A család tájékoztatása szerint április 21-én hétfőn, súlyos betegségben elhunyt Komáromi Tibor, aki egyszer lépett pályára a válogatottban, és több mérkőzésen Grosics Gyula tartalékja volt. Temetése május 15-én, 10:00 órakor lesz a Fiumei úti temetőben.

Komáromi Tibor 1930. május 28-án született Debrecenben. Elsőként szülővárosában lett igazolt kapus, az első osztályban 1952-ben debütált. Az 1952-es és az 1953-as bajnokságban a Bp. Postás SE kapusa volt. A csapat az első évben Baróti Lajos edzősködése idején a 12. lett az NB I-ben, majd a következő szezonban Bán Nándor irányításával a 13. helyen végzett, így kiesett.

Komáromi a bajnokság után átigazolt az élvonalba frissen feljutott Vasas Izzóba, ahol szintén két évet töltött el. Itt az Újpest korábbi labdarúgója, majd trénere, dr. Kalocsay Géza volt a vezetőedző. Az újonc Vasas Izzó az 1954-es bajnokságban 8. lett, Komáromi teljesítményére pedig felfigyeltek a válogatottnál.

Sebes Gusztáv szövetségi kapitány 1954 őszén meghívta őt a nemzeti csapat keretébe, és a kapus 1954. szeptember 19-én a Népstadionban (93 000 néző előtt) magára húzhatta a címeres mezt: a Magyarország–Románia barátságos mérkőzésen Grosics Gyula cseréjeként a 75. percben állt a gólvonal elé.

Az 5:1-re diadalmaskodó magyar együttes összeállítása a következő volt: Grosics (Komáromi) – Buzánszky, Lóránt (Várhidi), Lantos – Bozsik, Kotász – Tóth II (Budai II), Kocsis S., Hidegkuti, Puskás, Fenyvesi. Ez volt a Németország ellen 3:2-re elveszített berni világbajnoki döntő után az első válogatott mérkőzésünk, amelyen Komáromin kívül Várhidi Pál, Kotász Antal és Fenyvesi Máté volt újonc.

Komáromi Tibor az 1955-ös szezonban is a Vasas Izzó kapuját védte (a gárda ebben az évben a 13. helyen végzett és elbúcsúzott az NB I-től), majd Újpestre szerződött, ahol 1956 februárjában a Balatonboglári Traktor elleni MNK-mérkőzésen (12:0) mutatkozott be. Az akkor Bp. Dózsának nevezett csapatban az első bajnoki meccsét 1956. március 4-én játszotta, a lila-fehér együttes hazai pályán 2:0-ra kikapott a Tatabánya ellen. Az 1956-os szezonban Bukovi Márton edző mind a 22 mérkőzésen őt állította a kapuba. A bajnokság az októberi forradalmi események miatt nem fejeződött be (ezért nem hirdettek bajnokot és érmeseket), félbeszakításakor az Újpest – amely valamennyi meccsét lejátszotta – a 2. helyen állt.

A következő, 1957 tavaszi félidényes bajnokságban 5 mérkőzésen állt a kapuban, utoljára 1957. április 7-én, a Szegedi EAC ellen hazai pályán 2:1-re elveszített meccsen szerepelt az Újpestben. Balogh Sándor edző a következő találkozón már Török Gábornak szavazott bizalmat. Komáromi az Újpest színeiben összesen 27 bajnokin védett, és az NB I 1957 tavaszi kiírásában bronzérmes lett az Újpesttel.

Válogatott viszont csak egyszeres maradt – olvasható a Népszabadság 2006. októberi cikkében –: 1954-ben a magyar–román mérkőzés (5-1) 75. percében váltotta Grosicsot. Sőt, már 1958-ban, huszonnyolc éves korában befejezte labdarúgó-pályafutását. Hogy mindez miért történt így? Szerinte azért, mert 1955-ben, Bécsben – megint csak Bécsben... – abban a szállodai szobában rendezték be a B válogatott „elosztóhelyét”, amelyben Gellér és ő lakott. Ez annyit tett, hogy a két kapusnál halmozódott fel a csempészáru, a megannyi óra és nejlonharisnya. Ám egyszer csak megjelent az osztrák rendőrség, és lefoglalta a kollekciót. Itthon aztán Sebes Gusztáv magához kérette Komáromit, s azt mondta neki: „Fiacskám, miket hallok rólad! De, ugye, az összes cuccot a Gyulának hoztad volna?”

Komáromi viszont az igazat válaszolta: Grosicsnak semmi köze nem volt az egészhez.

Majd 1957-ben Sebes az Újpest edzője lett, és hamarosan azt tudatták a kapussal: eligazolhat, de csak az NB II-be.

Sportolói pályafutásának végül egy súlyos sérülés vetett véget.

Komáromi Tibor 1960-tól több mint két évtizeden át a BRFK életvédelmi osztályán, a gyilkossági csoportnál dolgozott (1974 és 1980 között annak vezetőjeként).