You need to create a user account to be able to use all functions of the site: match rating, getting notified of important news about favourite players and clubs, getting featured on the hungarian groundhopper top list, helping us with missing data and commenting.
Három magyar futballista is abban a tudatban fejezte be pályafutását, hogy sohasem lett válogatott, és mégis az volt. Ez hogy lehet? Az MLSZ néhány évvel ezelőtt négy meccset is hivatalosnak nyilvánított (plusz a két Moszkva elleni összecsapást, amelyek már eddig is beleszámítottak a válogatott játékosok mérkőzésszámába), így az 1933-ban Portugália ellen szereplő Magyar Ferenc és Szemere Antal, valamint az 1956-ban Libanon ellen pályára lépő Szabó László is hivatalosan válogatott lett. Magyar és Szemere későbbi sorsáról keveset tudunk, de valószínűleg ők haláluk után lettek a nemzeti csapat teljes jogú tagjai.
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
" – Igen, a franciák elleni meccsen tulajdonképpen a nagy álmaim szertefoszlottak. Nemhogy sokszoros válogatott nem lett belőlem, de futballistaként sem sokat értem már, amikor elhagytam az MTK-pályát. Pontosabban, amikor elvitt onnan a mentő.
Az én drámám szinte egy pillanat alatt lejátszódott. Összefutottam egy francia játékossal, egy reccsenés, és vége … Szétment a térdem, s ezzel tulajdonképpen befejeződött számomra az igazi futball. Nagy balszerencsém volt, tulajdonképpen az a francia srác nem tehetett a dologról. Be is jött hozzám a kórházba, ott ült edzőjével együtt az ágyam szélén, és folytak a könnyei. Én meg vigasztaltam, hogy ne féljen, nincs olyan nagy baj, s majd szép lassan felépülök. Mert akkor még én is reménykedtem. Hittem, hogy meggyógyulok, hogy teljesen rendbe jön a lábam. Tévedtem …
Nyolc hónap után ugyan újra pályára léptem. Az is lehet, hogy ezt is elsiettem. Pedig, hogy mondta Szusza Feri akkor, hogy ide figyelj Laci, egy évig nehogy játsszál … De én meg azt szerettem volna, hogy minél előbb visszanyerjem a régi formám. Egy felkészülési meccset játszottunk a Ganz Villamossági csapat ellen. Bár az ellenfél edzője külön is felhívta játékosai figyelmét, hogy vigyázzanak rám, mert még érzékeny a fájós térdem, az egyik srác nyújtott lábbal lépett oda egy összecsapásnál. Rá a másik térdemre. Mentem is mindjárt vissza a kórházba, ugyanarra az ágyra, ahol korábban feküdtem. Nos, akkor ott már nem nagyon hittem, hogy valaha elérhetem futball vágyaimat … És amikor a Fradi B-közép szurkolóinak delegációja bejött meglátogatni, hiába biztatott vezérük, a legendás Krampusz, én már nem hittem a csodában.
1956 decemberében még elvittek a jugoszláviai portyára, még játszottam a Radnicski, a Szarajevó válogatott és az FC Szarajevó elleni meccsen. Immár nem Kinizsi, hanem szépséges Fradi-mezben …
Ez volt a hattyúdalom. Ötvenkilencben huszonöt éves koromban (!) elmentem a Fradiból. Gondolható, hogy mit éreztem akkor, amikor utoljára betettem magam mögött az öltöző ajtaját. Folytak a könnyeim …
– Ha kilátogatsz a Fradi-meccsekre, megismernek még a szurkolók?
– Talán az öregebbek igen, de a mai fiataloknak még a nevem sem mond semmit. Volt egy ember, aki időnként megismertette velük a futball múltamat. Arany barátom, a Kalap, a fruttiárus, aki sajnos itthagyott bennünket. Ő nem egyszer elkiabálta magát árusítás közben a lelátón.
„Tudjátok ti fradisták, hogy ki ez az ember? Ő lett volna Bozsik után a legnagyobb magyar fedezet…”
– és mutogatott rám. A fiatalok meg csak ültek és néztek. Talán igazából nem is hitték, hogy én voltam az a nagy sztárjelölt."
Ez a peches klasszis, nos az ezredfordulóra – szerencsés lett… Hogy miért? A Fradi válogatott játékosai között köszönthetjük! Az MLSZ ugyanis az 1956. február 23-i Bejrutban rendezett Libanon – Budapest válogatott mérkőzést hivatalos, országok közötti meccsnek könyvelte el! És ugye azon, az akkor még makkegészséges Szabó Laci is szerepelt! „Bozsik helyett a 60. percben Szabó lépett pályára” írták a tudósításban, és így Szabó László 30 percet játszott a magyar válogatott címeres mezében! 44 év után így lesz valaki válogatott labdarúgó …
A XIV. kerületi “Törökőri” grundon nagyon sokat fociztunk együtt gyerekkorunkban. Nagyon sok tehetséges fiatal volt abban az időben a negyedünkben. De mindenki tudta, hogy a Szabó Laci, (mi Ladornak hívtuk), válogatott lesz. Ő volt a legjobb. Ott volt még a “Kis Matesz” is, aki szintén nagyon jó volt, és válogatott lett.
