comments

1. 
   admin heimo

   # 3

   2017.10.19, 21:01 (szerk.: 2017.11.01, 16:35)

   Ezt várom a fordulótól
   
   Pálinkás József:
   
   FTC - Ú. Dózsa
   
   "A lendületben levő Fradi az egyébként szépen fejlődő Újpestet is legyőzi! S ezt nem csak azért mondom, mert korábban a Fradiban védtem. Dalnoki Jenő fanatikus, áldozatos munkája 1976 után újra gyümölcsözni fog..."

   
   Népsport, 1986. szeptember 20.
   
   

   Ismét kettős rangadóra invitál a Népstadion
   
   Az esti mérkőzést két kellemesebb helyzetben levő csapat vívja, így aztán érthető, hogy mind Dalnoki Jenő, mind Göröcs János derűsebb nyugalommal tekint a találkozó elé, mint a Népstadion két "délutános" edzője. Dalnoki például arról beszélt, a Ferencvárosnak önbizalmat ad, hogy az egyetlen veretlen a mezőnyben. Bár azt hozzátette, hogy ez nyomasztóan is hathat a játékosokra. Egyébként a Fradinál nincs különösebb szenzáció, csak kisebb sérülések zavarták meg a felkészülést. Az esélyekről a mesteredző úgy nyilatkozott, hogy bármilyen eredményt el tud képzelni, majd hozzáfűzte, csak a győzelemnek tudna maradéktalanul örülni.
   
   Az újpesti edző csapata remek szereplésének örül, mint mondta, végre úgy készülhetnek egy rangadóra, hogy ellenfelükkel egyforma eséllyel lépnek pályára. A Dózsa nagy menetelését annak tulajdonította, hogy nagy harc folyik a csapatba kerülésért a Megyeri úton, minden játékos hajt, igyekszik bizonyítani, ott a helye a kezdőcsapatban.
   
   Az FTC ellen az is növeli az újpesti reményeket, hogy Kardos eltiltása lejárt, a válogatott védő ismét elfoglalja helyét az együttesben. Göröcs János azzal búcsúzott, hogy a Dózsa a mérkőzés esélyese.
   
   Mindenesetre szombaton ez is kiderül.

   
   Népsport, 1986. szeptember 20.
   
   

   Csak a mezek jelentettek igazi színt
   
   Ferencváros - Újpesti Dózsa 0-0
   Népstadion, 35 000 néző. Vezette: Hartmann (***) (Divinyi, Plasek).
   
   Ferencváros: Zsiborás 0 — Hámori 4, Pintér 6, Strausz 5, Keller 5 — Szántó 5, Palkovics 0, Kincses 5 — Kvaszta 4, Dzurják 4, Dukon 5.
   Edző: Dalnoki Jenő.
   Ú. Dózsa: Szendrei 0 — Schneider 4, Kardos 5, Kozma 6, Szabó 5 — Rostás 5, Herédi 5, Kovács 5 — Schróth 4, Steidl 5, Katona 5.
   Edző: Göröcs János.
   
   Csere: Palkovics helyett Takács (5) a 12., Schróth helyett Balog Z. (4) az 56., Rostás helyett Sulija (—) a 78., Kincses helyett Zsivótzky (—) a 86. percben.
   Szögletarány: 6:6 (3:1 a Ferencváros javára).
   
   (Megjöttek a bajnokok — tudatta mindenkivel egy hatalmas transzparens már az előmérkőzésen, s mivel csupa zöld meg fehér betű kiáltotta világgá a hírt, kétség sem férhetett ahhoz, hogy a felirat készítői nem a Honvédra gondoltak. Az öltözőfolyosón a mindig jól vasalt ferencvárosi vezető, Havasi Mihály derűs nyugalommal „jelentette”, hogy a Fradinál minden rendben, a Fradinál nincs szenzáció, a már jól bevált csapat kezd.
   
   A Dózsa öltözője előtt Göröcs János arcán talán a szokásosnál is több volt a ránc. A vezetőedzőnek Szendrei okozott gondot, pontosabban az, hogy a válogatott kapuvédő húzódásra panaszkodott. Aztán a melegítést követően a kapus közölte, hogy vállalja a játékot, ám ettől mintha nem lett volna kevésbé gondterhelt a vezetőedző.)
   
