user profile: seamandarin (comments / 22)
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
-
UTE - BTC 1:1 (1:1)
Millenáris pálya, 1500 néző
Biró: Fiedler Konrád
Lendület, erő, igyekezet volt a csapatok játékában, ellenben a stiiust hiába vizsgáltuk, ’ hiába kerestük : hiányzott. Stilus nélkül pedig csak ideig óráig lehet boldogulni, igazi, eredményeket elérni azonban nem lehet. Érdemi részét a mérkőzésnek ezzel le is tárgyaltuk, csupán még annvit kell elmondani enyhitésképen, hogy a BTC csatárainak a játékában, megmutatkozott a technikai készség és a kombinációs játékba irányuló. hajlandóság, de a jó- szándékkal nem áll arányban a fizikum. így hát az érvényesülés a BTC részére, egy oly nagy testi sulyt reprezentáló osapattal szemben;mint az UTE, eleve leredukálódott.
Hogy azonban a BTC mégis méltó, sőt egyennrangu ellenfele volt az UTE-nek csak az ellenfél érdemét kisebbíti. Csatársorában a kiérdemesült Vogel I-el, valamint a tréningje elején álló Kósával, fedezetsorában. a tehetségtelen Liszákkal, igazán nem számíthat az UTE arra, hogy favoritja legy... -
Törekvés: Dürr— Horváth, Vass— Csermely—Hajós, Siegl— Senkey II, Weisz, Wetzer, Micsinay, Hirzer.
III. ker. TVE: Neuhaus—Oláh, Harrer—Stark, Kléber, Keck—Mengl, Horváth, Ébel, Skwarek, Schwarcz.
Nemzeti Sport, 1921. április 11. -
VII. ker. SC - „33“ FC 0:0
Üllői- uti pálya
Bíró: Spanring István
Az FTC ellen elért győzelme után a mérkőzés favoritja a VII. kerület volt, a mely azonban ezuttal nem tudta igazolni mult heti győzelmének realitását. Ambíció, lelkesedés, fegyelmezettség, azok az erények, amelyek a csapat játékában dicséretet kívánnak, labda- kezelés, technika összjáték azonban már a csapat gyengéi közé tartorik. Igaz ugyan, hogy a jelenlegi körülmények között, amikor tudásról a csapatok nagy részénél nem is beszélhetünk, igen gyakran a lelkesedés is elegendő az oly fontos pontok megszerzéséhez. A csapat legjobb része a közvetlen védelem. Wagner ezuttal biztos kezű kapuvédnek bizonyult. Juhász és Hoffmann agilis, gyors és labdabiztos hátvéd. A fedezetsor Weszter—Kojsza—Melich összeállításban szürkén, de annál hasznosabban játszott. A csatársorban ismét csak a gyors szélsők, Jánosy és Herzog jelentettek veszélyt, a belsők nem sokat produkáltak: igaz ugyan, hogy Bernát megsérült. A „33“-... -
FTC - TTC 5:3 (1:1)
Üllői-uti pálya, 4000 néző
Bíró: Schiller Gyula
A TTC mult heti nagy golarányu győzelme, s az FTC váratlan veresége után kemény küzdelmét várhattunk, de a nyujtott sport minden várakozást felülmult. Hosszu idő óta nem láttunk magyar pályán oly érdekes és nívós mérkőzést, mint a mai. Hatalmas, szinte öldöklő iram, gyors kombinációk, mesteri lövések váltották fel egymást, s különösen a csatárok tettek ki magukért mindkét részen.
Az FTC Blum és Takács nélkül állott fel. Takács helyén Wiener I., Blum helyén pedig Kertész játszott, míg a centerbe Kelemen került. A csapat mai összetétele, a védelem sebezhető pontjaitól eltekintve, elsőrangu, játékerőt reprezentál s a ma produkált küzdőképességgel
még nagy eredményekre hivatott Szamosi már csak árnyéka a réginek. Klaszszis kapus a kapott gólok közül kettőt feltétlenül kivéd. Wiener már osak jó rugótechnikájával használ, fordulatai nehézkesek, nehéz helyzetben bizonytalan. Annál szebben és stí... -
BAK: Mayer— Müller, Fórika— Erbstein, Szabó I., Klein—Fröhlich, Okos, Szabó II., Donáth, Strasser.
KAC: Varga— Mihalek, Turi— Budai, Blasnik, Sándor— Fatter, Stallmach, Kikinger, Eisenhoffer, Jenny.
Nemzeti Sport, 1921 április 11. -
BAK — Kispesti AC 2:1 (1:0)
Sárkány-utcai pálya, 1500 néző
Biró: Ujváry Ödön
A szerencsésebb csapat könyvelte el a maga javára a sokatérő két bajnoki pontot. A kispesti csapaton egyáltalában nem látszottak meg a német tura fáradalmai. Frissen és élénken mozogtak, kedvvel játszottak, ós igazán csak hallatlan balszerencséjükön mulott, hogy vesztesként hagyták el saját pályájukat. A BAK-ot a kiesés réme kétségbeesett erőfeszítésre sarkalta. A második félidőben a csapat teljesen a védekezésre alapította játékát összesen kétszer került ekkor a kispestiek kapuja elé és az egyik helyzetből sikerült is a győztes gólt megszereznie. Mindkét csapat a mérkőzés fontosságának tudatában keményén és erősen játszott. Visszatetszést keltett a BAK játékosok állandó protestálása a bíróval szemben. Helytelen viselkedésükre még csak olajat öntött a tűzre futballigazgatójuknak, Neuwelt Emilnek izgága viselkedése. Neuwelt magából kikelve rohant be a pályára, megsértette a KAC játékosait és... -
Törekvés: Dürr— Horváth, Vass— Csermely—Hajós, Siegl— Senkey II, Weisz, Wetzer, Micsinay, Hirzer.
III. ker. TVE: Neuhaus— Oláh, Harrer— Stark, Kléber, Keck— Mengl, Horváth, Ébel, Skwarek, Schwarcz.
Nemzeti Sport, 1921. április 11. -
Tőrekvés — III ker. TVE 0:0
Határ-utca, 2500 néző
Bíró: Renner Ferenc
A Törekvés a papírforma ellenére jól tartotta magát, pedig a második félidőben csak tiz emberrel játszott. Sőt a mérkőzés vége felé határozott fölénybe került, de kihasználatlan kornereknél egyéb eredményt nem tudott elérni. A játék kemény és erős volt. itt-ott kölcsönös durvaságokkal tarkítva. Ennek lett áldozata Hirczer, a Törekvés játékosa is. Az óbudaiak csatársorában egyedül a jobbszélső emelkedett ki. Lefutásai és centerezései semmi kívánni valót nem hagytak. A csatársor többi játékosai csak a kínálkozó gólhelyzetek elhibázásában tündököltek. A fedezetsorban a jobbfedezetet játszó Stark nem nyujtotta azt, amit a középfedezet helyén megszoktunk tőle. A neki szokatlan helyen hamar kifulladt. A közvetlen védelme az óbudaiaknak ma is megbízhatóan és határozottan látta el dolgát. Neuhaus néhány labdát jól mentett, ugy látszik kezdi visszanyerni őszi jó formáját.
A Törekvés csapatától a tavaszi s... -
MTK - Vasas 2:1 (1:1)
Hungária-ut, 5000 nézö
Bíró: Bálint László.
A bajnokcsapat siralmas vergődés.,élettelen és színtelen játék után csak a legszűkebb gólaránnyal tudott győzedelmeskedni a Vasasok ambiciózus csapatán. Balkezes taktikával a vezetőség a lábát még mindig fájlaló Orthot a balszélre helyezte, jobb összekötőnek a sérülése miatt ujra pihentetett Molnár helyére Nagy József került, a halfsort pedig szintén felforgatták, amennyiben a felépült V&gó a centerhalf helyén szerepelt, Guttmann pedig jobbfedezetnek ment. Az egységességében. ily képpen megbukott csapat kapkodása alaposan megbosszulta magát, sornál is inkább, mert a nagybeteg, kedvnélküli játék, átragadt a közvetlen védelemre is. amely as első félidőben erősen formáján alul játszott. A támadósor együttes munkája nagyon vérszegény volt, egyéni játékkal pedig nem tudtak boldogulni. Nagy csoda, ha ilyen körülmények között a kedvező széltől is támogatott MTK eldöntetlen eredményt tudott az első félidőben... -
MTK: Kropacsek— Mandl, Senkey — Weisz L. Guttmann, Nyul II— Braun, Orth, Opata, Schlosser, Molnár.
BAK: Mayer— Müller, Forika— Klein, Szabó, Erbstein —Weiner, Fröhlich, Donátb, Okos, Gállos.
Nemzeti Sport, 1921. április 5. -
MTK — BAK 3:0 (0:0)
Hungária-ut, 5000 néző
Bíró: Hoffenreích Károly
Az MTK futballvezetösége helytelen taktikai érzéssel, olyan intézkedéseket tett, amelyek könnyen megboszulhatták volna magukat és az MTK-nak két bajnoki pontjába kerülhettek volna. Az MTK csapatába ugyanis a megsérült Vágó és Kertész II. helyére tartalékok — Nyul és Weisz — kerültek. Ez a tény már magában véve is elég sulyos handicapet jelentett a csapatra. Énnek tetejébe azonban a vezetőség még azzal is kísérletezett, hogy Molnárt, aki az eddigi mérkőzésben, indiszponáltságától eltekintve, nagyszerűen egészitette ki a jobbszámyat, a balszélsö helyére tette, ahol már több mint egy éve nem játszott és amely poszton tehetetlen vergődése szinte nevetségszámba ment. Mikor azután a mérkőzés első negyedórájában az ellenfél lerugta Orthot, olyan szánalmas és improduktív játék fejlődött ki, amelyért másodosztályu csapatoknak is szégyenkezniük lehetett volna. A halfok, a rutinirozottabb Guttmannt kivéve, ... -
TTC: Kopácsy— Kovács, Fried— Palkovics, Kluger, Neumann— Maly, Recht, Győri, Bornstein, Rosenberg.
MAC: Fehér— Kehrling, Szaffka,— Kocsis, Fodor, Weiner— Rácz, Bodnár, Kunst, Szalay, Boldog.
Némzeti Sport, 1921. április 5. -
UTE: Knoll— Fogel II, Fogel III— Kelecsényi, Baubach, Liszák— Paulusz, Heimann, Priboj, Schaller, Rosmann.
33 FC: Zsák— Csárdás, Grüner— Boros, Zloch, Eichbaum— László, Kramer II., Kovácsi, Vanicsek, Vendelin.
Nemzeti Sport, 1921. április 5. -
UTE — „33" FC 2:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Vértes Imre
A „33"-asok a WAF ellen Pozsonyban kivívott győzelmük után némi győzelmi sansszal indultak a küzdelembe annál is inkább, mert az UTE Szidon és Király helyén tartalékokkal állott fel; igaz ugyan, hogy a „33"-asoknál is hiányzott Kutik és Bakonyi. Erós tempóju, kemény, ha nem is nívós küzdelmet vívott a két csapat, amelynek során az UTE jobb volt ellenfelénél, a mérkőzést azonban csakis Vértes biró érthetetlen ítélkezésével nyerhette meg. A második félidő 22.percében, a mikor a közönség izgalma átragadt már a játékosokra is a tizenhatos vonal közelében Boross keményen a labdára lépett miközben remplízte Schallert. Schaller a földreesett, Boross reá, s Vértes általános megrökönyödésre tizenegyest itél a „33"- asok ellen. A tizenegyest Príboj védhetetlen belövi. A lehangolt eset érthetően kedvét szegi az eddig lelkesen dolgozó „33"-asoknak, s a 35. percben Rosmann egy könyü labdáját Zsák elidegeskedi, _ amiből... -
VII. ker. SC — FTC 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya, 5000 néző
Biró: Spannring István
A nap legnagyobb meglepetése! A nagy lelkesedéssel és ambícióval játszó VII. ker. SC megtudta ismételni őszi nagy bravurját, s a minden lélek és komolyság nélkül, nemtörődömséggel és elbizakodottan dolgozó zöld-fehéreket sikerült legyőznie. E győzelmével két, oly értékes ponthoz jutott, amelylyel talán az első osztályban való bennmaradását is sikerült biztosítania.
