magyarfutball.hu

  1. 2010.10.05, 15:36 - Szolnok, Honvéd Kilián FSE
    elírás

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kili%C3%A1n_Gy%C3%B6rgy_(katona)
  2. 2010.10.05, 14:22 - Budapest, EAC Rádiótaxi
    A Pólus center környékén volt a pályájuk (?)
  3. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518948000_1950_rakoshegyitc_csapatkep.jpg

    Ez ugyan az?
  4. A labdarúgók nagy várakozással tekintettek a négy vidéki kerületi bajnok között elrendelt és július 14. és 21-re a budapesti MTK-pályára kiírt országos döntő elé, amely "a legjobb vidéki csapat" címért folyt. A DVTK mellett a győri ETO, a Szolnoki MÁV és a temesváris Kinizsi szerzett jogot arra, hogy megvívjon a vidékiek szemében oly becses címért. A mérkőzés-sorozat azonban már nem jött létre.
    gondolom a forradalmi hangulat miatt...
    forrás: Rejtő, 9 klub krónikája.
  5. Kettős rangadó a Népkertben
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518984633_1954_miskolc_honved_epitok_plakat.jpg
    forrás: B.-A.-Z. Megyei Levéltár
  6. 2010.09.16, 12:05 - Miskolc, Attila FC
    Az első cégbírósági végzés a „Miskolci Attila Kör, mint szövetkezet"
    ügyében 1936. január 24-én kelt, mely jogerőre a 15. napon lépett. Ennek értelmében
    a törvényszék a szövetkezetet mint céget törölte és annak felszámolását
    elrendelte, illetve bejegyezte. Az utolsó közgyűlésre 1936. április 15-én került
    sor a Városháza kis tanácstermében. A felszámolást kimondó közgyűlés a cég
    felszámolásával dr. Szende Lajos tisztviselőt és Hoblik Károly városi kezelőt, a
    szövetkezet korábbi pénztárosát bízta meg. A szövetkezet feloszlatása mellett
    a futballcsapat megszűnéséről a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1936. augusztus
    29-i számából értesülhetünk. Csupán erőtlen kísérletnek bizonyult az
    Attilából alakított Miskolc FC létrehívása. „Az Attila feloszlása azt jelenti, hogy
    Miskolcon meghalt a profi futball is, mivel most már a Miskolc FC további szerepléséről
    nem lehet szó."
    forrás: PROFI SPORT KEZDETEI MISKOLCON
    - A Miskolci Attila Kör története -
    RÓZSA GYÖRGY
  7. Az Attila az 1934/35-ös évadban pedig osztályozót játszott a bentmaradásért. A fővárosi Nemzeti elleni győzelmesen végződő összecsapást a vesztes fél óvása követte, miután tartozás meg nem fizetése miatt petícióval fordult az Attila ellen a szövetséghez. A miskolciak számára kedvezőtlen döntést végül főispáni közbenjárásra a klubok igazgatását jelentő legmagasabb fórum, a belügyminiszter változtatta meg, újra jogot adva az Attilának az első osztályban való szereplésre.
    forrás: A PROFI SPORT KEZDETEI MISKOLCON
    - A Miskolci Attila Kör története -
    RÓZSA GYÖRGY
  8. A Vasas a szezon végén osztályozót játszott az Attilával és feljutott az első osztályba.
  9. Az Attila a szezon végén osztályozót játszott a Vasassal és kiesett.
  10. Az Attila a szezon végén osztályozót játszott a Vasassal (5:3) és feljutott az első osztályba.
  11. A Vasas a szezon végén osztályozót játszott az Attilával (3:5) és kiesett.
  12. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518973006_miskolc_zalka_mate_laktanya_sportpalya_terkep.jpg

    Vannak térképek amik jelölik
  13. 2010.09.13, 20:57 - Debrecen, Debreceni NYSC
    Ez kapcsolódik?

    DEBRECENI NYOMDÁSZ 11. FOOTBAL CLUB
    Alakulás: 1936. július 12.
    Elnök: Liptay András
    Cél: testfejlesztő sportok űzése s tagjainak a testedzés iránti szeretet felkeltése és
    fejlesztése.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 177089/1937. VII. BM. leirattal.
    Feloszlatva: nem ismert
    HBML. X. 301. 447.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  14. DEBRECENI NYILASTELEPI „TÖREKVÉS”
    SPORTEGYESÜLET
    Volt Nyilastelepi „Törekvés” Football Club.
    Alakulás: 1940.
    Elnök: Szücs Sándor
    Cél: a) tagjai versenyszerű, egészségügyi és szórakoztató sportolásának irányítása.
    b) gondoskodás arról, hogy a tagok sporttevékenysége az ifjúság honvédelmi nevelésének
    és a helyes jellemnevelésnek célkitűzéseit érvényre jutassa.
    c) a nemzet ifjúsága egészségesebbé és erősebbé tételének s a megalkuvás nélküli
    nemzeti és keresztény szellem fenntartásának és megerősítésének önzetlen szolgálata.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 260383/1943. VKM-OSK
    Feloszlatva: Hajdú-Bihar Megyei Tanács VB. 1951. július 9-én kelt 563-245/1951.
    III.
    Jelentés szerint „Debreceni Szabadságtelepi „Törekvés” Sportegylet nyilvántartásból
    törlése.”
    Debreceni Dolgozók Sportegyesületébe léptek át 5641-2147/1951. BM. leirat.
    HBML. X. 301. 325.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  15. 2010.09.13, 20:42 - Debrecen, Debreceni TE
    DEBRECENI TORNA EGYESÜLET
    Alakulás éve: 1867
    Simonffy Sámuel felkarolva Örkény Vilmos testnevelő tanár kezdeményezését
    tekintélye latbavetésével segített megszervezni a Debreceni Torna Egyletet.
    Forrás: HBML Évkönyv 1990. 20. pag. Sz.I 1089-1090. pag.
    Elnök: Jánosi Zoltán
    Cél: Az egyesület célja a rendszeres testgyakorlatnak (testedzésnek) lehetőleg minden
    nemét művelni és minél szélesebb körben, terjeszteni E végből az egyesület:
    a, a tagoknak alkalmat ad, hogy a testgyakorlás különféle nemeit művelhessék s
    azokban szakszerű kiképzést, nyerjenek.
    b, versenyeket, sportünnepélyeket és kirándulásokat rendez, s ilyenekben tehetsége
    szerint részt vesz.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 82030/III/a/1905. sz. leirattal., módosítva
    2555/1909.BM.sz. leirattal, módosítva 1928. ápr. 13 -án a közgyűlésen, míg a láttamozás
    megérkezett VKM. 94546/1927. sz. rendelet alapján működik.
    165125/1938. VII-a BM. sz. leirattal. 255008/1942. sz.VKM-OSK. leirattal.
    HBML. X. 301. 139...
  16. 2010.09.13, 20:40 - Debrecen, Debreceni KASE
    DEBRECENI KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK
    SPORT EGYESÜLETE
    Alakulás éve: nem ismert
    Elnök: Somossy László
    Alakulás: 1910. szeptember
    Tagok száma: 136
    Cél: A tagoknak egyéni hajlamaik és tehetségeik szerinti kiképzése a sport terén, a
    test edzése, a társas érintkezésnek és szellemnek hazafias irányba való fejlesztése.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 135223/1911. BM. sz. leirattal.
    Feloszlatva: 149636/1940. VII.-a BM. szám alatt.
    Megjegyzés: 1945. július 1-én újjáalakult az egyesület. Elnök: Ujlaky Sándor
    HBML. X. 301. 138.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  17. 2010.09.13, 20:31 - Debrecen, Debreceni Postás
    POSTÁS SPORTEGYESÜLET DEBRECENI CSOPORTJA
    Alakulás éve: 1923. március 24.
    Elnök: Demkó Jenő
    Cél: Mindennemű testedző sport űzése és ezen kívül társas összejövetelek által a
    tagoknak hasznos és kellemes szórakozás nyújtása. Politikával az egyesület nem
    foglalkozik.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 66629/1921. VII.-a. BM. leirattal.
    Módosítások: 221495/1925. VIII. BM. leirattal.
    140330/1933. VII.-a. BM. leirattal.
    3287/1943. OSK-VKM leirat
    291269/1946. IV/3 BM. leirattal.
    1933. jan. 1-én Debreceni Postás Egyesület néven önálló egyesületté alakult.
    Szakosztályok: Football, Tenisz, Céllövő, Úszás és Torna, Horgász, Kézilabda,
    Kosárlabda, Atlétika.
    Feloszlatva: 1951. aug. 17-én, BM. az 1938. XVII. Tc. ill. 7730/1946. ME. Rendelet
    alapján.
    HBML. X. 301. 67.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  18. 2010.09.13, 20:26 - Debrecen, Bocskay FC
    BOCSKAI FOOTBALL CLUB
    Alakulás éve: 1927, 1939. aug. l6-án átszervezték
    Elnök: Dr.Nagy Géza
    Cél: Hogy a labdarugó sportot művészi tökéletességre fejlessze, ezáltal a labdarugó
    sportot népszerűsítse és a nemzeti irányú propaganda szolgálatába, állítsa.
    Az érvényes alapszabályok láttamozási száma: 111525/1930. VII. BM. sz. leirattal.
    Feloszlatva: 144202/l940. VII. BM. számú leirattal.
    HBML. X. 301. 7.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  19. DEBRECENI EGYETEMI SPORTEGYESÜLET
    Alakulás éve: 1949
    Cél: nem ismert
    Elnök: Czirják János üb. titkár
    Az érvényes alapszabályok láttamozási számai:
    Alapszabály nem lett jóváhagyva, mert az egyesület, mint Szakszervezeti Üzemi
    Sporttitkárság működik tovább. 1949. dec. 7.
    Polgármesteri szám: 5630/25/2/1949.
    HBML. X. 301. 4.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  20. 2010.09.13, 19:27 - Debrecen, Debreceni Kinizsi SE
    ez ugyan az a csapat?
    DEBRECENI „KINIZSI” TORNA EGYLET
    Alakulás éve: 1945. szept. 3 Taglétszám: 54 fő
    Elnök: Kertész István
    Cél: nem ismert
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 10450/1947. IV. BM. sz. leirattal.
    A tornaegylet a FÜGGETLEN KISGAZDA FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI
    PÁRTHOZ TARTOZÓ egyesület.
    Feloszlatva: 1947-ben megszünt és beolvadása Hajdú vármegyei Sport Bizottságba.
    HBML. X. 301. 147.
    HBML. XXI. 505/a 10579/1949.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  21. DEBRECENI EGYETEMI ATLÉTIKAI CLUB
    Alakulás éve: 1919/1945-ben újjáalakult/
    Elnök: Milleher Rezső
    Cél: A debreceni egyetemi, és általában a művelt ifjúság testi és szellemi épségének
    rendszeres testgyakorlás és önképzés útján való előmozdítása és ezzel a bajtársi
    érzés kifejezése: a nemzeti és egyéni boldogulás egyik fő feltételének megadása.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 1919. VKM. 1927. módosítva,
    149476/1936. VII. BM. 484982/1948. IV/3. BM. leirattal.
    Feloszlatva: 287701/1946. IV/3. BM. leirattal.
    46
    Megjegyzés: A Klub 1942. október 29-én kelt, jelentése szerint a polgármesternek:
    A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportegyesületek
    Országos Központjának kötelékébe s annak fennhatósága alá tartozik.
    Megjegyzés: A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club jelentése a belügyminiszternek:
    „1946. VI. 26. Tisztelettel jelentjük, hogy a Debreceni Atlétikai Club, amely 1919-
    ben alakult a felszabadulásig működött, megszűnt. Tudomásunk szerin...
  22. 2010.09.13, 19:17 - Debrecen, Debreceni Dózsa
    DEBRECENI „DÓZSA” SPORT EGYESÜLET
    Alakulás éve: 1950. aug. 4.
    Elnök: Kovács Gyula
    Cél: A belügyminiszter hatósága alá tartozó szervekben dolgozók edzettségének
    fejlesztése valamint a szocialista sportszellemnek és öntudatnak széles körben való
    elterjesztése.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 5641-1226-1/1950, 1950. aug. 22.
    Feloszlatva: 5641-1226-2/1951. IV. 5/e. BM. számú leirattal.
    Az egyesület további működésének irányítása és ellenőrzése a BM. Sport Központ
    hatáskörébe tartozik.
    HBML. X. 301. 77.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  23. 2010.09.13, 19:15 - Debrecen, Debreceni MTE
    A címerek rosszak alul!

    A DMTE és a DMVSC két különálló klub volt
  24. 2010.09.13, 19:11 - Debrecen, Debreceni MTE
    DEBRECENI MUNKÁS TESTEDZŐ EGYESÜLET
    Alakulás éve: 1921
    Elnök: Gombossy Zoltán
    Cél: nem ismert
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: nem ismert
    Megjegyzés: 227725/1944. VMK-OSK. számú leirat tárgya: Debreceni Munkás
    Testedző Egyesület Önkormányzatának felfüggesztése. Az egyesület ügyeinek intézése
    miniszteri biztos dr. Csala János m. kir. Századost a levente körzet parancsnokát
    rendelte ki, a leirat kelte 1944. július 22.
    25
    Feloszlatva: HBM. Tanács Igazgatási Osztálya 563-243/1951. szám.
    Az egyesület működését önként beszüntette, és tagjai átléptek a Debreceni Honvéd
    Sport Egyesületbe.
    HBML. X. 301. 76.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  25. 2010.09.13, 19:06 - Debrecen, Debreceni VSC - TEVA
    DEBRECENI VASUTAS SPORT CLUB
    Alakulás éve: 1912 /1902/ Elnök: Kabai György /1920/
    Cél: Az összes sportágak művelése és fejlesztése a tagok ily irányú kiképzése és a társas érintkezés fenntartása.
    1912-ben alakult és a MÁV. TESTGYAKORLATOK KÖRÉVEL 1925. február 2- án fuzionált. Az egyesület új címe: Debreceni Lokomotív Sport Kör.
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 92950/1925. Ker.Min.
    Feloszlatva: 92950/1925. VKM. sz leirattal.
    A tárgybeli egyesületnek a belügyminiszter úr nyilvántartásból való törlését rendelte el, mert működését önként beszüntette és tagjai a szakszervezet keretében, fejtenek ki sporttevékenységet. 5641-727/2/1951 BM. számú leirattal.
    Nyilvántartásból törölve: 1951. júl. 1-én.
    HBML. X. 301. 50.
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  26. 2010.09.13, 19:05 - Debrecen, Debreceni VSC - TEVA
    DEBRECENI TÖREKVÉS SPORT EGYESÜLET
    Alakulás éve: 1947. február 26.
    Elnök: Késes Lajos

    Cél: „Egyesületünk nem régen alakult kezdő és szegény egyesület a város azon területén, hol nagy körzetben egyáltalában semmiféle sportpálya nincs. Körzetükhöz tartozó nagy területen a különféle telepeket együttvéve körülbelül 10.000 ember él elvonva minden sportolási lehetőségektől. Ezeknek nagy része demokratikusan érző és gondolkozó szegény munkásember, akiknek a múltban mindég csak mellőzésben, félrenyomásban volt részük.
    Egyesületünk célja ezeknek az embereknek a fiatalságát közös táborba tömöríteni, a rendszeres sportolási lehetőséget megadni és megmenteni az elkallódástól. Testben és lélekben megerősítve becsületes, egészséges polgárokká nevelni. Debrecen városának és demokratikus hazánknak. Célunk továbbá a közös családias és szeretetteljes érzés kialakítása a megfelelő erkölcsi testi nevelés által önzetlen, igaz, jó magyarok nevelése által a demokratikus szellemű jellem ki...
  27. Lebontva: 2010. Helyén TESCO áruház épül.
  28. 2010.09.05, 08:47 - Vecsés, Dózsa György út
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/08/1408101398_vecses_eredmenyjelzo.jpg
    digitális eredményjelző
  29. 2010.09.02, 10:03 - Borsodnádasd, Borsodnádasd LC
    100 éves a BLASE
    Augusztus 28-án a Borsodnádasdi Labdarúgó Sportegyesület megalakulásának 100-ik évfordulójára emlékeztek.


    A lakosság és a helyi vezetőkön kívül részt vett országgyűlési képviselőnk: Riz Gábor, a HELASZ elnöke: Jakab Gábor is. Az ünnepi program keretében emléktábla avatás történt a már elhunyt sportolók, sportvezetők tiszteletére, továbbá fellépett a helyi Montázs Mazsorett csoport is. Emlékmérkőzést játszott a helyi vegyes csapat és a Parlament SE.
    - Kormos Gyula, BLASE elnök -

    Forrás: http://www.boon.hu/hirek/Sport/cikk/100-eves-a-blase/cn/news-20100901-03572208
  30. 2010.09.02, 10:01 - Rátka, Sportpálya
    [...]– Azért játszunk itt, mert nem mehetünk rá a mádi pályára, nem kaptunk rá engedélyt – mondta az Észak-Magyarországnak Kovács Mihály Tamás szakosztályvezető-edző. – Én kidolgoztam egy tervet arra vonatkozóan, hogy miként lehetne megoldani a Mádi FC, illetve a mi csapatunk edzéseit, bajnokijait, hogy elkerüljük egymást, de mindez teljes elutasításra talált az illetékeseknél. Rátkán ugyanakkor tárt karokkal fogadtak bennünket, amiért szeretnénk köszönetet mondani a község irányítóinak. A használatért nem kérnek pénzt, mi azonban rendben tartjuk a pálya környékét [...]
    http://www.boon.hu/lakohelyem/szerencs/cikk/kinek-szurkoljanak-madon/cn/news-20100901-11520128
  31. 2010.09.02, 09:54 - Mád, Mádi ÖFLS
    Kinek szurkoljanak Mádon?
    Mád - Faramuci helyzetben vannak a mádi focibarátok, ugyanis két helyi focicsapatnak is szurkolhatnak.

    Az egyik Mád, a Mádi FC a megyei II. osztály Keleti csoportjában szerepel, s áll jelenleg a 8. helyen, míg a másik nemrégiben alakult és nevezett be a megyei III. osztály szerencsi csoportjába. Utóbbi gárda a „Mádi Önkéntes Fiatalok Labdarúgó Sportegyesülete" nevet viseli, s már le is játszotta bemutatkozó meccsét, 4-2-re verték Tolcsvát jelenlegi hazai pályájukon, Rátkán.
    – Azért játszunk itt, mert nem mehetünk rá a mádi pályára, nem kaptunk rá engedélyt – mondta az Észak-Magyarországnak Kovács Mihály Tamás szakosztályvezető-edző. – Én kidolgoztam egy tervet arra vonatkozóan, hogy miként lehetne megoldani a Mádi FC, illetve a mi csapatunk edzéseit, bajnokijait, hogy elkerüljük egymást, de mindez teljes elutasításra talált az illetékeseknél. Rátkán ugyanakkor tárt karokkal fogadtak bennünket, amiért szeretnénk köszönetet mondani a község irányító...
  32. 2010.08.28, 14:56 - Bőcs, Szabadság utca
    Focipálya az árvíz után
    http://www.bksc.hu/index.php?id=kepek/kepek_aloldal&pic=217
  33. Loki: Búcsú Európától?

    Monaco, augusztus 27., 14.18 Máté Péter játéka miatt hatalmas bajba kerülhet a Debrecen!

    Mint ismert, a Debrecen tegnap 2-1-re legyőzte a Litex Lovech csapatát, és ezzel bejutott az Európa Liga csoportkörébe. A találkozón alig 1 perc játéklehetőséget kapott Máté Péter, aki azonban nem szerepelt a selejtezőkre előzetesen leadott listán, emiatt előfordulhat, hogy nagy bajba kerül a Debrecen csapata. Még az is előfordulhat, hogy az UEFA kizárja a Debrecent a sorozatból.
    Monacóban tartózkodik Szilágyi Sándor, cégvezető, akit az ügyről kérdeztünk.
    - Máté Péter valóban nem szerepelt a névsorban - mondta honlapunknak Szilágyi. - A csapatnál jelenleg "válságértekezlet" van.
    A fejleményekről természetesen azonnal beszámolunk!
    http://www.nb1.hu/popupindex.php?itemid=98806
  34. a HTE a város címerét használja, a hivatalos honlapon
    http://www.nemzetijelkepek.hu/pictures/onkormanyzat/Hajduboszormeny.jpg
  35. a google maps szerint az oldalvonal menti fák csaknem a 16-os vonaláig benyúlnak a pálya fölé.
    nem akadályozza a játékot? ilyenre nincs valami előírás?
  36. a másodikon látszik mind az 5 edzőpálya.
    sőtt, mintha az atlétikai mellett éppen alapoznának egy műfüveset (?)
  37. találtam két csinos légifotót a stadionról
    http://www.panoramio.com/photo/4856234
    http://www.panoramio.com/photo/4104500
  38. 2010.08.24, 14:50 - Gyál, Gyáli Baráti Kör SE
    ajaj. ez aztán a címer.
  39. 2010.08.12, 12:48 - Anglia - Magyarország 2010
    kizártnak tartom, hogy az angolok valaha is műfűre cseréljék egy futballpálya (pláne a Wembley) gyepét.
    egy kis darab törne össze az identitásukból.
  40. 2010.08.12, 10:51 - Anglia - Magyarország 2010
    volt az angol mezen egy kis szalag a címer alatt tegnap,
    nem tudja valaki mi célból?
    http://galeria.sportgeza.hu/foci/2010/08/12/angol_magyar_baratsagos_merkozes_a_wembleyben/1622473_8fab717012cc7e23dd0f52ac63741c9d_ml.jpg
  41. 2010.08.11, 11:19 - Anglia - Magyarország 1953
    When the Magical Magyars illuminated Wembley
    Post categories: Football

    Jonathan Stevenson | 08:39 UK time, Monday, 9 August 2010

    The headline in The Times said it all: 'A new conception of football'. England, the inventors of the game, had never seen anything like it.

    Hungary's 6-3 destruction of Walter Winterbottom's shell-shocked team at Wembley Stadium on 25 November 1953 was not only a defining moment in English football history but arguably the moment the baton passed from one sporting age to another.

    As Ferenc Puskas, Nandor Hidegkuti and Sandor Kocsis passed devastating patterns around a dumbstruck England side, they did so with a style of play never seen before on these shores, dragging their opponents kicking and screaming into a new era.

    Nowadays, when barely two years go by without the England national team suffering some kind of catastrophic defeat, it is hard to imagine a time when the country that gave the world the game still considered it...
  42. 2010.08.10, 15:38 - Dánia - Magyarország 2009
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515876335_2009_dania_magyarorszag_programfuzet.jpg
    http://cgi.ebay.com/Football-programme-Denmark-Hungary-2009-/160464496599?pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET
  43. 2010.08.10, 15:33 - Anglia - Magyarország 1965
    programfüzet:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626541036_anglia_magyarorszag_1965_programfuzet.jpg
    többi oldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626541755_anglia_magyarorszag_1965_programfuzet_2.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626541772_anglia_magyarorszag_1965_programfuzet_3a.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626541789_anglia_magyarorszag_1965_programfuzet_3.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626541804_anglia_magyarorszag_1965_programfuzet_5.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626541814_anglia_magyarorszag_1965_programfuzet_4.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.com/1965-England-v-Hungary-Football-Programme-/170523496396?pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET
  44. 2010.08.10, 12:51 - Debrecen, Új DVSC Stadion
    Szima Gábor: Véleményem szerint a holland az AZ Alkmaar otthona a legtetszetősebb, azt el tudnám képzelni a Nagyerdőn
    forrás: http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?ID=4254&source=/lapok/Default_hu.aspx

