Nagy Zsolt
2014.07.14 Nagy Zsolt kölcsönben a Vidihez igazolt!
Nagy Zsolt 1993. május 25-én született Székesfehérváron. A Vidi és a Puskás Akadémia korosztályos csapataiban, a Videoton FC II-ben, majd a Puskás Akadémia FC-ben játszott korábban. Az előző szezonban 8-szor kapott lehetőséget az NB I-ben. A védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos 1 évre, kölcsönben érkezett Székesfehérvárra.
"Örülök, hogy a Vidiben folytathatom, ráadásul nem ismeretlen környezetbe kerültem, hiszen korábban többször is játszottam piros-kékben, igaz, nem az NB I-ben. Egy évre igazoltam Fehérvárra, és remélem, sikerül olyan teljesítményt nyújtanom, hogy hosszabb távon is számol majd velem a szakmai stáb. Az edzőtábor felénél sajnos megsérültem, de úgy néz ki, a héten már újra edzésbe állhatok. A Puskás Akadémiában többnyire balhátvédként, de előfordult, hogy jobbhátvédként szerepeltem, ám védekező középpályásként is jól érzem magam. Minél eredményesebb szezont szeretnék zárni a Videoton FC-vel" - mondta Nagy Zsolt a vidi.hu-nak.