comments

1. 
   admin fgymat

   # 1

   2018.04.05, 18:58

   Szabó Albin az öccséről elmondta mindazt, ami róla fejében emlékként megmaradt.
   
   Szabó Elemér 1925-ben Salgóbányán született, szintén elsőrangú, kimagasló adottságokkal rendelkező labdarúgó-tehetség volt. Mint bátyja, ő is középcsatár volt, felettébb gólerős. Ez a Salgótarjáni SE-ben kezdett megmutatkozni. A helyi rangadón, az SBTC elleni találkozón például 1947. május 25-én az NB II Közép-csoportjában folyó bajnoki küzdelmek során a Salgótarjáni SE - Salgótarjáni BTC mérkőzésen két góllal terhelte meg a fekete-fehérek kapuvédőjének, Oláh Gézának hálóját (Salgótarjáni SE - Salgótarjáni BTC 3- 1).
   Nem sokkal ezután Szabó Elemér a Salgótarjáni SE-ből a budapesti NB I-es MATEOSZ (később Teherfuvar, majd Szállítók) csapatához igazolt át. Az országos sportnapilap hírt adott szerepléseiről, sikereiről. Egy konkrétum a sok közül:
   A Bozsikkal és Puskással pályára lépő Kispest csapatának - Kispesten - négy gólt lőtt a MATEOSZ középcsatára, a Salgótarjánból elszármazott Szabó Elemér. (Kispest - MATEOSZ 4-4). „Végre megtaláltuk igazi góllövő csatárunkat” - nyilatkozta a mérkőzés után az országos sportlápnak a MATEOSZ edzője.
   A salgótarjániak NB I-es együttese, az SBTC két ízben is szenvedő alanya volt Szabó Elemér rendkívüli gólerősségének. Először Budapesten 1948. május 6-án (MATEOSZ - SBTC 2-0), majd Salgótarjánban 1948. október 10-én. Az utóbbi összecsapáson három gólt rúgott a Stécének a MATEOSZ centereként (Salgótarjáni BTC - MATEOSZ 0-3).
   Ekkor, 1948. október 10-én egymás ellen játszott a két Szabó-fivér az SBTC salakos pályáján. Albin a Stécében, Elemér a MATEOSZ- ban. Egyszerre két Szabó nevű középcsatár a pályán, méghozzá testvérként - nem mindennapi esemény! A találkozó után együtt indultak édesanyjukhoz, de nem voltak jókedvűek. Valahogyan Elemér sem tudott örülni kimagasló teljesítményének, három góljának. Csak akkor lettek derűsebbek, amikor édesanyjuk mindkettőjüket magához ölelte.
   
   Szabó Albin tovább adta testvér- öccse tragikus halálának történetét is. Valószínű nem először mondta el életében, de az bizonyos, hogy utoljára. Mindezt mély nyugalommal, az idős emberekre jellemző méltósággal tette. A belül rejtőzködő mély fájdalommal és a megváltoztathatatlanba való belenyugvás érzetével. Feltárult hát a titok:
   Elemér tragikus halálának háttere.'
   A történtek valósághű megismerésében meghatározó szerepet játszott egy levél. Az a küldemény, amelyet édesanyja az 1950-es évek legelején kapott kézhez Salgótarjánban.
   Az írás nem akárhonnan, hanem Jugoszláviából érkezett, s egy I. E. monogramú újságírónő adta postára. Egy olyan személy, aki kapcsolatban állt Szabó Elemérrel, aki segítette őt kitűzött céljainak elérésében.
   Szabó Elemér életének utolsó fejezetét tartalmazta az értesítés, jugoszláviai kálváriáját, s halálának főbb mozzanatait. Abból az anya mindent megtudhatott.
   A levél elolvasása után a testvér, Albin azonnal cselekedett. Útlevelet kért és kapott, amelynek révén kijutott a szomszédos országba. Hajtotta a vágy, hogy még többet megtudjon, hogy megtudjon mindent. Jugoszláviában létre is jött egy találkozó „I. E.”-vel.
   Ennek során megtörtént a levélben közöltek megerősítése és kiegészítése, pontosítása. Az előzményeknek, Elemér jugoszláviai pokoljárásának, s halála konkrétumainak elmondása.
   „I. E.” tájékoztatása szerint az egész az úgynevezett „északi túrával” kezdődött.
   
   Az úgynevezett „északi túrával” kezdődött minden. Azzal, hogy 1948-ban északi - azaz Skandináv - túrára utazott a fővárosi együttes, a MATEOSZ csapata. Természetesen az együttessel tartott a középcsatár, Szabó Elemér is. Nála nélkül nem létezett MATEOSZ, s a túrát sem igen lehetett elképzelni. És ezen az északi túrán történt valami. Nemcsak Szabó Elemérrel, másokkal is. És a túrát követően is történt valami... Ne feledjük, nehéz időket éltünk akkortájt.
   ***
   A budapesti MATEOSZ csapatának északi - Skandináv - túráján Szabó Elemér megismerkedett valakivel. A mindössze 23 esztendős fiatalember a messzi északon találkozott egy dúsgazdag magyar nővel. Kezdődött Svédországban és folytatódott Magyarországon.
   S mint a mesében, a dúsgazdag magyar nő a segítségét ajánlotta az ifjú embernek. Méghozzá abban, hogy elhagyhassa Magyarországot, s Nyugatra, azaz Olaszországba távozzon. Mert az olyan kiváló futballistának, mint amilyen Szabó Elemér, úgymond Rómában, vagy Milánóban a helye. A nő széles körű kapcsolatai, valamint a hatalmas vagyona révén el tudja érni
   (és intézni), hogy Szabó Elemér Jugoszlávián át eljusson Olaszországba. Ahol nem kisebb személyiségek (és nem kisebb futballisták) várják majd segítő szándékkal, mint például a Salgótarjánból elszármazott Zsengellér Gyula. Egyeztetve, megbeszélve volt vele is.
   Es a tervnek megfelelően Szabó Elemér egy szép napon elindult Jugoszlávia felé. Le a Délvidékre, majd szépen át a határon.
   A magyar-jugoszláv határon, ki tudja hogyan, mi módon, de könnyedén átjutott. Jugoszláviában azonban rövid időn belül elfogták. Azonnal, szinte és nagyon könnyedén, letartóztatták, becsukták.
   Várhatták odaát. S mivel várhatták, nyilván várták. Sejteni lehetett, árulás történt. Bizonyíték nem volt, csak gyanú, méghozzá alapos. A gyanú sohasem szűnt meg, az végig megmaradt.
   *
   Letartóztatása után Szabó Elemért a jugoszláv szervek kihallgatták. Méghozzá aprólékosan és hosszan, láthatóan húzva az időt. Aztán újra bezárták. Majd egy táborba vitték, ahol igen megalázó körülmények közé került.
   Végül a „puhítás” következett, a nyájas ajánlat. Ajánlat, de végül is inkább kényszerítés, arra vonatkozóan, hogy újra húzzon magára mezt, vegyen lábára futballcipőt és játsszon egy általuk kijelölt jugoszláv csapatban.
   Mást nem tehetett, vállalta. Magyarország után Jugoszláviában rúgta tehát egy ideig a labdát.
   Szabó Elemér azonban nem olyan ember volt, aki egykönnyen belenyugszik sorsának számára kedvezőtlen alakulásába, megalázó helyzetébe. Egy idő után megszökött, egyszerűen faképnél hagyta a jugoszláv egyesületet. Nyugat felé vette útját és eljutott egészen az olasz határ közelébe. Tovább azonban már nem. Egy erdőben a jugoszláv határőrök elfogták, még mielőtt Itália földjére tehette volna a lábát.
   De a jugoszláv határőrök, ki tudja mely nációnak lehettek a fiai, a szövetségi államon belül? - látszólagos megértést mutattak iránta. Összenéztek, majd intettek neki, hogy mehet, hogy induljon Olaszország felé.
   Indult. Pár lépést tett meg csupán csak - az utolsókat rövid élete során vele - amikor végeztek
   BOZÓ GYULA

   
   Nógrád Megyei Hírlap
   2001.12.27 és 28