   A Ferencváros kezdett, mégpedig olyan lendülettel, mint aki elhatározta, hogy azonnal tönkreveri ellenfelét. S már az első perc végén megszerezhette volna a vezetést, ám Kincses balról küldött szöglete után Kvaszta az ötösről a léc fölé fejelt. Persze, a Dózsa nem volt hajlandó tudomásul venni ellenfele ,,gól igényét”, és Schróth bal oldalról laposan középre adott labdáját bátor vetődéssel csak az utolsó pillanatban kaparintotta meg Zsiborás az előretörő Szabó elől. Majd Katona rúgta meg Palkovicsot a ferencvárosi térfél közepén, s a középpályást ápolni kellett. Visszatért ugyan, de néhány percnyi sántikálás után végleg elhagyta a játékteret.
   
   Egy időre a Dózsa került enyhe fölénybe, de negyedóra múltán alábbhagyott a nagy rohanás, kevesebb lett az esemény, csak az ütközések száma nem csökkent. Aztán a 19. percben Pintér 25 méteres bombaszabadrúgása törte meg az egyhangúságot, Szendrei a mezőnybe küldte a labdát. Egy-két szép megoldás mellé bosszantó hibák csúsztak a játékba, s a támadások csupán a 16-osokig jutottak, ott mintha falba ütköztek volna a játékosok.
   
   (Fél óra ment el, s hol derült, hol bosszankodott, néha pedig drasztikus versikéket skandált a közönség, mert a pályán történték sokkal inkább grundbirkózásra, mintsem labdarúgásra hasonlítottak. Volt ugyan küzdelem, csak korántsem volt mindig egyértelmű, hogy a futballt labdával és gólra játsszák. Ha történetesen elviszik a két kaput, vagy elveszik a labdát, alighanem akadt volna játékos, aki mindezt észre sem veszi.)
   
   
   Schróth nemigen boldogult a ferencvárosi védőkkel. Képünkön Kincses és Keller között igyekszik elvinni a labdát - sikertelenül.
   
   A félidő tömény unalommal ért véget.
   
   SZÜNET UTÁN
   csökkent a nézőszám, s kevesebben látták, hogy egymás után rúghatták szögleteiket a lilák, sőt azt sem, hogy az 58. percben Steidl 16-osról küldött lövése végre munkát adott a két unatkozó kapus egyikének, Zsiborásnak. Újabb öt perc elteltével a másik oldalon is történt valami gólhelyzetszerű. Kvaszta forgolódott Dukon beadása után, majd az ötösről ballal nem találta el a kaput.
   
   (A pálya közepén szűk sávra korlátozódott a küzdelem, derekasan hajtott mindkét csapat, csak hát a játék színvonala lapult minden mérték alatt. Viszont a szabálytalanságok száma mindenképpen megütötte a világszínvonalat.)
   
   A találkozó első — és mint később kiderült utolsó — tapsra ragadtató eseménye a 70. percben játszódott le : Rostás 16 méteres, ballábas, balösszekötőből megeresztett lövését a jobb felső sarok elől segítette az alapvonalon túlra Zsiborás. Valamivel később Katona beadását bokszolta a mezőnybe a ferencvárosi kapus. Négy perccel a befejezés előtt Strausz 24 méteres lövése nyomán alig kerülte el a bal felső sarkot a labda.
   
   ★ ★
   
   Lendületes, modern regényként indult a találkozó, s negyed óra elteltével átment lapos, unalmas, semmitmondó, régimódi történetbe. A cselekvés sodrása lelassult, s a futball legfeljebb villanásnyi epizódok képében lopakodott be a játéktérre. Ám amilyen hamar jött, olyan gyorsan el is illant, s maradt helyette az ásításra késztető, szemet rontó darálás. Ennek még az sem mond ellent, hogy a mezőnyben tulajdonképpen mind a két csapat tagjai derekasan munkálkodtak, csak hát a puszta akarat önmagában kevés, nem pótolhatja az elképzelést. Mert aztán elgondolás, tudatos akció, no meg gólt ígérő helyzet még mutatóba is alig akadt a kilencven perc folyamán. Meglehet, a mai játék már sokkal inkább rohanás, meg küzdelem, de azért valahol mégiscsak játék is. Ezúttal ez hiányzott, éppen ezért csak az NB I állásából derült ki, hogy a bajnokság két élcsapata találkozott egymással. Csupán sajnálkozhatunk, hogy a rég nem látott szép számú közönség csalódottan volt kénytelen elhagyni a Népstadiont.
   
   Dalnoki Jenő : — Igazságos pontosztozkodás történt.
   
   Göröcs János: — Egyformán tartott egymástól a két csapat, s talán kicsit túl is biztosítottuk védelmünket. A döntetlen megfelelt a játék képének

   
   Népsport, 1986. szeptember 21.
   
   

   Szimfónia négy tételben, edzőkre hangszerelve
   
   0-0
   
   A túlbiztosított védelmek korában elég gyakori a gólnélküli mérkőzések száma. A ferencvárosi és újpesti labdarúgók azonban egymás elleni találkozóikon, 1905 óta mindössze ötször játszottak O-O-ra. A szombati mérkőzést megelőzően utoljára 1956 májusában, és akkor is csalódottan távozott a szurkolósereg. Harminc esztendeje... Ha kérhetnénk, legalább ennyi ideig nem szeretnénk ismét hasonlót látni a két együttes összecsapásán, sőt, még utána sem...
   
   3. (Göröcs János tétele)
   
   
   Ahol nincs, ott ne keress!
   
   Békés, galamblelkű ember. Az a típus, aki szívében, lelkében, sejtjeiben a mai napig is egy kicsit futballista maradt. Éppen elég ideig játszott ahhoz, hogy tudja: a rúgás néha nagyon tud fájni; az embernek esetenként egyszerűen nincs ereje a megiramodó ellenfél csatárának nyomába szegődni; a helyzetet (a legnagyobbat is...) ki lehet hagyni; egy beadásnak alá is lehet futni...
   
   Edzői pályafutásának első évében az Újpest fennállásának talán leggyengébb szereplésével zárta a bajnokságot. Sokan már Göröcs János napjait számlálták a Megyeri úton. Aztán ... maradt! És elkezdődött az új bajnokság. A mostani, amelyben a Dózsa 7 mérkőzés után, mindössze egyetlen ponttal van lemaradva a listavezető Ferencváros mögött...
   
   A csapat jószerivel semmit sem változott.
   
   Göröcs János is ugyanaz az ember, aki volt néhány hónapja, a kínlódás, a szenvedés időszakában.
   
   Mi történt?
   
   Semmi. A futball egy ilyen játék...
   
   4. (Dalnoki Jenő tétele)
   
   
   Pipafüst...
   
   Mindig morcos, mindig szigorú ábrázattal járó-kelő ember. Még akkor is ilyen, ha éppen (ez ritkaság) nem haragszik senkire. Mindig zakóban, ingben, nyakkendőben ül a kispadon. Nála ez nem véletlen, a szakma szentélyének tudatos tisztelete. Furcsa módon a kispadon nyugodt, visszafogott. Inkább belül ég, belül emészti önmagát. Arcára nem nagyon ülnek ki az érzelmek, ha valaki ránéz, nem nagyon tudná megállapítani, hogy vezet-e vagy vereségre áll-e a Ferencváros... Az a Ferencváros, amely ennek az új bajnokságnak kétségkívül a legnagyobb szenzációja. Hét mérkőzés után veretlenül állni a táblázat élén, pontelőnnyel vezetni a mezőnyt... ez bizony régen fordult elő az Üllői úti gárda életében. És aki azt hiszi, hogy mindezt Dalnoki a saját maga nagyszerűségének, vagy éppen a csapat fergeteges futball-tudásának eredményeként regisztrálja az nagyon téved! Jenő sokkal jobb edző annál, mintsem ne tudja; a ma sikerei a mezőny gyengélkedéseként éppen úgy felfoghatók, mint annak, hogy Pintérék valami csoda folytán, egyik napról a másikra, megtanultak magas színvonalon futballozni... Éppen ő az, aki minden mondatában óva inti a máris bajnokcsapatról beszélőket, figyelmeztet mindenkit, ez a csapat annyira fiatal és kialakulatlan még, hogy jöhet idő, amikor önhibáján kívül éppen úgy képtelen lesz nyerni, mint ahogy most most már 630 perce, nem tud kikapni. Önmagától adódik a kérdés: mit csinált Dalnoki a Fradival? Csodát tett, mágiát, varázsvesszővel érintette meg azokat a lábakat, amelyek eddig luftot rúgtak? Badarság. Annyit tett csupán, amennyit mindenki észrevehet ennek a csapatnak a mai játékán, ha egy kicsit kinyitja a szemét és nemcsak nézi, látja is a labdarúgást... Nevezetesen: 11 zöld-fehér mezbe öltözött futballista mostanság a kezdést jelző játékvezetői sípszó pillanatában elkezd futni és (bár ezt nem láttam, csak gondolom) még a szünet tíz tizenöt percét is körbefutással tölti el az öltözőben... Nincs ácsorgás, elkönnyelműsködött labda; nincs olyan, hogy „én majd nézem, ezek meg futnak helyettem is... ” Egy csapat akarja, óhajtja, kívánja a sikert, mert talán elegük van abból, hogy a futballista mostanság csak megvetés tárgya lehet a széles közvélemény szemében; hogy hovatovább mindenki, aki pályára lép olyan, mint az orvosi ló, azaz fellelhető, kimutatható rajta az emberi léhaság és gyarlóság összes tünete... Szó sincs arról, hogy ez a mai Ferencváros lenyűgöző futballal szórakoztatná a közönséget. Ez a mai Ferencváros (ha hihetetlen is, de igaz...) semmivel sem tud többet a futball tudományából, mint az NB I bármelyik résztvevője. Beléjük oltottak azonban egy olyan szérumot (ez lehet a speciális Dalnoki-koktél) amely örökös futásra, hajtásra, önfeláldozásra, az ellenfél és a győzelem másfél órán át tartó üldözésére ösztönzi őket. Dalnoki ott nyert csatát, hogy (ha fájt értük a szíve, ha nem...) könyörtelenül megvált minden olyan játékostól, aki technikás volt és könnyed; aki a közönség szemében és értékítélete alapján a „spíler” szerepében tetszelgett ugyan, de magáért a győzelemért az ég világon semmit sem volt képes tenni... Nem érdekelte, hogy a nézők kórusban követelik a csapatba azt, aki (látszatra...) a futball egyetemén is professzor lehetne, mert tudta: ha enged a nyomásnak, azzal a csapat ellen vétkezik! Dalnoki szemében a mai napig ott csillognak a könnyek, amikor a Ferencváros veszít... Dalnoki Jenő nem tud olyan futballistákkal csatába menni, akik falelkűen veszik tudomásul az esetleges kudarcot. Ennyi a titka, nem több. És az edző hatása, mint itatósba a tinta, úgy ivódott a játékosokba. Zsiborás ma már nem trükközik a kapuban, lemondott minden egyéni csillogásról és bravúrról, csak arra figyel, hogy ne rezdüljön a háló. Hámori igazi „Dalnoki fiú”, s ha néha sprődebb is a kelleténél, ebből a védelemből egyszerűen kihagyhatatlan. Pintér lehiggadt, a legjobb úton van a klasszissá válás felé. Strausz szürke, mint a grafit, de mint a cement a téglák közé szinte „befolyik” azokba a lyukakba, amelyek egy védelmen óhatatlanul is keletkeznek. Kellert jószerivel észre sem venni, igaz, az ellenfelek jobbszélsőit se nagyon... Szántó felszántja a pályát, Kincses úgy karmester és játékszervező, hogy a legtöbbet talán ő futja a csapatban ... Palkovics mindig is a labdarúgás egyik legalázatosabb szolgája volt, miért éppen Dalnoki keze alatt lenne más? Kvaszta olyan gyors, hogy a villámnak tíz méter előnyt ad százon, de úgy jön vissza védekezni az emberével is, mint egy kisangyal. Dzurják a legfrissebb sütetű Fradi-sztár, ő még csak most ismerkedik a Dalnoki-iskolával, a legkevesebbet ő fut a csapatban, de az is igaz, hogy futhatna akármennyit, ha nem lő gólt, ő úgyis haszontalan. Dukon tipikus Fradi-nevelés, az ember néha már megszánná és rászólna: „Állj meg egy percre öreg, mert a szíved lyukat üt a dresszen... ”
   
   Persze, ezeknek a mai Fradi-gyerekeknek úgyis hiába beszélne az ember.
   
   Ezek talán még akkor sem állnának meg... Ha Dalnoki mondaná nekik!

   
   Képes Sport, 1986. szeptember 23.
   
   

   
   Zsiborás pompás kivetődéssel csípi el a labdát Szabó elől. Hámori elégedetten lesi a kapust.
   
   Kvaszta ügyes csellel megy el a sötét mezes Kardos mellett.
   
   Középen Kovács E. és Kincses küzd a labdáért, párharcukat Dukon (balról), jobbról pedig Schneider figyeli.
   
   Kozma István mosolyogva fejeli el a labdát Kincses elől. Mögötte Kovács E. és Steidl

   
   Labdarúgás, 1986. október, december
    
2. 
   admin heimo

   # 2

   2017.02.01, 10:03 (szerk.: 2017.10.16, 20:50)

   A második találkozón az a kérdés, hogy az élmezőny eddigi egyetlen veretlen és első helyen álló csapata, a Ferencváros folytatja-e jó sorozatát? Az FTC a mögötte egy pont hátránnyal következő Ú. Dózsával néz majd farkasszemet. Lila-fehér győzelem esetén az Üllői útiak kétszeresen vesztesként hagynák el a pályát.
   
   Dalnoki Jenő (Ferencváros): — Most sem tudok újabbat mondani, mint korábban. Minden egyes bajnoki mérkőzésen a győzelem reményével lépünk pályára.
   
   Göröcs János (Ú. Dózsa): — Ennél nyíltabb találkozót el sem lehet képzelni, örülök, hogy végre méltó pozícióból, a második helyről vehetjük fel a harcot a rangadón. Szívem szerint azt mondanám, hogy mi vagyunk árnyalatnyival esélyesebbek, egységesebbek.

   
   Népszava, 1986. szeptember 20.
   
   

   A magyar labdarúgók gólképtelenségéről szerzett tapasztalataink csak megerősödtek a Népstadion második mérkőzésén, ahol a bajnoki tabella első és második helyezettje állt szemben egymással. Sokáig úgy tűnt, hogy a játékosok gúnyt akarnak űzni a nézőkből, akiknek egy része — a stadion két sarkában egymással szemben helyet foglaló, főleg fiatalokból álló kör tagjai - méltatlanok a szurkoló elnevezésre! — valóban nem érdemelt semmit. Legfeljebb rendészeti közbeavatkozást a minősíthetetlen hangnemért, amely kimerítette a közbotrány okozás tényét. A labdarúgás szépségeiből tehát nem sokat kapott a Népstadion közönsége, pedig váratlanul sokan mentek ki a kettős mérkőzésre, jelezvén, hogy szeretnének már megbocsátani. De hát legfeljebb egy utolsó félóra volt olyan mozgalmas, hogy egyáltalán valami rangot adhatott a küzdőfeleknek. A gól nélküli döntetlen viszont biztosította mindkét csapat korábban elfoglalt helyét a táblázaton.
   
   FTC—Ú. DÓZSA 0—0
   Népstadion, 35 000 néző, v.: Hartmann.
   
   FTC: Zsiborás — Hámori, Pintér, Strausz, Keller — Szántó, Palkovics (Takács, 12. p.), Kincses (Zsivótzky, 86. p.) — Kvaszta, Dzurják, Dukon.
   Ú. Dózsa: Szendrei — Schneider, Kardos, Kozma, Szabó — Rostás (Sulija, 78. p.), Herédi, Kovács — Schróth (Balog Z., 56. p.), Steidl, Katona.
   
   
   Térdre! Mintha csak imához készülne a ferencvárosi és az újpesti játékos: "Uram, segíts meg egy góllal!"

   
   Népszava, 1986. szeptember 22.
   
