felhasználói profil: Tizennégyes (hozzászólások)
-
1921. március 20. Megalakult az Ungvári Munkás Testedzõk Egyesülete. Elnök: Schwingula Ferenc.
Forrás:
Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 -
A hódmezővásárhelyi Kokron Sportkör tizenkét éve
A sportkör 1936. május 10-én alakult meg a labdarúgó szakosztállyal. Az újonnan megalakult csapat még azon év őszén megmérkőzött a jó nevekből álló és jelentős labdarúgómúlttal rendelkező Hódmezővásárhelyi Munkás Torna Egyesület (HMTE) csapatával. A barátságos mérkőzésen a Mazura - Török, Kerekes, Benkő — Kiss, Béni — Nagy, Körösi, Nacsa, Dóda, Nagy Gy. összeállítású csapat 9:0 arányú vereséget szenvedett.
A gyári labdarúgócsapat vezetősége a jövőt tervezve edzőt szerződtetett a csapathoz. Megegyezett a Hódmezővásárhelyi Torna és Vívó Egyesülettel (HTVE), hogy edzéseiket és mérkőzéseiket a HTVE pályáján fogják tartani. Megegyezés született még egy későbbi időpontban, közös költségen felépítendő klubhelyiség ügyében is. A zöld-fehér színekben játszó csapatot benevezték a Délalföldi Labdarúgó Szövetség (DLASZ) II. osztályú bajnokságába.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzeremleiTarsasagEK_2009/?query=feh%C3%A9r%20p%C3%A9... -
Az egyesület története:
https://www.okanyksk.hu/az-egyesulet-tortenete/ -
Az Enyingi TBSE elnevezés valószínű, hogy az Enyingi Török Bálint nevet rejti, akinek van kultusza a városban!
-
http://dkvk.hu/adatbazisok/dhsza/egy-elfeledett-egyesulet-a-dunakeszi-remenyseg/#_ftn3
-
Szerintem a II. világháború előtti Előre SC és a háború utáni Előre között nincs kapcsolat. Az 1935-1941 között az MLSZ bajnokságaiban részt vevő Előre Sport Club egy cionista egyesület volt, ami a helyi zsidóság klubja volt.
A címerükben is megtalálható a hagyományos Dávid-csillag!
-
Új sportegyesületként alakult meg 1932. szeptember 17-i közgyőlésen a Mezőberényi Textilmunkás Sport Egyesület. A színe a kék-sárga. Jelvénye pajzs-alakú zománcozott kék mezőben „M. Textil SC” felirat.
A közgyűlés megválasztotta tisztikarát:
Elnök: Czigler Lipót szövőgyáros
Ügyvezetı elnök: Schön Mihály szövőgyáros
Alelnök: Weisz Gyula szövőgyáros, Hegedős Elek szövőgyáros
Főtitkár: Czigler György textiltechnikus
Titkár: Weisz Tibor
Intéző: Weisz Nándor
Pénztáros: Czigler Imre
Gondnok: Rück Ádám
Szertáros: Hoffmann Márton
Pályaszertárosok: Bartolf Ádám, Wágner Lajos
Ellenőrök: Piller Ádám, Tichi Mihály
Számvizsgáló Bizottság: Lisztoczki Ferenc, Kőszegi Géza
Választmányi tagok: Szeider Péter, Hoffmann Márton, Vágner Péter, Mausz Ádám, Schőn Ádám, Kajtor Márton.
Póttagok: Pangert Mihály, Brücher Márton, Götz András.
Forrás: Jakab Mihály – dr. Makai Gyula - MEZőBERÉNY SPORTTÖRTÉNETE /1912-1978/
Mezőberény, 1979. -
A Nagytétényi Iparosok Sportegylete (NISE) 1920-ban kezdte meg működését amatőr labdarugó szakosztállyal. Sporttelepe 1000
személy befogadására volt alkalmas. Az amatőr mérkőzések színvonala igen gyenge volt. A község lakói közül többen osztották Missik Béla sporttitkár véleményét: „Községünknek erkölcsi érdeke, hogy a profi csapat megalakuljon.” 1933 szeptemberében
a NISE újjáalakult és a Nagytétényi Football Club (Nagytétényi FC) nevet vette fel.
Az Iparos Kör fiataljai nagy lelkesedéssel fogadták a profi klub megalakulását, Kiss
László ügyvezető elnök szinte fanatizálta őket.
Két kudarc után az első siker 1933. szeptember 24-én született meg, amikor
a Budafok FC ellen pontot szerzett a csapat. A játékosok megérdemlik, hogy nevüket
megjegyezzük: Hajduk kapus több mérkőzésen is remekül védett, a csatárok közül
a fiatalos lendületet Steiner és Csörgei, a technikát Princz és Messbauer képviselte.
Schwartz és Takács a védelem erősségei voltak. A csapat játékosai közé tartoztak
... -
SZRTC elsőéveinek története:
AZ SZRTC TÖRTÉNETÉNEK ELSŐ ÉVTIZEDE
A XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre sporttörténete szinte teljesen feldolgozatlan területnek számít. A közelmúltban jelent meg a MALÉV sportklub történetének összefoglalója, illetve egy OKTV-re írt dolgozat a SZAC fénykoráról. Átfogó helytörténeti művek csupán érintőlegesen tudtak foglalkozni ezzel a témával. A hiányt próbálja valamelyest enyhíteni a következő, Szentlőrinci Rendessytelepi Torna Club (SZRTC) történetének kezdeteiről készült rövid tanulmány.
A környezet…
Az SZRTC egykori „hazája”, a Rendessytelep napjainkban Budapest XVIII. kerületében található. A Nefelejcs utca – József utca – Fonal utca – Tinódi utca – Egressy Gábor utca – Lakatos út – Üllői út – a MÁV lajosmizsei vonala – Malomkő utca határolják.
Történetéről meglehetősen keveset tudunk. A XIX. század végén Rendessy Károly óbudai pékmester vásárolta meg ezt a területet és parcellázva eladta, róla nevezték el a tele... -
1923-ban Csillaghegyen megalakult Adamecz Ferenc úr vezetése alatt a Kissing telepi tornaclub, amely csupán futballszakosztállyal indult s igen jól szerepelt, kerületi bajnokságokat nyert s végül a közép magyar labdarúgó szövetség első osztályába küzdötte fel magát.
1931-ben a Csillaghegyen működő két legnagyobb sportegyesület a gazdasági helyzetre való tekintettel kénytelen volt fúzióra lépni, mely fúziós közgyűlésen a két egyesület a Move Csillaghegy-Kissing telepi atlétikai Club nevet vette fel s ezzel a sportbékét Csillaghegyen megteremtette. A futballszakosztálynak négy csapata játszik bajnokságért, egy a közép magyar labdarúgó szövetségben és három a Move labdarúgó ligában. Most indul meg az úszószakosztály, melynek igen nagy jövőt jósolok.”
A Move Csillaghegy-Kissing telepi atlétikai Club 1940-ig működött.
forrás: http://www.csipke.info/sportelet -
1928-ban B. megyer anyaközségben megalakult Jacobi István vezetésével a B. megyeri tornaclub, mely csupán futballszakosztály felett rendelkezik és jelenleg is szerepel közép magyar második osztályban.
forrás: http://www.csipke.info/sportelet -
A fóti foci hőskorának megkerülhetetlen része a negyedszázados időtartamig működő városi rivális, az 1928-ban alapított Fóti Testvériség csapata, amelynek teljes története alighanem rászolgálna a részletesebb ismertetésre, vagy akár egy külön sorozatra is. Amennyi dióhéjban a „Tesiről” tudható: a piros-fehér színeket viselő egyesület a helyi iparosok és gyári munkások csapata volt, alapítói és meghatározó alakjai mások mellett az Urbán-testvérek, István és József, illetve Kovács István szertáros-intéző, elnökei közül pedig Deszpot István és Puskás Mihály nevét kell feljegyeznünk. A csapat fő „támaszpontja” Cselőtei Sándor egykori, Liget utcai vendéglője volt, idővel pedig a MÁV is a támogatók közé lépett, a futballpályán azonban osztozni kényszerültek az FSE csapataival. A többes szám nem véletlen: voltak időszakok, amikor az FSE I., II., sőt, III. csapatot is versenyeztetett, így a Testvériséggel együtt Fóton hétvégenként négy gárdáért is szoríthattak a szurkolók - nem beszélve az ifj...
-
PATKÓGYÁRI TORNAEGYLET
Alakulás éve: 1929. júl. 27.