A VII. kerületiek csapatának mai játéka az eddigiekkel szemben örvendetes javulást mutatott, s ami a legfontosabb, mindvégig fair keretek között mozgott. A mérkőzés nagy jelentőségének a tudatában, a csapat minden, egyes embere lelkesen dolgozva, tudásának legjavát igyekezett nyujtani, s bár a startnál győzelmi esélyük szinte a semmivel volt egyenlő, kiismerve a zöld-fehérek gyengéit, ügyesen használták ki azokat, s igy nemcsak a védelemre, de a támadásra is maradt elég erejük. Wagner nehány labdát több szerencsével, mint tud... -
TTC - MAC 3:0 (1:0)
Margitsziget, 2000 néző
Bíró: Ujváry Ödön
Meglepetésszerűen nagy gólarányu győzelmet arattak a Terézvárosiak a teljesen formán kívül levő atléták csapatán. Az eredmény még nem is hü tükre a mérkőzés képének, mert ha a győztes csapat csatárai két abszolut biztos gólhelyzetet el nem hamarkodnak, az eredmény még nagyobb lehetett volna. Mindkét csapat játékosainak dicséretes érdemeül szolgál, hogy az intézők közötti háboruskodás okozta paprikás hangulatot egyáltalán nem vitték, át a játéktérre, amitől az előzmények után alaposan lehetett tartani. A győztes csapat minden tagja, a mérkőzés fontosságának tudatában, teljes energiával és nagy lelkesedéssel játszott. A csapat híveinek kellemes meglepetésére fegyelmezetten és fairen dolgozott, aminek meg is volt a megérdemelt jutalma. Kopácsi kapus kevés dolgát biztosan és határozottan végezte. Két nehéz labdát védett. A hátvédek közül Fried teljesítette a nehezebb és nagyobb munkát, mig a fiatal Kovács hé... -
VII. ker. SC — Törekvés 2:1 (2:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Vértes Imre
Lelkes, ambiciózus játékkal megérdemelt győzelmet aratott a VII. kerület a vasutascsapat ellen, értékes pontokat szerezve ezzel a kiesés ellen folytatott rendkívüli erős küzdelemben.
A VII. kerület csapatának legjobb része a közvetlen védelem volt, amelynek mindhárom tagja biztosan megállotta a helyét. Wagner több nehéz labdát bravurral védett, Juhász és Hoffmann energikus belépéseikkel meghiusították a Törekvés csatársor tulkombinált támadóakcióit. Hasznos munkát végzett a fedezetsor, Kojszával az élen, míg a csatársorból főleg a szélsők tűntek ki, továbbá Brenner jobbösszekötő.
Az egyenkint jókvalításu vasutascsapat, még mindig nem tud elfogadható formát kijátszani, hiányzik belőle a játékkedv s ha ezidőközönkint fel is csillámlik, a tulkombináció mindent elront. A védelem eléggé megbízható, már a fedezetsor csak szünet után dolgozott képességének megfelelően, a csatárs... -
MTK — Kispesti AC 2:0 (2:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Gerő Ferenc
Az MTK-nál a közvetlen védelemnek nem volt sok dolga, Kropacsek csak elvétve jutott labdához, a védőmunkát a jól helyezkedő fedezetsor rendkívül megkönynyítette. Gutmannn nehezen küzdött meg agilis ellenlábasával. A csatársorból csak Braun volt nagy formában. Orth mint jobbösszekötő szerepelvén, a gólokon kívül nem mutatott sokat. Opata a centerben a meccs első részében dicséretes ambícióval játszott, később azonban teljesen visszaesett. A Schlosser—Nagy balszárny játéka teljesen elüt azt MTK-stílustól.
Kispestnél Varga és a fedezetsor emelkedett ki. Varga ma kétségtelenül legjobb aktív kapusunk, bár két kézzel kiütött labdát rámenő csatároknak pompás zsákmányul kínálkoznak. A hátvédek szolid, de nem kvalitásos munkát végeznek, annál jobban állja meg helyét fáradhatatlanságával a fedezetsor — élén Blasnikkal — nem engedve tiszta helyzetet az MTK csatárainak, aminek pozitív eredménye a gó... -
TTC - UTE 1:0 (1:0)
Népsziget
Bíró: Ujváry Ödön
A Népsziget törzsközönsége gunyolódva kiáltotta kedvenc csapatának a mérkőzés végén: ,,a veretlen UTE“. Nem teljes igazsággal. Mert bár a TTC győzelme elvitázhatatlanul megérdemelt volt, az Ujpesti csapat is rászolgált vereségére, komoly tréninggel, higgadt játékkal és kevesebb, elbizakodottsággal az ujpestieket legjobb csapataink között említhetjük ismét.
A főhiba az egymással játék közben folyton vitatkozó UTE csatársorában van, melyből ezuttal Schaller hiányzott s a helyén játszó fiatal Czank sehogy se tudott használni csapatának. A jobbösszekötő játéka nagy visszaesést mutatott s Priboj Schaller nélkül ugyszólván egyedül állott a játékban javarészt — eredménytelenül. A balszélen lévő és jól játszó Szidont ugyszólván teljesen elhanyagolták. Baubach a fáradt játékos benyomását keltette s a különben jól játszó Fogl II. is, a sok labdaállítgatásokkal a fürge ellenfélnek kedvezett.
A TTC-ben legtö... -
MAC - BAK 2:1 (1:1)
Üllői-ut
Bíró: Nagy László
Ismét egy mérkőzés, amit elrontott az indiszponált bíráskodás. Fairnek és élvezetesnek indult a játék, a bíró sorozatos tévedései azonban megzavarták a játékosokat, akik idegességükben annyira elragadtatták magukat, hogy a kombinálást sutba dobva, csak emberre menő játékot produkáltak. A BAK-ot annyira kihozta sodrából a MAC győztes gólja, hogy fejetlen és durva játékba fogott, aminek Szabó és Gábor kiállítása, lett a következménye. A második félidő foult-szériájából azért, a MAC is kivette részét.
A győztes csapat eddig mutatott formájában visszaesés volt tapasztalható. Különösen Kunst és Boldog voltak gyöngék. A halfsorban Weiner volt a legjobb. Kocsis nem tudja visszanyerni őszi nagy formáját. Kehrling jó, Szaffka könnyelmű. Fehérnek csak a második félidőben kellett komolyan közbelépnie. A gólt védhette volna.
A BAK a mérkőzés fontosságának tudatában lelkesen ment bele a mérkőzésbe, idegei azonb... -
BTC-FTC 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Fiedler Konrád
A FTC szeszélyes formaváltozásaiból ujabb ízelítőt adott. Egy góllal legyőzte a BTC, mely ízig lelkes játékával, fegyelemmel és erős akarattal megtalálta, azt az utat, mely régi dicsőségéhez vezet. A mérkőzés kezdetétől egész lefuvásáig nívós, gyors és változatos volt, és ha a FTC volt is a többet támadó fél, a BTC minden akciója veszélyesnek mutatkozott. A mérkőzés sorsát a nagyszerűen játszó Pócz döntötte el a BTC javára, akit gólnélküli első fél- idő után (Wiener ofside helyzetből elért fejes gólja nem volt megadható) a II. félidő 16-ik percében lendülettel támadott és könnyen értékesithető gólhelyzetet teremtett a jobbösszekötőt játszó ujonc Zilizi számára, aki azt ügyesen kihasználva, biztosan lőtte a labdát Szamosi kapujának balsarkába, helyet foglalván ezen kiváló teljesítményével az elsőosztályu góllövők sorában. A FTC a hátralévő időben erős támadásokkal igyekezett a helyzetet a mag... -
MAC.: Fehér— Kehrling, Szaffka— Kocsis, Fodor, Jancsár, Rácz, Bodnár, Kunst, Szalay, Boldog.
33 FC: Zsák— Csárdás, Grüner— Boross, Vanicsek, Eichbaum, Ottó, Kramer, Kovácsi, Bakonyi, Vendelin,
Nemzeti Sport, 1921 március 7. -
MAC — „33“ FC 4:0 (1:0)
Üllői- uti pálya, 3000 néző
Bíró : Ujváry Ödön
Szombat
Az atléták nagy gólarányu győzelme fölényes játékra enged következtetést, azonban nem így volt. A mérkőzés nagy részében a „33“-asok voltak a támadók, sőt az első félórában olyan fölénnyel játszottak, hogy nagv gól arányu győzelmükre lehetett számítani. Hiába vitték azonban szépen, ügyesen előre a labdát a „33“-asok fiatal csatárai, a kapu elé érve, felmondta a szolgálatot a góllövési tudományuk s a legtisztább gólhelyzeteket sem tudtak kihasználni. Ezzel szemben a MAC szórványos, de nagy gyorsasággal és erélylyel keresztülvitt lerohanásai mindenkor veszélyesek voltak s négy ritkán látott sikeres lövés négy gólhoz juttatta az atlétákat. A MAC osapata a nagy gólarányu győzelem ellenére sem tudta kiérdemelni az objektív néző tetszését: Fehérnek a kapuban nem volt komolyabb védenivalója. A két hátvéd, Kehrling és Szaffka, ezuttal tul kényelmesen ős feltűnően bizonytalanul dolgozott; különösen... -
KAC: Vargha— Mihalik, Mészáros— Stallmach, Blaschnik, Buday—Futter, Boldog, Sándor, Eisenhoffer, Jenny.
VII. ker. SC: Wagner— Juhász, Hoffmann— Weszter, Kojsza, Mellich II.— Jánossy, Csuzmann, Brenner, Mellich I. Herczog.
Nemzeti Sport, 1921. március 7. -
KAC - VII.kerületi SC 2:2 (1:1)
Üllői-uti pálya
Bíró: Gerö Ferenc
Szombat
A kispestiek nagy favoritként indultak a küzdelemben, de játékuk alapján egyáltalán nem szolgáltak rá a győzelemre. A VII. kerületiek, a kiket szinte osztatlanul elparentált már az egész közvélemény, nagy ambícióval és lelkesedéssel feküdtek bele a játékba, s ahol technikájuk fogyatékosságot mutatott e jó tulajdonságaikkal pótolták a hiányokat. Wágner néhány labdát jól fogott. A két hátvéd, Juhász és Hoffmann szorgalmasan és megbízhatóan látta el feladatát. A fedezetsorban Weszter jobbhalf kiváló munkája keltett feltűnést, bár Kojsza és Melioh is megfeleltek. A csatársorban a gyors szélsők, Herzog és Jánosy hozták a leg- többször frontba a csapatot, mig a belsők összmunkája még sok kívánni valót hagy hátra. Jó erőnek Ígérkezik Csuzmann.
A kispestiek tudásbeli fölényük tudatában egy kissé elbizakodottan mentek a küzdelembe, ami majdnem alaposan megbosszulta magát. Varga a két gólért nem ok... -
BTC: Palcsek— Gruber, Kőszegi I.— Rauchmaul, Bélteky, Szabó— Mahr, Horváth, Pócz, Hajdu, Szánthó II.
Vasas: Nyerges— Zatykó, Stengl— Klein, Gottlieb, Turi—Kelbein, Jellinek, Rákosi, Szentmiklósy, Hímmel.
Nemzeti Sport, 1921. március 7. -
BTC — Vasas 1:0 (1:0)
Millenáris pálya, 1000 néző
Biró: Nagy L.
Érdektelen, nivótlan mérkőzés, amelyet a BTC mint a kevésbbé rossz csapat reálisan nyert meg. Jó védelmekkel szemben gyenge csatársorok működtek s ezért nem tudott nívós játék kifejlődni. A BTC Kanyaurek és Schwenk, a Vasas Katzer nélkül játszott. A BTC szél és nap ellen játszva kezd s győztes gólját Pócz az első félidő 44. percében lövi.
A második félidő is a BTC fölényének jegyében telik el, de pozitív eredmény nélkül. A BTC-ben & Palcsek—Kőszegi—Gruber védelem hibátlanul végezte dolgát; a fedezetsor is megfelelt hivatásának, mig a csatársor1 gyengén funkcionált. Hajdu mint balösszekötő sehogysem vált be. A Vasasoknál is csak a Nyerges—Zatykó—Stengl közvetlen védelemről szólhatunk diceérőleg, mig a csapat többi része Gottlieb kivételével nem ütötte meg a kívánt mértéket.
Sporthirlap, 1921. március 7. -
TTC: Kopácsi— Kovács, Fried— Neumann, Kluger, Palkovics— MaJv, Reoht, Győri, Bornstein, Rosenberg.
BAK.: Mayer—Müller, Fórika—Erbstein, Szabó, Gábor—Maczkó, Okos, Szabó, Fröhlich, Strasser,
Nemzeti Sport, 1921. március 7. -
TTC — BAK 2:0 (1:0)
Amerikai uti pálya, 800 nézö
Biró: Schiller Gyula
Hangos nézőközönség előtt mérkőzött a két csapat a ritkán frekventált pályán. A BAK a közelmultban elért öt pontjára támaszkodva, elbizakodottan ment a küzdelembe, ami alaposan megbosszulta magát.
A TTC Proeenko nélkül, a BAK komplettem állott fel. Kopácsi néhány labdát ritkán látott bravurral mentett. Fried és Kovács szorgalmasan dolgozott. A csapat legjobb része a Palkovits—Kluger—Neumann halfsor volt. melyben Kluger ésszerű labdaadogatásával, Neumann, pedig állandó beszédével vonta magára a figyelmet. A csatársorban Mely inkább durván, mint jól játszott, miért a biró a második félidő 20. percében kiállította. Elfogadható összjátékot mutatott a Recht—Győry—Bornstein belső trió. s Rosenbergnek is voltak sikerült beadásai.
A BAK-ra egyszerűen rá sem lehetett ismerni, olyan unottan, indolensen játszott, Mayer és Forike a védelemben minden tőlük telhetőt megtettek, de Müller és a teljes fedezets... -
UTE: Knol— Vogl II., Vogl IIT.— Kelecsényi, Bsubach, Király—Paulusz, Egyházi, Priboj, Schaller, Szidon.
Törekvés: Dürr— Vass, Horváth— Csermely, Hajós, Siegl— Senkey, Weisz, Kautzky, Csapkacsy, HirzerNemzeti Sport, 1921 március 7. -
UTE — Törekvés 2:1 (0:0)
Népsziget, 3000 néző
Bíró: Schwarc Ernő
Az UTE csak nehezen tudja bebizonyítani, hogy tényleg olyan veszélyes ellenfél, amilyennek őszi eredményei után látszott. Ezuttal a Törekvés volt az ellenfele s noha mint favorit indult a küzdelembe, gyenge játékot produkált és végeredményben csak egy vitás 11-es révén tudta legyőzni a vasutas csapatot. A játékosok közül csupán Vogl II. állott feladata magaslatán, mig a többiek céltalanul csapkodták a labdát.
A Törekvés gyenge csapatában több ifjusági játékost szerepeltetett, mindamellett egyerangu ellenfele volt az UTE-nak és feltétlenül megérdemelte volna a döntetlen eredményt.
A játék az UTE támadásaival indul meg, a Törekvés többnyire védekezik és noha az UTE csatároknak ebben a félidőben több jó alkalmuk nyílik a góllövésre, mindig időt adnak a Törekvés védelmének a támadások elhárítására.
A második félidő elején is az UTE-t látjuk frontban, ennek ellenére & Törekvés éri el az első gólt Hir... -
MAC — Törekvés 3:0 (1:0)
Űllöi-uti pálya
Bíró: Gerö Ferenc
A nap legszebb mérkőzése. Elejétől végig öldöklő iram, szép akciók, tervszerüen keresztülvitt támadások jellemezték a játékot.
A MAC csapata a győzelmet teljesen megérdemelte, a gólarány elérésében azonban már egy kíssé a szerencse is segitette. Emellett a MAC csatárai az akciók kihasználásában ügyesebbek voltak, mint ellenfele csatársora és fedezetsora mindvégig kitűnően támogatta őket is, a védelmet is. A Törekvés csatársorának eredményességét már eleve megakadályozta fedezetsorának a védelembe való huzódása. Védelme kifogástalanul dolgozott, a harmadik góltól eltekintve, melynél az egész védelem hibázott.
A MAC támadásával indul meg a játék, s már az elsö percekben Bodnár lövése foglalkoztatja Dürrt. Ezután csaknem a félidő végéig teljesen hullámzó játék folyik és mindkét kapu gyakran van veszedelemben. A 36. percben Rácz centerét Dürr elvetéssel védi, de a labda Kunst elé kerül, aki védhetetlenül bevágj... -
BAK - "33" FC 1:0 (0:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Schiller Gyula
Egyenrangu ellenfelek változatos lefolyásu, erős, sőt helyenkint durva mérkőzése. A BAK mult heti győzelme után egv kissé elbizakodottan ment a küzdelembe s bár egységesebb munkát végzett ellenfelénél, nem szolgált rá különösképpen a győzelemre. Mayernak nem volt komolyabb dolga a kapuban. Imponálóan dolgozott Müller, aki ezuttal kivételesen igen fair is volt. Jó partnere volt Forika. Erbstein—8zabó—Gábor összeállitásu halfsor agilisan, de tulerélyesen játszott. A csatársor ezuttal gyöngébb volt. A Mackó—Okos szárnytól láttunk ugyan tetszetős akciókat, de ugy az ő, mint csatárpartnereik játékából hiányzott a kellő igyekvés. A \"33\" -asok győzelmi esélyeit a minimumra redukálta az a körülmény, hogy Zlochon kívül Boross és Müller is hiányoztak a csapatból. A csapat önnek ellenére is jól tartotta magát s csak az utolsó 20 percben esett vissza. Zsák a kapott gólnál sokkal veszélyesebb labdákat védett már; kül... -
III ker. TVE: Neuhaus— Stark, Huszár — Totisz, Kléber, Keck— Klub, Horváth, Ébel, Szabó, Schwarz.
TTC: Kopácsi— Kovács, Fried— Győri, Kluger, Palkovits- Recht, Procenko, Bornstein, Rakottyaí, Rosenberg;
Nemzeti Sport, 1921. február 28. -
III. ker. TVE - TTC 1:1 (1:0)
Hungária-uti pálya
Biró: Ivancsics
A két csapat erős elkeseredett küzdelmét vivott, amelyre aTTC meghendikepelve állott ki, amennyiben legjobb játékosát, Malyt, betegsége miatt nélkülözni volt kénytelen. Ennek tulajdonítható, hogy a csapat nem tudta az MTK ellen mutatott formáját kijátszani. A TTC kapuját ezuttal ismét Kopácsi védte — bizonytalanul. Jobb helyezkedéssel a gólt védhette volna. A hátvédek közül Kovács volt a jobbik. A fedezetsorban Palkovits és Kluger nyujtott elfogadhatót. Győri mélyen formáján a ul játszott. A csatársorban az ifjúsági csapatból előre rukkolt Rakotyai méltóan helyettesítette Rechtet, aki ezuttal jobbszélsöt játszott, A Vivók csapata hétről hótre javuló formát mutat. Különösen kiváló a közvetlen védelme, az élen Starkkal, aki egyre komolyabb jelölttévé lesz a válogatott csapatnak. A fedezetek közül kitűnt Kiéber agiliitisával, míg a csatársorban Klug és Horváth játéka elégített ki.
Vívó támadással kezdőd... -
FTC — MAC 5:0 (1:0)
Üllői-uti pálya, 9000 néző
Bíró: Schiller Gyula
A MAC mult heti győzelme után komoly sanszokkal indult a küzdelembe s annak ellenére. hogy nagy gólarányu vereséggel kellett elhagynia a küzdőteret, egy félidőn keresztül kétessé is tudta tenni a ma nagy formát mutató zöld-fehérek győzelmét. Mielőtt a mérkőzés taglalásába fognánk, meg kell állapítanunk, hogy a MAC igazán nem szolgált rá a nagy gólárányu vereségre a a játék menete sem tudta igazolni ez 5:0-ás eredményt.
A mérkőzést két élesen elhatárolható részre, az első és második félidőre bonthatjuk szét, amelyek teljesen ellentétben állottak egymással. Az elsö félidőben két egyenrangu csapat hatalmas iramu, változatos lefolyásu, valóban grandiozus küzdelmében gyönyörködhettünk, melynek során mindkét csapatnak számos kedvező alkalma nyílott eredmény elérésére, de a lövések vagy célt tévesztettek, vagy a jól védő kapusokon akadtak meg. A második félidőben azután kidomborodott az FTC nagyobb te... -
BTC: Palcsek — Kőszegi, Kőszegi II, - Szabó, Bélteki, Rauchmaul — Hajdu, Horváth, Pócz, Schweng, Szántó.
BAK: Mayer — Müller, Fórika — Erbstein, Szabó, Gábor —• Maczkó, Okos, Szabó, Fröohlich, Strasser.
Nemzeti Sport, 1921. február 28. -
BTC - BAK 0:0
Millenáris-pálya, 2000 néző
Biró: Schreiner Károly
A BAK az előző hetekben elért kettős győzelme után nagy ambícióval feküdt bele a játékba s ha munkáját ezuttal nem is kísérte teljes siker, teljesen megnyugtathatja az elért eldöntetlen eredmény, mert a BTC máris jó formában van éa kemény ellenfél. Az elért eredménnyel annak ellenére, hogy a BTC volt a többet támadó, mindkét fél meg lehet elégedve, mert mig a BTC fölényét nem tudta gólokban kifejezésre juttatni, addig a BAK egy javára megítélt tizenegyessel könynyen megnyerhette volna a mérkőzést.
Az első percekben erős BAK támadás, amely két eredménytelen kornerrel végződött. Egy ideig a BTC térfelében folyik a játék, de a BAK csatárai csak a BTC védelméig tudnak eljutni ; a BTC ritkább támadásai több veszélyt jelentenek. Horváth kapufalövése után kornert ér el a BTC. amelyből Pócz lövése a kapu fölé jut. Szántó, majd Pócz lövését a BAK kapusa bravurosan védi. Kőszegi II. és Hajdu fouljal miatt a BT... -
BBTC: Palcsek — Kőszegi I., Gruber —Rauchmaul, Szabó S., Kanyaurek— Hajdu, Schweng, Pócz, Horváth, Szántó.
