hozzászólások

1. 
   admin heimo

   # 1

   2016.11.20, 11:40 (szerk.: 2016.11.20, 11:41)

   Újpesti Dózsa: Cselényi a kapus
   
   Mit sem törődtek a meleggel szombat délelőtt az újpesti labdarúgók. A Megyeri úti pályán figyelmüket Szusza Ferenc edző taktikai elképzeléseinek megvalósítása foglalta le.
   
   — Amit a taktikai megbeszélésen elméletben megtárgyaltunk — mondja az edző —, azt most a gyakorlatban próbáljuk végrehajtani.
   
   A szorgalomról csak annyit, hogy hamar átnedvesedtek a játékosok mezei — Göröcsé és Solymosié is ..
   
   — Mindkét válogatott játékos, becsületesen edz és gyengébb formájuk ellenére is bizalommal vagyunk irántuk — folytatta Szusza Ferenc — A Honvéd elleni vereség után ebben a bajnokságban már nincs reményünk, hogy az első három között végezzünk. Ezért a Ferencváros ellen abban a kedvező helyzetben vagyunk, hogy csapatunknak nincs oka az idegeskedésre, most már nyugodtan játszhat, vesztenivalónk nincs. Ennek megfelelően a taktikánk emberelőnyhöz jutni a támadásoknál.
   
   Az összeállításban egy változás lesz: Lung helyett Cselényi a kapus.

   
   
   Népszabadság, 1964. július 19.
   
   
   

   Jó érzéke van a futballhoz a magyar közönségnek ... Még a vasárnapi kánikulában is 70 000-en foglaltak helyet a Népstadion lelátóin, mert mindenki jó mérkőzésekre számított. S valóban, a kettős rangadó háromórás élmény, jó szórakozás volt.
   
   Technikai k. o.
   
   Kezdődött az Ú. Dózsa—Ferencváros összecsapással. A lila-fehérek meglepték ellenfelüket, s alig fordult néhányat a percmutató, máris l:0-ra vezettek. Sokan ekkor még úgy gondolták, ez csak véletlen ... Később azonban egyre bizonyosabbá vált, hogy az Albert nélküli zöld-fehér csapat, amely eddig a támadójátékáról volt híres, most mintha eleve a döntetlenhez szabta volna taktikáját. A 7-es számot viselő Mátrai amolyan kisegítő hátvéd-fedezet volt, Rákosi is inkább hátravont középcsatárként próbált támadásokat indítani. Elöl a két fiatal, Rátkai és Varga, továbbá Fenyvesi dr. kevésbé tudott megbirkózni a számbeli fölényben levő újpesti védőkkel.
   Egészen más felfogásban játszott az Ú. Dózsa. A csapat a gyors támadásokra összpontosította erejét, és ez kitűnően bevált. A játékosok mindig megtalálták a legjobb helyzetben levő társukat, és technikában, gyorsaságban szinte egy fejjel ellenfelük fölé nőttek. Látványos bemutatónak is beillett, amit Kuharszky, Bene, Zámbó produkált a magatehetetlen ferencvárosi védőkkel, még a válogatott Novákkal is. Az eredmény több mint egy tucat százszázalékos gólhelyzet volt, s hogy mégis csak 4:2 kerül a krónikába, abban közrejátszott Géczy jó védése, és az Ú. Dózsa-csatárok hihetetlen balszerencséje. (Egy alkalommal Lenkei két lépésről nem az üres kapuba, hanem a kapufára lőtte a labdát.)
   
   Ilyen technikai k. o.-t régen szenvedtek el a zöld-fehérek, bár az igazsághoz tartozik, hogy a Ferencváros mindvégig lelkesen küzdött, s két szép gólt még „csonka csatársorral” is összehozott. A találkozó megérdemelten váltotta ki a közönség elismerő tapsát, amely nagyrészt az Ú. Dózsának szólt, hiszen régen játszott magyar együttes olyan ötletesen, színesen és korszerűen, mint ahogyan vasárnap délután az újpestiek.

   
   
   Népszabadság, 1964. július 21.