You need to create a user account to be able to use all functions of the site: match rating, getting notified of important news about favourite players and clubs, getting featured on the hungarian groundhopper top list, helping us with missing data and commenting.
Hogyan jutott el Kripkó József, a legszerényebb miskolci futballista a magyar válogatott csapatig
Honnan is indulhat egy miskolci futballista karrierje, ha nem a Halickáról. Évek óta ez az a hely, ahol reggeltől estig dong a labda, folyik a játék, kis gyerekek és nagyobbak, diákok és inasok, egyszóval az egész fiatalság itt kezdi megismerni a futballjáték nagy gyönyörűségeit. Hiszen a népkerti pályán azelőtt sem lehetett olyan nagyon játszania gyerekeknek, ma pedig óvják, zárják az ifjúságtól az új, szép sporttelepet. Amíg másbhol minden futballpályán reggeltől estig mérkőznek a csapatok, addig nálunk a Népkertben, amióta új pálya van, még délelőtt sem engednek ifjúsági mérkőzést játszani, mert hiszen öntözni kell a talajt, mintha az valami drága virág volna. (Ha ezt Pesten tudnák, kinevetnének miatta, hiszen a legszebb füves pályákon is öt mérkőzést játszanak egy-egy vasárnap.) Nálunk még ifjúsági bajnoki mérkőzést sem mindig engedélyeznek a Népkertben. Szerencsére az ifjúságot mindez nem akadályozhatja meg abban, hogy kedvenc sportjának áldozzon. Ott vannak a grundok, a rétek, ahol nincs ugyan szép kapufa, a pálya sincs kimeszelve, sőt mitöbb, még nem is locsolják rendesen a talajt, ha csak a jó Isten esővel el nemveri a port. Innen, ezekről a grundokról, a Halickáról, azaz most már a Hodobay telepről indulhat el a miskolci futballista karrierje. Itt folynak a mérkőzések mindig, amíg csak a sötétség meg nem állítja a játékot. Ezeken a kis pályákon, amelyeket csak a képzeletbeli határvonalak zárnak el egymástól, minden miskolci gyerek megfordult már. Talán nincsen igazi benszülött miskolci fiú, aki ne rúgta volna a labdát ezeken a pályákon. Kripkót a Hali okán nem akarták betenni a csapatba. Az Attila és a miskolci sportemberek ma nagyon büszkék Kripkó Józsefre, a kiváló centerhalfra, aki a magyar, válogatott csapatba jutott és vasárnap Jugoszlávia ellen játszani fog. Kripkó is ezekről a kis grundokról indult el a futballkarrier nehéz, göröngyös útjára. — A Halickán kezdtem én is — mondja Kripkó előttünk — 11 éves koromban, persze rongylabdával. De azután igazi futballal is játszottunk és bejártuk mindazokat a helyeket, ahol csak futballozni lehetett. A Halickán és a Gyár utcai páston nagy harcok folytak mindig. Tizenkét éves koromban a Halickán eltört a karom játék közben, de azért, amikor meggyógyultam, tovább játszottam. — Én voltam a legkisebb a barátaim között és ezért sohasem akartak betenni a csapatba. Csak nagy könyörgésre sikerült résztvinnie a játékban. Az iskolakönyvem mindig kapufa volt a mérkőzéseken, mert hiszen itt a Halickán csak a földre rakott ruhák és könyvek mutatják a kaput. — Komoly, nagy csapatban először az MVSC-ben játszottam. Akkor a Vasutasok pályája még a Kubik-gödörben volt, ahol ma a Mávlevente-pálya van. De az MVSC hamarosan megszüntette működését és így megint csak a Halickára jártunk a többiekkel együtt. Közben már a csapatában szerepeltem annak ellenére,hogy akkor már villanyszerelő inas voltam. A IV. osztály csapata, amelyikben én játszottam, mindig legyőzte a VII-et,meg a VIII-at, ezért aztán nagyon zúgolódtak a felsősök, hogy miért engednek engem is játszani. Amíg egy ifjúsági játékos eljut az első csapatig . Tizennégy éves voltam, amikor a népkerti pályán először mertem odamenni Demeter Ernőhöz, a MMTE intézőjéhez. — Demeter bácsi, tessék hagyni játszani! Elkergetett, mert nagyon kicsi voltam, de aztán a tréningen nem volt 22 emberés mégis behivtak a pályára. Dresszt, cipőt nem adtak és heteken keresztül csak úgy játszottam