magyarfutball.hu

portré: Nagy Ádám
© mlsz.hu
alias
Nagy Ádi
Nagy "Radír" Ádám
Dunai Kanté
"Naji Ádám"
Nagyi
Keresztpasszkirály
nationality
Magyarország
age
29 years
poszt
középpályás
related websites

játékos

pályafutás
Ferencvárosi TC II
2013 - 2014
Ferencvárosi TC
2014 - 2016. július 14
Bologna FC 1909
2016. július 14 - 2019. augusztus 8
Bristol City FC
2019. augusztus 8 - 2021. augusztus 27
Pisa AC
2021. augusztus 27 - 2024. június 14
Spezia
2024. január 31 -
eredmények / elismerések
Magyar Bajnoki ezüstérmes
2015
Magyar kupagyőztes
2015, 2016
Magyar Szuperkupa győztes
2015, 2016
Magyar bajnok
2016
Nagy Ádám 2017
2017-ben a Magyar Válogatottban
A Goldballban Pesti Tibornál kezdtem, voltam Pasaréten a Vasas utánpótlásban, majd a Kelen és a Tabán színeiben, ezekhez a csapatokhoz már leginkább a Wágner-testvérek, Ádám és Gábor révén kerültem. Aztán Szent Istvánban folytattam, és tizenhat évesen kerültem külföldre.
A Fradiból akkoriban távozó Bobby Davison volt a szakmai vezetője annak a spanyolországi, La Manga-i edzőközpontnak, ahova kerültem, főleg spanyol és angol játékosok közé. Eleinte nem volt könnyű, de éreztem, hogy sokat fejlődhetek, és amikor már jobban beszéltem a nyelvet, egyre könnyebb volt. Fél év után Portugáliába, Rio Maiorba költözött a futballiskolánk. Aztán megszűnt a futballközpont, így hazatértem, és a Ferencváros második csapatához kerültem, Lipcsei Péter lett az edzőm, előbb az NB III-ban, majd az U21-es csapatban játszottam.1


Ferencvárosi TC, 2013-2016

Első ferencvárosi idényében NB III-as csapatunk alapembere volt, 25 mérkőzésen kezdőként lépett pályára, az Ebes elleni siker alkalmával pedig gólt is szerzett.

A 2014/15-ös szezonban bajnoki címet szerző U21-es együttesünk alappillére volt – mindössze három meccset hagyott ki. Emellett ősszel a Ligakupa csoportkörében, Pakson felnőtt csapatunkban is bemutatkozott, majd tavasszal szintén a tolnai városban NB I-es debütálására is sor került.

A Videoton elleni győztes Magyar Kupa-döntőn kezdőként lépett pályára, majd másnap már utazott az U20-as világbajnokság helyszínére, Új-Zélandra, ahol a nyolcaddöntőig jutó magyar válogatott valamennyi mérkőzésén pályára lépett. Augusztus 12-én, Olaszország ellen pedig az U21-es nemzeti csapatban is bemutatkozhat.
Sokat dolgoztam érte, de azért, mert ötször játszhattam eddig a csapatban, még nem hiszem magamról, hogy most már minden sínen van. Ami eddig elég volt, holnaptól kevés lehet, ezért még többet dolgoznék.1

A 2015–2016-os szezon első meccsén a padon ült, a másodikon csereként állt be, a harmadikon, a Vasas ellen pedig már kezdő volt, azt követően pedig kiszoríthatatlan volt a Fradiból. Bernd Storck bizalma töretlennek bizonyult, az őszi világbajnoki selejtezőkre behívta a keretébe. Románia ellen még nem játszott, Észak-Írország ellen csereként beállva azonban egy országot meggyőzött tehetségéről. Akit mégsem, azt pedig a Norvégia elleni pótselejtező budapesti meccsén, amelyet szintén végigjátszott. Nagy Ádámért 2016 nyarára fél Európa sorban állt, mindez azzal kezdődött, hogy az év elején a Chelsea ajánlatot tett a Ferencvárosnak a középpályásért. A kérők sora pedig akkor vált egy alapos bevásárlás számlájánál is hosszabbá, amikor az Európa-bajnokságon is bizonyította, a nemzetközi szint sem túl magas a számára.

Bologna FC 1909, 2016-2019

Sajnos az elmúlt évek során tényleg nem volt olyan játékos, akinek olyan nagyon kijött volna itt a lépés, de én nem ebből indulok ki, mert azt gondolom, hogy ugyanúgy adott a lehetőség itt is. Hogyha az ember él vele, és mellette keményen dolgozik, akkor nem hiszem, hogy Olaszország feltétlenül játékostemető lenne. Megvoltak a lehetőségeim, és én voltam az, aki azt mondta, hogy “igen, ide szeretnék jönni”. Sokat nyomott az összképben, hogy nagyon régóta figyeltek. A Bologna talán egyike volt azoknak a kluboknak, akik a legrégebb óta követték a meccseimet, már az Eb előtt is. Az is fontos volt, hogy tudjak a klubnál beszélni az vezetőedzővel, a másodedzővel, és olyan visszajelzést kapjak tőlük, hogy tisztában vannak a képességeimmel, és megvan velem a tervük a jövőre nézve. Hogy fel akarnak építeni, kész játékost akarnak faragni belőlem. Ez az egész nagyon megfogott, megtetszett. Ehhez még hozzájött, hogy az olasz bajnokságot sokkal taktikusabbnak tartom, mint bármelyik másikat, így itt nagyon jól el tudom sajátítani a mozgásokat mint védekező középpályás, de mint támadó-középpályás is. Függetlenül attól, hogy valaki a 6-os vagy a 8-as poszton játszik a 4-3-3-as játékrendszerben, fontos, hogy taktikailag is érett legyen, tudja, hol a helye, mikor és hová kell húzódni támadáskor vagy védekezéskor. Azt gondolom, hogy ez az igazolás még jobban összejött, még jobban sikerült, mint vártam. Akár a klubra gondolok, akár magára a csapatra vagy a városra, szóval minden így együtt. Szakmailag pedig ott tartok, amit kitűztem magamnak, szépen lassan, fokozatosan megyek feljebb és feljebb a lépcsőfokokon.4

Sokat fejlődtem az elmúlt négy-öt hónapban az olaszországi edzések és mérkőzések révén leginkább gondolkodásban. Egy-egy játékhelyzetben sokkal gyorsabban döntök. A támadójátékom is javult, remélhetőleg mindkét változást észlelik a szurkolók is.5

...
Az edzőváltás előtt, amikor Filippo Inzaghi volt a szakmai vezető, éreztem a bizalmat, sokat játszottam, és olyan szakmai visszajelzések jöttek, hogy jó úton járok. Ám a csapat nem volt sikeres, jött Szinisa Mihajlovics, és nincs mit szépíteni, a váltást megsínylettem, az rossz félév volt. Az új edző januárban a tizennyolcadik, vagyis kieső pozícióban vette át a csapatot, végül a tizedik helyen végeztünk, ostobaság lenne amellett érvelnem, hogy nem jött be a vezetők döntése, csak azért, mert én kikerültem a csapatból. Viszonylag hamar kiderült, hogy nem velem képzeli el a középpályát. Sohasem került szóba, mit kellene másképp tennem, mire van szükség, hogy változzon a helyzetem. Én nem vagyok az a típus, aki odamegy, bejelentkezik, kérdéseket tesz fel. A pályán akarom magamra felhívni a figyelmet. Az volt furcsa, hogy voltak társaim, akikkel elbeszélgetett az edző, elmondta nekik, hogy a posztjukon másokban bízik, így ők tudták, hányadán állnak. Velem egyszer beszélt, pontosabban a horvátok legyőzéséhez gratulált. Gyorsan rádöbbentem, ebben a szituációban is lehet fejlődni, felnőttebbé válni, mentálisan megerősödni. Tudtam, hogy nem játszom, mégis a maximumot kellett nyújtanom az edzésen, legelöl futni, beleadni mindent – ezzel tartoztam, tartozom magamnak. Mit tehetek mást? Ha duzzogok, lazsálok, sértett arccal mászkálok, még inkább lemondanak rólam: na, nem is edz rendesen, még szép, hogy nem tesszük be! Ezt az esélyt nem adhattam meg, és ha mérges is voltam, időnként ideges a helyzet miatt, a munkát a legkomolyabban vettem. A klubvezetők is látták a hozzáállásomat, és azt mondták, nekik sem érdekük fenntartani ezt az állapotot, látják, hogyan dolgozom, akkor keressünk mindenkinek megfelelő megoldást. A szerződésem a Bolognához köt, de a nyáron minden bizonnyal elhagyom a klubot.6

...

Bristol City FC, 2019-2021

...
Azért volt benne igazság, hogy nem ez a liga illik hozzám a legjobban, az ellenfelek középpályásai láttán sokszor érzem úgy, mintha ketrecharcosok ellen kellene küzdenem. De örülök, hogy vállaltam ezt a kihívást. Az én játékomnak más előnyei vannak, de igyekeztem alkalmazkodni is. Komplexebb játékos lettem, sok mindenben tudtam fejlődni. Ezekre a tapasztalatokra máshol talán nem is tehettem volt szert, pedig már Olaszországban is próbáltam minden új impulzust magamba szívni. Továbbra is a labdatartásra épülő futball fekszik nekem, de ma már bevállalok direktebb megoldásokat is, és agresszívabb is lettem.7

Nyitott embernek tartom magam, Angliába is úgy mentem, hogy kíváncsi voltam, hogyan tudok alkalmazkodni az ottani viszonyokhoz. Remélem, senkit sem bántok meg azzal, ha azt mondom, a szigetország nem vált a szívem csücskévé. Félreértés ne essék, nem ért fel kínzással az a két év, ellenkezőleg, hálás vagyok a sorsnak, hogy a labdarúgás hazájában megmérethettem. Azt nagyon sajnáltam, hogy a pandémia miatt a második idényben a szurkolók kiszorultak a lelátóról, üres stadionokban sehol sem jó játszani, Angliában, ahol közismerten varázslatos a légkör, kiváltképp nem. Mindamellett szemernyi csalódottság sincs bennem a Bristol Citynél töltött időszak miatt, sőt ma már tudom, kellett nekem az a két év, hogy rájöjjek, mire van szükségem annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítménnyel rukkolhassak ki. Sokat fejlődtem, mentálisan is erősebb lettem.8


Pisa AC, 2021-2024

Nagyon örültem, amikor tavaly nyáron lehetőségem nyílt a visszatérésre. S nemcsak a kihívás miatt, hanem azért is, mert úgy érzem, befejezetlen útra léptem. Kevés magyar labdarúgónak sikerült letennie itt a névjegyét, talán Détári Lajos volt az utolsó, aki éveken át meghatározó játékosnak számított a Serie A-ban. Nos, én is szeretnék azzá válni. Mondom ezt annak ellenére, hogy jelenleg a másodosztályban szerepelünk. A Serie A a topbajnokságok közé tartozik, odahaza is sokan követik figyelemmel – nem titok, vágyom arra, hogy a Pisa futballistájaként tegyem újra próbára magam az élvonalban. Az Angliában töltött két év alatt rádöbbentem, akkor tudom a legtöbbet kihozni magamból, ha a pályán kívül is megtalálom a helyem. Így, hogy augusztusban már a párommal és a júniusban született kisfiammal, Vencellel költözhettem vissza Olaszországba, még boldogabb vagyok. Teljes és kerek az életem. A bolognai éveknek köszönhetően nem küszködtem nyelvi nehézséggel, nyomban megtaláltam a közös hangot a többiekkel. Az olasz focinak van egy sajátos arca, kicsit minden más, mint máshol, aki boldogulni akar, annak ezt meg kell szoknia, de nem volt gondom, mert a korábban gyűjtött tapasztalatokra hagyatkozhattam.8

...
Az előző átigazolási időszakban elfogadtam, hogy lesznek posztriválisaim, ám úgy voltam vele, megküzdök a helyemért, mint korábban mindig a pályafutásomban. Természetesen szeretnék megfelelni az edző elvárásainak, és mert az előző két évben hetvennél is több tétmérkőzésen léptem pályára a Pisa mezében, úgy gondoltam, most is alapember lehetek. Eddig nem így alakult, minden edzőnek megvannak az elképzelései, és próbálok a lehető legjobban alkalmazkodni hozzájuk, de ez valóban nem könnyű helyzet. A téli átigazolási időszakig van néhány hét, addig is szeretnék minél többet játszani, és ha rajtam múlik, a nyárig semmiképpen sem váltanék, itt akarok játékba lendülni, meccseket játszani.9

...

Spezia, 2024-

A Speziánál fontosnak érzem magam. Ilyen a focisták élete, mentálisan erősnek kell lennünk. A Pisánál tudtam, hogy fontos játékos vagyok, de amikor a helyzetem megváltozott a csapatban, és az edző meghozta a döntéseit, így kevesebb lehetőséget kaptam, elgondolkodtam azon, hogy elég jó vagyok-e. Próbáltam erős maradni, mindig keményen edzettem, és amikor jött a Speziánál a lehetőség, mindent beleadtam. A csapatváltás mentálisan sokat segített, rögtön jól kijöttem a játékosokkal és a stábbal is. Nagyon jól ismertem az edzőnket, D'Angelót, nagyon örültem a váltásnak.10
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2024.02.20, 21:34
    A Speziához való igazolása kapcsán:
    Itt többen értetlenkednek a döntés felől, pedig csak figyelmesen kéne rendszeresen olvasni. Nagy Ádám sosem titkolta, hogy szereti az életét Olaszországban. Most nem csak azért ment a kiesőjelölthöz, mert nem mehetett volna komolyabb csapatba is, hanem mert Pisától ott van egy köpésre La Spezia, azaz nyilván nem kell költöznie és feladnia a meglévő mindennapi/családi életét, otthonát. Én nem azt állítom ezzel, hogy jó döntést hozott futballszakmailag, hanem csupán azt, hogy ez a váltás nem kizárólag a tudása beárazásáról szól, hanem a kényelméről. Miközben abban azért történt szakmai előrelépés is, hogy remélhetőleg végre játszani fog hétről hétre. a válogatottunknak ugyanis ez jó.

    azt se fogják fel sokan, hogy kölcsönbe megy amúgy.. tehát ha a Spezia ki is esik simán odébáll, vagy megy vissza Pisába.
    hihetetlen.

    Gyerekek, aki 28 évesen kényelmi döntéseket hoz, az olyan is... Sztm ha végigjátssza a szezont jó döntés, ha nem akkor duplán rossz. Bár nem tudom mit tanulhat az olasz másodosztály alján, de ha lesz olyan gólpassza és gólja az EB-n, mint a válogatott meccsen, felőlem Taktaharkányban is focizhat.

    Azért ezt nem mondanám óriási visszalépésnek. A két csapat kb. egy polcon van. Mindössze 6 pont a különbség köztük továbbá a pisa is csak 4 pontra van az osztályozós helytől. Ironikus, de megfelelő csillagállás esetén akár úgy is történhet, hogy ők bennmaradnak, a szintén hulla gyenge pisa pedig megy a 3.-ba. Ami pedig még érdekesebb, hogy a spezia kerete 2. osztály szinten jóval erősebb. Szerintem simán bennmaradnak.

    Nem tudom mi ezzel a probléma. A Pisában megint olyasvalaki bontogatja a nem létező szárnyait edzőként, aki játékosként nagy zsugás volt (mint Lampard pl) Alberto Aquiliani. Egyszerűen nem is értem miért nem köszönnék el tőle, egy minden évben potenciálisan feljutásra predesztinált csapattal majdnem kieső. A Speiza idén valóban nem erős, de stabilitást hozhat Ádám, és a játékra nagy szüksége van, nincs jelentősége, hogy azt Pisában, vagy Speizában kapja meg. Itt reálisabb. A pisai projekt is úgy indult, hogy a második évben feljutás. Nem jött össze. És most az edző is olyan, amilyen.

    A statisztikáit böngészve tűnt fel egy érdekesség. Nagy Ádám sosem játszott még európai kupameccset. Akár ez is motiválhatná, hogy egy olyan csapatba kerüljön, ahol erre lenne lehetősége.

    A karrierjéről.
    A Bolognából ugyebár az új edzőnél kiszorult, váltania érdemes volt.
    A Bristolba mint feljutandó csapatba ment, amit a vezetők elrontottak a türelmetlen edzőcserékkel. A Bristol elszürkült.
    A Pisába is mint feljutandó csapatba ment, amit a türelmetlen vezetők elrontottak edzőcserével, a Pisa is elszürkült.
    Nagy Ádám nem világmegváltó stílusú-szintű játékos, hanem szürkeeminenciás. Sok függ attól, hogy az edzője érti-e Ádám erényeit. Fele edző érti, fele nem. Így volt ez az UP-korszakában is, ezért voltak-vannak néha vargabetűi. Most megint olyan edző keze alá megy, aki érti.

    https://www.nemzetisport.hu/olasz-labdarugas/2024/01/legiosok-nagy-adam-a-spezianal-folytatja-palyafutasat-hivatalos/kommentek
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2023.11.25, 14:39
    Volt amikor nagyon jó teljesítményt nyújtott, volt amikor nagyon gyengét. Többször elpasszolta hátul a labdát, amiből helyzet lett. Volt olyan is, hogy nagyon nagy volt a távolság a középpálya és a védelem miatt és a kontránál a védők egyedül maradtak szemben a gyors és technikás támadókkal. Nagy Ádám elsősorban azért felel, hogy ne kapjunk gólt és juttassa el a labdát a támadó harmadba. (Akár úgy, hogy visszalép labdát felvenni, magára húzza a középpályásokat, visszapasszol, de ezzel teret nyit a védők előtt. ) Szerintem a fentiek miatt nem egyértelmű a megítélése. Egyrészt szélsőségesen játszik, nem olyan stabil, mint Schäfer. Másrészt nem veszi ki a részét annyira a támadásokból, ezért nem olyan látványos a játéka. Nem kockáztat, ahhoz képest így is túl sok a hiba. Azt gondolom, hogy Schäferen kívül nincs jobb alternatíva nála. Styles nekem még nem bizonyított annyira. Kíváncsi leszek Schäfer mellett ki lesz a másik belső középpályás.

    A kritika abból fakad, hogy amíg az angol másodosztályban játszott addig a válogatottban is hozott egy igen magas szintet. Amióta elment egy középszernek sem mondható Pisa kispadjára ezzel a válogatottban mutatott formája is visszaesett. Szóval korábban magasra tette a lécet. Mi szurkolók pedig már csak olyanok vagyunk, hogy nem érjük be ennyivel amit mostanában kapunk Áditól. A korábban látott Nagy Ádámot csak úgy tudnánk visszakapni ha megint egy normális klubcsapatban játszana.

    De én akkor sem értem. Megvan tiltva neki, hogy előre menjen? És ne 1 méterre passzoljon? Mert amikor az ellenfél csatár nélkül, vagy max 1 el játszik, ő akkor is a három belső védőnk körül bóklaszik. El kéri a labdát és haza adja. Jó. Most kétségbe eséseben belebikazott egy jó nagyot és az pont Szobihoz ment. Vicc, hogy 3 éven belül válogatottsagi rekorder lesz.

    neki ez a dolga. Taktikai fegyelmetlenséget követne el, ha előre passzolna és hosszú labdákkal operálna. Neki meg kell tartania a labdát, 1-1 plusz passz. Akár hátra, akár oldalra. Ez a dolga, ezt kéri tőle a Mister. Mellette embert fog, labdát szerez. Nagyon hasznos játékos a pályán. Mindig olyan helyen kéri a labdát ahol könnyű neki passzolni és jól tovább tudja adni. Ez a feladata.

    iszonyatosan nem vagytok képben melyik pozicióban mik a feladatok a pályán.. képzeld él, hogy a védő se mehet a támadó harmadba sőt a kapus se, és ilyen egy védekező középpályás is. Ezért van az, ha ő hibázik akkor nagyon nagy a baj. Mig egy csatár ha kihagy egy lehetőséget csak legyintünk, addig ha Ádám hibázik égnek áll az ember haja. Ennyire fontos az ő játéka. Senki nem mondta hogy Ádám világszinvonalú játékos. Viszont nélküle nem így teljesítene a magyar válogatott. Én kívánom, hogy ez ne derüljön ki, de ha Ádámmal történne valami és nem tudna játszani.. nagyon nagy bajban lenne ez a válogatott, mert nincs sajnos helyettese. Bárcsak lenne.. Schafer szélső kp-s nem védekező kp-s és 1 éve nem játszott tétmecset. Nem is értem, valaki hogy hiheti azt h ő játszana a helyén...

    Ádi talán legnagyobb hibája h meccsenként van 2-3 eladott labdája saját térfélen, ezen kívül a csapat leghasznosabb játékosa. A labda nélküli játéka kiemelkedő, ne csak akkor nézzétek mikor nálunk a labda...

    Gyengébben bútorozottak kedvéért hadd áruljam el, hogy Nagy Ádám ma is pontosan ugyanazt csinálja mint annak idején, dolgozik a középpályán mint egy igásló. Nem ő változott meg, hanem egyes szurkolók borsónyi agyában kattant el valami, és lett a kicsi fejükben "99%-os passzpontosságú Ádám"-ból "alibista, oldalpasszoló Ádám". Hibákat már akkor is követett el amikor még stabil játékos volt a Bolognában, pl. feleslegesen próbált cselezni a saját tizenhatosán belül, szerelték és gól lett belőle. Aztán megrázta magát és ment tovább. Reméljük a válogatottban is ezt teszi majd. Több játéklehetőség persze semmiképp nem ártana, de ahogy Rossi is nyilatkozta nem olyan régen, még az ottani edzésmunka is többet ér mint a világszínvonalú embéeggyes mérkőzések
    Szóval továbbra is sok sikert neki a válogatottban, reméljük az EB-n is ott lesz és hozza magát mint ahogy túlnyomórészt eddig is

    Attól, hogy Ádámnál vannak az olasz csapatában jobbak és ezért nem kap lehetőséget még nem azt jelenti, hogy ő rossz, hanem azt, hogy vannak még nála is jobbak. De az is lehet, hogy azért nem játszik, mert az edző jelenlegi taktikai elképzelésébe más középpályások játékstílusa jobban beleillik, mint az övé. Esetleg lehetnek személyes okok is, ami miatt más játékosokat jobban kedvel, mint Ádámot. És persze van még az az opció, hogy tényleg nem jó játékos, bár a válogatott meccsek alapján nem mondható rossz játékosnak még akkor sem, ha vannak olyan meccsek, amikor becsúszik nála 1-2 hiba.
    Ha jól rémlik többször is azt nyilatkozta, hogy Olaszolrszág volt az álma, ott szeretné élni, ezért nehezebben vált + az embernek sokszor a családja/kisgyereke az első és a karrier ilyenkor kicsit háttérbe szorul. Szerintem ő is tudja, hogy váltania kellene egy olyan csapatba, ami jobban rá épül, de amíg lehet kitart.

    Nagy Ádám reálisan látja a dolgokat, örül válogatottságának és tudja, hogy ö nem az a focista aki általában a szurkolók ideálja, akiért érdemes mérkőzésekre járni. Ő tudja, hogy nem egy Törőcsik, Détári, vagy Sipos Feri. De azt is tudja, hogy Rossi mester megbízik benne és a csapattársaknak is szükségük van rá. A feketehegyiek ellen szerzett gólja pedig sokáig meg fog maradni a szurkolók emlékezetében. Ha továbbra is hűségesen követi Szoboszlai Dominik mozgását, akkor gyakrabban találkozhat ilyen góllövésre alkalmas lecsurgó labdákkal. Ha továbbra is vigyáz a formájára, akkor Dzsudzsák Balázs válogatottsági rekordja veszélyben van.

    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2990441
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2021.09.02, 12:50
    Olaszországba való visszatérése kapcsán:
    Viccet félretéve, se nem előre, se nem hátralépés. Majd kiderül, mint tudnak ebben a szezonban. Nagy Ádám igazából jobb egy olasz-angol másodosztálynál szerintem.

    Olaszországba akart igazolni, a Pisanak kellett. Többször nyilatkozta, hogy visszavágyik. Jót fog tenni a teljesítményének, hogy jól érzi magát.

    Hát, ennél szerintem magasabb szintre számítottunk, de azért sok sikert. A válogatottban reméljük továbbra is hozza azt amit eddig

    Nem nagyon tudom értelmezni, itt milyen elvárások voltak a kommentelők részéről... Az angol másodosztály 19. helyezettjétől ment az olasz másodvonal 14. helyezettjéhez. Nem lehetett azt hinni, hogy ebből a PSG vagy Bayern lesz. Csinálnia kell egy kiemelkedő szezont, remélhetőleg a Pisa játéka olyan, ami neki kedvez. Majd kiderül. Én is Pisát választanám Bristol helyett: jobb a kaja, az időjárás, szebbek a nők, az olaszoik kedvesek a fizetés meg aligha nagyon más.

    Amikor a Bolognaban volt kicsit türelmesebbnek kellett volna lenni. Pár nap telt csak el a Bristolba igazolása után, és Pulgar és szépen eligazolt a Fiorentinában. Szerintem akkor lett volna esélye, hogy stabil kezdő legyen.
    Én amúgy már a Bristolt is visszalépésnek éreztem, akkor az lehetett, hogy többet akart játszani. Most meg ugye úgy gondolja, hogy jobban szem előtt lehet Olaszországban. Sok sikert neki! Remélem egyszer összejön a Serie A.

    A véleményem szerint Rossi véleménye vagy akár több is befolyásolhatta,h oda igazol.Hiszek a csodákban,lehet alkotni akarnak fel akarnak jutni az 1 ligába.De a torony így is ferde marad.Egy biztos idővel megtudjuk,hisz az idő a legjobb mesterlővész.

    A családja és ő maga is megunta a zord angliai időjárást, ezért a napfényes Itáliába ment. Nem akar már megszakadni és fázni, ezért okosan döntött. A válogatottunknak is jobb lesz, mert itt már Ádám nem lesz annyira meggyötörve. Frissebb lesz és ez a játékában is meg fog mutatkozni. Meg itt talán még pár kilót magára is tud szedni.

    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2846651
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2019.08.10, 13:51
    Angliába való igazolása kapcsán:
    Ez szakmailag jobb döntés mint a török elsőosztály ?

    Igen. Itt többet fejlődhet, sőt, kis szerencsével jövőre PL játékos lehet. Emellett kiemelten figyelik a Championshipet a megfigyelők, így könnyebben válthat később, ha jól megy neki. Plusz más a futball kultúra is, itt biztos, hogy kap esélyt a bizonyításra, és nem temetik el 2 rosszabb megmozdulas után.

    Szerintem nem lesz gond, olaszban sokat fejlődött fizikálisan, nem lesz akkora különbség, mintha egyből ide jött volna tőlünk.

    Az olasz elsőben felgyorsult, játéka letisztult, őszintén szólva nem értem, hogy egy gyenge Bolognába miért nem fért be, de már mindegy. Az angol 2 nagyon erős fizikailag, ott biztos erősödni fog. Sok sikert!

    Innen akkor is vezet a legjobbak közé út, ha kitűnik, akkor is, ha felhozza a Bristolt.

    Én nem örülök neki. Egy játszós, több teret adó ligát jobban el tudtam volna neki képzelni. Keményebb és fizikálisabb liga mint a premier league. Reménykedtem valami freiburg kaliberű német vagy spanyol csapatba megy. De cáfoljon rám és feküdjön neki ez a liga!

    Az a baj, hogy spanyolhoz nem tud eléggé focizni, a német szintén azért fizikálisabb inkább, de ott tényleg elfutkorászhatna.

    Onnan el kellett jönnie az biztos.
    Többet néztem ki ebből az olasz kalandból mikor kiment és tán nem is az angol 2 illik neki, de válszeg nem volt sok lehetősége.
    Okos gyerek, ő tudja mit csinál.
    Válogatottnak nagy szüksége lenne egy jó Nagy Ádámra.

    Gyerünk Ádám !!

    Amúgy a kedvence az, hogy mindenki a fizikumával jön.
    Ugyanaz a fizikuma, mint Besicnek, aki már kb. 50-60 Championship meccset letolt, csapata alapembere.
    Ádám és Besic játéka között rengeteg a hasonlóság. De persze ő megállja a helyét, csak Ádámról kell hülyeségeket beszélni. smiley

    De most őszintén, szerinted mégis hogy lehet, hogy te alkatilag sem és játékban sem találsz sok hasonlóságot? A testfelépítésük kb. azonos, Ádám kicsit hanyagabbul mozog, de a sebességük, passzolási hatékonyságuk, labdatartásuk, súlypontjuk, futási mennyiségük és robbanékonyságuk kb. megegyezik. Ádám passzcentrikusabb, de rendkívül jól helyezkedik és szerel, míg Besic inkább védekezésben jó, határozottabban áll bele a párharcokba.

    Te miben látod a különbséget? Érdekelne.

    Folyamatos játéklehetőségre van szüksége, és egy 6-osnak meg kell tanulnia fizikálisabban ütközni mint amennyire ő eddig tette. Ebből a szempontból szerintem ideális választás lesz a Championship számára.

    Az, hogy jó döntés volt-e, majd az idő eldönti.
    Az viszont a válogatott szempontjából sem mind1, hogy padozik a Bolognában, vagy lejátszik 46 olyan éles meccset, ami kevés bajnokságban van. Remélem elkerüli a sérülés, fizikailag és futásmennyiségben szerintem nem lesz gondja.
    A közhiedelemmel ellentétben nem minden játékos 2 méteres és izomkolosszus az angol 2-ben. Egyre inkább technikásabb a bajnokság, már nem az előrevágom majd lesz valami a jellemző.

    Nem ismerem a többi csapatot, hogy kik érdeklődtek, de ez egy nagyon kockázatos döntésnek tűnik. Nagyon sok meccs, kifejezetten fizikális stílus, miközben maga is azt mondja, hogy túlzottan pazarolja az energiáit és egy kicsit el is tűnik a szemek elől, mert lehet áradozni a Bristol tradícióiról, de azon kívül, hogy mint minden angol klub ez is egy régi együttes nem nagyon van neki. De ne legyen igazam és süljön el a dolog jól.

    https://ulloi129.hu/2019/08/08/nagy-adam-bristolba-szerzodott/
     
  5. avatar: magyarfutball.hu
    2017.11.13, 11:44
    Nagy Ádám tökéletes kórképe a foci jelenünknek.

    Egy fiúcska, aki a Fradiban lehozott egy jobb szezont (váuh, a "mennyeiben"!), akinek a valogatottbeli játéka az elso pillanattol kezdve a 3-5 méteres oldal-hátra passzokban mutatkozott, aki ...

    Aki egy relatíve sikeres EB szerepléssel eladható termékké vált.

    Igen ám, de jött a szokásos magyarosch őrület. Sokan már a mászejjben, benfikában ..., bayernben, cselszkiben, barcaban ..., star warsban látták ...

    Miközben az azért tisztán látszott, h néhány kiló izom hiányzik róla, és a játéka inkább hasznos, mint meghatarozó.

    ..., no, akkor a nagy felbuzdulas vég az lett, h "sikerült" őt eladni az amúgy JÁTÉKOSTEMETÕ Olasz bajnokságba ..., és ott is a semmitérő bolonnyába (váuhváuh!).

    Kinek, kinek szájaízére bízom, h hogyan értékeli Adám első évét, de maradjunk annyiban, se túlzottan sok izom felvétel, se túlzottan sok fejlődés a játékában nem jellemzi őt 1 évnyi idegenlégioskodás után ...

    Voltak, akik nem győztek hörögni, amikor a pizzazabálokhoz igazolt, de a jelen megmutatja, h honnan hová sikerült LEKÜZDENIE magát.

    Én teljesen kilatástalannak látom a helyzetét, és csak reménykedni tudok, h a szarból nem a fosba kerül, ha végre eligazol!

    Van akinek jót tesz egy kis plusz izom, van akinek nem.

    Nagy Ádámnak játékintelligenciában és bátorságban kellene fejlődnie, mert képzett, jó mentalitású játékos. Világsztár persze nem lesz, de egy Bolognában, Lyon-ban, Szpartakban, Benficában, Besiktasban ő lehetne valaki. Ne nézzük le azt sem.

    Nagy Ádámmal az történt, hogy nem lett rosszabb játékos. Csupán a Bolognában legalább vele egyszintű, de inkább jobb középső középpályások vannak. Előre játékban neki hiányosságai vannak, lövő ereje gyenge, és lövő helyzetbe is csak 10 meccsenként egyszer, ha kerül. A többiek ezekben sokkal jobbak. Neki a télen kölcsönbe egy holland vagy belga, esetleg francia csapatba kellene mennie. Õ még nincs veszve!

    Nagy Ádám szerintem igazi "Instat-huszár". Megbeszélték a menedzserével, hogy rágyúrnak a passzpontosságra, a Fradiban több olyan meccse volt, amikor 95-100% között passzolt, igaz egyetlen rizikós passzot sem vállalva be. Soha nem lesz belőle irányító jellegű középpályás, a válogatottban is maximum kiegészítő embernek lesz jó.

    Az a baj, hogy őt nem is irányító jellegűnek játszatják, így persze, hogy nem lesz. Egyébként én a jó helyezkedését, labdaszerzéseit értékelem, a norvégok elleni itthoni meccsen például ezeknek köszönhetően óriásit játszott. Õ ugyanolyan, mint Gera abból a szempontból, hogy Gera is állandóan alibi passzokat ad, ritkán játszik előre fele.

    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018358
     
  6. avatar: magyarfutball.hu
    2015.12.17, 12:49 (szerk.: 2017.11.13, 11:51)
    Ha lenne egy Nagy Ádámunk,legalább 5-6 ponttal többünk lenne.Fantasztikus ez a gyerek.Erősödnie kell még, mert azt is elbasztuk gyermekorában. Futásmennyisége. szerelőkészsége első osztályú.

    Istenem, még hány ilyen gyerek kallódhatott el Magyarországon.

    Vancsa Miki írta az FB-n, hogy a Fradiból szintén el akarták küldeni. A német UP vezető szólt le, hogy sehová. Szóval nem a VKLA a hülye, hanem mindenki más is az UP-ban. Nem bántva, de feltételezve hogy igazam van: azok akik Nagy Ádámot zseninek tartják, lehet hogy 15 másik gyerekre mondták ki a halálos ítéletet, csak azokat nem látta meg később egy SZAKEMBER. Persze az is lehet hogy nem volt ilyen.

    Azért is írtam, amit, mert sokszor elhangzik itt, hogy miért nincsenek megfigyelők, akik ajánlanak játékosokat. Ha nincs mindenki által felismerhető stílusa egy csapatnak, akkor hogy ajánlj játékost? Nagy Ádám a német focira alkalmas játékos. A német válogatott teli van ilyen játékosokkal vékonyak, gyorsak, jól szerelnek és tudnak passzolni 5 m-re jó ütemben. Ha kiesik egy, akkor van helyette 10. Sót kreatívnak tűnnek, mert az edzők olyan helyzetbe hozzák őket, úgy készítik fel őket. de mikor belekerülnek egy idegen focikultúrába, akkor nem sokat érnek. Lásd Schweini. Nyilván szeretném azt a semmit egy magyartól látni a MU-ban. Csak a zseni az másmilyen. Olyan mint Pastore, meg Gala... Az akadémiáknak normális közegben egyszerre kellene ontani a Nagy Ádám típusú jól alkalmazható játékosokat és illene egy két zseninek is látszódni már.

    Csak a tisztánlátás érdekében Nagy Ádámról. A srác 10 évesen került piros kékbe, de 14 éves kora előtt távozott. Nem a VASAS küldte el, nem a tehetségével volt baj, nem a szakemberek szeme csalt. Apuka volt a háttérben és az iskola választás. Amit ezen a téren ajánlott a VASAS, az nem felelt meg. Nagy Ádám, ha úgy tetszik 8 évig kallódott, mire zöldbe öltözött. Közben megjárt másik szakágakat is. Sőt külföldi akadémiákat is. Hajlandó lennék azt vallani, hogy Ádám minden csapatánál azt csipegethette össze, amire szüksége volt, így állt össze az egész. Hülyék mindenütt vannak, de már a kiválasztásnál elszúrjuk a nagyját. A szempontok 50%-a téves, ami alapján szűrik a 10-14 éves srácokat. A szülők pedig nem segítik, hanem hátráltatják az egész folyamatot. Tisztelet a mindenkori kivételeknek.

    Okos.

    Ennyi. Ez a szorgalmában mutatkozik meg.

    Nem kell Xavi magasságokban gondolkodni, mert egy egyszerű szűrő. Azt teszi (általában) ami könnyen tanulható. A teljesítménye a szorgalmával (mint pl. futómennyiség, szerelőkészség, igaz nem 0 alapokra) de könnyen fejleszthető. Ahogy többet gondol magáról nagyon gyorsan jön a hiba is.

    Az észak-írek vagy a görögök ellen (tökéletes példa a 4. gól előtt) is ez komolyan mérhető volt. De a norvégok ellen amikor hozzá került a zsuga és nagy zavarában vitte a (lendület és a hiányosságai) a jobb alsó szögi zászlótól a bal fölsőig. Mert éppen nem volt kinek passzolnia, minden másra kellett volna az ész. Szal szűrőre alapjában furcsa a fantasztikus jelző, de ahogy gondolod. Úgy érzem itt már nem Nagy Ádámról szól a történet - hanem a posztjáról, de feljebb lépve a szinteken mi mondható az MSN-re ha Busira fantasztikust rakunk? De van mentség, mert a wc-ből is Nagy szól most.

    A magyar, és nem csak a magyar sajtó segítségével ugyanígy túlárazva és túlértékelve lett Besics is. Az nso online-ra írtam jó pár hsz-t a ződeknek, hogy óvatosan, különösen, h minden második itthoni meccsén színesedett. Az nem jó útlevél a PL-be, mert ki lehet emelkedni az NBI-ből (kiemelkedett? 25 meccs 14 lap!) de az ott rohadt kevés lesz. Most megkérdezném a stolverkosok vezetőit, szurkolóit h mennyire volt jó vétel a bosnyák? A ződeket is, házi újságíróikat is és a vb szpíkerét (aki hatalmas ződ) hogy vajon mennyire lehet túlértékelni valakit? Ez szeretet, rajongás, önzőség vagy más? Mi lett volna ha a vb-én is a szövkap. reakcióit figyelték volna? Persze az is lehet csak sérült a bosnyák, a tök tudja.

    Igen. Tudom persze Nagyról a Besiktas vezetői is..., hát vigyék.

    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018138
     
  7. avatar: magyarfutball.hu
    2015.10.26, 09:39 (szerk.: 2017.11.13, 11:49)
    Neki meg fejlodnie kell ahhoz, hogy nkozi szinten megallja a helyet. Mind fizikalisan, mind mentalisan. A valogatottban nagyon latszott, hogy csak a tutit valasztja, es sok parharcot is elveszitett. Neki fekszik ez a szerep, amikor iszonyat dominalunk itthon szar csapatok ellen, mert sokszor jol erkezik a labdakra, jol helyezkedik, jol olvassa a jatekot. De ahogy megszerzi, egybol passzolja tovabb, sokszor a tutit valasztva + ha igazan komoly utkozos parharc van egy tenyezobb jatekossal, akkor az elvesziti.

    Orulok, hogy jatszik, mert igy fejlodik, es van is benne potencial, de sztem kell meg neki 1-2 ev.

    Rengeteget lép vissza, sokkal többet passzol, mint Soma és pontosabban is.

    Ha a válogatottban jó volt, nehogy már az NB1-ben, vagy EL/BL selejtezőben se legyen jó. Szombaton előre lépett a meccs végén, és nagyon jól játszott szerintem

    Szerintem nem volt jannyira jo a valogatottban, nyilvan ezzel a teljesitmennyel sem logott ki lefele... Hozott egy stabil szintet, de sok parharcot elveszitett ott is.

    Somalia az utolso idoszakban mar nagyon pontosan passzolt. Es ami zsenialis volt benne, hogy mindenhova odaert, es nagyon jol indult meg sokszor, ritmusvaltasokkal. Az utkozesekben is sokkal hatekonyabb volt az izomzatanak koszonhetoen.

    Szerintem Adam kicsit tul van ertekelve, ami egy szinten ertheto, mert nagyon fiatal es hirtelen robbant be, de ha teljesen objektiven nezzuk, akkor messze van a Somalia szinttol. Legalabb is nekem ez a velemenyem. Somi iszonyatosan hianyzik, foleg nkozi szinten.

    Ugyanakkor ha ilyen utemben fejlodik, akkor igazan jo jatekos is valhat belole.

    http://ulloi129.hu/2015/10/26/igy-teljesitettunk-a-diosgyor-ellen-3/
     
  8. avatar: magyarfutball.hu
    2015.09.08, 09:07 (szerk.: 2017.11.13, 11:48)
    Valami nagyon durvát fogok mondani. Szerintem Nagy Ádám (még) nem válogatott szintű focista. Tud futni, passzolni, csak amit azon a poszton kellene – ütközni, meg labdát szerezni – azt nem tudja. Oroszékat is hibásnak érzem, annyira hájpolták, csakhogy ne kelljen új középpályást igazolni. Hát tessék, most mindenki láthatta, hogy Ádám messze van még Somáliától meg a nemzetközi szinttől.

    Ezzel nem értünk egyet. Abban igen, hogy ütközni nem tud, mert pici hozzá, de jól szállt be. Én a Sky-on néztem a meccset, az enyhén elfogult é-ír riporterek végig dicsérték a beállása után. Főként amiatt, hogy bevállal kockázatos dolgokat és ha el is rontja sprintel vissza zavarni az emberét. Nagyon tetszett nekik is a játéka. És meg voltak lepődve rajta, hogy a fizikuma ellenére mennyi labdát szerez.

    Tény, hogy nem igen volt zavarban a pályán, de sokat futott összevissza, kereste a helyét, mutatta magát, de a társai kevésbé vonták be a játékba. A gólnál nincs olyan, hogy a tied, enyém, övé, de vitathatatlanul nem reagált a közelében üresen álló írre. Ezért Ő is hibás.

    http://ulloi129.hu/2015/09/07/nagy-adam-a-fradi-160-magyar-valogatott-jatekosa/
     
  9. avatar: magyarfutball.hu
    2015.08.19, 21:04 (szerk.: 2017.11.13, 11:47)
    nagyon iteligens srác bizom benne hogy jó játékos lehet belöle, sztem erösödni is fog gondoljunk csak Batikra milyen vékonyka srác volt azt most már elég focista alkata lett. hajrá.

    Ügyes, szimpatikus. Kicsi erősödhetne, mert olyan vékony, mint a többi magyar focista. 40 kiló felett nincs tehetségünk?

    Tetszik,hogy ilyen fiatalon már ennyire tudatos!Remélem idővel jön rá még egy kis izom,és egyre jobb lesz,már most nagy kedvencem!Mindent bele Ádám!

    Nem csak nyilatkozni tud, a pályán ugyanilyen a játéka. Keves fault és sok szorgalom.

    El ne szállj Ádám, könyörögve kérlek! Nagyon bízok benne, hogy jó sok év után végre lehet valaki, aki kinövi magát az utánpótlásunkból...!

    Tényleg, mint egy kémia szakkörös frissen a gimiből smiley
    Dolgozz mocskosul sokat Ádám, labdával kelj-feküdj.
    A szimpátia megvan, nagyon bízunk benned, hajrá!

    Ha nem lesz sérülékeny, akkor akár még többre is viheti.
    Intelligens, jó mentalitású, ügyes gyerek. Nekem egy picit túl komolynak tűnik, de majd meglátjuk, hogy lesz-e benne kellő vagányság és csibészség. Nagyon kellene már, hogy a fiataljaink közül valaki igazán sikeres tudjon lenni. Szorítok hogy neki sikerüljön.
    De valaki szólhatna neki, hogy ne hajoljon annyira közel a papírhoz amikor ír, mert még kárt tesz magában a tollal.

    Nagyon értelmes srác, akinek céljai vannak; ezt felvállalja és tesz érte, hogy elérje azokat. Ha 1 évvel ezelőtt megkérdez valaki, akkor azt mondom semmi sincs benne. Azóta viszont hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Rövid idő alatt nagyon nagy kedvencem lett. És profin tud nyilatkozni.

    http://ulloi129.hu/2015/08/07/nagy-szeretnek-a-kezdocsapat-kozelebe-kerulni/#more-120166