    az AZ stadionja:
    http://www.az.nl/index.php?id=36 ha betöltődik, forgatni is lehet.
  45. 2010.08.07, 09:06 - Miskolc, Borsod Volán Stadion
    #1
    Annyival kiegészíteném, hogy voltam a nyáron fotózni (az aktuális képsorhoz képest sok ülőhelyet felszereltek)
    és láttam, hogy fel van hálózva, vonalazva és zászlózva a pálya.
    Kérdésemre azt a választ kaptam, hogy utánpótlás szinten rendszeresen futballmérkőzéseket rendeznek, csak a felnőtt csapat szűnt meg.
  46. 2010.08.06, 20:37 - Budapest, MTK Budapest FC
    #10
    érdekes, hogy nem számolják a cikkben a bajnoki címek közé az 1926 előtti elsőségeket
  47. 2010.08.06, 12:29 - Miskolc, Miskolci EAFC
    a történet, kicsit más szövegezéssel mint alul.
    A MEAFC TÖRTÉNETE


    1949. szeptember 23-án megkezdődött az oktatás Miskolcon, a selmecbányai, majd soproni bányamérnöki és kohómérnöki képzést folytató és gépészmérnökök képzését is elindító műszaki egyetemen és ahogy ez lenni szokott, a tudományos érdeklődés mellett a legnagyobb kohéziós erőt a sport jelentette az egyetemisták számára.

    Dr. Terplán Zénó professzor úr az alábbiak szerint emlékezik erre:
    „…az itt tanuló ifjúság és zömében ugyancsak fiatal oktatói testület minden szabályozástól függetlenül az első pillanattól sportolni kezdett. A gimnázium udvarán hangosan pattogott a bőrlabda akár dobták, akár rúgták azt a salakos kispályán és a kaucsuklabda pattogása is szinte éjjel-nappal hallatszott az épület minden szintjének folyosóin.”

    1951-ben létrehozott Országos Testnevelési Sportbizottság fő feladata szakmai sportegyesületek létrehozása volt. A 19 szakmai sportegyesület között helyet kapott a főiskolásoké is, ame...
  48. volt szerencsém végignézni, izgi volt
  49. 2010.08.06, 10:52 - Miskolc, DVTK SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518864977_dvtk_se_mez.jpg
    Ez volt a csapat meze, és látszik elég jól a címer is.
    forrás: 1910.hu
  50. 2010.08.05, 14:27 - Miskolc, DVTK Stadion
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1281018575_p1020187.jpg
    a VIP terasz a tribünön.
    és egy jó kép a frissen elkészült Csucsu-ról
    http://1910.hu/modules/coppermine/albums/userpics/meccs/2005-2006/2006-05-06_x15.jpg
    forrás: 1910.hu
  51. 2010.08.04, 10:11 - Nyíregyháza, Városi stadion
    Tegnap reggel kezdték, ma kedd délre be is fejezték a stadion füvespályáján a gyepszőnyeg leterítését.
    Mint korábban írtuk, a pálya egyharmadán cserélték ki a gyepszőnyeget. Az elkövetkező hetekben intenzív locsolással ápolják az újonnan lerakott gyepszőnyeget.
    Augusztus 21-én, a Mezőkövesd együttesét már minden jel szerint a stadionban fogadhatjuk.

    Az Veterán Európa.bajnokságot követően elkezdődött a stadion gyepszőnyegének rekonstrukciója. A füves pálya egyharmadán felszedték a gyepet és helyére új gyepszőnyeget terítenek.
    Már a múlt héten megtörtént gyep felszedése, de az esőzés miatt nem tudták elkezdeni az új gyep terítését.
    A múlt hét második felében feltöltötték a pálya altalaját. Hétfőn reggel elkezdődött a gyepszőnyeg terítése. A feltekert gyepszőnyeg csíkokat kamionnal szállították a Győr melletti telephelyről, ahol két éve nevelték a füvet.

    A gyepszőnyeg csíkokat egy speciálisan kialakított traktor segítségével terítik le a pályára. A kéteze...
  52. 2010.08.02, 12:13 - Miskolc, DVTK Stadion
    Az nem, az alatt a fűnyíró traktor, meg ilyenek vannak. A pályakarbantartóké.
    Ne akarj már sokat, nyugodj meg, mire legközelebb jöttök, még mindig mécsvilág lesz a vendégbüfében, és vaksötétben hugyozod a falat a "helyiségben" :-)
  53. 2010.07.23, 14:09 - Ivád, Sportpálya
    az ivádi futballpálya :-)
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518972181_ivadi_sportpalya.jpg
  54. 2010.07.22, 09:34 - FC Basel - Debrecen 2010
    És FC Basel 1893-nak a klub nevét, szinte mindig a honlapon, ha nem FCB-nek rövidítik.
  55. 2010.07.22, 09:32 - FC Basel - Debrecen 2010
    http://www.fcb.ch/news/show/byItemID/-/10044/24426/16/7

    19.45-kor lesz a visszavágó. Ők a stadion nevét kötőjellel írják.
  56. 2010.07.22, 07:57 - Debreceni VSC - FC Basel 2010
    Sajnálom a Lokit, jó látni a sok nézőt a saját stadionjukban.
    Nem hiszem egyébként hogy Fradi vagy Steaua szinten zárnák le a Szuszát.

    Az Oláh Gáborban is megvolt nyitva a teljes "ütköző zóna" a vendég és hazai szektorok között,
    és a kapu mögötti szektorban sem volt lezárt terület.