a tréningeken, hogy a saját ,,civil“ ruhámat kellett nyúzni. Kaptam is érte otthon. Egyszer aztán komolyan észrevették és befogtak a csapatba. — Tizenhét éves voltam, amikor az első csapattal Kassára vittek, ahol a 34. gyalogezred csapata ellen kellett játszani. — Nagyon nagy lámpalázam volt, rosszul játszottam, de a következő héten Nyíregyházán már kitűnően ment. Amikor aztán a nagy MMTE játékosainak legnagyobb része átment az MVSC-be, akkor végleg bekerültem az első csapatba. —Négy évig bekket játszottam, de egyszer egy kombinált csapatban a DVTK ellen centerhalfba mentem és attól kezdve állandóan centerhalfot játszottam a MMTE-ben. Azóta huszonegyszer képviseltem az északi kerület színeit a kerület válogatott csapataiban, amig a professzionizmus bevezetésével az Attilába léptem át. — Igen boldog vagyok, hogy beállítottak most a magyar válogatottba és hiszem, hogy a rám bízott feladatot becsülettel fogom megoldani, mert tudom, hogya nemzeti színekért milyen lelkiismeretesen kell harcolni. A nemzeti színekért Ezeket mondja KripkóJózsef, az új válogatott játékos. — Kripkó bizonyára meg fog feleni a Várakozásnak és ebben Miskolcon mindenki bízik, mert hiszen ez a játékos minden miskolci sportember bizalmát és szeretetét megnyerte tudásával és végtelen szerénységével. Kripkó az életben is jelesen állja meg a helyét, hiiszen a futball mellett, mint a Wertheimer villanyszerelő cég segédje is, évek óta csak a legnagyobb megbecsülést szerezte magának. Most pedig, 26 éves korában, annyi küzdelem után elérte minden futballista legszebb álmát, amelyért igazán érdemes harcolni, vidéki játékos létére. Zágrábban magára öltheti a nemzeti válogatottcsapat dresszét, amelynek baloldalán ott a magyar címer és alatta hevesebben dobog minden magyar sportember szíve.
Róbert Miklós
KRIPKÓ József (1901), a miskolci Attila FC középfedezete, 1927-ben 1 alkalommal kapott helyet a válogatott csapatban. – Vékony, szikár, de roppant szívós, munkabíró játékos volt. Nem ismert elveszett labdát. Főként a védekezésben jeleskedett, bár a csatárok munkáját is kielégítően támogatta.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
† Kripkó József (Miskolc 1901.03.01 - Eger 1978.02.09) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Honnan is indulhat egy miskolci futballista karrierje, ha nem a Halickáról. Évek óta ez az a hely, ahol reggeltől estig dong a labda, folyik a játék, kis gyerekek és nagyobbak, diákok és inasok, egyszóval az egész fiatalság itt kezdi megismerni a futballjáték nagy gyönyörűségeit. Hiszen a népkerti pályán azelőtt sem lehetett olyan nagyon játszania gyerekeknek, ma pedig óvják, zárják az ifjúságtól az új, szép sporttelepet. Amíg másbhol minden futballpályán reggeltől estig mérkőznek a csapatok, addig nálunk a Népkertben, amióta új pálya van, még délelőtt sem engednek ifjúsági mérkőzést játszani, mert hiszen öntözni kell a talajt, mintha az valami drága virág volna. (Ha ezt Pesten tudnák, kinevetnének miatta, hiszen a legszebb füves pályákon is öt mérkőzést játszanak egy-egy vasárnap.) Nálunk még ifjúsági bajnoki mérkőzést sem mindig engedélyeznek a Népkertben. Szerencsére az ifjúságot mindez nem akadályozhatja meg abban, hogy kedvenc sportjának áldozzon. Ott vannak a grundok, a rétek, ahol nincs ugyan szép kapufa, a pálya sincs kimeszelve, sőt mitöbb, még nem is locsolják rendesen a talajt, ha csak a jó Isten esővel el nemveri a port. Innen, ezekről a grundokról, a Halickáról, azaz most már a Hodobay telepről indulhat el a miskolci futballista karrierje. Itt folynak a mérkőzések mindig, amíg csak a sötétség meg nem állítja a játékot. Ezeken a kis pályákon, amelyeket csak a képzeletbeli határvonalak zárnak el egymástól, minden miskolci gyerek megfordult már. Talán nincsen igazi benszülött miskolci fiú, aki ne rúgta volna a labdát ezeken a pályákon. Kripkót a Hali okán nem akarták betenni a csapatba. Az Attila és a miskolci sportemberek ma nagyon büszkék Kripkó Józsefre, a kiváló centerhalfra, aki a magyar, válogatott csapatba jutott és vasárnap Jugoszlávia ellen játszani fog. Kripkó is ezekről a kis grundokról indult el a futballkarrier nehéz, göröngyös útjára. — A Halickán kezdtem én is — mondja Kripkó előttünk — 11 éves koromban, persze rongylabdával. De azután igazi futballal is játszottunk és bejártuk mindazokat a helyeket, ahol csak futballozni lehetett. A Halickán és a Gyár utcai páston nagy harcok folytak mindig. Tizenkét éves koromban a Halickán eltört a karom játék közben, de azért, amikor meggyógyultam, tovább játszottam. — Én voltam a legkisebb a barátaim között és ezért sohasem akartak betenni a csapatba. Csak nagy könyörgésre sikerült résztvinnie a játékban. Az iskolakönyvem mindig kapufa volt a mérkőzéseken, mert hiszen itt a Halickán csak a földre rakott ruhák és könyvek mutatják a kaput. — Komoly, nagy csapatban először az MVSC-ben játszottam. Akkor a Vasutasok pályája még a Kubik-gödörben volt, ahol ma a Mávlevente-pálya van. De az MVSC hamarosan megszüntette működését és így megint csak a Halickára jártunk a többiekkel együtt. Közben már a csapatában szerepeltem annak ellenére,hogy akkor már villanyszerelő inas voltam. A IV. osztály csapata, amelyikben én játszottam, mindig legyőzte a VII-et,meg a VIII-at, ezért aztán nagyon zúgolódtak a felsősök, hogy miért engednek engem is játszani. Amíg egy ifjúsági játékos eljut az első csapatig . Tizennégy éves voltam, amikor a népkerti pályán először mertem odamenni Demeter Ernőhöz, a MMTE intézőjéhez. — Demeter bácsi, tessék hagyni játszani! Elkergetett, mert nagyon kicsi voltam, de aztán a tréningen nem volt 22 emberés mégis behivtak a pályára. Dresszt, cipőt nem adtak és heteken keresztül csak úgy játszottam a tréningeken, hogy a saját ,,civil“ ruhámat kellett nyúzni. Kaptam is érte otthon. Egyszer aztán komolyan észrevették és befogtak a csapatba. — Tizenhét éves voltam, amikor az első csapattal Kassára vittek, ahol a 34. gyalogezred csapata ellen kellett játszani. — Nagyon nagy lámpalázam volt, rosszul játszottam, de a következő héten Nyíregyházán már kitűnően ment. Amikor aztán a nagy MMTE játékosainak legnagyobb része átment az MVSC-be, akkor végleg bekerültem az első csapatba. —Négy évig bekket játszottam, de egyszer egy kombinált csapatban a DVTK ellen centerhalfba mentem és attól kezdve állandóan centerhalfot játszottam a MMTE-ben. Azóta huszonegyszer képviseltem az északi kerület színeit a kerület válogatott csapataiban, amig a professzionizmus bevezetésével az Attilába léptem át. — Igen boldog vagyok, hogy beállítottak most a magyar válogatottba és hiszem, hogy a rám bízott feladatot becsülettel fogom megoldani, mert tudom, hogya nemzeti színekért milyen lelkiismeretesen kell harcolni. A nemzeti színekért Ezeket mondja KripkóJózsef, az új válogatott játékos. — Kripkó bizonyára meg fog feleni a Várakozásnak és ebben Miskolcon mindenki bízik, mert hiszen ez a játékos minden miskolci sportember bizalmát és szeretetét megnyerte tudásával és végtelen szerénységével. Kripkó az életben is jelesen állja meg a helyét, hiiszen a futball mellett, mint a Wertheimer villanyszerelő cég segédje is, évek óta csak a legnagyobb megbecsülést szerezte magának. Most pedig, 26 éves korában, annyi küzdelem után elérte minden futballista legszebb álmát, amelyért igazán érdemes harcolni, vidéki játékos létére. Zágrábban magára öltheti a nemzeti válogatottcsapat dresszét, amelynek baloldalán ott a magyar címer és alatta hevesebben dobog minden magyar sportember szíve.
Róbert Miklós
Reggeli Hírlap
1927.09.22.
via: storiadellaroma.it
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig