Csak két éves koromig laktunk Szentendrén. Édesapám szintén futballozott, ő az NB 2-ig vitte, amikor azonban eligazolt egy másik csapathoz, akkor nekünk költöznünk kellett. Nagyon sokszor azért ez nem fordult elő, megjártunk egy pár helyet, majd végül leköltöztünk Dunaújvárosba. 1976-ban lettem tizenegy évesen igazolt futballista. Előtte atletizáltam és birkóztam. Próbálkoztam én több sportággal is, de végül azért mégiscsak a foci maradt meg. 1976-tól ’81-ig fociztam Dunaújvárosban. Utána Székesfehérvárra mentem iskolába és akkor igazolt le a Videoton.²

Abban az időben az idősebb futballisták még aktív játékosmegfigyelők voltak. Minden csapat rendelkezett ilyen jó szemű emberrel. Engem is egy ilyen játékosmegfigyelő fedezett fel. Nem volt nehéz dolga, hiszen a Dunaújváros a Fehérvárral nagyrészt egy csoportban volt és mindig megvertük a Videotont, én pedig rugdostam szépen a gólokat nekik. Egy ilyen meccs után kérdezték meg, hogy nem akarok-e Fehérvárra menni tanulni, mert tudnának az iskolaválasztásban segíteni. Válogathattam az iskolák között és végül az autószerelői szakközepet választottam. Akkoriban óriási divat volt ez az iskola, ezért választottam, pedig fogalmam sem volt arról, hogy az mi fán is terem.²

Szerencsém volt, mert minden évben ki tudtam hagyni két-három lépcsőfokot, így elég hamar eljutottam a felnőtt korosztályig. A 82-83-as bajnokságban tizenhat évesen már az NB 1-ben játszottam tizenöt mérkőzést.²

Akkoriban Fehérváron problémáim voltak, az iskolában már nem tolerálták, hogy edzésekre járok. Rengeteget kellett kimaradnom a suliból és a Videoton nem tudott segíteni az iskolai gondjaimban. Feljöttem Pestre és a Volán SC-be igazoltam. A Volánnál az egyik elnökségi tag a Bánki Donátban volt igazgató és maximálisan támogatta a sportolásomat. Gyakorlatilag én akkor vizsgáztam, amikor a többiek pótvizsgáztak. A lényeg, hogy levizsgáztam és autószerelő lettem, legalábbis papíron. A Volánban 1984-ben játszottam, de itt sok mérkőzésről hiányoztam, mert akkor már készültünk az ifi EB-re és rengeteget edzőtáboroztunk. Amikor itthon voltunk, akkor természetesen játszottam, de a sok külföldi túra miatt a harminc meccsből úgy tizenöt találkozón tudtam résztvenni.
olyan szerződésem volt, hogy ha kiesne a csapat, akkor én eligazolhatok tőlük. 1984-ben megnyertük az ifi EB-ét és akkor volt az elhíresült Volán-Honvéd 6-6-os mérkőzés. Ez a meccs nem volt bunda, hanem minden idők egyik legjobb meccse volt. Sajnos nem játszottam azon a meccsen, mert akkor rendezték az ifi EB-ét. Azzal a döntetlennel bent maradt a csapat az NB 1-ben, de később az ismert események után kizárták a Volánt az első osztályból. Én a szerződésem szerint ezért már igazolható voltam és ekkor keresett meg Vincze Géza. Az ifi EB előtt azonban már alá írtam az átigazolási lapomat. A Gézáék azt mondták legyek nyugodt, ők majd mindent rendeznek.²

Nagyon fiatal csapatot alkottunk. Akkoriban még volt Intertotó Kupa, ahol elég jól szerepeltünk, majdnem minden meccsünket hoztuk két-három góllal. Elkezdődött a bajnokság és mi megvertük négy-egyre a Szegedet. Utána nyertünk idegenben is és a következő találkozónkat is győzelemre hoztuk. Ekkor azonban valami megtört a csapatban és kezdtünk visszaesni. Sokan azon a véleményen voltak, hogy ez törvényszerű egy olyan csapatnál, ahol ennyi fiatal játékos szerepel egyszerre. A tíz-tizenkettedik helyen állhattunk ősszel, aztán tavasszal az első két fordulóban vereséget szenvedtünk. Vincze Géza ekkor lemondott és átvette a csapat irányítását a Sárosi Laci’bá. Az első két meccsünkön vereséget szenvedtünk, de utána úgy nyolc meccset hoztunk le kudarc nélkül. Az idősebb játékosoknak nem tetszett a fiatalabbak szerepeltetése. Elégedetlenkedtek, mert a fiatalok szerepeltek és még csak az eredményeket sem hozták. Vincze Géza azonban az elveiből nem engedett és a fiatalokat szerepeltette. A Laci’bá színrelépésekor azonban ez megváltozott, mert ő megforgatta egy picit a csapatot. Jóval több idősebb játékos kapott lehetőséget és akkor már jöttek is az eredmények. Az utolsó két meccsünket még így is elveszítettük és a tizenharmadik helyen végeztünk. Ha ezt a két meccset hozzuk, akkor akár még a harmadik helyen is végezhettünk volna, annyira együtt volt a mezőny.

Ezután nagyon sokat voltam sérült. Volt combsérülésem és nagyon sokszor szenvedtem bokasérülésben. Egy idő után meg is kellett műteni a bokámat. Ezeken kívül még nagyon sok húzódásom és szakadásom volt. Biztos bennem is volt hiba, mert mint minden fiatal mi is eljártunk meccsek után beszélgetni és szórakozni, de elsősorban a sok sérülésnek volt köszönhető az akkori gyengébb teljesítményem.²

Nyolcvankilenc környékén elmentem Dunaújvárosba egy fél évre és akkor annyira ment a játék, hogy beválogattak a nemzeti tizenegybe is. Fél év alatt házi gólkirály lettem és meg akartak tartani. Én azonban nem akartam az NB 2-ben focizni és visszajöttem a Fradiba. Akkor a Rákosi Gyula’bá volt az edző és ő nem ragaszkodott hozzám. Megkérdeztem tőle, hogy Gyula’bá szüksége van rám a csapatnak, kellek? Ő pedig nem adott erre választ nekem. Elintézte annyival, hogy döntsem el én, hogy mit akarok. Utána eligazoltam a Honvédba, de nagyon kevés lehetőséget kaptam.²

Megkereste a Honvédot a Békéscsaba, lementem Csabára. Ott elég jól ment és visszakerültem a Honvédba.²

Amikor Mezey György lett az edző, ő azzal kezdte, hogy azoknak adta meg a lehetőséget, akik majdnem kiejtették a Honvédot. Eltelt négy forduló úgy, hogy csak a padot koptattam és akkor keresett meg az Újpest.²

A Kovács Feri’bá volt akkor az Újpest trénere és az ő kezei alá kerültem. Az első évem ott is remekül sikerült, de a bajnokság végére a térdem szétszakadt és ki kellett hagynom tizennyolc hónapot. Még egy fél évet meghosszabbítottuk a szerződésemet, de télen már tudtam, hogy nyáron én ki fogok menni külföldre.²

Nem sok olyan játékost ismerek, akit jó szívvel fogadtak volna ferencvárosi múlttal. Mindössze hármat: Ebedli Zolit, Goran Kopunovicot és engem. Ehhez az is kellett, hogy nem játszottam rosszul, meccseket döntöttem el és Szlezák Zolival együtt rúgtak vagy nyolc, tíz gólt. A közönség őrjöngött. Újpesten egyébként másfél évet töltöttem, amikor bejelentkezett értem a Monaco. 200 ezer dollárért vittek volna. Szerdán jöttek, szombaton szétszakadt a térdem: négyből három szalag elszakadt. Mit mondjak, nem volt valami nagy szerencsém…³

Elmentem Vácra Csank Jánoshoz, aki nagyon korrektül közölte velem, hogy azért visz oda, hogy ha a meghatározó játékosai lesérülnek, akkor legyen aki helyettesíti őket. Hét-nyolc meccsen jutottam szóhoz, a nyáron pedig kimentem Portugáliába.²

A Vasas kapusa, Mészáros Bubu nagyon sokat volt kint Portugáliában és az ő kapcsolata révén ment ki a Batári Csaba hozzájuk. Amikor a harmadosztályban megnyerték a bajnokságot, akkor erősíteni szerettek volna és Csaba engem ajánlott. Fél évig minden a legnagyobb rendben volt, aztán elfogyott a pénz és a második félévet már fizetés nélkül játszottuk végig. Utána eligazoltam egy jobb csapatba, az Espinhoba.²

Előtte Portugáliában nem voltam sérült, majd mikor az új csapatomba kerültem, az első héten keresztszalag szakadást szenvedtem. Ki kellett hagynom egy csomó időt és még abban az évben erre négyszer rásérültem. Hazajöttem megműtetni magamat, mert nem akartam, hogy kint kerüljön erre sor. Kétszer műtöttek Portóban és az nem igazán feküdt nekem. Az első térdműtétem után mondjuk már hét hónapra játszottam, de akkor még nem voltam egészséges. Először csak porccal műtöttek, de a keresztszalagom nem volt jó. Hetven perc játék után ismét megsérültem és még kétszer-háromszor erre rásérültem. Utána hazajöttem és megcsináltattam itthon a térdemet, de mire visszamentem, addigra jött egy új edző a csapathoz , aki hozta a saját játékosait. Amikor visszakerültem a csapathoz, azt sem tudta, hogy én ki vagyok. Rendesen edzettem, de nem kaptam játéklehetőséget. Lipcsei Peti is említette a könyvében, hogy amikor nem játszott, akkor már minden baja volt. Én is pont így éreztem és úgy döntöttem, inkább hazajövök.²

Ekkor a harmincadik évemet tapostam és itthon azt mondták, hogy az NB 1-hez már öreg vagyok. Nem tudtam sehova sem eligazolni, így elmentem a BKV-ba egy fél évre. Utána elmentem az NB 2-be Soroksárra, később az NB 3-ban levezettem egy picit és abba is hagytam a focit.²

Biztos bennem is volt hiba, de… Sok kapitánynál benne voltam a kalapban, de ha meghívtak, megsérültem. Vagy a kispadon ültem végig. Bicskei Bertalannál játszottam az egyetlen válogatott meccsemet, de öt évvel később ott voltam Bálint László és Komora Imre keretében is.
Ahogy mondtam, bennem is lehetett hiba, talán a bulizások sem tettek jót, a rengeteg sérülés mindig visszavetett, a nulláról kellett többször is felállnom, s még sorolhatnám. Fél év, egy év is eltelt, mire ismét formába lendültem. A sok műtét miatt nem játszottam, aztán máshol mégis kellettem, többek között így kerültem Békéscsabára, Újpestre és Vácra is.³