Kenesei Krisztián (Budapest 1977.01.07 - )
játékos
edző
2015-ben a Vasas játékosaként
© magyarfutball.hu
Apukám és bátyám is labdarúgó volt, így igazából evidens volt, hogy én is az leszek. Én kétszer abbahagytam, mert más terveim voltak, küzdősportot szerettem volna csinálni, de aztán mindenki azt mondta, hogy milyen tehetséges vagyok és fűzték a bátyámat és az apukámat, nehogy elkallódjak. Aztán elkezdtem harmadszor is. Csillaghegyen kezdtem, aztán átkerültem a Budapesti Volánba, majd onnan az MTK-ba.7
MTK Hungária FC, 1993-2000
Az MTK 1994-ben kiesett az élvonalból úgy, hogy Gellei Imre bácsi volt az edzőnk, akit a mai napig nagyon szeretek, s távozása után érkezett Popovics Sándor, vele azonban mindössze egy pontot tudtunk gyűjteni.2
Több volt bennem, de így alakult, sajnos nemcsak miattam. Az MTK-s időkben lehetetlen volt külföldre igazolni, nem nagyon engedtek el senkit, pláne nem fiatal játékost. 1999-ben idegenben két gólt lőttem a Fenerbahcénak, ezzel nyertünk 2-0-ra, másnap már be is jelentkezett értem a Trabsonspor, őrült pénzért meg akart venni. De nem mehettem. Kérjünk minél többet - ez volt a politika az MTK-ban, ennek ittam meg a levét. De tudok holland és spanyol ajánlatról is, utóbbi nem is akármilyen volt. Anélkül, hogy nevet mondanék, olyan csapatról volt szó, amely egy tavaly is sikerrel szerepelt az európai kupákban, de nem Real Madrid vagy Barcelona.2
Győri ETO FC, 2000-2001
Garami Józsi bácsit emberileg nagyon szerettem és a mai napig tisztelem. Döntő szerepe volt abban, hogy annak idején Győrbe kerültem. Nála az év legjobb játékosa voltam, negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, pedig mélyről kezdtük. Egyszer kérdezte tőlem meccs előtt, hogy Kenőkém, tudod, hogy nincs pénz, nincs fizetés, ki tudunk azért állni? Rávágtam, hogy ez nekem a presztízsről és nem a pénzről szól! Az, hogy ő nagyon kedvelte a játékomat, különösen sokat számított.11
Zalaegerszegi TE, 2001-2003
Mivel a Zete futballistáit már jó ideje ismertük, nem volt gond a beilleszkedés. Ettől függetlenül eleinte csak "kóstolgattuk" egymást az öltözőben, ekkor Szamosival, Egressyvel és Urbánnal alkottuk a mi kis "brigádunkat", ám idővel egyre közelebb kerültünk a többiekhez is. A bajnokság közepére állt össze igazán a csapat, s végül az egységességünknek is köszönhettük a sikert. Mindezt alátámasztja az is, hogy gyakran sikerült hátrányból fordítanunk.4
Aztán a zalaegerszegi időkben, 2001 és 2003 között vitt volna az akkori cseh bajnok, vagy az orosz Rubin Kazany is.2
Beijing Hyundai, 2003-2005
Az biztos, hogy nem Kína szerepelt álmaim között, hanem Spanyolország és Olaszország, ám mégsem voltam elkeseredett, sőt, örömmel utaztam új csapatomhoz. Nem mindenáron akartam távozni Zalaegerszegről, jóllehet, külföldön mindenképpen ki szerettem volna próbálni magam. Nem éreztem visszalépésnek a kínai fellépésemet, s abban maradtam a menedzsereimmel, amennyiben tetszik az új klubom, újabb szerződést írhatunk alá, de nem kizárt a nyugat-európai, netán a koreai, vagy japán kiruccanás sem.3
Kínában nagyon jó másfél évet produkáltam, 2004-ben a legjobb légiósnak választottak egy akkora országban, mint Európa. Bajnoki harmadik voltam, Szuperkupát nyertem, megnézném, most ki tudna csak úgy odaszerződni.2
Kínában megbecsültek, ment a játék, jó pénzt kaptam, a család tagjai viszont nem érezték jól magukat. Reggeltől estig a négy fal közé voltak bezárva, miközben én nemritkán napi három edzésen vettem részt. Kína az egyedülállóaknak remek lehetőség. A bajnokság színvonala valamivel jobb a magyarnál, a labdarúgó megalapozhatja pályafutása utáni életét, fejlődhet, és a körülmények is ideálisak. Fantasztikus stadionokban, rengeteg ember előtt futballozhattam. De nekünk haza kellett jönnünk.6
Győri ETO FC, 2005-2006
Erősebb lettem, habár az augusztusban, a válogatottnál elszenvedett sérülésem jócskán visszavetett. Amikor elkezdtem az edzéseket a Győrrel, azt mondták, a mentalitásom, a munkához való hozzáállásom sokat javult. Több klubtól kerestek, az ETO volt a legkitartóbb, ráadásul elfogadta, hogy ez csak átmeneti megoldás számomra, és csupán a tavaszi szakaszra kötelezem el magam. A Gouannal kétezer-hatig van szerződésem, most kölcsönadott erre a fél évre. Nem szívesen engedtek el a kínaiak, ezt a kivásárlási áram is jelzi.6
Vasas SC, 2007
Ugyan csak fél évet játszottam a Fáy utcában, de mégis szinte úgy érzem, mintha a nevelő egyesületem lenne a Vasas. Pedig tudom, hogy a szurkolóknál hátránnyal indultam, hiszen nem egy gól terheli a lelkiismeretemet, amit a Vasasnak lőttem. De talán ezt már "ledolgoztam".5
US Avellino, 2007-2008
Volt egy makacs sérülésem, közben edzőváltás, és miközben nagyon jó viszonyban voltam az új edzővel, nem kaptam annyi lehetőséget, mint amennyit szerettem volna.5
Olaszországban huszonkilenc Serie B-s mérkőzésen játszottam, s nem hét meccsen, ahogy sokan írják. Igaz, csak két gólt szereztem, de azért ezt a kiruccanást összességében nem tartom rossznak.2
Szombathelyi Haladás, 2008-2013
Négy év nagyszerű, parádés volt, még a sérüléseim ellenére is. Négy évig nem volt semmi gond, én azt gondolom, hogy elég sokat tettem a Haliért, nyilván a Hali is értem. Ez az utolsó egy év azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nyilván a döntésembe közrejátszik az, hogy Artner Tamás vezetőedző nem számított rám, az utolsó háromnegyed évben nem kaptam meg a lehetőséget, és úgy éreztem, hogy nem is fogja megadni. Érzek magamban annyit, hogy még tudjak játszani az első osztályban. Várom, hogy mi fog történni. Mindenki tudja, hogy nem vagyok már fiatal, de azért ebben a szezonban is rúgtam hat gólt, ráadásul csak tizenhárom meccsen léptem pályára. Azt gondolom, van még bennem lehetőség és perspektíva. Nagyon szép négy évet töltöttem Szombathelyen, történelmi sikernek voltam a részese. A bronzéremből is kivettem a részem, hiszen rúgtam tizennégy gólt. A feljutó Haladás pedig időközben középcsapattá vált. Meglátjuk, mit hoz a jövő, mindenesetre nem egyszerű a helyzet, de úgy érzem, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést.1
Lombard Pápa Termál FC, 2013-2015
Igazából Maric sérülése után pörögtek fel a dolgok, de Bíró Péter tulajdonos azt mondta, már egy hónappal ezelőtt is felmerült volna a nevem, korábban is szeretett volna leigazolni. Most tárgyaltunk és gyorsan megállapodtunk. Felmerült a nevem az MTK-nál is, érdeklődés volt, de hivatalosan nem jeleztek vissza. Volt ajánlatom az NB II-ből is, de a legfontosabb számomra az volt, hogy az NB I-ben tudjak továbbra is játszani. Extra bizonyítási vágy fűt, és lehet, hogy furán hangzik egy 36 éves játékostól, de kiugró szezont várok magamtól. Tavaly is meglett volna a 10 gól szerintem annak ellenére, hogy keveset játszottam, ezt szeretném elérni.8
...
Lengyel Ferenc vezetőedző nem úgy számol velem a csapatnál, mint korábban például Mátyus Jani vagy Kovács Laci bácsi. 38 évesen már nem engedhetem meg magamnak, hogy a padot koptassam, és úgymond csak lopjam az időt. Ezért jeleztem Bíró Péter tulajdonosnak, hogy távozni szeretnék, ő pedig rendkívül korrekt módon viszonyult a kérésemhez. 9
Vasas FC, 2015-2016
...A koromra való tekintettel néhány nappal hosszabb szünetet kaptam, mint a többiek, de aztán felhívott Vancsa Miklós, hogy menjek be, üljünk le beszélgetni. Bementem, és megtudtam, hogy az új edző, Michael Oenning nem számít rám, így egyeztessünk a nyárig szóló szerződésem felbontásáról. A tárgyalások még zajlanak, szerintem egy-két napon belül pont kerül az ügy végére.
Betöltöttem a harminckilencet, számítottam rá, hogy előbb-utóbb eljön ez az idő, lezárult az életemben egy fejezet. Szomorú vagyok, ennyit talán mondhatok. Számítottam rá, hogy ez a nap eljön, nincs ezzel gond. Talán csak másképp képzeltem. Nem tudom, hogyan… Esetleg egy meccs, amelynek a végén lejövök a pályáról, és… 10
Betöltöttem a harminckilencet, számítottam rá, hogy előbb-utóbb eljön ez az idő, lezárult az életemben egy fejezet. Szomorú vagyok, ennyit talán mondhatok. Számítottam rá, hogy ez a nap eljön, nincs ezzel gond. Talán csak másképp képzeltem. Nem tudom, hogyan… Esetleg egy meccs, amelynek a végén lejövök a pályáról, és… 10
III. kerületi TVE, 2016-2018
...Komárom VSE, 2018-2020
...Amikor kitört a koronavírus-járvány, először zárt kapus meccset játszottunk, majd vártuk, hogy alakul a folytatás, de már akkor sejtettem, az élet nem mostanában áll vissza a normális kerékvágásba. Komáromban a polgármester úr imádja a labdarúgást, de teljesen érthető, hogy ebben a helyzetben másra kell a pénz, megszorítások vannak, így több játékossal, köztük velem is szerződést bontottak, másokat pedig fizetés nélküli szabadságra küldtek. A nyáron egyébként is lejárt volna a megállapodásunk, befejeztem volna a futballt, most előbb kellett megtennem ezt a lépést.12
Ráckeve VAFC, 2020-2021
Korábban úgy fogalmaztam, NB-s szinten már nem játszom, de ha lesz olyan klub, amelynél elfogadják, hogy csak a bajnokira megyek, és a szívem-lelkem kiteszem a pályára, akkor még futballoznék. Gondolkodtam, esetleg kimegyek Ausztriába, aztán úgy hozta az élet, hogy Böőr Zoltán keresett telefonon, és ha már beszéltünk, érdeklődött, nincs-e kedvem játszani. Kiderült, jó kapcsolatai vannak Ráckevén, és megkérdezte, megadhatja-e a telefonszámom a vezetőknek. Aztán a klubtól felhívtak, elmentem egy ebédre, elbeszélgettünk, de csak azt követően mondtam igent, miután a feleségem áldását adta: úgyis ez az életem, heti egy szombati meccs belefér.13
Dunavarsányi TE, 2021-2022
...CSO-KI Sport, 2022-
...
forrás
Készült az
1 - http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/245258_kenesei_krisztian_tavozik
2 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20101203-interju-kenesei-krisztiannal-a-haladas-csataraval.html
3 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20030821kenesei.html
4 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20020530kenesei.html
5 - http://www.foci24.com/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=23179&qq=my
6 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/20050304/azert_jott_haza_kinabol_hogy_tovabballhasson
7 - http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=BujL3SNAVmc
8 - http://www.csakfoci.hu/node/143127
9 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/lombard-nem-engedhetem-meg-hogy-a-padot-koptassam-kenesei-2389101
10 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/vasas-keneseivel-nem-szamol-az-uj-edzo-tavozik-2460953
11 - http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/elveztem-hogy-szivathatom-jatekosokat-az-emberek-megorultek-ertem-tilos-passzolni-kenesei-krisztiannal
12 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-iii-kioregedtem-ebbol-a-szakmabol-kenesei-krisztian-visszavonult-2756843
13 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/mk-a-felesegem-elore-szolt-meglatod-a-fradit-kapjatok-2783155
interjúi alapján.
1 - http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/245258_kenesei_krisztian_tavozik
2 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20101203-interju-kenesei-krisztiannal-a-haladas-csataraval.html
3 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20030821kenesei.html
4 - http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20020530kenesei.html
5 - http://www.foci24.com/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=23179&qq=my
6 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/20050304/azert_jott_haza_kinabol_hogy_tovabballhasson
7 - http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=BujL3SNAVmc
8 - http://www.csakfoci.hu/node/143127
9 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/lombard-nem-engedhetem-meg-hogy-a-padot-koptassam-kenesei-2389101
10 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/vasas-keneseivel-nem-szamol-az-uj-edzo-tavozik-2460953
11 - http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/elveztem-hogy-szivathatom-jatekosokat-az-emberek-megorultek-ertem-tilos-passzolni-kenesei-krisztiannal
12 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-iii-kioregedtem-ebbol-a-szakmabol-kenesei-krisztian-visszavonult-2756843
13 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/mk-a-felesegem-elore-szolt-meglatod-a-fradit-kapjatok-2783155
interjúi alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Egyébként meg igaza van az alattam kommentelőnek. Ő is benne kellett legyen a "buliban". Érthetetlen hogyan is úszhatta meg.
Az eltékozolt pályafutása, valamint a Tippmixes buliban való valószínűsíthető érintettsége miatt nem tudok gratulálni neki. Nincs mire.
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2756843
Nem baj Kenő! Legalább nem leszel részese a vasas tavaszi kisesésének!
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2460953
http://ulloi129.hu/2016/01/15/kenesei-ha-thomas-doll-felhivna/#more-126663