† Ihász Kálmán (Budapest 1941.03.06 - Budapest 2019.01.31)
játékos
Édesapám focikapus volt, és mindenáron azt akarta, hogy belőlem is futballista legyen. Lett. A Vorosilov úton laktunk, a mai Stefánián, és akkor a Népstadion helyén még óriási grund ásított. Oda jártunk, s reggeltől estig futballoztunk. Zsíros kenyéren nőttünk fel, és rongylabdával kezdtük a focit. Imádtuk. Tizenkét éves koromban Angyalföldre költöztünk, és ez meghatározta a további életemet. A mai napig jó barátom, a nálam öt évvel öregebb Bursi Gábor megfogta a kezemet, és levitt a Vasasba. Ő már akkor ott játszott a tartalékcsapatban. Én pedig tizenegy évesen feketén a Posta Járműtelep csapatában játszottam. Amikor a Vasas leigazolt, gyorsan haladtam a ranglétrán, s olyan játékosokkal, mint Kékesi Misi futballoztam együtt. Illovszky Rudi bácsi hamar kiszúrt bennünket, és felvitt a tartalékcsapathoz.1
Vasas SC, 1958-1973
12 évesen kerültem be a kölyökcsapatba, együtt Kamarás Misivel, akivel végig együtt haladtunk fölfelé, az úttörő kettőből az úttörő egybe és így tovább. Abban is szerencsénk volt, hogy Illovszky Rudolf, aki akkor még aktív játékos volt, gyakran ott maradt nézni a gyerekek meccseit, még az edzéseket is. Felfigyelt ránk, és az ifisták között töltött alig fél év után már fel is hívott a tartalékcsapatba. 15-16 évesen több bajnokságot is nyertünk, pedig a Fradiban is olyanok fociztak, mint Albert Flóri vagy Rákosi Gyula. Tizenhét évesen aztán már a felnőtt kerethez tartoztunk.
Csatárként kezdtem, egy időben nem voltam hajlandó más mezt felhúzni, mint a 10-est, mert abban játszott Puskás Öcsi. Még az ifik között, sőt, a tartalékcsapatban is támadó voltam, de az első csapatban már nem ragaszkodhattam a 10-es mezhez, mert abban Lelenka játszott. Az is igaz, hogy akkoriban nem voltak fix számok, mindenki a posztjának megfelelő trikót kapta, a jobbhátvéd a 2-est, a balszélső a 11-est.
Az 1956-os forradalom miatt kiesett előttünk egy egész ifiválogatott korosztály, mi pedig gyorsan feltölthettük a helyüket.2
Csatárként kezdtem, egy időben nem voltam hajlandó más mezt felhúzni, mint a 10-est, mert abban játszott Puskás Öcsi. Még az ifik között, sőt, a tartalékcsapatban is támadó voltam, de az első csapatban már nem ragaszkodhattam a 10-es mezhez, mert abban Lelenka játszott. Az is igaz, hogy akkoriban nem voltak fix számok, mindenki a posztjának megfelelő trikót kapta, a jobbhátvéd a 2-est, a balszélső a 11-est.
Az 1956-os forradalom miatt kiesett előttünk egy egész ifiválogatott korosztály, mi pedig gyorsan feltölthettük a helyüket.2
Szombathelyen Raduly Józsi megsérült, és jobbszélsőként kerültem a helyére. Ez volt életem első élvonalbeli meccse. Azután tényleg az összes poszton megfordultam, végül balhátvéd lett belőlem. Még nem voltam tizenhat éves, s a madridi UEFA-tornán szerepeltem Kuharszkyval, Garami Józsival és Göröcs Titivel. És aztán is számtalanszor játszottam az ifjúsági válogatottban.1
Nagyon kellett kapaszkodnom, hogy beférjek, hiszen mindenki válogatott vagy minimum „B” válogatott volt. Akkor még nem volt csere a mérkőzés során, csak tizenegy játékos húzott mezt, úgyhogy nem volt könnyű odakerülni. Azok helyett játszhattam, akiket „sportszerűtlen életmód” miatt kihagytak a csapatból, netán megsérültek. Amikor végre komolyan bekerültem a csapatba, az első öt meccsen hat gólt rúgtam – balszélsőként. A hatodik meccsen viszont Kárpáti Béla sérülése miatt jobbhátvédet kellett játszanom, és ott ragadtam, mert ott volt hely. Aztán Sárosi Laci sérült meg, aki akkor a válogatottban is a bal oldali védő volt, és akkor meg az ő helyére kerültem. Szerencsére Rudi bácsi bevezette a 4-2-4-es felállást, ahol aztán végleg úgynevezett felfutó balhátvéd maradtam. Ez feküdt nekem, hiszen eredetileg mégiscsak csatár voltam. Berendi Pali volt a baloldali fedezet, azt mondta, hogy nyugodtan menjek csak előre, ha elveszítjük a labdát, majd ő visszaszerzi. És tényleg visszaszerezte!
Mészöly és én egyszerre házasodtunk, és a nászéjszaka után azonnal indultunk egyhónapos belga-dél-amerikai túrára. Ezek a téli túrák aztán rendszeresek lettek, bejártuk Dél-Amerikát, nyertünk nagy tornákat, mint az 1968-as Hexagonalt a Pelével felálló Santos, a három legjobb chilei csapat és az argentin Penarol előtt. Akkoriban sorban jöttek a sikerek, a négy bajnokság, a KK-győzelmek.2
Mészöly és én egyszerre házasodtunk, és a nászéjszaka után azonnal indultunk egyhónapos belga-dél-amerikai túrára. Ezek a téli túrák aztán rendszeresek lettek, bejártuk Dél-Amerikát, nyertünk nagy tornákat, mint az 1968-as Hexagonalt a Pelével felálló Santos, a három legjobb chilei csapat és az argentin Penarol előtt. Akkoriban sorban jöttek a sikerek, a négy bajnokság, a KK-győzelmek.2
...
Szerintem idő előtt fejeztem be, vagy fejeztették be velem a focit. S bár örökre tisztelem Baróti Lajos bácsi szakértelmét, tudását, ő is jelentősen hozzájárult a korai búcsúmhoz. Más kérdés, hogy Farkas Jancsival és Mészöly Kálmánnal, húszezer néző előtt, emlékezetes búcsúmeccsen köszönhettem el.1
forrás
Készült az
1 - archivum.magyarhirlap.hu
2 - http://www.vasassc.hu/hirek/6687/azt-szerettem--ha-nalam-a-labda
írásainak, interjúinak felhasználásával.
1 - archivum.magyarhirlap.hu
2 - http://www.vasassc.hu/hirek/6687/azt-szerettem--ha-nalam-a-labda
írásainak, interjúinak felhasználásával.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Mai nemzeti sport - nekrológ
A Vasas-legenda új stadionra vágyik
Jó ideje nem hallani róla, vagy csak nagyon keveset. Ihász Kálmánról, a Vasas legendás balhátvédjéről legfeljebb az ősszurkolók beszélnek. Olykor persze ma is feltűnik egykori játékostársaival a Vasas mérkőzésein, de amilyen csendben megérkezik, olyan csendben távozik is a Fáy utcából.
...
– Visszatérve a Vasashoz, a régi rendszerben Kádár Jánostól kezdve Gáspár Sándoron át Biszku Béláig sok-sok elvtárs megfordult a Fáy utcában. Éreztek önök ebből az „érdeklődésből” valamit?
– Ha hiszi, ha nem, semmit sem. Azt persze mindig tudtuk, hogy vagy Kádár János, vagy Gáspár Sándor, vagy Biszku Béla ott ül a díszpáholyban, de ők nem szóltak bele semmibe. Legalábbis mi, futballisták nem tudtunk erről. Nekem személy szerint jóleső érzés volt, hogy olyan emberek tisztelték meg figyelmükkel mérkőzéseinket, akiknek döntéseitől az ország sorsa függött.
– Egy-egy győzelem után sem mentek be gratulálni?
– Nem. Soha, egyetlen győzelem után sem.
– Pedig megtehették volna, hiszen a hatvanas, hetvenes évek Vasasa Európán túl Dél-Amerikát is meghódította. Hogy emlékszik azokra a túrákra?
– Nagy napok voltak, tényleg öregbítettük a magyar futball hírnevét. A chilei Colo-Colót harmincezer ember előtt 9-3-ra vertük, s a következő meccseken pedig mindig telt ház, százezer néző volt. Azt sem feledem, hogy a brazil Santos ellen, amelyben Pelé a fénykorát élte, 2–2-t értünk el. A túrát lekötő menedzser kasszasikert könyvelhetett el, mi pedig azért is boldogok voltunk, mert amíg a többi csapat idehaza bokáig a sárban készült, mi átfociztuk az egész telet.
– A menedzserek tényleg el tudták adni azt a Vasast, s úgy tudom, nemcsak a csapatot közvetítették szívesen, hanem játékosokat is megkörnyékeztek. Önt nem akarták rávenni a disszidálásra?
– Soha. Engem senki sem környékezett meg, de tudom, hogy néhány társamat megkeresték. Volt, akinél sikerrel is jártak, hiszen a kapus Kenderesi Pista vagy a csatár Ladinszky Attila, ugye, lelépett. Én belehaltam volna, ha nem térhetek haza.
– Huszonhétszer játszott a válogatottban, s bár kétszer is világbajnoki kerettag volt, vb-n nem lépett pályára. Csalódás?
– Az. Az 1962-es chilei vb még nem annyira, mert nagyon fiatal voltam, de a négy évvel későbbi, angliai már súlyos trauma volt számomra. Két hónappal a vb előtt megsérültem, és Baróti Lajos bácsi, a szövetségi kapitány nem tudott játszatni. Viszonylag hamar felépültem, részt vettem a felkészülésben, s csak egy nappal az angliai indulás előtt derült ki, hogy mégsem utazom. Ezt soha nem tudom megemészteni.
– A tokiói olimpiai arany sem kárpótolta?
– Csak részben. Lakat Karcsi bácsi, akit mindig is nagyon tiszteltem, elhitette velünk, hogyha megnyerjük az olimpiát, az egész pályafutásunkra pozitív hatással lesz. Igaza volt, a mai napig érzem a megbecsülést.
– Úgy emlékszem, a visszavonulása picit kalandosra sikeredett.
– Igen. Szerintem idő előtt fejeztem be, vagy fejeztették be velem a focit. S bár örökre tisztelem Baróti Lajos bácsi szakértelmét, tudását, ő is jelentősen hozzájárult a korai búcsúmhoz. Más kérdés, hogy Farkas Jancsival és Mészöly Kálmánnal, húszezer néző előtt, emlékezetes búcsúmeccsen köszönhettem el.
– Volt olyan csatár, aki ellen nem szeretett játszani?
– Igen, a győri Stolcz Jani volt. Akárhogyan ütköztünk, mindig én húztam a rövidebbet. És hát az aranyos Sándor Csikar ellen sem szerettem focizni, hiszen pattogott, mozgékony volt, észbontóan cselezett.
– Miután befejezte, akkor is sokan irigykedtek önre, mert butikot nyitott a Belvárosban.
– Igen, kötödénk volt. A feleségem megtanult kötni. Mezeket kötöttünk a Vasasnak, a Tatabányának és a New York-i Hungáriának. Jól ment.
– Gyerekek, unokák?
– Egy fiam van, két unokám, és együtt él a család. Készülünk az ötvenedik házassági évfordulónkra.
– Hetvenévesen mit szeretne még megélni?
– Szeretnék egy új Vasas-stadiont, egy Vasas-bajnokságot, na meg a válogatottat látni egy világversenyen.
Pályakép
Ihász Kálmán 1941. március 6-án született Budapesten.
1958-ban lett a Vasas labdarúgója, és 1973-ig játszott az egyesületben. Pályafutása során más magyar klubban nem fordult meg. Az élvonalban 363 mérkőzést játszott, 19 gólt szerzett. Első bajnoki címét 1961-ben nyerte a csapattal, majd egy évvel később sikerült ezt megvédeni. A válogatottban 27 alkalommal szerepelt, és tagja volt az 1964-es tokiói olimpián győztes magyar csapatnak. Visszavonulása után, bár a Testnevelési Főiskolán menedzserdiplomát szerzett, szakított a labdarúgással. Aktív tagja az Olimpiai Bajnokok Klubjának, 2007-ben a MOB tagjának választotta.
archivum.magyarhirlap.hu
hmgy
– A piros-kékek keménykötésű, megbízható hátvédje csatárként kezdte sportpályafutását, majd fedezetet is játszott. Ez a sokoldalúság meglátszik a játékfelfogásán. Ügyesen helyezkedik, biztosan szerel és jól továbbítja a megszerzett labdát. Maga is bátran vállalkozik támadások vezetésére. Fegyelmezett, szívós labdarúgó. A gyorsaságát kellene még fejlesztenie. Válogatottbeli szereplésének érdekessége: mindössze kétszer (szerk.: 4-szer) játszott vesztes csapatban.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig