hozzászólások

1. 
   Longinus

   # 2

   2019.07.03, 15:02

   Hári László a Ferencváros (ÉDOSZ, Bp. Kinizsi) csatára volt.Egy 1952-es csapatképen. Tatabányán is szerepelt az első osztályban. Képek: ftcbk.hu
    
2. 
   admin fgymat

   # 1

   2018.12.26, 10:39

   Legendák
   
   A futball — munka
   - Az előző Legendák után többen szóltak, hogy Kovács IV. beceneve nem Tutu, hanem Tuta volt, rosszul írtam. Jogos. De mondd, neked volt valaha is beceneved?
   Hári László eltűnődött:
   — Nem. Nem emlékszem.
   — Én sem gondoltam volna. Valahogy nehéz ilyet rád
   szabni talán a komolyságod miatt. És már eleve elhatároztam, hogy azt a címet adom a rólad szóló írásnak: „A
   futball — munka.”
   Ez nem hirtelen jött ötlet volt, hiszen Hári Lászlóval, még a Dolgozók Lapja sportrovatvezetőjeként, annak idején sokat beszélgettünk. Ügy is mondhatnám: sokat dolgoztunk együtt Ismerem hát a mentalitását, felfogását a labdarúgásról.
   Ám menjünk sorjában.
   Mint annyi focira vágyódó pesti gyerek, tizenhárom évesen ő is a Fradiban kezdte. Negyvennégyet írtak akkor.
   — Végigjártam a ferencvárosi klub minden iskoláját — eleveníti fel. — A kölyök három, kettő, egy, aztán ugyanígy az ifjúságiaknál. Az ÉDÁSZ Kinizsi-korszakban, amikor Kocsis. Budai elment tőlünk, egyszerre csak megnyílt előttem az út az első csapatba. De nagy élmény volt az Üllői úton, a tomboló nézősereg előtt kifutni a pályára! Az álmaim gyakran ehhez kötődtek.
   — Jól is ment a bemutatkozás, a Szombathelynek mindjárt rúgtam két gólt. A sportújság azt írta rólam, hogy megvan Deák „Bamba” utóda. Pedig dehogy, hol voltam én tőle. És az akkori nagy hátvédek, fedezetek, Bozsik, Lantos, Zakariás, Lóránt egyszerre jobban odafigyeltek a szemtelen kis kölyökre, meg se tudtam mozdulni mellettük. És be kell vallanom, a gyorsaság sosem volt erényem.
   Ötvennégyben több élvonalbeli vidéki csapat akarta igazolni Hári Lászlót, ő mégis az akkor NB II-es Tatabányát választotta.
   — Két remek embernek volt szerepe ebben — idézi fel. — Kaszásnak és Sármainak. Már egyikük sem él.
   Első tatabányai évében második lett a Bányász, a következőkben bajnokságot nyert és feljutott az NB I-be; ott van azóta is.
   — Már nagyon megérett erre — mondja Hári. — Belőlem végképp csatárt csináltak itt és szépen rugdostam a gólokat. A Villám újságban készült rólam egy karikatúra, mint a „mesterhármasok” mesteréről. Amikor a Várpalota ellen 7-1-re győztünk, hat gólt szereztem.
   Az NB I-ben már nehezebben ment ez. Hári az 53 mérkőzésén nyolc gólt ért el. Igaz, Lakat mester ekkor vezette be a 4-4-2-es rendszert és őt hátravonta irányító, előkészítő szerepkörbe, ötvenkilencben porcműtéten esett át, abba is hagyta a játékot, bár egy évre még elhívta Oroszlányba az akkori vezérigazgató. Az NB II-es OBSK- ban Hári az egyik vasárnap még a pályán volt, hétfőn pedig már az ajkai testvérklubnál kezdte meg a munkát edzőként.
   Így indult mozgalmas és munkás életének másik szakasza, a sportszakemberé. Az Ajkai Bányász akkor megyei osztályú volt, felvitte az NB II-ig. Közelebb jőve otthonához, egy évig a Tatai Honvédnál volt edző. S amikor Hidegkúti megvált a Tatabányától, Hári László vette át itt a vezető edző feladatkörét. Két éve alatt ötödik és hetedik volt a Bányász az élvonalban.
