált, és végül Barcelonában műtöttek meg. Úgy volt, hogy meghosszabbítják a lejáró szerződésem, Benitezt azonban menesztették az utolsó pillanatban, az új edző nem ismert, úgyhogy csapatot kellett keresnem. S úgy döntöttem, hogy a keresgélés helyett inkább hazajövök az MTK-hoz. Igaz, ez sem ment egyszerűen, mert ekkor a jobb lábamban szakadt el a keresztszalag, s akkor a saját költségemre mentem ki Hollandiába, ahol Laurens Ebbennel végeztem a rehabilitációt. Őt az MTK korábbi edzője, Henk Ten Cate révén ismertük édesapámmal. Végül felépültem, és még volt pár jó évem.

Nem akarom forgatni benned a kést, de ez balszerencse, vagy genetika?

Szerintem mindkettő. Biztos, hogy genetika, mert az ízületeim mindig is lazák voltak, ezért tudtam fiatalon olyan dolgokat megcsinálni, amiket mások nem, másrészt viszont balszerencse is. Harmadrészt pedig nem voltam felkészülve – és a magyar fiatalok a mai napig nincsenek felkészítve – a külföldi pályafutásra. Sokszor olvasunk arról, hogy kimegy egy tehetséges játékos, és alig van olyan, aki nem sérül meg.

Hogy tetted helyre magadban, hogy több lett volna ebben a karrierben, mint ami kijött belőle?

Nehéz volt ezen átlépni, s visszatekintve már az első sérülésnél eldőlt, hogy nem tudok olyan karriert befutni, amit lehetne. Sajnálom, mert nem tudtam megmutatni senkinek, hogy mi is volt bennem. Amikor az NB I-ben bemutatkoztam, már túlvoltam hat térdműtéten, így kerültem be a válogatottba, így tartoztam az MTK legjobbjai közé. Büszke vagyok rá, hogy ennyire vissza tudtam küzdeni magam, de amit az emberek láttam belőlem az maximum hetven, de inkább hatvan százaléka volt annak, ami lehetett volna.

Beszéljünk azért egy kicsit a jóról is. Melyek voltak a pályafutásod legszebb időszakai?

Kettő is volt. Az egyik a fiatalkori, amikor a Liverpool és több más csapat is elkezdett figyelni, akkoriban jól ment a játék, élveztem a futballt, az agárdi éveket, illetve a liverpooli időszak kezdeti részét, ahol klasszisokkal készülhettem, élményszámba ment minden nap. A felnőttkorból pedig az MTK-nál töltött két év, amikor jöttek a bombagólok, rendben volt a lábam, élveztem a játékot.

2018. július 29., Honvéd–Kisvárda bajnoki, bemelegítés.

Az volt az utolsó bajnoki. Még NB I-es meccsnek se mondhatjuk. A felkészülés során kezdő voltam, aztán az utolsó edzőmeccsen megsérültem, nem játszottam Rabotnicski ellen, majd a Szombathellyel szemben, illetve a Niederkorn ellen játszottam pár percet. Nem gondoltam, hogy az a sérülés a végét jelenti, bíztam abban, hogy hátha nincs akkora baj, bár éreztem, hogy erős a fájdalom, és tartottam tőle, hogy csak a műtét segíthet.

Említetted a civil életet és az orvosi tanácsokat. A privát életre is kihat a sérülés?

Egy hosszú mozifilm, vagy hosszabb behajtott térddel való ücsörgés már nem esik jól, illetve például guggolni nem is tudok. Szeretnék majd a gyermekemmel játszani, nem normális, hogy 28 évesen ilyen fájdalmai vannak az embernek. Lábteniszezni járok el a barátokkal, illetve hobbiszinten tervezek teniszezni.

Milyen terveid vannak a civil életre?

Az egyik, hogy felkérést kaptam az M4 Sporttól, így szakértőként láthatnak majd a nézők, próbálom majd olyan szemszögből megmutatni a futballt, amit kívülről talán nem is látnak a szurkolók. Emellett pedig szeretnék a futballban maradni, edzőként és vezetőként is szeretném képezni magam a jövőben.

Mikor látunk legközebb Kispesten?

Kimegyek majd a napokban a fiúkhoz, az biztos, de a klub dolgozóival is jó a kapcsolatom, ezúton is köszönök nekik mindent, szóval időnként meglátogatom majd a csapatot.