Brockhauser István (Budapest 1964.05.03 - )
játékos
edző
Váci Izzó MTE, 1983-1988
Az Újpesti Dózsa nevelése, majd 1983-tól – a Honvéd Szabó Lajos SE-ben töltött egyéves katonáskodástól eltekintve – 1988-ig a Váci Izzó MTE tagja volt. A Duna-parti város csapata vele érte el addigi legnagyobb sikerét, s jutott fel 1987-ben az első osztályba. A 193 centis, óriástermetű kapus végigvédte az első az élvonalban töltött szezont is, majd visszatért Újpestre. Első számú kapusnak.Honvéd Szabó Lajos SE, 1985-1986
...Újpesti Dózsa SC, 1988-1992
Az 1988–1989-es idényben öt mérkőzésre még átengedte a helyét Gróf Attilának, az 1989–90-esben, amelyet a lila-fehérek Varga István edző irányításával bajnokként zártak, már minden találkozón ő védett. Még további két idényt töltött a lila-fehéreknél, 1992-ben az akkor éppen Kovács Ferenc által irányított gárdával megnyerte a Magyar Kupát. A sorozatban nyolc mérkőzéséből ötön, köztük az éppen a Vác ellen megnyert döntőben nem kapott gólt. Addigra már bemutatkozott a válogatottban is: 1990. március 20. és 1994. december 14. között tízszer őrizte a nemzeti tizenegy hálóját.Kispest-Honvéd FC, 1992-1996
1992 nyarán átszerződött a Kispest-Honvéd FC-hez, amellyel egy hektikus idény végén azonnal bajnokságot nyert. A piros-feketék Verebes Józseffel kezdték a szezont, a Mágust nyolc forduló után egy mérkőzésre Szurgent Lajos váltotta, mígnem megérkezett Martti Kuusela, akivel a gyengén kezdő csapat magára talált, s bajnok lett. Ez volt az a szezon, amely előtt a Kispest-HFC Illés Bélával, Fischer Pállal, Hamar Istvánnal és a kölcsönadásból visszatért Orosz Ferenccel is erősített. Brockhauser István 19 szerepléssel járult a sikerhez, a 3. forduló után vette át a Begimba távozott Gulyás István helyét, majd utána csak tavaszi kézsérülése miatt hiányzott. Kuuselánál ha egészséges volt, ő védett. 1995 végéig szerepelt Kispesten, a csapat 1996 tavaszán megnyerte a Magyar Kupát, de akkor már Vezér Ádám volt az első számú kapus. (Brockhauser egy találkozón, a Szigetszentmiklós elleni, a 16 közé jutásért vívott meccsen védett, statisztailag ő is kupagyőztes.) Az előd a tavaszt kölcsönjátékosként a Győri ETO csapatánál töltötte.Győri ETO FC, 1996
...KRC Genk, 1996-2002
Akadt, aki akkoriban a harminckét éves kapust visszavonultatta volna, ám érkezett egy ajánlat Belgiumból. Brockhauser István az RKC Genk kapusa lett. Szinte újjászületett légiósként, élete formájában védett kint. Vezérletével a kisváros együttese 1998-ban Belga Kupa-győztes, 1999-ben bajnok, 2002-ben kupagyőztes és bajnok is lett. Az akkor már 38 éves kapus a csúcson elköszönt, hazatért, de már nem védett többet az élvonalban.Pont akkor játszottam Belgiumban, amikor a belgák a hazai, közös rendezésű Európa-bajnokságon leszerepeltek. Nagyon nehezen dolgozták fel, hogy kikaptak a törököktől és nem jutottak tovább a csoportból. Akkor kezdődött a belga labdarúgás újjáépítése.1
Itt töltött ideje alatt két kupagyőzelmet és két bajnoki címet ünnepelhetett. 2005-ben pedig egy szurkolói szavazáson beválasztották a KRC Genk minden idők legjobb csapatába.
Amikor 2002-ben második kapus lett a korábbi újpesti játékos, akkor a Genk vezetőedzője megkérte a klub tulajdonosait, hogy távolítsák el a magyar hálóőrt a csapattól, mert őt is kikezdték a szurkolók, Brockhauser mellőzése miatt.
Nagyon hasonló volt a helyzet, mint most Köteles László eseténél, akinek a házánál tüntettek az ultrák, akik egyrészt petíciót fogalmaztak meg, üzenvén a vezetésnek, hogy ne engedje el a csapattól Kötelest, másrészt tüntetek Laci maradása mellett. Nálam is hasonló volt minden. Ragaszkodtak hozzám.1
Újpest FC, 2002-2004
...
forrás
Készült az
1 - http://888.hu/article-brockhauser-istvan-1986-ban-mi-is-voltunk-dobogon-a-vilagranglistan-aztan-mi-tortent-a-szovjetek-ellen?source=hirkereso
2 - http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/03/otveneves-brockhauser-istvan/
interjúinak, írásasainak alapján.
1 - http://888.hu/article-brockhauser-istvan-1986-ban-mi-is-voltunk-dobogon-a-vilagranglistan-aztan-mi-tortent-a-szovjetek-ellen?source=hirkereso
2 - http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/03/otveneves-brockhauser-istvan/
interjúinak, írásasainak alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
forrás:
http://mno.hu/fourfourtwo/a-genk-magyar-legendaja-uzent-kotelesnek-1047001