   Külföldi munka következett, Lodzban a lengyel LKS irányítása, vezénylése a másodosztályból az elsőbe. Majd itthon a Dorogé, mely NB II-es volt, utána NB I B-s lett, végül az élvonalba is feljutott. Hári ezt már „kalandnak” tartotta, el is jött, de amikor baj volt a Duna-mentiekkkel, fél évre még visszahívták, hátha megmenthető a gárda. Nem sikerült, ám ő még ma is jó érzéssel emlékezik a Dorogon töltött időre, a futballt imádó bányatelepülésre, a csupaszív bajtársakra.
   Már érezte, hogy nem egészséges, ezért kis csapatot választott, a Perbált, ami talán még nagyobb kaland lett, hiszen a járási osztályú együttes egész az NB II-ig ívelt fel, évente lépve egyet. Utána Hári Bábolnán edzősködött másfél évig — amikor bekövetkezett az első trombózis és orvosi tanácsra abba kellett hagynia a munkát.
   — Alighanem családi örökség ez az érrendszeri megbetegedés — említi, csaknem szkeptikusan, mint az élet velejáróját. — Még itteni edzősködésem alatt Gál István igazgató kijelentette: „Laci, ha .bármi van, forduljon hozzám.” Nem én fordultam, ő hívott amikor megtudta, hogy beteg vagyok. Így lettem nyolc éven át a Bányász labdarúgó-szakosztályának technikai vezetője. Sokrétű, szép, de nehéz munka volt.
   És a szakosztály történetében nem akármilyen időszak. Egy második, két harmadik, két ötödik és egy hatodik hely. Igaz. e széria végén csaknem kiesés. De közben játszottak KK-meccset a Fiorentinával, nemzetközi rangon volt a Tatabánya.
   Rovatvezetőként én is emlékszem: Hári Lacit soha
   nem kellett hajszolnom egy mérkőzés „előzeteséért”. Tudta, hogy a lapunkban megjelenő jó beharangozó több száz nézőt vonz majd a lelátóra.
   — Reggel hétkor mindennap pontosan érkeztem az öltözőben lévő irodába. Este persze már nem pontosan mentem haza. Emlékszem, amikor Fischerrel tárgyaltam délelőtt Szombathelyen, hogy jön hozzánk. Napközben telefonált, még lenne egy függőben lévő dolga és én még aznap indultam vissza Szombathelyre kocsival. Vagy ami keringőt Plotár körül jártunk a Dózsa képviselőjével!
   — Már edzőként is azt vallottad: a munka az első. Amit nem mindegyik játékos kedvel.
   — Igen, ezt Lakat Karcsitól tanultam, aki fénykorában rettenetes keményen megdolgoztatta a népet, de volt is eredménye. Ma is kellene ezt, mert én nem osztom azt a nézetet, hogy amelyik játékos az élvonalba jut, az már kész labdarúgó. És ha megyei osztályból jön, heti két edzésihez szokva? Vagy egy rossz szakember keze alól, aki alig tanította meg valamire?
   Egyetértünk. Nagyon. Mondhatnék több példát. De térjünk vissza Hári Lászlóra, aki nyugdíjasként újból edzősködik.
   — A Tatabányai Vasas edzője elment géemkázni és ottani barátaim kértek, vállaljam a megyei csapatot. Más velük foglalkozni, mint ahol kötelező az edzés, az a főmunka. Itt néha csak hárman-négyen jelennek meg. De azért tanítgatom őket. Tizenkét meccset vállaltam, most volt az évzárójuk. Kérdem, van már utód? A válasz; „Nincs, Laci bácsi, nem maradna még?”
   Míg erről beszélgetünk, iszonyú a hőség, nemcsak nappal. — „Ma éjjel is háromig fent voltam” — panaszkodik Hári László. — Az „ereseknek” ez kemény idő.
   De a Tb. Vasas azért számíthat rá. Mert nála a futball — bármily körülmények között — munka.
   Havasházi László

   
   Dolgozók Lapja
   1987.08.01
   A cikkben tévesen jelent meg: nem ÉDÁSZ, hanem ÉDOSz volt a Ferencváros akkori neve és a lengyel LKS Lódz-ot nem juttatta fel az első osztályba (csak 1971-ben jutottak fel, amikor Hári már a Dorognál dolgozott).