Ózdon születtem és ott is nőttem fel. 1989-ben lettem igazolt labdarúgója az ÓFC-nek és ott játszottam egészen 1996-ig.

A családommal arra a döntésre jutottunk, hogy a fejlődésem érdekében, 16 évesen eljött az idő, hogy csapatot váltsak és egy első osztályú klubban, próbáljam ki magam. A Videotonba én jelentkeztem próbajátékra, még pedig azért, mert igazán jó és eredményes munka folyt az utánpótlás nevelésben. A bemutatkozásom az első osztályban jól sikerült. 2000 szeptemberében a Videoton-Vasas mérkőzésen léptem pályára először az élvonalban. Csongrádi Ferenc volt a vezetőedző, én kezdőként kaptam szerepet, az összecsapást 1:0-ra megnyertük, számomra máig egy nagyon szép emlék!

2005 januárjában igazoltam a Malatyasporba. A török bajnokság nagyon erős és nekem egy nagy kihívás volt. Ki szerettem volna próbálni magam egy igazán kemény bajnokságban. Utólag úgy érzem, hogy jó döntés volt, hiszen rengeteget erősödtem és tanultam keleten. Sajnos a Malatyaspor csapatával kiestünk az első osztályból 2006 nyarán.

Az igazság az, hogy nem akartam török másodosztályban játszani, a válogatott miatt is fontosnak éreztem, hogy az élvonalban focizzam. Voltak más csapatok, akik érdeklődtek utánam, a Malatyaspor viszont nem szándékozott eladni, de 2006. augusztusában jött az első osztályú Kayseri Erciyess, és egy évre kölcsön vett. Sikerült a csapattal török kupadöntőt játszanom Izmirben, ahol a 90. percben kapott góllal 1-0-s vereséget szenvedtünk a Besiktas csapatától.

2007 nyarán még 1 éves szerződés kötött a Malatyaspor csapatához, de mialatt én a Kayseri-nél voltam kölcsönben, a Malatya-nak nem sikerült visszakerülni az első osztályba és többek között ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom a belga élvonalban remeklő KRC Genk csapatának ajánlatát. A beilleszkedéssel szerencsére itt sem volt gond, egy kiváló csapatba kerültem. Remekül ment a játék és rövidesen igen jó barátom lett Ivan Bosnjak csapattársam.

Belgiumban voltam a csúcson, fizikálisan és játékban egyaránt. 2009-ben azonban történt egy családi tragédia: pont egy válogatott meccs előtt váratlanul elveszítettem édesanyámat, amit nagyon nehezen tudtam feldolgozni, akkor megbicsaklott a pályafutásom, ráment szűk egy évem, és utána már nem sikerült feljebb lépni. Most így visszatekintve még egy lépcsőfok talán benne lett volna a karrieremben.⁴

Az elmúlt években több külföldi bajnokságban is szerepeltem játékosként, testközelből láthattam igazán nagy európai klubokat. Bátran mondhatom azt, hogy a Vidi minden téren európai csapattá nőtte ki magát. Össze sem lehet hasonlítani ezt a Vidit a 8-10 évvel ezelőtti Videotonnal. Boldogan és nagy örömmel tértem vissza a Vidibe. Megmondom őszintén, arra azonban legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni, hogy alig egy évvel később, egy ilyen fantasztikus nemzetközi szereplésen leszünk túl a csapattal.³

Értesültem a Puskás Akadémia érdeklődéséről, és amikor a Videotonnál ez szóba került, azt mondta a vezetőség, hogy a döntést rám bízzák, megyek vagy maradok. Átgondoltam a dolgot, és úgy éreztem, hogy Felcsúton talán nagyobb szükség van rám, hiszen az elmúlt időszakban elég kevés játéklehetőséget kaptam Székesfehérváron. Nagyon szimpatikus volt Benczés Miklós csapata, tetszett az a projekt, ami elindult Felcsúton, ezért úgy döntöttem, hogy szeretnék ennek a részese lenni.²