Szabó László a Ferencváros (Bp. Kinizsi) egyszeres válogatott csatára, középen a kisfiú mögötti játékos. Egyetlen válogatottságát csak a lejátszás után közel 40 évvel nyilvánította az MLSZ hivatalos válogatott mérkőzéssé! 1956.02.29. Libanon-Magyarország 1:4. Kép forrása: ftcbk
oldboy: Még 12 éves sem voltam, amikor a sajnálatos sérülés kettétörte a karrierjét. Nagybátyám látta játszani, ő mesélt róla, na és a régi öregek! Fantasztikus tehetség volt, Varga Zolihoz hasonló! Isten nyugtassa!
György: Mivel 65 éve járok a Szentélybe,nagyon sok alkalommal láttam Szabó Lacit játszani az akkori “Fradiban”,a Bp.,Kinizsiben. Valóban Bozsik utódként tartották Őt számon! Fantasztikusan látott a pályán, 40m-s keresztlabdáinak, átadásainak szeme volt. Nagy játékintelligenciájú, technikás játékos volt. Azon az utánpótlás meccsen a jobb térde sérült meg, porcleválás, keresztszalag szakadás volt a diagnózis. Ha jól emlékszem a mütét után 1 évet hagyott ki, majd amikor rendbe jött, alig pár mérközés után egy tréningen (ott voltam,láttam az esetet) a bal térde sérült meg ugyanúgy. Ismét mütét, kihagyás, rehabilitáció. Ezután Laci sajnos már nem volt a régi. A legtöbbször a Gulyás-Ombódi,Kispéter,Dalnoki-Szabó,Dékány-Kertész,Orosz,Mátrai,Vilezsál,Fenyvesi összeállitású csapat tagja volt. Ha nincsenek ezek a sajnálatos sérülések,Ő is 100-szoros válogatott lett volna! Nyugodj békében a Laci! A Fradi nagy családja sohasem felejt el! Imádkozunk Érted legendás Jobbfedezet!
1940-es: Micsoda irányító volt! Imádtuk! 1955-ben a Húsvéti Tornán úgy irányította a csapatot, hogy legközelebb Ebedli Zoli közelítette meg, de ő is csak közelítette. Ilyen irányító kéne ma is.
Aztán 1956 tvaszán egy U-válogatott meccsen a franciák szándékosan lerúgták, mert nem bírtak vele. (Akkor még nem volt csere!!). Ha a mai szinten lett volna a sportsebészet, rendbe tudták volna hozni (lásd Lipcsei), dehát ez akkor volt.
1956/57 fordulóján a jugoszláv portyán néhányszor még betették a csdapatba, hogy elmondhassa: játszott fradimezben (sőt: FRADIMEZBEN). De akkor mindenki tudta, hogy vége a pályafutásának.
mlaci1899: Egy kis kocsmában iszogatott gyakran a Thököly-Hungária sarkán. Élmény volt hallgatni történeteit, tisztán emlékezett mindenre, imádta a Ferencvárost és utálta a kommunistákat! Nyugodjon békében Laci bácsi!
Schumeth Lajos: A Fradi után még Zalaegerszegen játszott,NB.II-ben.Később kissebb csapatoknál edzősködött.Rákosrendező,Fások.SC Mostanában vlóban többszőr megfordult a Hungária.krt-i nagyrédei borozóban. Jó szivű gyerek volt. Nyugodj békében Laci barátom.
A legendás Szabó-Dékány fedezetsor immár az égben találkozik újra. Az egyszeres válogatott, az FTC-ben 94 mérkőzésen szerepelt saját nevelésű Szabó László temetésére március 29-én, nagypénteken, 14 órakor kerül sor a Rákoskeresztúri Új köztemetőben.
† Szabó László (Gödöllő 1934.09.11 - Budapest 2013.03.18) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Három magyar futballista is abban a tudatban fejezte be pályafutását, hogy sohasem lett válogatott, és mégis az volt. Ez hogy lehet? Az MLSZ néhány évvel ezelőtt négy meccset is hivatalosnak nyilvánított (plusz a két Moszkva elleni összecsapást, amelyek már eddig is beleszámítottak a válogatott játékosok mérkőzésszámába), így az 1933-ban Portugália ellen szereplő Magyar Ferenc és Szemere Antal, valamint az 1956-ban Libanon ellen pályára lépő Szabó László is hivatalosan válogatott lett. Magyar és Szemere későbbi sorsáról keveset tudunk, de valószínűleg ők haláluk után lettek a nemzeti csapat teljes jogú tagjai.
http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/egy-meccs-jutott-nekik-de-az-emlekezetes-2002995
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
" – Igen, a franciák elleni meccsen tulajdonképpen a nagy álmaim szertefoszlottak. Nemhogy sokszoros válogatott nem lett belőlem, de futballistaként sem sokat értem már, amikor elhagytam az MTK-pályát. Pontosabban, amikor elvitt onnan a mentő.