III. ker. TVK: Neuhaus — Stark, Huszár — Totisz, Kléber, Schwitzer — Klug, Horváth, Ébel, Göttler, Schwarz.
Nemzeti Sport, 1921. február 21. -
BTC - III. ker. TVE 4:3 (2:2)
Millenáris, 1500 néző
Biró: Nagy LászIó
Kellemes meglepetésére a közönségnek, változatos, heves iramu, abszolut fair mérkőzésben volt része, amire éppenséggel nem számított a mult héten produkált formák után. Különösen kellemesen hatott a BTC játéka Meglátszott a csapaton, hogy okult a mult vasárnapi kudarcon, letett a durva. emberre menő játékról a csak egy cél lebegett a szeme előtt: a labda és a játék becsületes, korrekt szelleme, A tiszteséggel végzett munkának a gyümölcse nem is maradt el: értékes győzelem jutott osztályrészéül. A csapat harmonikusan dolgozott s mindegyik része a lehető legjobban oldotta meg a feladatát. A védelemben Kőszegi emberfölötti munkát végzett, hatalmas felszabadító rugásai mérhetetlen hasznot jelentettek, Grubert láttuk már jobbnak is, Palcsek pedig néhány labdát ígen ügyesen fogott, a gólokat ellenben nem védhette. A fedezetsor egyöntetű játékával feladatának magaslatán állott, Kanyaurek kitűnő helyezkedés... -
MTK - TTC 7:0 (4:0)
Hungária-uti pálya, 4000 néző
Bíró: Horváth János
Nem várt nagy gólarányu győzelmet aratott a mindjobban lendületbe jövő MTK a sok igyekezettel és ambícióval küzdő Terézvárosiak felett. A TTC a játék elején határozottan veszélyesen támadott, kornert is ért el, pillanatig sem adva fel a küzdelmet játszott, mégis nagy gólarányu vereséget kellett szenvednie, mert üldözte a balszerencse; igy például as első négy gól egyike sem kidolgozott, bravuros akciók szüleménye.
Az MTK csapatának egyes tagjai máris top formában vannak. Kropacsek néhány veszélyes labdát szépen fogott. Kitűnő volt Mandl, míg a lábát fájlaló Senkeyt Gerber elfogadhatóan helyettesitette. A fedezetsorban Guttman II centerhalf észszerü, pontos labdaadogatása tetszett, csak az iramot nem bírja még eléggé. Jó volt Kertész II, s Vágó ellen sem lehet különösebb panasz. A csatársor legjobb embere Braun volt-, akinek gyors lefutásai és pontos beadásai mmdenkor veszélyt jelentettek. A két ... -
MAC - KAC 2:2(1:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Fiedler Konrád
Egyenrangu ellenfelek, érdekfeszitő és nivós küzdelme, mely a mutatott formáknak legmegfelelőbben eldöntetlen eredménvt hozott. A korai szezon ellenére mindkét csapat szép összjátékkal dolgozott, s különösen a MAC volt az, amelynek játékán az alapos tréning meglátszott. Védelme biztos, fedezetsora tempóbiró s csatársorában is sok a lendület, de egy kissé még darabos. Fehér a kapuban egy-kétszer szépen mentett. A Kehr- ling—Szaffka hátvédpár minden helyzetben biztosan mentett. A fedezetsorban kocsis, mint jobbbhalf végzett kiváló munkát, bár Fodor is megfelelt, A csatársor legjobb embere Rácz jobb szélső volt, akinek minden lefutása veszélyt jelentett a KAC kapujára. Bodnár erélye még mindig a régi, lövései is veszélyesek, játéka azonban még hiányos. Omelka jó technikája ellenére sem hasznos, s állandó forgolódásával valósággal kerékkötője a támadásoknak. A Szalay—Boldog balszárnynak is voltak jó momentumai.
A ... -
Törekvés — Vasas 2:0 (1:0)
Hungária-uti pálya, 2000 néző
Biró: Nyul Dezső
A tavaszi futballszezon várnható izgamasságából nyujtott némi ízelítőt a Törekvés és a Vasas meccse, amely a játókbiró egyik — gólt jelző — itélete miatt már a 8-ik percben félórái időtartamra félbeszakadt, s a puskaporos hangulat a meccs végén annyira elfajult, hogy végül is személyes természetü összekoccanásra vezetett. A szépen nekiindult játék elején, amikor a csapatok egyenlő eréllyel és vehemenciával játszottak, Micsinay, a Törekvés balösszekötője, kapu előtt két kézzel lefogta a labdát, majd ebböl a helyzetből gólt lőtt, amit Nyul Dezső általános meglepetésre megadott. A Vasas osapat protestált az ítélet ellen, majd egészen szokatlanul Herendi Artur, az MLSZ alelnöke, besietett a pályára és a bírót figyelmeztette a tévedésre, Nyul Dezső azonban hajthatatlan maradt, közben Rákosi, a Vasasok centere, helytelen kifejezést tett, mire a biró kíáliitotta. Rákosi vonakodott a felhívásnak elege... -
A TTC — VII. ker. SC mérkőzés után lefolyt verekedésnek kezdeményezője Procenko, a TTC játékosa volt, aki mellbe boxolta Ferderbert, a VII. ker. SC játékosát, mert szóbelileg megsértette, Ferderber viszonzásul arcul ütötte Procenkot. Juhász (VII. ker.) neve indokolatlanul került a bűnösök lajstromába. Csak néma szemlélője volt az ataknak. Szüsz Hugó jóindulattal kezelte a dolgát s nem lépett föl erélyesen a játékosok ellen s ez okozta, hogy a mérkőzés forró levegőjében a később bekövetkezett botrány megfogamzott.
Spothirlap, 1921. február 17. -
TTC - VII. ker. SC 0:0
Hungáraa ut.
Bíró: Szüsz Hugó
A TTC támadása vezeti be a játékot. Maly beadását Bornsiein eihibázza. Egy ideig a TTC van fölényben, de csakhamar is sorozatos támadást intéz a TTC kapujára, főleg Herzog révén. Centerezésétt Bernát a kapu mellé lövi. A 23. percben Procenkó otíside gólt lő, amelyet a bíró természetesen nem ítél meg. Rosenberg balszélső lövése kapufát ér. A II. félidőben Jánosi jó helyzetben kapu mellé lő. A TTC kornert ér el A 20. percben Győry erős lövését Wágner kornerre menti. A 22. percben Juhász megrugja Procenkót, aki néhány pecre kiáIl. A 37. percben Juhász a 16-os vonalon belül elfaultolja Procenkót, de a bíró nem itél 11-est. A TTC erősen támad a mérkőzés végén, de eredménytelenül. A TTC-ból Maly, Kluger és Braun, a VII. ker.-ben Wagner, Kojsza és Bernát tűnt ki.
A mérközés végén csunya verekedés támadt, amelyet Procenkó szóbeli sérése vezetett be és Juhász tettlegességig menö válaszával folytatódott. Az erre kóvetkezö p... -
III. ker. TVE - “33“ FC 2:0 (1:0)
Hungária-uti pálya, 2000 nézö
Biró: Horváth János
(szombat)
A két csapat hegemoniás mérkőzése a szezon első meccseként szombaton került lejátszásra. s a Vívók meglepetésszeű győzelmét hozta. Az Ungvárra távozott Hegyi fivérekén kívül a beteg Szabó és Steinitz is hiányzott a Vivók csapatából: ugy, hogy papíron semmi esélye sem lehetett a győzelemre. A csapatba beállított fiatalok azonban az első pillanattól kezdve oly tűzzel és ambícióval dolgoztak, hogy méltón rászolgáltak az értékes győzelemre. A csapat gerince a közvetlen védelem volt, mely gyakran egymaga verte vissza a harminchármasok meg-megujuló támadásait. Neuhaus minden helyzetben nyugalommal látta el feladatát, Stark a jobbhátvéd helyén valóban klasszis játékot produkált, a Huszár is megfelelt. A fedezetsor legjobb embere Kléber volt, aki ugy a védelemben, mint a támadásban mindenkor a helyén volt. Partnerei Totisz és Schwitzer szürkén játszottak. A csatársorban a k... -
BAK - FTC 1:0 (1:0)
Üllői uti pálya, 6000 néző
Bíró: Schiller Gyula
A nap legnagyobb meglepetése, mely váratlanul két igen értékes ponthoz juttatta a bajnoki lista utolsóelőtti helyén álló BAK csapatát. Az FTC, mint nagy favorit biztosra ment, ami azután alaposan megbosszulta magát. Az első félidőben kényelmesen játszva nem igen igyekeztek, a második félidőbon pedig hiába való volt minden igyekezetük a BAK elszánt »védekezésén és saját idegességükőn hajótörést szenvedett. A csapatok játékosairól szólva csak a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetünk a BAK teljesítményéről. Ambíció, lelkesedés hatotta át a csapat minden egyes tagját, aminek a jói megérdemelt győzelem lett méltó jutalma. Mayer a kapuban néhány labdát igen szépen fogott. Müller szinte hibátlanul látta ol nehéz feladatát, s megfelelt Forika is. A csapat legjobb része az Erbstein—Szabó—Gutwillig öszszeáliitásu fedezetsor volt, anely ugy a védelemben, mint a támadásban kiválót produkált s pillanatig s... -
MTK - BTC 4:1 (4 :1)
Millenáriz-pálya, 7000 néző
Biró: Gerö Ferenc
Ünnepi hangulatban kezdődött, de nem Ilyen hangulatban folytatódott és fejeződött be az MTK—BTC tavaszi találkozója. Már eléggé ismerjük ugyan a szezon eleji mérkőzések lélektanát, s tudjuk, hogy ilyenkor még tuúlzásokra szokott vezetni a pár hónapig pihenő energiák összeütközése, de azért mégsem képzeltük, hogy éppen az MTK— BTK meccs lesz a sororatoa sportszerűtlenségek színhelye, amely tulajdonképpen a Millenáris pálya felavató meccsének volt szánva.
A kellemetlen incidensek már as első félidőben kezdődtek, amikor a BTC részéről Horváth, az MTK részéről Kertész II. csinált több faultot, amelyek azonban még nem okoztak nagyobb bajt, mégis őket kell a második félidőben történt sportszerűtlenségek értelmi szerzőinek tartanunk, mert az ő viselkedésük nyomán keletkező parázs hangulat volt azután előidézője Kanyaurek, Orth és Károly meggondolatlanságának s kiállttásának. Csak a szezonkezdetnek tulajdo... -
FTC - BTC 4:0 (0:0)
Üllői-uti pálya, 3000 néző
Bíró Sebők
A ferencvárosiak jó formában lévő csapata nívós játék után értékes győzelmet aratott a BTC megerősített legénysége e len. A győztes csapat minden tagja végig lelkesedéssel, kiválót nyujtva érte el győzelmét, bár a BTC he lyel- közzel erős elleállásst fejtett ki. A zö d-fehérek csapatában a Nemest nélkülöző csatársor tetszetős kombin ciókkaI és gyors lerohanásokkal veszélye tette ellenfele kapuját, amelyet csupán Bihari kitűnő védése mentett. meg a nagyobb vereségtől. A támadások nagyrészt Tóth vezette, kinek hatalmas segítségül szogált Pataki finom és intelligens játéka. A két s élső kissé gyengébben mozgott, különösen a jobboldalon a tartalék Dendisz.
A fedezetsorban Medgyesi fáradhatatlan játéka érdemel dicséretet, Payer a tőle megszokott já-tékot produkálta. A BTC csapatában ismét játszott a reaktivált Fícere, a inek t m- peramentumos játéka fürgeségét jutatta eszünkbe. A védelem legjobb embere Bihari a re... -
III. ker. TVE — Máv. Gépgyári Sp. K. 4:0 (2:0)
Határ-u., 2000 néző
Bíró: Kiss Menyhért
Az óbudai csapat teljes legénységgel, a Máv Rometh helyén tartalékkal állott fel, ennek tudható be az óbudai csapat fölényes győzelme. A fölényes győzelem azonban nem hű kifejezője a két csapat között erőviszonynak; mert a négy adott goallal semmi esetre sem volt jobb a győztes csapat.
A mérkőzés általában nem sok élvezni valót nyujtott, mert nivótlan volt, a játékosok fáztak és idegeskedtek. Itt-ott lehetett csak egy- egy egészségesebb kombinációt látni — az óbudai csapat részéről, míg a Máv. csapata többnyire lerohanásokkal próbálkozott, ami mind bals.ikerrel járt. A küzdelem sorsát a III. ker. fedezetsora döndötte el, amely Futóval a centerben állandóan tólta előre a csatársort és résen volt akkor is, amikor veszélyben volt, a csapat védelme, amely, bár Stark és Híres szerepeltek benne, ma igen gyenge játékot produkált. A csatársorban Kollár és Szabó érdemelnek csak említé... -
TTC — Vas- és fémmunkások 1:0 (0:0)
Hungária-ut, 300 néző
Biró: Nyul Dezső
A TTC mai játékával éj gyözelmével jóvátette a mult heti Törekvés elleni gyönge szereplését. A csapat lelke Hegyi volt a védelemben és Maly a támadásban, Maly gyors lefutásai mindig veszélyt jelentenek az ellenfél kapujára. Fried is jó volt az első félidőben, de később kifáradt és nem bírta végig az erős iramot. A Vasasoknál Zatykó, Gottlieb és Plattkó vált ki. Az egész mérközés alatt a Vasasok voltak főlényben, de balszerencséjükön mullott csak, hogy a győzelmesnek járó két pontot nem a saját számlájukra könyvelhették cl. A győztes gólt a TTC 11-eaből érte el. Nyul Dezső ezuttal bíráskodott először első osztályu bajnoki mérkőzésen.
Sporthirlap, 1918. november 18. -
„33“ FC — Kispesti AC 0:0
Népszigeti pálya
Bíró: Nagy László
Amíg a KAC abban a szerencsés helyzetben volt, hegy legerősebb összeállításában álhatott föl, addig a 33-asok alaposan meg- handikepelve indultak a küzdelembe. Nélkülözniük kellett ugyanis a vidéken katonáskodó Zlochot, valamint Grünert. Ennek következtében Vanicsek játszott centerhalfot, Grünert Csárdás helyettesitette, mig a csatársorba az újonnan igazolt Koszoru került centernek. De nem is Zloch és Grüner hiánya jelentette a sulyos handicepet, mert Vanicsek elsőrangu középfedezet volt, Csárdás pedig nagy rutinjával az adott esetben talán hasznosabb volt, mint Grüner lett volna, leredukálta ellenben a „33“ FC sanszait a mérkőzés bírája az által, hogy Lászlót a meccs 30-ik percében kiállította. Ezt a sulyos büntetést pedig azért mérte ki a 33-asokra, mert egy vitás outnál László idegesen a főldre vágta a labdát. A határbiró szerint az outdobás valóban a 33-asoknak járt volna s a biró mégis a KAC-nak íté... -
TTC — Vasasok 1:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Biró: Schiller Gyula
A TTC—Vasas mérkőzés ismét azt bizonyította be, hogy a futballjátékban nem elegendő az eredményes szerepléshez a játéktudás, kell még ahhoz jó adag szerencse is. A mai mérkőzésen a Vasasok az egész játék folyamán, de különösen az első félidőben, olyan technikai és stilusfőlényben voltak a TTC fölött, hogyha az gólokban kifejezést nyerhetett volna, a TTC-nek két-három gólkülönbséggel kellett volna elvesztenie a mérkőzést.
A Vasasok akcióit azonban nem kísérte szerencse, hiába ült ott negyedóráig a TTC kapu előtt. A TTC beckjei önfeláldozóan védekeztek, idején léptek közbe s igy jó helyzetet keveset teremtettek a VasasoK, Ha azonban ez mégis sikerült, ugy a csatárai hibázták el; vagy kapu mellé helyeztek, vagy pedig gyengén sikerültek a lövéseik.
A TTC-nek ritkán volt alkalma lejutni a Vasasok kapujáig s ennélfogva, ritkábban volt alkalmuk hibázni is. Az a tény pedig, hogy Rosenberg balszélső centerezés... -
BAK — Vasasok 0:0
Hungária-uti pálya
Biró : Horváth János
Két olyan csapat került össze ezen a mérkőzésen, a mely az őszi szezon folyamán egyaránt nagy vérveszteségeket szenvedett. Kettőjük között a BAK volt a pechesebb, mert már a szezon elején veszítette el csaknem a teljes csapatát; mig a Vasasok csak a szezon második felében veszítette el nehány jó emberét.
A mai mérkőzésen ez alapon a Vasasok győzelme volt várható, a BAK azonban lelkes és odaadó játékkal meg tudta akadályozni a Vasas csapat eredményességét. Ez a legjobb bizonyítvány a hűtlen játékosok helyébe került fiatalabb generáció számára.
A mérkőzésen általában a Vasasok mutattak jobb játékot; csapatuk is egységesebb volt. Ennélfogva ők voltak a játék nagyobb részében a támadók; a BAK viszont teljes gőzzel védekezett s a gólhelyzeteket már csirájában rontotta el. Néhány támadásuk még sikerrel is kecsegtette őket; a Vasas védelem azonban szokott jó formáját játszotta ki, s jgy a játéknak gól nélkül... -
BAK — 33 FC
Hungária ut
12
Nagy L.
Sporthirlap, 1920. december 2. -
Vasas — VII. ker.
Üllő-ut 2
Fiedler
Sporthirlap, 1920. december 2. -
UTE — KAC Népsziget 2 Horváth J.
1920. december 2. -
Az MTK, a mely csak az első negyedórában játszott ambicióval, 4:0 (3:0) arányban győzött a Terézvárosi TC ellen Orth. (2), Schlosser és Molnár goaljaival.
Az Újság, 1920. december 7. -
MTK — TTC I. o. bajnokság Hungária-ut 2 Gerő
Sporthirlap, 1920. december 2. -
A Testgyakorlók 4:0 (3:0) arányu eredményével a TTC ellen, végre számszerint is elfoglalta a megillető vezető pozíciót Orth két remek goallal mutatkozott be ismét mint középcsatár. Braunt ezuttal is elhanyagolták.
Pesti Hirlap, 1920. december 7. -
Törekvés SE - KAC 2:1 (1:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Vértes Imre
Mint annyiszor a futballban, ezuttal is a szerencse és nem a nagyobb tudás döntötte el a két osapat mai küzdelmét. A KAC szinte klasszissal volt jobb, mint a Törekvés, de kapusának két rettenetes szarvashibája miatt el kellett vesztenie a mérkőzést. Blri gyönge munkája a KAC kapujában deprimálólag hatott az egész csapatra. A köt hátvéd, Ságuly és Tury megbízhatóan látta el feladatát. Áz András—Blachnik—Tóth összeállításu halfsor szorgalommal, agilisán dolgozott, ugy a védelemben, mint a támadásban helyén volt. A csatársor nagy technikai felsőbbségben volt, de a kapu előtt hiányzott játékából a kellő határozottság éa fukarkodtak a lövésekkel. Egyénileg a rendkívül gyors jobbszélső, Fatter volt a legjobb. Gyors lefutásai, pontos beadásai egyaránt dicséretet érdemeltek, de a belsők nem tudták értékesíteni, Eisenhoffer ezuttal tul kényelmes volt. Jeni rövidesen ismét a régi veszélyes szélső csatár lesz. Kisze... -
MTK - VII. ker Sp. C. 8:0 (3:0)
Hungária-uti pálya, 4000 néző
Bíró: Técsey Pál
A VII. kerületiek szerdai gyenge szereplése mér előreveteite ugyan egy ujabb sulyos vereség árnyékát, de hogy a csapat ennyire gyengén fog játszani, az még azok számára is meglepetés volt, akik látták a szerdai mérkőzést. A csapat gyengén játszott, de dicsérőleg kell megállapítanunk róla, hogy, habár csak a tizenkettedik órában, de végre mégis csak áttért a fair játékra. A csapatban ezuttal is csak a két hátvéd, Juhász és Hofmaann, Kojsza éa Herzog balszélső mutattak első osztálya játékot, a többiek egészen gyéngén funkcionáltak.
Az MTK nagy technikai felsőbbjének tudatában nem igen erőltette a játékot, kényelmesen játszott, mindamellett számos tetszetős akciót produkált, csupán a kapu előtt vitte tulságba a kombinálgatást; csatárai azonban keveset lőttek a kapura. A közvetlen védelemnek alig volt dolga, mert elvégezte helyette az előtte játszó Weisz—Orth— Vágó halfsor. Weisz rövides... -
UTE - BTC 2:0 (2:0)
Népsziget, 2000 néző
Bíró: Fiedler Konrad
Az UTE vezetősége példás rendbe hoztz pályáját és igy a szép számban megjelent közönségnek reális mérkőzésben volt része.
Az UTE a jövő vasárnapi MTK mérkőzésre való tekintettel Czankot pihentette, a helyette játszó Egyházi azonban méltó helyettes volt s a győzelmet jelentő gólokat is ő juttatta a BTC hálójába.
A mérkőzés félidőnként felváltva az UTE, illetve BTC fölényét mutatta. Az UTE az első félidőben okos kombinatív játékkal támadott és észszerű helyezkedéssel tette ártalmatlanná a BTC néhány támadását A második félidőben azonban halfsora teljesen visszaesett, aminek oka volt nagy részben a BTC lelkes játéka is. A BTC a második félidőben élvezetes háromszögjátékkal dolgozott és még a válogatott védelmet is alaposan megzavarta. Csak balszerencséjén mulott, hogy az eredményen nem tudott változtatni.
Az UTE Priboj által előkészített labdával Egyházy révén már a tizedik percben vezetéshez jut s pár ... -
FTC — BTC 2:1 (1:0)
Üllői-uti pálya, 3000 néző
Bíró : Bíró Sándor
A régi FTC—BTC mérkőzések puskaporos hangulatát varázsolta vissza másfél órára a mai találkozás. A játék első pillanatától Kezdve egészen a mérkőzés végét jelentő bírói sipjelzésig nem szűnő izgalom viharzott végig a tribünökön, az ideges hangulat azonban szerencsére nem ragadt át a játékosokra s bár a játék mindvégig erős, sőt erélyes volt, nem durvult el. A játék folyamán az FTC egy árnyalattal jobbnak bizonyult s igy az eredmény közel jár az igazsághoz, bár ha eldöntetlenül végződött volna, sem lett volna igazságtalan.
A játék különben egyike volt a legérdekesebbeknék és legszebbeknek, amelyeket az utóbbi hetekben láttunk. Kombinációs csatárjáték, tetszetős egyéni akciók, hibátlan védelmi munka biztosították mindvégig a játék érdekességét.
Csajkának nem volt nehezebb védenivalója; a kapott gól védhetetlen volt Megbízható, jó munkát végzett a két hátvéd, Takács és Hungler. A fedezetsorban Blum kl... -
UTE - III ker. TVE 1:1 (1:0)
Határ-utcai pálya, 4000 néző
Bíró Szüsz Hugó
A nap legérdekesebb mérkőzése a két veretlen csapat találkozása volt. Az UTE Paulusz helyett Rosenberget, a III. kerület Majherr helyett Skvareket szerepeltette. A mérkőzés nem tartozott a legélvezetesebbek közé, mert mindkét fél részéről sorozatas durvaságok homályositták el a legszebb akcióknak a fényét. A játék képét általánosságban a minden áron való győzni akarás jellemezte, ami megakadályozta a játékosokat teljes tudásuk kifejtésében. Kombináció helyett inkább kapkodást láttunk. Az egységesebb csapat az UTE volt. Kooll a kapott gólt nem védhette, Vogl II a szokott jó volt, míg Vogl III inkább durvaságaival vonta magára a figyelmet. A halfsor Baubachhal az élén kifogástalanul működött s nagy segitségére volt a csatároknak a támadások előkészítésében. A csatársorban ismét játszott Priboj, akin a hosszu pihenés nem nagyon látszott meg, míg a válogatott baloldal és a tartalékos jobbszárny a szoko... -
FTC, ÜLLŐI-UTI SPORTTELEP
Kedden
délután fél 3 órakor:
Törekvés — III. ker.TVE
elsöosztályu bajnoki mérkőzés.
Sporthirlap, 1920. november 15. -
Tőrekvés - III. ker. TVE 1:1 (0:0)
Üllői-uti pálya, 2000 néző
Bíró: Ujváry Ödön
A Törekvés legutóbbi gyenge szereplése után a Vivók csapata, mint favorit indult a küzdelembe. A Törekvés híveit azonban kellemes meglepetés érte. Noha Dürr helyén Burrián védett, uj összeállításában olv jó játékot mutatott, különösen a második félidőben, hogy minden pillanatban várni lehetett a győzelmét jelentő gólt. S hogy győzni még sem tudott, balszerencséjén, meg a Vivók sziklaszilárd védelmén mulott. Az első félidőben változatos játék folyt, hol az egyik, hol a másik kapu forgott komoly veszedelemben s ebben a félidőben egy árnyalattal a Vivók bizonyultak jobbnak.
A második félidőben megváltozott a játék képe. A Törekvés azonnal felnyomult a Vívók kapuja elé. Steinitz, a Vivók hátvédje foultot védett s a megítélt szabadrugást Urik élesen a hálóba lőtte. Tovább is a Törekvés támadt, majd centerhalfjának kifulladása miatt kissé visszaesett s ekkor Szabó kiegyenlített. A Törek... -
TTC — VII ker. Sport Club 2:1 (1:1)
Hungária-ut
Bíró: Nagy László
A TTC teljes csapattal, a VII. ker. Jánosi és Brenner helyén tartalékokkal állott fel. A mérkőzés elég élénk, változatos, néha nívós és gyakran durva volt. A durva játékban ismét a VII ker. Hoffmann nevű hátvédje járt elöl rossz példával, Méltó partnere volt a ITC-ból Fried, aki a játékban elkövetett hibáit mindig egy-egy durvasággal igyekezett jóvá tenni. A játékban mindkét fél egyformán kivette a részét, a TTC azonban a támadásokban erőteljesebb s a védelemben határozottabb volt ellenfelénél A TTC-bőI legjobban a csatársor jobbszárnya (Maly—Recht—Bornstein) tetszett, a VII. kerületben Juhász hátvéd és Kojsza fedezet voltak a legjobbak.
A vezető gólt az első félidő 18. p.-ben Procenkó rugta egészen közelről, amelyet azonban a VII. ker. kapusa gyorsabb közbelépéssel védhetett volna. A 36. percben Bernáth egy 25 méteres éles lövéssel ki- egyenlített. A második félidőben a TTC némi fölénnyel játszott, ... -
Rendkívüli formát mutatott az FTC., amely ideg a pályán meglepő fölénynyel győzött a veretlen III. ker. TVE ellen. Az FTC fedezetsora nagyszerűen dolgozott, mig a III. kerületnél csak Neuhaus kapus és Stark tűnt ki. a csapat többi része összeroppant s ha Neuhaus nem véd oly kitűnően, a 3 : 0 (2 : 0) eredmény sokkal nagyobb lett volna.
Pesti Hirlap, 1920. december 7. -
„33“ FC — VII. ker. SC 5:0 (2:0)
Üllői-uti pálya
Biró: Fílkorn Lajos
Hatalmas meglepetés! Köztudomásu volt ugyan, hogy az oly szerencsés startot vett VII. kerület a szezon végére teljesen letört, de hogy ily katasztrofális vereséget fog szenvedni a mindjobban lendületbe jövő „33“-asoktól, arra igazán senki sem számított. A „33“-asok csapata mai játékáva minden dicséretre rászolgált. Az a körülmény, hogy a csapat végre teljes összeállításban játszhatott, már a startnál nagy önbizalmat öntött a csapatba, s technikai készültségük lelkesedéssel és ambícióval párosulva, szinte pillanatig sem engedte szóhoz jutni az ellenfelet.
Zsáknak a kapuban egyáltalán nem volt védeni valója. A két hátvéd Grüner és Kutik megbízhatóan látta el feladatát. A csapat gerince a Boross — Zloch—Eichbaum összeállításu fedezetsor volt, amely csirájában akasztotta meg .az ellenfél támadásait, hogy a következő pillanatba saját csatársorát vesse frontba. Közöttük is kivált azonban Zloch, aki ... -
Csunya jelenet zavarta meg a határ-utcai pályán lefolyt FTC—III. ker. TVE bajnoki mérkőzés második félidejét A III. ker. TVE csapatából a biró az első félidőben kiállította Haragost. A második félidőben Tóth egy lefutása alkalmából a határvonalon elesett s a közelben tartózkodó Haragos, -aki ekkor már nem volt futballdressben, odaszaladt a földön fekvő Toth-hoz és durván megrugta. A bíró maga nem látta az esetet, de bírói jelentésében két szavahihető tanunak, Hajós Józsefnek és Bródi Sándornak a közlése alapján megemlékezett a fölháboritó esetről.
Sporthirlap, 1920. december 9. -
FTC — BAK 4:1 (2:0).
Üllöi-uti pálya, 3000 néző
Bíró: Vértes Imre
A BAK legutóbbi jó játékai után kemény küzdelmet vártunk, mely azonban várakozásunk ellenére elmaradt. A BAK csapata ezuttal a szezon leggyengébb játékát produkálta s így az FTC starttól kezdve döntő fölényben volt és tetszés szerint nyerte a mérkőzést.
As FTC kapujában Csajkának egyetlen komoly védenivalója sem volt, a kapott gólért ő és Takács együttesen hibáztatható. A hátvédek, Takács és Hungler megbízhatóan látták el aránylag könnyű feladatukat. A fedezetsorban ismét játszott Obitz — jól. Szabó formáján alul, mig Blum, mint mindig, ezuttal is kiválóan szerepelt. A csatársorból hiányzott a beteg Tóth, ki helyett Nikolsburger játszott balösszekötőt és Kertész centert. A csatársor legjobb embere Kertész volt, akinek különösen pontos labdaadogatásával voltak sikerei. Nikolsburger elég jól, de önzően játszott, míg Wiener II csak a mérkőzés vége felé jött bele a játékba. A kevéssé foglalkoztatott Matk... -
MTK — MAC C 2:0 (0:0)
Hungária-ut, 4000 néző
Bíró: Kiss Menyhért
A MAC nagy erőpróbára tette a kék-fehérek csapatát, amely ezuttal csak a legnagyobb erőfeszités árán és a hozzászegődött szerencse kihasználáséval tudott kemény ellenfelén győzedelmeskedni. Az MTK. nélkülőzte jobbösszekötőjét, Molnárt, akit családi ügyei tartották vissza a mérközésen való részvételtől. Az ő távolléte folytán a máskor egységes caatársor sehogysem találta meg magát és folyton csereberélték az egyes posztokat.
Az első félidőben így állottak fel Braun, Nagy, Orth, Károly, Schlosser, Ez a támadósor, amelyben a két szélső hellyel-közel nagyszerű akciókat vezetett, a játék tulnyomó részében meddő munkát végzett és gólképtelenségével szinte türelmetlenné tette a sűrü ködben fagyoskodó kőzönséget. Később Orth próbálkozott a jobbősszekötő helyén, Károly ment centercsatárnak és Nagy került ki a balszélsö posztra, de minden hatás nélkül. Tetézte a bajt, hogy a második félidő 14. percéban Nagy Józs... -
BTC - KAC 1:1 (1:0)
Üllöi-uti pálya
Bíró: Nyul Dezső
Egyenlő erők küzdelme, mely az igazsághoz híven eldöntetlen eredményt hozott. Az első félidőben inkább a BIC, a másodikban. a KAC volt többet frontban, de komoly fölényről egyik részen sem beszélhetünk. A KAC Varga, Jeny és Tury nélkül, a BTC pedig Schwenk helyén állott fel tartalékkal, Varga helyettese Bíri a KAC kapujában néhány igen szép védést produkált. Megbízható, jó rugótechnikával rendelkező játékosoknak bízonyultak a KAC hátvédei Saguly és Mihalek. A fedezetsorban Tóth volt a legjobb, mig a csatársor ezuttal, bár a kapu előtt még mindig nem operált a kellő határozottsággal és eredménnyel, a mezőnyben máris szép összjátékot mutatott és határozott kvalitásokat árult el. Egyénileg Eisenhoffer és Farkas a legjobbak.
A BTC kapujában Palcseknek nem volt sok védeni valója; a gólt jó helyezkedéssel védhette volna. Gruber és Kőszegi II. nem csináltak ugyan égbekiáltó hibákat, de különösen az előbbi igen messze va... -
Kovásznai János, a MAC játékosa a Schlick—Nicholson gépgyár tisztviselője.
Sporthirlap, 1920. november 1.
-
UTE - Törekvés 3:0 (1:0)
Üllői-uti palya
Bíró: Nyul Dezso
Az ujpestiek nagy formában lévő csapata ma folytatta győzelmeinek sorozatát, s a Törekvéssel szemben is meg tudta őrizni veretlenségét. Az UTE mai győzelme nemcsak a két pont megszerzése miatt értékes, hanem a stilus és mód miatt is, amelylyel a győzelmet kivívta. Védelme élén Vogel II.-vel hibátlanul látta el aránylag könnyű dolgát. A fedezetsorban Baubach agilis játéka tünt ki; kitűnő segitőtársa volt Király. A csatársorban a Németországba távozottt Kósa helyén az ifjusági Czank mutatkozott be igen előnyösen. Gyors mozgásu, leleményes és ami a fődolog, eredményes játékos, aki rövidesen értékes támasza lesz a a csapatnak. A Schaller— Szídon balszárny igen szépen, tetszetősen kombinált, s jó váolt Paulusz is a jobbszélen.
A Törekvés csapatára egyszerüen rá sem lehetett ismerni. Az elsö negyedórában még frontban láttuk a vasutasokat, de ezután visszaestek Dürr a gólokat nem védhette, a hátvédek közti csak Horv... -
„33“ FC - Vas és fémmunkások SC 0:0
Hungária-uti pálya, 1500 néző
Bíró: Nagy László
Heves iramu, változatos lefolyásu játék keretében vívta meg a két csapat mai bajnoki küzdelmét, mely a mutatott formákat híven visszatükröztetve gól nélküli eldöntetlen eredményt hozott. A Vasasok csatársora rövid, lapos paszokkal igyekezett ellenfele kapuját megközelite- ni, mig a Harminchármasokat gyors szélsőik hozták frontba. Ez ellentétes stilusok küzdelme rendkivül érdekessé tette a játékot E mellett a védelmek is kitettek magukért, ugy hogy teljes egészében formás mérkzéésben volt részük a hideg idő miatt csak kisszámban megjelent nézöknek.
Zsák néhány bravuros védéssel cáfolt rá azokra, akik Berlinből letörését kürtölték világgá. Feltünést keltett a védelemben Grunen kiváló játéka; labdaszedése, felszabadító rugásaí egyaránt dicséretet érdemelnek. A beteg Kutik ezuttal valamivel gyengébb volt. A fedezetsorban Zloch és Boros volt jó. A csatársorban Wendelin személyében tehets... -
BAK - TTC 2:1 (0:1). Hungária-uti pálya
Biró: Ujváry Ödön
A BAK előző mérkőzésein mutatott stilusos játéka után sejtetni engedte, hogy közeledik első győzelméhez. S ezt a TTC ellenében, meg is szerezte. Az első félidőben egyenranguak voltak ax ellenfelek, s a TTC- nek alkalma nyílott a vezető gól elérésére. Maly ugyanis a gólvonalon jóval tuljutott labdát becenterezi, mire Fórika, a BAK hátvédje, abban a hiszemben, hogy a bíró fütyült, két kézzel megfogja a labdát, amiért a biró tizenegyest ítélt. A tizenegyest Maly a kapusnak lőtte. Nemsokára a TTC-nek elkerül Recht révén megszerezni a vezető gólt Ezután a BAK-nak alkalom kínálkozott a kiegyenlítésre, azonban a csatárok hibáznak. A második félidőben a BAK nagy fölénybe kerül, a TTC védelmének hibájából Szabó kiegyenlít. majd kornerből Erbstein szép fejes gólja meghozza a BAK győzelmét. A BAK. csapatában a védelem végzett derekas munkát. A fedezetsor, az élen Erbsteinnel, állandóan frontban tartotta a csatársort, a me... -
NSC - III. ker. TVE 1:0 (0:0)
Üllöi-uti pálya, 2000 néző
Biró : Kornay Artúr
Az NSC, amely fáradhatatlanul dolgozik, hogy a kiesési zónából meneküljön, végre egy értékes győzelmet kapott megérdemelt díjul. Az NSC megemberelte magát s lehet, hogy nem is későn, mert a finish még csak most következik. A III. ker. TVE ellen biztató formát mutatott s gólokkal nyeri meg a meccset, ha állandó kísérője, a balszerencse, ellene nem esküszik. Csatársora, amelyben hoszszu szünet után ujra a kis Horváth játszott centert, megint egységes, halfsora, amelyből Szegedy pompás játéka emelkedett ki, hibátlanul dolgozik s jó a védelme is, amelyben csütörtökön Ruck helyettesítette Szendrőt. Az ujlaki csapat tartalékkal állt föl, akik közül Kelemen, a MAC régi jeles góllövője jóformán már teljesen elfelejtette a a játékot. Ilyen hendikeppel terhelten sansz nélkül indult a III. ker. TVE a küzdelembe s különben is kedvetlenül játszva, állandó védekezésre szorítkozott. Ezt a tisztét azonban o... -
Vas- és fémmunkások SC — MAC 1:0 (0:0)
Üllöl-utl pálya, 2000 néző
Bíró: Ujvári Ödön
Afféle se meleg, se hideg nem érdekes, de nem is tulságosan unalmas volt a mérkőzés, amelyet a MAC egyetlen gólképes csatárának Simonnak a lesántulása döntött el a Vasasok javára. Furcsa a Vasasok csapata. Csupa jó technikáju játékosa van, a lelkesedésük is gyakran tulcsap a forrponton s még sem igazi, mutatós, eredményes futball, amit játszik. Az a baja, hogy valósággal kottára megy nála minden. Mintha fényesen betanult ütemre dolgozna a csapat, dróton rángatva, de invenció, ötlet nélkül. Minden adott helyzetben holtbiztosán ugyanazt csinálják ez emberei, roppant megkönnyítve vele az ellenfél helyzetét. A MAC intelligens védelme például már tíz perc multán tisztában volt a Vasas csatársor taktikájával, Sztratégiai tudományának vajmi kevés fogásával s pompás alkalmazkodásával s a primitiv támadáshoz illeszkedő helyezkedéssel már csirájában megfojtotta a Vasasok átlátszó kombinációit... -
III. ker. TVE - BTC 3:1 (1:1)
Határ-u., 3000 néző
Bíró: Vértes Imre
Kőrőmszakadtáig dolgozó, lelkes, komolyságtól áthatott két csapat játékát élvezhette a közönség. Különösen a BTC teljesítménye lepett meg mindenkit azok után a mérkőzések után, amelyeket a csapat a legutóbbi lejátszott és a melyekben valljuk meg, igazán gyönge játékot produkált. A BTC ma ismét megtalálta önmagát, fáradhatatlan volt a támadásban és elszánt a védelemben. Egészen egyivásu ellenfele volt a formája tetőpontján álló III. ker. TVE-nek. A BTC előtt folytonosan ott lebegett a győzelem reménysége és még azután is megőrizte győzelmi sánszait, hogy a kiegyenlítő gólt — tegyük hozzá nem egészen világos góllal — ellenfele megszerezte. Nem csüggedt még akkor sem, amikor a III. ker. magához ragadta a vezetést, a heves küzdelem hevében azonban megroppant, kimerült s végül is vereség jutott osztályrészéül. A nagy tempó egyébként a III. ker. csapatát is megviselte, az izgalmás küzdelem így utolsó fázi... -
Elköltöző játékos. Kossut Ferenc, az MTK jóképéssegü kapusa Grácba költözik, mert ott kapott állást a Puch autoforgalmi cégnél.
Sporthirlap, 1920. október 25. -
A BTC feljelentése. A BTC—Vasas bajnoki mérkőzésén Lévai Jenő bíró a BTC csapatából kiállította Szabó Sándort, a BTC jobbfedezetét. Szabó a kiállítás után a határvonal mellett állott, mire Lévai biró rendőrrel igazoltatta, A BTC e szokatlan eljárásért feljelentéssel élt a birák-bizottságánál. s kérte a mérkőzést vezető biró ellen az eljáráe megindítását.
Sporthirlap, 1920. október 21. -
KAC — TTC 0:0
Hungária-uti pálya, 1500 nézö
Bíró: Nyul Dezső
A KAC tavalyi csapatára rá sem lehet ismerni. Közvetlen védelme ma is kifogástalan, de csatársora, amelyben a régiek közül csak Eisenhoffer tevékenykedik, egyike a leggyengébbeknek az I. osztályban a igy nem csoda, ha a csapat az eldöntetlen eredmények sorozatával kénytelen megelégedni. Ezuttal sem volt másként, Eisonhoffert jól lefogták; különben sem nagyon bízik partnereiben ezért — igen helytelenül — hátrahuzódik. Eisenhoffer nélkül pedig a többi csatárok mindent elrontanak, bár a jobbszélső Fatter is számtalanszor adott alkalmat jól irányított beadásaival a góllövésre. A fedezetsorban Blachník többet beszél, mint játszik. A szélső halfok ellen nem lehet panasz. A két hátvéd főleg hatalmas felszabadítórugásaival imponál, mig Varga a szokott jó.
A TTC csapata az utóbbi hetekben fegyelem dolgában örvendetes javuláson ment keresztül, aminek máris látható eredményei vannak. A veszekedés, oivakodás hely... -
Törekvés - MAC 2:0 (0:0)
Üllői-uti pálya
Bíró: Gerő Ferenc
A MAC már csaknem a startnál elvesztette mérkőzését, mert néhány játékosa nem kevesebb, mint hat mérkőzést játszott ezen a héten. Természetes, hogy ilyen módon fáradtan játszottak. A Törekvés Urik és Micsinai nélkül állott lel. A csapatba nagyrészt ifjusági játékosokat állítottak be, akik szemre igen szép és egységes játékot mutattak, a befejező akciókhoz szükséges erélyt és lövőképességet azonban még nélkülözik. Dürr hibátlanul védett, Horváth és Vass rendes formájukat játszották. A Halmos—Siegl— Csemely fedezetsor agilis volt, legjobb volt közöttök Csermely. A csatársorban kiemelkedett Hircer balszélső játéka. Hajós—Kautzki —Weisz— Szántó öaszjátéka teljesen kifullasztotta a MAC védelmét. A MAC-ban Fehér néha bizonytalanul védett. Ocskai hátvéd hiányát megérezte a csapat, bár a Szandovits—Szaffka beckpár agilis volt, de több ízben hibáztak. A fedezetsorban ismét Kocsis oenterhalf magaslott ki. Weiner és Len... -
III. ker. TVE - „33“ FC 2:0 (2:0)
Határ-utcai pálya, 3500 néző
Bíró: Ujváry Ödön
Megérdemelt győzelmet aratott a III. ker. TVE lelkesedéssel, ambícióval dolgozó csapata az ezuttal előző jó játékai után meglepő gyengén játszó „33“-asok felett. A vivók csapata teljes egészében kiválót nyujtott, s habár kiemelkedő klasszist alig egyet-kettőt találunk tagjai között, az egész együttes az óramű pontossággal dolgozik, ami komoly lelkiismeretes tréningre vall. Nenhaus ezuttal nem mutathatta be ignzi tudását. A két hátvéd, Steinitz és Huszár szorgalmas, jó rugótechnikával rendelkező védőjátékos. A fedezetsor, amelynek Stark a gerince, agilitásával tűnt ki ; a fiatal szélsőhalfok, Keok és Kleber hasznos segítőtársai voltak Starknak. A csatársorban az ezuttal balösszekötőt játszó Szabó Jenő játéka magaslott ki; valóban reprezentatív formát árult el. Mellette Hegyi, mint a támadásoknak hangos szóval is irányitója érdemel elsősorban dicséretet. A jobbszélsö Majherr jó technikáju,... -
BTC — BAK 1:0 (1:0)
Népszigeti pálya
Bíró: Nagy László
— A BAK-ot csak nem hagyja el hagyományos balszerencséje. Hatodik mérkőzését veszti már el minimális gólarányban. Ma is egyenrangu ellenfele volt a BTC-nek, a mégis vereséget szenvedett. Kapujában Klojber személyében uj erő állott, aki rutint szerezve meg fog felelni. Gutwillig lábrándulása miatt nem játszott; helyettese Reícal igen gyengén funkcionált, s ez befolyásolta. Müller játékát is, aki ma a szokottnál gyengébben játszott. A fedezetsor Szabó—Erbstein—Klein ősszeállításban szerepelt. A legjobban közöttük Szabó, csak fölöslegesen sokat foultól. Erbsteín labdaadogatása kifogástalan, de a védelemben nem állja meg helyét. Elfogadhatóan játszott Klein. A csatársor Weiner— Fröhiich—Forika—Okos—Gállos összeállításban játszott és a mezőnyben elég jól is kombinált, de a kapu elé érve mintha megbabonázták volna őket, annyira irtóznak a lövésekkel.