   
    
3. 
   admin heimo

   # 1

   2017.01.31, 21:20 (szerk.: 2017.10.16, 20:50)

   EGYMÁS ELLEN AZ ÉLLOVASOK
   
   FTC-Ú. Dózsa: újra rangadó
   
   Ilyen már régen volt: ma este a Népstadionban (18.00, játékvezető:Hartman) úgy találkozik az FTC és az Ú. Dózsa együttese, hogy a zöld-fehérek az első, a lilák a második helyen állnak. Ezúttal tehát nem túlzás a rangadó minősítés, még akkor sem, ha a magyar futball jelenlegi színvonala nem emlékeztet azokra az időkre, amikor a Ferencvárost és az Újpestet nemcsak a helyezése, hanem a tudása alapján is méltán nevezték nagy csapatnak. A legutóbbi szezonban a vetélytársak egyike sem remekelt (az FTC az ötödik, az Ú. Dózsa a tizenegyedik helyen zárta a bajnokságot), de ez most talán szerencsésnek is mondható. Hogy miért? Mert a nemzetközi porondról kívülrekedt két klub játékosainak és szurkolóinak hangulatán nem — vagy legalábbis a Honvéd és a Vasas híveinél kevesebbet — ronthatott a kupaszerda, így az Üllői, illetve a Megyeri úti tábor joggal foglalkozik főként a hazai eredményekkel, már csak azért is, mert e pillanatban — mondják — olyan szép a táblázatra nézni. Pontosabban az újpestiek azt remélik: csak ma estétől lesz igazán szép ... Kérdés, fordul-e a kocka. Az FTC ugyanis még veretlen, s ha nem is sokkal, de egy ponttal és egy góllal többet szerzett az eddigi hat fordulóban a Dózsánál. Amiben viszont megegyeznek a riválisok: egyformán három gólt kaptak, azaz mindenekelőtt jó védekezésüknek köszönhetik a hagyományokhoz méltó helyezésüket. Nagy gólpárbaj ezért aligha várható — persze, mit lehet tudni —, viszont heves küzdelmet remélni talán nem túlzás. És mostanában ez sem kevés.

   
   Népszabadság, 1986. szeptember 20.
   
   

   FTC—Ú. DÓZSA 0-0
   
   FTC: Zsiborás — Hámori, Pintér, Strausz, Keller — Szántó, Palkovics (Takács, 12. p.), Kincses (Zsivótzky, 86. p.) — Kvaszta, Dzurják, Dukon.
   Ú. Dózsa: Szendrei — Schneider, Kardos, Kozma, Szabó — Rostás (Sulija, 78. p.), Herédi, Kovács, Steidl — Schróth (Balogh, 56. p.). Katona.
   
   Népstadion, 25 000 néző. Jv.: Hartmann.
   
   Szendrei, az újpestiek válogatott kapusa bosszankodhatott, hogy a főmérkőzést játszotta a két csapat, korábban ugyanis legalább napfürdőzhetett volna. Este azonban csaknem meghűlt a háló előtt, miközben a mezőnyben ritkán látható „alakításokkal” keltettek enyhe derültséget a többiek. Rostás és Steidl például úgy indított, hogy még a labdaszedők is nehezen érték utol az átadást, sőt Steidl a labdával fejbe rúgta saját játékostársát, Schneidert. És még így is a lilák voltak valamivel jobbak! Az FTC ugyanis — veretlenségét féltve — óvatosan a kapuja elé vonult, és legfeljebb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Hámori és Dukon a legkevésbé sem volt gáncs nélküli lovag, mert olykor összetévesztette a gyepszőnyeget a tatamival. A döntetlennel elégedett ellenféllel szemben az Újpest a második félidőben némi fölénybe került, de csupán két alkalmat teremtett — és azt is kihasználatlanul hagyta — a győzelem megszerzésére. A 70. percben Rostás erős lövését védte Zsiborás (ez volt a találkozó első látványos jelenete), majd a befejezés előtt Katona szlalomozott, de beívelését bravúros mozdulattal hárította az FTC kapusa. A mérkőzés végén a Ferencváros ifjú hívei „szép volt, fiúkkal” köszöntötték kedvenceiket, ám ezt a mértéktartó szurkolók ugyancsak joggal fogadták szelíd mosollyal. Annál is inkább, mert a közönség rangadót remélt, minthogy a táblázat első és második helyezettje találkozott... (0-0)
   
   
   Fejpárbaj ugyan volt, ám gól egy sem az FTC - Ú. Dózsa találkozón.

   
   Népszabadság, 1986. szeptember 22.