magyarfutball.hu

  1. Magyarországról az európai topfutball vérkeringésébe? Nem csak játékosként

    Puskás Ferenc, Albert Flórián, Szoboszlai Dominik – játékosok, akik világsztárokká váltak, a legnagyobb csapatokban és ligákban fordultak meg. Dárdai Pál, Lőw Zsolt – edzők (és korábbi játékosok), akik szintén a legmagasabb szinten bizonyítottak a nemzetközi csúcsfociban. De olyan magyar szakértők és kollégák is adódnak, akik neve nem került a reflektorfénybe, de ott voltak / vannak a háttérben, mint erőnléti edző, sportmenedzser, adatelemző. A jó hír pedig az, hogy nem feltétlenül kell labdával születni ahhoz, hogy bekerülj a legnagyobbak közé!
    kép
    Hol és milyen lehetőségek adódnak a vidéki Magyarországról indulva?
    Az ember amikor beleszeret a labdarúgásba, szinte bámulatba ejtik a legnagyobb játékosok, csapatok, mérkőzések. Aztán belegondol, hogy innen a vidéki Magyarországról milyen messze is van Milánó, München, Madrid vagy épp London. De láttunk már rá példát, hogy valaki nem is ex-játékosként került be egy-egy nagy csapathoz, hanem például a sport- vagy közgazdaságtudományi karok egyikéről – mint menedzser vagy épp teljesítményelemző. Hasonló történeteket hallottunk már a Dárdai-család otthonából, Pécsről is. Persze olykor helyben, kicsiben kell elkezdeni – amennyiben munka után érdeklődsz, nézz körül bátran a Pecsallas.hu oldalán!

    Számos új munkakörben el lehet helyezkedni a modern foci világában
    A modern futball nem csupán a pályán zajlik. Gondoljunk csak a sportpszichológusokra, a táplálkozási szakértőkre, vagy épp az adatelemzőkre – bizony, “kockaként” is elhelyezkedhetsz! Persze a sportolói múlt óriási előny, de nem feltétel minden munkakörben. Azt se felejtsük el, hogy hazánkban számos képzés és tanfolyam indul – például a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jóvoltából –, ahol meg lehet szerezni a megfelelő képesítéseket és licenszeket.

    Hogy lehet bekerülni valamelyik nagy csapat szakmai stábjába?
    A legfontosabb, hogy szerezzünk gyakorlati tapasztalatot is elméleti tudásunk mellé, és kezdjünk el kicsiben építkezni. Építsük a karriert, érjünk el eredményeket, legyen mit felmutatni – például egy jól menedzselt klub, vagy épp a tehetségek felfedezése, játékosok és teljesítmények elemzése. Mindenkinek ajánljuk például a “Moneyball – Pénzcsináló” című filmet – igaz, nem foci, de ma már a topfutball hasonló szinten zajlik, és bizony, az atléták mellett a közgazdászokat és egyéb szakembereket is igen komolyan kell venni a sportágban.
dátum: 2022.06.21, 12:00
Magyarfutball Blog

A Magyarfutball.hu blogja - érdekességek, kuriózumok, anekdóták a magyar labdarúgás mindennapjából.

Kategóriák
  1. egyéb (42)
  2. Bolhapiaci kincsek (55)
  3. Fan Art (7)
  4. Focis játékok (8)
  5. Futball és művészet (15)
  6. Gépház blog (17)
  7. Grund focipályák (4)
  8. Így szeretlek Magyar Futball! (4)
  9. Játékvezetők (2)
  10. Külföldi példák (3)
  11. Magyar foci mindenhol (24)
  12. Magyarfoci in English (3)
  13. Magyarfoci máshogy (31)
  14. Meccsen jártunk (4)
  15. Mezek (6)
  16. Programajánló (17)
  17. Retro (1)
  18. Szurkolók (3)
Kapcsolat / contact
info@magyarfutball.hu
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!