    A Bázel ellen sem tartom szükségesnek a túlzott óvintézkedéseket.
  57. megvehető a mérkőzés jegye.nem kell valakinek?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/09/1441384251_juventus_gyorjegyticket.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/JUVENTUS-ITALY-RABA-VASAS-ETO-HUNGARY-CUP-WINNERS-CUP-1979-80-TICKET-/231676501288
  58. 2010.07.16, 09:29 - Videoton FC - NK Maribor 2010
    Az a nagyságrendi különbség, amit a TV-men tapasztalok fényerőt tekintve egy BL vagy VB meccs és a magyar pályák között, az mitől van?
    Ennyivel gyengébb a megvilágítás, vagy ennyivel gyengébb a kameratechnika?

  59. 2010.07.15, 10:09 - Pécs, Egyetemi Sportpálya
    a labdarúgás szabályaiban 90x45 m a legkisebb lehetséges pályaméret.
  60. 2010.07.14, 12:26 - FC Levadia - Debreceni VSC 2010
    meg a Philips SV sem...
    de szerintem itt másról van szó, ezek gyári csapatok, és nem simán egy névszponzor van a háttérben.
    végül is a Loki nevében is benne van a "Vasutas" meg a szárnyaskerék.
  61. 2010.07.13, 13:26 - Kemecse, Szent István út
    http://img3.tar.hu/kbsc/img/32391697.jpg#3
    MK mérkőzés Kemecsén (a süllyesztett kispad egyedi)

    forrás: http://kep.tar.hu/kbsc/50523730?o=12#2
  62. 2010.07.13, 13:03 - Kazincbarcika, Vegyész stadion
    Csak az egyik oldalon van, de viszonylag sok nézőt befogadni képes a "domboldal".
    Kár hogy borzasztó messze van a játéktértől, amolyan "nagyerdei" stílusban.
  63. 2010.07.13, 12:57 - Kazincbarcika, Vegyész stadion
    Voltam fotózni, a lelátó "felső" részét észre sem vettem a domboldalban, akkora volt rajta a gaz. De amúgy szépen rendben van tartva a pálya is és a környezete is
  64. 2010.07.09, 20:51 - Kazincbarcika, Kohász stadion
    ez már megszűnt stadion.
    nem tudtam bemenni, de kívülről úgy láttam, hogy már csak az egyik kapu áll, mert a pálya másik felén lekerített, lebetonozott kosár és kézipályákat alakítottak ki.

    a salakos futópálya még meg van körbe
  65. 2010.07.05, 14:43 - Vasas SC - Sunderland AFC 1973
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517685523_1973_vasas_sunderland_emleklap.jpg
    emléklap innen:
    http://cgi.ebay.com/Football-cover-1973-0304-Sunderland-v-Vasas-Budapest-/370314298322?cmd=ViewItem&pt=UK_Stamps_BritishStamps&hash=item563873c3d2
  66. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517507577_1954_nszk_magyarorszag_labda.jpg

    a mérkőzéslabda
    forrás: http://www.nytimes.com/interactive/2010/06/06/magazine/20100606-world-cup-balls.html
  67. 2010.06.12, 18:34 - Miskolc, DVTK Stadion
    már volt közben alkalmam személyesen is megvizsgálni, és rájöttem, hogy láthatósági és csúszásgátló festés
  68. rossz mindkét címer?
    http://lh6.ggpht.com/_1Vgn8tP7U04/TAawLSxO9cI/AAAAAAAAAg0/UroOk0UJP6Q/s512/Celtic-Glasgow-DVTK-1980-1981-08.jpg
  69. 2010.06.02, 15:51 - Székkutas, Székkutasi TC
    honnan van a címer?
    a csapat honlapján nem szerepel csak a település címere
  70. http://picasaweb.google.hu/golorom/DundeeUnitedDVTK19791024#
  71. http://picasaweb.google.hu/golorom/CelticGlasgowDVTK19800820#
  72. 2010.06.01, 15:36 - Lipót, Lipót Pékség SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/logos/2/0286/logo_0286_02.png
    ezzel a formájú címerrel vigyázni kell, itt is megvan:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1508
    de ugyanúgy láttam már egyéb országok csapatainál, több helyen.
    szerintem a kitűzőgyártónak van ez a sablonja, és kiajánlja ha nincs ismert címertípus
  73. 2010.06.01, 14:37 - Zirc, Zirc VSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518861791_solymokfc_cimer.jpg
    http://cgi.ebay.com/SOLYMOK-HUNGARY-FOOTBALL-SOCCER-PIN-/280513131034?cmd=ViewItem&pt=Vintage_Sports_Memorabilia&hash=item414fe2b21a

    ha jól gondolom, a Sólymok a VSE-hez kapcsolódik nőifoci és utánpótlás szinten
  74. 2010.06.01, 14:27 - St. Johnstone FC - Vasas SC 1971
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515818155_1971_stjohnstone_vasas_musorfuzet.jpg
    http://cgi.ebay.com/St-Johnstone-v-Vasas-Budapest-1971-72-UEFA-Cup-/360262870587
  75. mivel a kosárcsapat is 59-ben alakult, és a címere is ugyan ez volt, így gondolom egy klub két szakosztályáról van szó.

    ez milyen címer? egy névváltozat?
    http://www.szolnokiolaj.hu/20_Bemutatkozas/30_NB1/images/AlfoldiOlajbanyasz_logo.jpg
  76. 2010.05.27, 09:48 - Szederkény, Szederkényi SE
    http://www.indavideo.hu/video/Csodalatos_gol_otcsillagos_kommentarral
  77. 2010.05.19, 16:00 - Tiszaújváros, Sport Park
    a műholdkép alapján
    2 füves
    2 műfüves
    1 feketesalakos pálya van,
    sőtt, a centerpályától délre és jobbra, az a kissé eforgatott terület is "gyanús"
  78. 2010.05.19, 15:57 - Tiszaújváros, Sport Park
    mi az a brazil-rendszerű labdarúgópálya?
  79. 2010.05.19, 15:56 - Tiszaújváros, Sport Park
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/03/1299149611_szolg.jpg
    1. Játékcsarnok
    2. Edzőterem
    3. Uszoda, szauna, pezsgőfürdő
    4. Atlétika- és labdarúgó stadion
    5. Atlétika- és labdarúgó klubház
    6. Triatlon klubház
    7. Teniszcsarnok, szabadtéri teniszp.
    8. Porta
    9. Labdarúgó pályák
    10. Súlyemelő csarnok, asztalitenisz csarnok
    11. Szórakoztató központ
    12. Kajak-kenu tanmedence
    13. Brazil-rendszerű labdarúgópálya
    14. Görkorcsolya pálya
  80. 2010.05.19, 13:01 - Miskolc, DVTK Stadion
    A Pápa elleni meccsre (2010.04.10.) valamiféle fehér festést kaptak az új lelátó lépcsői (én nem tudom megállapítani mi az)
    http://lh6.ggpht.com/_6GwAeYK8nVU/S8MCgVq1JRI/AAAAAAAACTc/qbF4VgM4840/s640/20100410dvtk-papa01.jpg

    Az FTC ellen (2010.05.15.) pedig a pálya felé két sárga "menekülő lejáratot" készítettek.
    http://lh5.ggpht.com/_ywjzr0mbMRw/S_BIXScT2eI/AAAAAAAAEQI/uUUzBoQ7HWM/s640/IMG_120-1.jpg
  81. A német futballszakírók szerint Ballack kiesése után még inkább felértékelődhet a jövő hét végére tervezett, Magyarország elleni barátságos meccs, amelyen Joachim Löw már a Ballack nélküli csapatot tesztelheti.
    forrás: http://sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/2010/05/17/boateng_kirugta_a_vb-rol_ballackot/
  82. 2010.05.17, 16:54 - Halmaj, Sporttelep
    és a Vác is csak egy év múlva lett bajnok.
    Ilyen ez a fránya emlékezet :-)
  83. 2010.05.12, 15:29 - Budapest, Újpest FC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464095202_ujpest_cardiff.png[/bigimg]
    tényleg már... egy szalagot sem lehet Magyarországon megtervezni saját kútfőből?
  84. 2010.05.12, 14:34 - Szombathely, Sabaria FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518895085_sabaria_jelveny.jpg
    http://cgi.ebay.de/Fussball-Pin-Raritat-UNGARN-SABARIA-F-C-SZOMBATHELY-/130390406586?cmd=ViewItem&pt=Pins_Anstecknadeln&hash=item1e5bdfb5ba
  85. 2010.05.12, 14:31 - Miskolc, Attila FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518862964_attilafc_kituzo.jpg
    http://cgi.ebay.de/Fussball-Pin-Raritat-UNGARN-ATTILA-KOR-MISKOLC-/130390089775?cmd=ViewItem&pt=Pins_Anstecknadeln&hash=item1e5bdae02f
  86. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516216025_ftc_dimavag.jpg

    forrás: Az 50 éves DVTK
  87. 2010.05.11, 19:37 - Debrecen, Debreceni Dózsa
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518901440_debreceni_dozsa_jelveny.jpg

    forrás:
    http://cgi.ebay.com/Hungary-Magyar-Dozsa-Debrecen-Football-soccer-pin-badge-/270567992374?cmd=ViewItem&pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item3eff1bec36
  88. 2010.05.11, 12:03 - Sárospatak, Sárospataki TC
    Négyéves „száműzetés” után tér vissza a megyei I. osztály mezőnyébe a Sárospatak labdarúgó csapata.

    Öt fordulóval a pontvadászat befejeződése előtt bizonyossá vált, hogy a Sárospataki TC lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának első helyezettje. A Bodrog-partiak utcahosszal vezetik a mezőnyt, aranyérmüket immáron senki sem veheti el tőlük. – A rajt előtt azt mondtam, hogy csak és kizárólag akkor leszek elégedett, ha a végén felállhatunk a dobogó tetejére – emlékeztetett tavaly nyári nyilatkozatára Zsófi József, a gárda vezető edzője. – A vágyam teljesült, de bevallom őszintén: az elmúlt két esztendő tapasztalata alapján szorosabb versenyfutásra számítottam. Úgy gondoltam, hogy a Bodroghalom, a Gönc és a Mád végig riválisunk lesz... Nem így lett és ezért mások a „hibásak”. Bő kerettel dolgoztak Hogyan és milyen „technikákkal” lehet tizenöt ponttal elhúzni, kilencvenhat gólt szerezni és mindössze tizenkilencet kapni? – ez a kérdés ...
  89. 2010.05.11, 09:15 - Budapest, III. ker., Hévízi út
    Lemértem a pályát a műholdképről,
    nekem 65x109-et adott.
    Szemre is az a régebbi stílusú, keskeny-hosszú pálya.
  90. 2010.05.10, 14:29 - Ipolyszög, Ipolyszögi SE
    http://videa.hu/videok/sport/ipolyszogi-szurkoloi-csoport-foci-ipolyszog-labdarugas-RVI1bTokDeuESmt5

    Hajrá, hajrá Ipolyszög!
  91. 2010.05.10, 14:26 - Ipolyszög, Sportpálya
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1504806672_mfipolyszogisportpalya.jpg[/bigimg]
    forrás: http://ryan.uw.hu/paloc/stad.jpg
  92. 2010.05.07, 14:13 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    a névváltozásokhoz van egy kis finomítás, bár még mindig nem végleges:

    1945-ben valóban visszaveszi az egyesület a DVTK nevet, de mint
    Diósgyőri Vasas Testgyakorlók Köre

    1951-1953-ig nem teljesen tiszta, ez az "egységes rendszerű szakszervezeti sportegyesületek" kora

    1953-1957
    Diósgyőri Vasas Sport Egyesület

    1957-től pedig Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre
  93. Az 1945 tavaszi gyorsbajnokságban csak 12 budapesti csapat vett részt
  94. 2010.05.07, 12:17 - Miskolc, DVTK Stadion
    Már 1938 nyarán hatalmas lendülettel fogtak hozzá az új pálya megtervezéséhez. Lucsánszky Géza, az atlétikai szakosztály elnöke Berlinbe utazott és az 1936-os olimpiai játékokra épített legmodernebb európiai stadion terveit tanulmányozta. Ennek alapján elkészítette az építendő vasgyári stadion terveit, amelyet Markotay-Velsz jóváhagyott. A lelátón belüli pályaméretek azonosak a berlini olimpiai stadionéval. A fedett lelátó befogadó-képessége 2600 személy. Az egész stadion befogadóképessége 20 000 személy. A labdarúgó pályát a korszerű igénynek megfelelően füvesítették.
    forrás: Az 50 éves DVTK
  95. 2010.05.07, 10:52 - Miskolc, Diósgyőri AC
    A két egyesület sokszor együtt haladó vezetősége megértette egymást. Az egyesülést jelentős mértékben az is elősegítette, hogy 1933 óta a DVTK legtöbb kulcspozicíóját tisztviselők töltötték be, akiknek nagyobb része idegenből jött s hiányzott náluk a régi hagyományokhoz való ragaszkodás, a harcos múlt.
    Markotay-Velsz Jenő előzetes tárgyalások révén még azt is elintézte, hogy a DAC mondja ki beolvadását a DVTK-ba, ami a DAC tagok nagy részének nem tetszett. Éppen ezért a nagy többség a belolvadást kimondó első közgyűlésen nem vett részt, ami miatt a közgyűlés határozatképtelen volt. Az alapszabályok értelmében a második közgyűlés - függetlenül a résztvevők számától - már határozatképes volt, bár ezen is csak a tagság kisebbik része jelent meg. Így a Diósgyőri Athletikai Club 1938. év július hó 26-án megtartott rendkívüli közgyűlésen kimondotta beolvadását (fúzióját) a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körébe.
    A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre 1938. augusztus 5-én megtartott...
  96. 2010.05.07, 10:38 - Miskolc, Diósgyőri AC
    A DAC a vasgyári tisztviselők, a DVTK a vasgyári munkások csapata volt. Ezért kellett létrejönniük, majd ezért is kellett egyesülniük.
  97. A vasgyári sportvezetők belátták, hogy a régi keretek már nem teszik lehetővé a további fejlődést. A régi pálya mérete 105x55 m, majd 110x55 m volt, de tovább már nem lehetett bővíteni. Az atletikai futókör kerülete 326,60 m volt, a labdarugó pályába beleesett; nagyon hiányzott egy korszeű, a labdarúgó pályán kivül fekvő, 400 m-es futókör. A legnagyobb nehézséget pedig a közönség elhelyezése jelentette, mert már nem fértek el a pálya körül, hiába épült fel a vágóhíd felőli oldalon 1925-ben az új lelátó. A fejlődés elhaladt a régi pálya felett.
    forrás: Az 50 éves DVTK
  98. 2010.05.06, 22:00 - Miskolc, Miskolci SE
    A már nagyon divatba jött tenisz és a mindinkább teret hódító korcsolyázás művelésére 1908-ban megalakult a Miskolci Sport Egyesület (MSE). A labdarúgás Miskolcon is hamarosan nagy népszerűségre tett szert. Elsősorban a diákság, azután az iparos ifjúság kedvelte meg. Egymás után alakultak meg a különböző ifjúsági csapatok, de a vasgyáriakhoz hasonlóan ezek sem voltak még alapszabályok szerint működő egyesületek. Rödvidesen olyan tömegeket hódított meg ez a sportág, hogy 1909-ben az MSE a legjobb miskolci játékosokból megalakította a labdarúgó szakosztályát. Sőt az 1909-10. évi kerületi bajnokságba csapatát is benevezte. Ebben a csapatban játszott Bodnár Sándor, aki előzőleg már a Kassai Athletikai Club csapatában játszott, majd később a budapesti élvonalban szereplő MAC-nak, sőt a magyar válogatottnak lett tagja, Bodnár Andor, Puskás (Puskár) László, Hradil Jenő, Fehér László és Antal, Baneth Elemér, Erdélyi Árpád, Frisch László, Kaufmann, két vasgyári fiú: Schulek Lajos, Ruszny...
  99. 2010.05.06, 21:48 - Miskolc, Miskolci SE
    Az MSE pályája 1910 májusában elkészült az Erzsébet-kórháztól (most Semmelweiss-kórház) Hejőcsaba felé eső területen, ahol a híres Vörös Rák vendéglő volt. A miskolciak a pályaavató mérkőzésre a vasgyáriakat hívták meg. Ugyanekkor országgyűlési képviselőválasztások voltak és az egyik képviselőjelölt kortesei itt ütöttek tanyát. A DVTK játékosai is ebben a vendéglőben kaptak öltözőhelyiséget, és már a mérkőzés előtt igen szívesen kínálgatták a játékosokat sörrel, borral. A szeszesital zsibbasztó hatásának meglett az eredménye, mert 4:1-re kikaptak. Vigasztalásul kitűnő kortesvacsorával kínálták meg őket.
    forrás: Az 50 éves DVTK
  100. A DVTK jövője szempontjából életkérdés volt egy új sportpályának a megszerzése. Oka Simon meghívására a kerekdombi pályán tartott edzéseket Allender Henrik gyárfőnök több alkalommal megtekintette és ekkor került szóba az új pálya kérdése. Két területről lehetett szó, az egyik a
    Nagyiroda (ma I. sz. hivatalház) es Újdiósgyőr közt húzódó villamosvasút pályájától nyugatra, a sínpár-munkásétterem-meszárszék és a Szinva-patak által határolt terület; a másik pedig a sínpártól keletre fekvő terület. Mindekettő nedves, mocsaras terület volt. A gyárigazgató Brodreisz János és Ádám András tisztviselőket a megfelelő személyzettel kiküldte az említett helyekre a talajvizsgálatok elvégzése végett. Ők megállapították, hogy a munkásétterem mögött fekvő terület alkalmasabb sportpálya létesítésére. Megkezdődött a sportpálya építése. A játékosok maguk végezték a földmunkát, szétterítették az oda szállított salakot és nagy lelkesedéssel vettek részt az építéssel kapcsolatos munkákban. Ez a magyar...