Az én drámám szinte egy pillanat alatt lejátszódott. Összefutottam egy francia játékossal, egy reccsenés, és vége … Szétment a térdem, s ezzel tulajdonképpen befejeződött számomra az igazi futball. Nagy balszerencsém volt, tulajdonképpen az a francia srác nem tehetett a dologról. Be is jött hozzám a kórházba, ott ült edzőjével együtt az ágyam szélén, és folytak a könnyei. Én meg vigasztaltam, hogy ne féljen, nincs olyan nagy baj, s majd szép lassan felépülök. Mert akkor még én is reménykedtem. Hittem, hogy meggyógyulok, hogy teljesen rendbe jön a lábam. Tévedtem …
Nyolc hónap után ugyan újra pályára léptem. Az is lehet, hogy ezt is elsiettem. Pedig, hogy mondta Szusza Feri akkor, hogy ide figyelj Laci, egy évig nehogy játsszál … De én meg azt szerettem volna, hogy minél előbb visszanyerjem a régi formám. Egy felkészülési meccset játszottunk a Ganz Villamossági csapat ellen. Bár az ellenfél edzője külön is felhívta játékosai figyelmét, hogy vigyázzanak rám, mert még érzékeny a fájós térdem, az egyik srác nyújtott lábbal lépett oda egy összecsapásnál. Rá a másik térdemre. Mentem is mindjárt vissza a kórházba, ugyanarra az ágyra, ahol korábban feküdtem. Nos, akkor ott már nem nagyon hittem, hogy valaha elérhetem futball vágyaimat … És amikor a Fradi B-közép szurkolóinak delegációja bejött meglátogatni, hiába biztatott vezérük, a legendás Krampusz, én már nem hittem a csodában.
1956 decemberében még elvittek a jugoszláviai portyára, még játszottam a Radnicski, a Szarajevó válogatott és az FC Szarajevó elleni meccsen. Immár nem Kinizsi, hanem szépséges Fradi-mezben …
Ez volt a hattyúdalom. Ötvenkilencben huszonöt éves koromban (!) elmentem a Fradiból. Gondolható, hogy mit éreztem akkor, amikor utoljára betettem magam mögött az öltöző ajtaját. Folytak a könnyeim …
– Ha kilátogatsz a Fradi-meccsekre, megismernek még a szurkolók?
– Talán az öregebbek igen, de a mai fiataloknak még a nevem sem mond semmit. Volt egy ember, aki időnként megismertette velük a futball múltamat. Arany barátom, a Kalap, a fruttiárus, aki sajnos itthagyott bennünket. Ő nem egyszer elkiabálta magát árusítás közben a lelátón.
„Tudjátok ti fradisták, hogy ki ez az ember? Ő lett volna Bozsik után a legnagyobb magyar fedezet…”
– és mutogatott rám. A fiatalok meg csak ültek és néztek. Talán igazából nem is hitték, hogy én voltam az a nagy sztárjelölt."
Ez a peches klasszis, nos az ezredfordulóra – szerencsés lett… Hogy miért? A Fradi válogatott játékosai között köszönthetjük! Az MLSZ ugyanis az 1956. február 23-i Bejrutban rendezett Libanon – Budapest válogatott mérkőzést hivatalos, országok közötti meccsnek könyvelte el! És ugye azon, az akkor még makkegészséges Szabó Laci is szerepelt! „Bozsik helyett a 60. percben Szabó lépett pályára” írták a tudósításban, és így Szabó László 30 percet játszott a magyar válogatott címeres mezében! 44 év után így lesz valaki válogatott labdarúgó …
A XIV. kerületi “Törökőri” grundon nagyon sokat fociztunk együtt gyerekkorunkban. Nagyon sok tehetséges fiatal volt abban az időben a negyedünkben. De mindenki tudta, hogy a Szabó Laci, (mi Ladornak hívtuk), válogatott lesz. Ő volt a legjobb. Ott volt még a “Kis Matesz” is, aki szintén nagyon jó volt, és válogatott lett.
http://www.tempofradi.hu/szabo-laszlo#more-47782
Aztán 1956 tvaszán egy U-válogatott meccsen a franciák szándékosan lerúgták, mert nem bírtak vele. (Akkor még nem volt csere!!). Ha a mai szinten lett volna a sportsebészet, rendbe tudták volna hozni (lásd Lipcsei), dehát ez akkor volt.
1956/57 fordulóján a jugoszláv portyán néhányszor még betették a csdapatba, hogy elmondhassa: játszott fradimezben (sőt: FRADIMEZBEN). De akkor mindenki tudta, hogy vége a pályafutásának.
forrás:
http://ulloi129.wordpress.com/2013/03/18/elhunyt-szabo-laszlo/