A BTC igen gyenge csapattal startolt, s Kőszegit, Kanyaureket... -
Vas és fémmunkások SC — KAC 1:1 (1:0)
Hungaria-ut
Biró: Ujváry Ödön
A kispestiek jól összeszokott együttese aligha számított rá, hogy a Vasasok vitássá tudják tenni győzelmüket, pedig csupán hajszálon mulott, hogy nem vesztették el a mérkőzést. Mindkét csapat körülbelül komplett összeállításban szerepeit. Boldog helyén a KAC-ban Spirer játszott. Az első félidő egyenlő erűk küzdelmét mua tatta. Fel és alá hullámzó gyenge játék mindkét részről. Főleg a hátvédek párharcában merült ki a játék, amelybe ritkán vegyült bele a csatársor harmonikus megérése. Az egyetlen szép momentumot akkor jegyeztük fel, amikor a félidő vége felé Stallmach művészies lövését Nyerges kornerre védte. A 38. p.-ben Hímmel a Vasasok balszelsője a pálya széléről lőtt hatalmas gólját a biró off- side címén érvénytelenítette. Három percre reá azonban Katzer beadásából Csincsa remek fejeléssel megszerzi a vezetést. A Vasasok halfsorának erős visszaesését a KAC védelem elgyengülése ellensulyozza és szaba... -
FTC - TTC 2:0 (2:0)
Üllöi-uti pálya, 5000 nézö
Biró: Gerö Ferenc
Az elözően lejátszott mérkőzések késői kezdése miatt teljes sötétségben végződött a mérkőzés, a mely az FTC biztos győzelmét hozta. Az FTC Csajka távolmaradása miatt Uugárt állította a kapuba, aki hibátlanul látta el föladatát. Hungler II. és Takács, ha néha hibáztak is általában véve jók voltak. A Blum—Szabó—Kertész fedezetsor volt a csapat legjobb része. Kertész kitűnő half volt. A csatársor összjátéka kifogástalan volt, a kapu előtt azonban hibáztak a csatárok. Kelemen kevés labdát kapott, Schvarc jobb öszszekötő mindjobban beleilleszkedik az együttesbe, s ma már a lövésekkel sem maradt adós. Nikolsburger volt a leggyengébb, unottan és lélek nélkül játszott. Tóth már javuló formát árult el, ötletesen és frissen mozgot. Matkovics balszélső gyors és pontos beadásaival tűnt ki.
A TTC csapatára alig lehetett ráismerni, lelkesen, fegyelmezetten és firul dolgoztak, s csak balszerencséjükön mulott, hogy... -
UTE — „33“ FC 1:1 (1:0)
Népszigeti pálya, 3000 néző
Bíró: Horváth János
A bajnokság második helyén álló UTE veretlenségét komoly veszély fenyegette ma. A „33“-asok jó formában levő csapata, amely már a mult vasárnap a Törekvés ellen is nagy fejlődésről tett tanubizonyságot, intézett erőteljes rohamot az ujpestiek ellen, a bár a Vogel gát nagy formában állta a rohamot, egy kis szerencsével saját otthonában győzhette volna le az ujpestiek legénységét. A mérkőzés nem tartozott a nívósak közé, mert mindkét csapat csak az eredmény elérését, a kínálkozó alkalmak lehető kihasználását ambicionálta, de rendkívül heves irama, érdekfeszitő, sőt az utolsó negyedórában, amikor az UTE a publikum biztatásai közepette döntő fölénybe kerül, valósággal izgalmas volt. A mezőnyben az UTE volt többet frontban, de a csatárok játéka rendkívül darabos volt, lövésekkel is fukarkodtak, amit az is bizonyít, hogy Zsáknak egyetlen veszélyes lövést sem kellett védenie, s csak néhány zavaros h... -
MTK—Törekvés 3:1 (2 : O),
Hungária-ut, 9000 néző
Bíró : Fehéry Ákos
A régi MTK—Törekvés meccsekre visszagondoló közönség a régiekhez hasonló kemény harcot remélt, ehelyett az MTK minden különösebb szépséget nélkülöző, de annál íölónyesebb győzelmének voltunk szemtanui. Már a mérkőzés első percei is azt bizonyították, hogy a bajnok csapat könnyű győzelmét a Törekvés nem fogja tudni megakadályozni. Aa első gólig öt kornert eredményezet a MTK sorozatos támadása. Az MTK elvitázhatlan technikai fölénye teljes egészében kidomborodott. Ha történetesen a halfsor is lépést tudott volna tartani a kékfehérek csatársorának elevenségével és ambíciójával, ugy a Törekvés alig került volna abba helyzetbe, hogy ellenfele kapujára lövéseket irányítson. A halfsor azonban Kertész II kivételével nem állt feladata magaslatán. Vágó régi hibájába esett és több alkalommal hátrakulcsolt kezekkel nézte tétlenül játékostársainak erőlködését. Így nem szabad nyilvános mérkőzésért viselekdni... -
BTC — Vas- és fémmunkások SC 1: 1 (1:0)
Hungária-uti pálya
Bíró: Lévai Jenő
A tikkasztó hőségben a csapatok csak a mérkőzés első részében nyujtottak nívós játékot, erejükkel elkészülve, azonban nem igen tudtak kombinációs játékot kifejteni. Az eredmény körülbelül megfelel az erőviszonyoknak. Az első félidőben, jóllehet a 30. perctől kezdve 10 emberrel játszottak a piros-fehérek, inkább a BTC volt frontban, a második félidő 20. percétől kezdve azonban a BTC a tulfeszített munkától kifulladva, visszaesik, s a Vasasok veszik át a támadó szerepét; ekkor esik különben a kiegyenlítő gól is. A BTC kapujában Winklernek nem volt nehezebb védeni valója. A két hátvéd, Kőszegi és Gruber, különösen az előbbi hibátlanul látta el feladatát. A fede- zetsorban Kanyaurek csak egy félórát játszott, mert kiállították, addig azonban nagyszerűen megfelelt. Jó volt a balhalf Szabó is, de a második félidő vége felé őt is kiállította a bíró. A csatársorban hellyel-közzel kombinációt is lát... -
MAC — TTC 3:1 (1:1)
Amerikai-uti pálya, 2500 nézö
Biró: Nyul Dezső
Hosszu évek után a „Testvériség" pályája ismét első osztályu mérkőzésnek volt a színhelye. Jóllehet a pálya homokos talaja nem felelt meg a követelményeknek, mert csak kis szélben is a játékosokat egészen belepi a por. Ennek ellenére is mindkét csapat legjobb tudását vetette a küzdelembe. ÁIL ez különösen a MAC legénységére. Észszerű játékával méltán rászolgált a győzelemre a csapat. Kiváltképpen a csatársor volt elemében, de ebben is kimagaslott Zsári céltudatos, okos játéka. Mellette Omelka és Simon adott kiváló teljesítményt. A fedezetsorban Kovásznai inteligens játéka, mig a hátvédek közül Szan- dovits tetszett. Fehér néhány labdát szépen fogott ; a gólt nem védhette. A TTC csapatáról nem sok jót mondhatunk. Egy-két játékostól eltekintve, hiányzik a csapatban a fegyelem. A csatársor legjobb része a Maly— Recht jobbszárny. Proczenkó felesleges fouljaival és hangos beszédével csak ártalmára van ... -
MTK - KAC 2:0 (1:0)
Hungária-ut, 8000 néző
Bíró: Vértes Imre
Kellemes meglepetéssel szolgált a kispestiek csapata, amely az utolsó pillanatig kétessé tette az MTK győzelmét s a legnagyobb erőfeszítésre sarkalta a kék-fehérek csapatát. A mult heti sikeres szereplése után az MTK nagy bizalommal ment a küzdelembe, mai játéka azonban meggyőzhette arról, hogy amig a halfsorát nem tudja reorganizálni, nem számíthat nagy gólarányu győzelmekre. Ma is a csatársor volt az, amely nehezen bár, de tisztán önerejére támaszkodva nyerte meg a mérkőzést, ellenére annak, hogy balszárnya ugyszólván tétlenségre volt kárhoztatva és egyes játékosok kényelme szinte gyökerében ölte meg a többiek eredményt hajszoló törekvését
A második félidő közepéig például Orth olyan unott és lazsáló játékot folytatott, hogy a közönség egy része hangosan kifakadt indolenciája miatt. A második félidő második felében végre föleszmélt, ettől kezdve azután a csatársornak is veszelyessé lettek a támadásai.... -
Fehéry Ákos, football-biráink legnevesebbje, vezeti vasárnap Bécsben az osztrák-német válogatott mérkőzést.
Pesti Hirlap, 1920. szeptember 25. -
a veretlen Ujpesti TE 5 : 1 (3 : 0) arányban győzött a Terézvárosi TC ellen. Biró : Fiedler Konrád.
Az Újság, 1920. szeptember 21. -
Ma délután a tegnapról elmaradt UTE—TTC mérkőzést tartották meg a Hungária-uti sporttelepen, mely 5 : 1 arányban az Ujpesti TE fölényes győzelmével végződött.
Pesti Hirlap, 1920. szeptember 21. -
A vasárnapról elhalasztott UTE—TTC mérkőzés az ujpestiek 5:1 (3:0) arányú fölényes győzelmével végződött.
Pesti Napló, 1920 szeptember 21. (tehát a mérkőzés időpontja szeptember 20. volt) -
UTE - VII ker. SC 0:0
Üllöi-uti pálya
Biró: Gerő Ferenc
A VII ker. folytaja sikeres szereplését ujabb értékes pontot szerezvén erős ellenfelétől. Az UTE felforgatott csapata sehogysem találálta föl magát, bár a második félidőben nagy főlényben volt. Az első félidőben változatos játék folyik; a VII ker. többször jut kedvező helyzetbe, azonban csatárai a kapu előtt tehetetleneknek biizonyultak. A második félidőben az UTE nagy fölónybe kerül csatárai sokat hibáznak, viszont a VII ker. egyes leronanásai nem voltak veszélyesek, a Vogl testvérek mindent mentettek. Az UTE csapatában ismét védett Knoll — hibátlanul. Voglék kiválóan dolgoztak. Feltűnést keltett Kelecsényi jobbhalfnak kitűnő játéka. Liszák nem tud beleileszkedni a centerhalf szerepébe, ugyan ugy Baubach a center- posztján. Paulusz—Kósa csak a mezőnyben mutattak jó játékot Saller és Szidon nénány szép akcióval vonták magukra a figyelmet. A VII ker. csapatában a védelmet illeti elismerés. Tarlalékkapusuk és Juhá... -
III. ker. TVE — BAK 1:0 (0:0)
Határ-utcai pálya, 1500 néző
Bíró: Ujváry Ödön
A III. ker. TVE-nek kemény küzdelmébe került, hogy folytathatta győzelmeinek sorozatát. A BAK-nak legjobb játékosait nélkülöző, alaposan meggyöngitett csapata az első félidőben többet támadótt, mint ellenfele, volt több kedvező gólhelyzete is, de csatárainak kapkodó játékán minden veszendőbe ment. A III. ker. az első félidőben jóformán csak egyetlen alkalommal volt veszélyes és lövése ekkor a kapufáról pattant vissza a mezőnybe. A második félidőben változott a helyzet Bár a III ker. TVE tiz emberrel játszott, miután Szabót durva játékért a biró kiállította, mégis övé a támadó szerep. Lelkes játékának a 80. percben Hegyi révén elért gól az eredménye. A győztes csapat védelme derekas munkát végzett, a csatársorban Hegyi, a jobbszélső volt a legjobb. A BAK-ban kiemelkedett Erbstein játéka.
Sporthirlap, 1920. szeptember 27.