Káposzta Benő (Budapest 1942.06.07 - )
játékos
edző
Budapesti Gyárépítők csapatában nevelkedtem. A mostani Vasas-pálya helyén játszottunk, sok-sok ügyes gyerek. Például onnan került ki Kuharszki Béla, Rossi Feri vagy az MTK-s Sas Gyula. Angyalföldi kötődésű voltam, csak 1958-ban kerültem Újpestre.
Először 1957-ben a Vasas keresett meg, ám a szüleim akkor azt mondták, amíg nem végzem el az iskolát, addig sehova sem mehetek. Aztán egy évvel később már nem jöttek a Vasastól, csak az Újpest hívott, így hát odakerültem, az ificsapathoz. Egyébként úgy véresen komolyan nem drukkoltam én senkinek, alapból a futballt, a játékot imádtam. 1
Először 1957-ben a Vasas keresett meg, ám a szüleim akkor azt mondták, amíg nem végzem el az iskolát, addig sehova sem mehetek. Aztán egy évvel később már nem jöttek a Vasastól, csak az Újpest hívott, így hát odakerültem, az ificsapathoz. Egyébként úgy véresen komolyan nem drukkoltam én senkinek, alapból a futballt, a játékot imádtam. 1
Újpesti Dózsa, 1959-1973
Először az 1959-60-as bajnokságban játszhattam, igaz, csak egy meccset, de így is bajnok csapatba kerültem. Aztán jött még öt bajnoki cím.
Mielőtt letettem az eskümet, a klub Eötvös utcai székházában voltam ügyintéző. Ez azt jelentette, hogy reggel nyolctól tizenkettőig én voltam a tedd ide, vidd oda, hozd el, add fel, tehát a kifutófiú. Aztán három hónap után belügyi állományba vettek, ekkor kerültem a Fogarasi útra, egy BM-raktárban kaptam állást, s amíg az első csapathoz nem vittek, oda is minden reggel be kellett járnom. Őrmesterként kezdtem, főhadnagyként hagytam abba. Nem mondom, hogy nagy karrier, nem lettem gazdag, de biztos megélhetés volt.
Abból a csapatból senki sem akart eligazolni, mert attól följebb itthon már nem volt hova lépni. Annyira együtt voltunk, mint most a Barcelona vagy a Manchester United. Én hatszor nyertem bajnokságot, és a Belügyminisztérium klubjában sportolni sok kiváltsággal járt. Külföldre nem engedték az embert, vidékre meg nem akartam menni, tehát bátran állíthatom, a legjobb helyen voltam. Ami szép és jó a fociban, az nekem megadatott Újpesten.
Maradtam a BM-ben. Újpesti barátom, játékostársam, Solymosi Ernő segített, kormányőr lettem. 1990-ben nyugdíjba mentem, századosként szereltem le. Két évig, 1991-től 93-ig a III. kerületi TVE egyik ificsapatának az edzője voltam, majd teljesen elszakadtam a futballtól.1
Mielőtt letettem az eskümet, a klub Eötvös utcai székházában voltam ügyintéző. Ez azt jelentette, hogy reggel nyolctól tizenkettőig én voltam a tedd ide, vidd oda, hozd el, add fel, tehát a kifutófiú. Aztán három hónap után belügyi állományba vettek, ekkor kerültem a Fogarasi útra, egy BM-raktárban kaptam állást, s amíg az első csapathoz nem vittek, oda is minden reggel be kellett járnom. Őrmesterként kezdtem, főhadnagyként hagytam abba. Nem mondom, hogy nagy karrier, nem lettem gazdag, de biztos megélhetés volt.
Abból a csapatból senki sem akart eligazolni, mert attól följebb itthon már nem volt hova lépni. Annyira együtt voltunk, mint most a Barcelona vagy a Manchester United. Én hatszor nyertem bajnokságot, és a Belügyminisztérium klubjában sportolni sok kiváltsággal járt. Külföldre nem engedték az embert, vidékre meg nem akartam menni, tehát bátran állíthatom, a legjobb helyen voltam. Ami szép és jó a fociban, az nekem megadatott Újpesten.
Maradtam a BM-ben. Újpesti barátom, játékostársam, Solymosi Ernő segített, kormányőr lettem. 1990-ben nyugdíjba mentem, századosként szereltem le. Két évig, 1991-től 93-ig a III. kerületi TVE egyik ificsapatának az edzője voltam, majd teljesen elszakadtam a futballtól.1
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Kiss B. László
- 2011. június 25., szombat
Labdarúgás. A megbízható védő: Káposzta Benő
...
– Két hiányérzete azért mégis csak lehet, hiszen 1969-ben a döntőben a Newcastle United nyerte meg a Vásárvárosok Kupáját, az 1964-es, tokiói olimpián pedig egy percet sem játszott.
– A Newcastle ellen pechünk volt, a visszavágón már 2–0-ra vezettünk Újpesten, ami elég is lett volna a kupagyőzelemhez, ám egy felesleges szöglet után gólt kaptunk, s később a legnagyobb helyzeteink is kimaradtak, így a kinti 1–3 után a Newcastle ünnepelt. Ami meg az olimpiát illeti, kicsit fájt, hogy végig a kispadon ültem, de az élet ilyen, egy sportolónak fel kell készülnie erre is.
– Két évvel később aztán nagyválogatott lett.
– Nem, már korábban részt vettem egy nem hivatalos túrán Dél-Amerikában. Nemcsak az út volt kalandos, a beválogatásom is. Liverpoolból mentünk haza a Dózsával az Everton elleni kupameccs után. A londoni repülőtéren találkoztam Baróti Lajos szövetségi kapitánnyal, s ott ajánlotta fel, menjek velük. Ihász Kálmán felesége terhes volt, ezért Kálmán lemondta a válogatottságot, kellett egy védő helyette. Mondtam Lajos bácsinak, hogy három napra van fehérneműm, nem egy hónapos túrára indultam. Erre azt válaszolta, nem baj, majd veszünk ruhákat, így hát velük mentem. Jó kis út volt, nem bántam meg.
– És az első hivatalos válogatottság?
– Az is eljött 1966-ban. Ikszeltünk idegenben a lengyelekkel, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy a világbajnokság előtt kerültem be a csapatba. Így ott lehettem Angliában, a vébén.
– És játszhatott azon az emlékezetes, brazilok elleni meccsen, Liverpoolban.
– Igen, az tényleg maga volt a csoda. Emlékszem, furcsa hangulatban mentünk ki, olyan lesz, ami lesz alapon. Erre Bene Feri már a harmadik percben lőtt egy csodagólt. Úgy fektetett el mindenkit, mintha a Váci utcában lenne. Vagy nem is! Inkább mint a grundon.
– És Farkas kapásgólja?
– Arról még azóta is beszélnek.
– Azt is emlegetik, hogy a tatabányai Szepesi levette a pályáról Garrinchát, de Káposzta Benő nagy tetteiről alig maradt fenn valami a futballköztudatban.
– Egyszerűen azért, mert szorgalmas, megbízható játékos voltam. Akkoriban még nem volt divat a nagy kalandozás, egy védőnek nem gólt kellett rúgnia meg beadnia, hanem le kellett szerelnie a szélsőjét. Én csendben leszereltem.
– Nem is rúgott gólt?
– Keveset. Ha jól emlékszem, összesen hatot vagy hetet a bajnokságban, pedig csaknem háromszáz meccset játszottam.
– Nem maradtak fenn Káposzta-történetek, botrányok nem fűződnek a nevéhez.
– Attól még futballoztam, s igyekeztem úgy élni és edzeni, ahogy egy sportolónak illik.
– Azt hallottam, Baróti Lajos kedvence volt.
– Tény, hogy Lajos bácsi nekem olyan volt, mintha az apám lenne. Ha azt mondta: „szeretnék meginni önnel egy kávét”, akkor már tudtuk, valami gondja van. Ez esetben elegánsan, négyszemközt, nem a csapat előtt intézte el a dolgot. Átbeszéltük, mi a baj, aztán úgy váltunk el, hogy minden a legnagyobb rendben, s a jövőben úgy lesz, ahogy mondta. És úgy is volt.
– Gondolom, akadtak emlékezetes mérkőzései.
– Hát kinek nem akadtak? Úgy hiszem, mindenki így van ezzel, aki futballozott.
– A fradista Fenyvesi Máté azt nyilatkozta korábban nekünk, ön annyira lassú volt, hogy nem ette meg a cseleit. Ez igaz?
– Igen, lehet. De a számok nem hazudnak, hat bajnokságot nyertem a világ élmezőnyéhez tartozó csapattal, s tizenkilencszer voltam válogatott, amit nagy dolognak tartok. Ha falábú lettem volna, biztos nem viszem idáig.
– A neve miatt nem csúfolták?
– Dehogynem. Salgótarjánban kiabálták, hogy jön a kecske és megeszi a káposztát. Hát nem ette meg! Tatabányán is megtaláltak, bányásznap volt, tele részeg bányásszal, képzelheti, miket mondtak. De mi még hozzá voltunk szokva a tömeghez, a közönséghez, nem úgy, mint ma, amikor csak néhány ezer az átlagnézőszám.
– Jár egyáltalán meccsre?
– Nem nagyon. Másfél éve voltam legutóbb Újpesten. Ritkán van már kedvem kimenni, pedig mindig adnak jegyet, a környezet is csodás a Megyeri úton, csak sajnos kevés a tehetség.
– Nincs remény?
– Úgy látom, az én életemben már biztosan nincs.
Pályakép: Káposzta Benő (Budapest, 1942. június 7.)
Az Újpesti Dózsában lett felnőtt labdarúgó, jobbhátvéd. Hatszoros magyar bajnok, négyszeres ezüstérmes és háromszoros bronzérmes. Kétszeres MNK-győztes. Tagja az 1969-es Vásárvárosok Kupája-döntős csapatnak, amely alulmaradt a Newcastle United ellen. Az Újpestnél fejezte be pályafutását, ahol 272 bajnoki mérkőzésen 7 gólt szerzett. A magyar válogatottban tizenkilencszer szerepelt. Tagja volt az 1964-es tokiói olimpiára utazó keretnek, de mivel egy mérkőzésen sem játszott, olimpiai aranyérmet nem kapott. Játszott az 1966-os angliai világbajnokságon szereplő válogatottban, többek között a brazil válogatott elleni 3–1-es győztes mérkőzésen is.
hmgy
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig