comments

1. 
   admin Sanyi-Hungaria

   # 1

   2016.02.23, 20:16

   Idegőrlő feszültség, halálfélelem. Utóbbiról nem, előbbiről viszont szó lesz az alábbiakban. A szenvedő fél a BKV Előre labdarúgócsapata, hiszen Soós Imre fővárosi társulata azon a szombaton az NB III, Nyugati csoport 15. fordulójának keretében látogatott Dorogra, ám a találkozóra nem feltétlenül az 1–1-es végeredmény miatt emlékeznek sokáig a Sport utcaiak.
   Szikrázó összecsapások, jó néhány testi kontaktus, becsúszások, elcsúszások, hibák és persze gólok. Mind-mind egy rangadó kellékei, legyen szó Angliáról, Olaszországról vagy a honi harmadosztályról. Csakhogy a Dorogi FC háza táján néhányan túllőttek a célon. És Soós Imre szerint nem csupán a helyi szurkolók.
   – Megdöbbent, amikor egyszer csak a közönség tagjai közül néhányan betódultak a pályára?
   – Engem nem érdekelt különösebben, mivel nem hozzánk, hanem a játékvezetőhöz mentek, aki egyébként korrekten bíráskodott a mérkőzésen – felelte Soós Imre, a BKV Előre szakmai igazgatója. – Úgy gondolom, nem minket kell bántani, mivel azzal én sem tudok mit kezdeni, amikor a másik oldalon állok éppen és esetleg a mi kárunkra téved a bíró. Ez benne van a sportban, ezt el kell tudni fogadni és viselni. A találkozón egyébként férfias küzdelem alakult ki, jó csapat a Dorog, de a BKV Előre is. Teljesen kiegyenlített meccs volt, a végén előttünk is adódtak lehetőségek. Azt is el kell mondanom, a dorogi játékosok a párharcok során elég provokatív módon rájátszottak a szabálytalanságokra. Nyilván mindkét oldalon voltak olyan ütközések, amelyek átléptek bizonyos határt a keménység terén, de az, hogy valaki szándékosan bántotta volna a másikat, nem fordult elő. Akadtak alacsonyabb súlypontú játékosok az ellenfélnél, akik minden egyes momentumnál nagyobb hévvel feküdtek a földre, mint ami és ahogy valójában történt, és ezt a hazai szurkolók nehezen viselték.
   – Valami csak kiválthatta a feszültséget, az indulatot.
   – Nem döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét a 2. perc eseménye. Volt egy nagyon formás támadásunk, amikor a visszagurított labdát úgy lőttük el, hogy az ellenfél játékosa a büntetőterületen belül kézzel beleért a labdába, a játékvezető meg volt annyira tökös gyerek, hogy befújta ezt a szituációt 11-esnek, amit Varga Bence révén értékesítettünk. Volt olyan meccsünk Csepelen, amikor két játékos ért egymás után szabálytalanul a labdába: az egyiknek a kezén irányt változtatott, ami a másik kezére pattant, és nem kaptunk büntetőt a 82. minutumban, most meg ez érdekes módon megtörtént a 2. percben. Ezzel nem tudok mit csinálni, ahogy ott sem tehettem semmit, amikor nem adták meg a 11-est. Hozzáteszem, teljesen jogosan mutatott a „spori” a büntetőpontra és adott sárga lapot az ellenfél játékosának. Gondolhatja, onnantól kezdve a játékvezető minden volt… Egyébként a nyáron szintén Dorogon jártunk, akkor is hasonló módon ért véget a mérkőzés, igaz, akkor nyertünk, de ugyanígy berohantak a nézők a pályára. Úgy emlékszem, ötven- vagy százezer forintra büntették meg akkor a klubot. Komolyan nem értem, hogy miért kell füstbombákat dobálni a pályára és miért nem engedik el a csapatot? Miért kell a rendőrségnek közreműködnie, hogy a vendéggárda elhagyhassa a sporttelepet? Mintha mi tehetnénk bármiről is!
   – Nem lehetett könnyű megélni mindezt sem edzőnek, sem futballistának.
   – Kezdem onnan, hogy a szurkolók a lefújás pillanatában átmásztak a kerítésen és berohantak a játékvezetőhöz. Maradjunk annyiban, a biztonsági szolgálat nem állt a helyzet magaslatán. A többi viszont még hátravolt… Mentünk volna ki az öltözőből, és vártak bennünket a szurkolók. Én csak később jöttem ki, de azt láttam, hogy a játékosaim állnak itt, előttük és mellettük a rendezők sárga mellényben és a rendőrök, a másik oldalon meg húszéves hülyegyerekek.
   – Átélt már valaha hasonlót?
   – Ilyenre nem emlékszem, hogy a rendőr azt mondja, nem mehetünk ki a sporttelepről, mert nem tudják garantálni a csapat biztonságát… Ez sport, ami nem arról szól, ki kit üt le, az egy másik sportág, ez viszont labdarúgás! Azt sem értem – bár nyilván a szurkoló azt kiabál a meccsen, amit akar, de azért mi is tudjuk, kinek ki a hozzátartozója –, amikor az ellenfél játékosainak a szülei ordenáré módon, trágárul szidják a csapatot meg az edzőket. Mi nem tettünk semmi olyat, amiért az édesanyánkat lehetne szidni, ráadásul az ellenfél kispadja is felháborító módon viselkedett a mérkőzést követően. Benne van a sportban a vereség, de ezt ugyanúgy el kell viselni, mint a sikert, ám itt szó sem volt erről! Nem értettem az egészet: kinek és mi volt a baja?
   – Végül mennyi idő után hagyhatták el a Buzánszky Jenő Stadiont?
   – Úgy egy óra múlva…
   – És addig?
   – Addig farkasszemet néztünk egymással. Mi álltunk belül, körülöttünk a biztonságiak és a rendőrök, a szurkolók pedig kimentek a sporttelepről és ott vártak bennünket. Tudni kell a dorogi pályáról, hogy a busz nem tud bemenni a sporttelepre.
   – Mennyien lehettek a renitensek?
   – Öt-hatszázan biztosan megnézték a meccset, de amiről beszélünk, az nagyjából 20 főt számláló társaság volt. Azzal, hogy a 70 éves nagypapa kiabálja, a k…a anyánkat, nem tudsz mit kezdeni. Senki nem szította a játékosait sportszerűtlenségre, én legalábbis biztosan nem. Férfiak futballoztak, nem óvodás gyerekek. Párharcok, ütközések vannak, komoly csata folyik a labdáért, hiszen nyilván nekünk és a Dorognak is megvan a célja. Azért, mert 1–1 lett a vége úgy, hogy ezek a meccs részesei voltak? És akkor mi van? Végre normális volt a játékvezetés, akcióközelben volt, engedte a kemény harcot, amikor labdára ment az ütközés és ott maradtak a játékosok, továbbot intett pró és kontra, avagy az én csapatom kárára és előnyére is. És akkor sem lehetett szólni, amikor Sitku Illés belépett a kapusom, Bozsó Antal lába közé és 11-est fújt a bíró, mert az volt. Az persze más kérdés, hogy jött ki a kapus, és Sitku Illés rutinos, öreg rókaként nem akart semmit csinálni, inkább nekifutott Bozsó Antalnak és elesett. Mellérúgta a büntetőt, de ez ugyanúgy benne van a futballban, mint bármi más. Meg aztán hagytak már ki büntetőt világbajnoki döntőben is, ez meg NB III-as meccs volt. Mindez azonban nem indok arra, hogy így kelljen eljönni egy sporttelepről. Azért álljunk már meg! Ez nem európai!
   – Nem volt, nem lehetett más kiváltó ok?
   – Sérülést nem okoztunk senkinek, az pedig, hogy bibis lett a lába valamelyik játékosnak, hát Istenem, ez a sport! Kapusomnak, Bozsó Antalnak kiment a bokája, miután Sitku Illés rálépett combjára, még mindig ott vannak a mély stoplinyomok 20 centiméter hosszan. Ez benne van, és ezért még nem fogom elküldeni az anyjába az ellenfél edzőjét, ahogy ezt megtették Dorogon… Ment az adok-kapok mindkét csapat részéről verbálisan és testileg is, azaz minden, ami egy vérbeli rangadón szükségeltetik. És ezt sajnos nem csupán a nézők viselték nehezen, hanem a vetélytárs kispadja is. Folyamatosan szidtak minket, nem úriemberhez méltó módon viselkedtek, holott azt hiszem, mi normálisak voltunk velük szemben.
   
   A fenti interjú készült az ominózus bajnoki estéjén, november 22-én, ami jelen sorok írójától napvilágot látott a Sportszelet című lap november 28-án megjelenő, 65. számában.