Elnök: nem ismert
Cél: nem ismert
Alapszabályok láttamozási éve, száma: nem ismert
Feloszlatva: nem ismert
HBML. X. 301. 284
Forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf -
DEBRECENI SZÉKGYÁRI FOOTBAL CLUB
Alakulás: nem ismert
Elnök: Mittelmann Miksa
Cél: nem ismert
Alapszabályok láttamozási éve, száma: 135400/1931. VII. BM. leirattal.
Feloszlatva: Az 1933. június 19-én tartott közgyűlésen kimondotta az egyesület
feloszlását.
HBML. X. 301. 91
Forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf -
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.243900839009935.57452.243845202348832&type=3
-
Másik sporttevékenységet kifejtő egyesület volt a városban az 1924-ben alakult Gyöngyösi Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületéből alakult Kereskedelmi Kör, amelynek sportszakosztálya is volt. Habár a sportosztály neve Gyöngyösi Kereskedelmi Kör Sport Osztálya volt, a jelvényviselésükön a GYKSE volt engedélyezve. Saját labdarúgópályához 1930-ban jutottak, amikor megvásárolták a Csathó-kert melletti agyaggödörnek nevezett mélyedést.
gyongyos-varos-onkormanyzatanak-sportfejlesztesi-koncepcioja-201720220_0 -
Ferencvárosi Testgyakorlók Köre: IX. Ferencz körút 1.(Elevátor Kávéház) Tel: J 349-73
intéző: Bran Béla
forrás: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1928 (29. évfolyam) (via: https://library.hungaricana.hu/en/view/BPLAKCIMJEGYZEK_29_1928/?pg=351&layout=s) -
Az 1926-os év eseményei azonban fekete betűkkel íródtak a klub történetében. A város a palotai
templom mögötti futballpályán mégiscsak piacot épített, így az egyesület sportolási lehetőség
nélkül maradt. Tovább súlyosbította a helyzetet,
hogy 1926 szeptemberében (a professzionális
bajnokság bevezetése miatt, az országos tendenciának megfelelően) a RAC futballszakosztályának
legjobbjaiból megalakult a település profi labdarúgócsapata, a Rákospalota FC. A profi liga második
osztályába kerülő zöld-sárga színeket viselő RFC
a RAC vezetőit (többek között a Szeniczey-fivéreket) is kiszakította az anyaegyesületből,
mivel ők elnöki, főtitkári tisztségeket kaptak
az új klubban. A Rákospalotai AC-ban maradt
játékosok szereplésüket az ekkor alakult amatőr
bajnokságban folytatták tovább. A Széchenyi téri
futballpálya megszűnése óta játéktér nélkül álló
város 1926 októberében avatta új sporttelepét a
palotai határban, a Szent Korona és a Szabadság
utcák sarkán. A városvezetés döntése... -
Vasakarat Sport Club Magyar Országos Véderő Egyesület címe: Budapest, József-u. 41.
Forrás: Magyar Közlöny 1947. április 2. -
GYOMAI MUNKÁS TESTEDZŐ EGYESÜLET (GYMTE)
Működése 1922 tavaszán indult, mikor Hainfart Mihály vezetésével megalakult a labdarúgócsapata. Alapszabályait 1924-ben záradékolták. Hivatalosan 1924. május 21-én ismerte el a minisztérium. Jelvényükön köriratban a név, középen pedig egy football labda látható. Az egylet célja tagjainak módot nyújtani arra, hogy testnevelésben és sportolásban találhassanak olcsó, kellemes, nemes szórakozást. Szakosztályai közé felvette a footballt, atlétikát, és egyéb sportok művelését, a svéd gimnasztikát, német tornarendszerét, egyszerű rendgyakorlatokat.33 1924-26-ban sakk-, úszó- és bírkózó szakosztály is volt.34Az egyesület részt vett a kommunista ellenállásban 1925-ig, amikor az őszi letartóztatások után megszakadtak az endrődi kommunista pártsejtekhez fűződőkapcsolataik. Vezetőségük polgárivá vált. Díszelnökükké választották Gyoma főjegyzőjét. 1927. augusztus 21-én tartott rendkívüli közgyűlésen kimondták az egylet feloszlását. 118 Pengő 40 fillé... -
IPAROS ÉS KERESKEDŐ IFJAK TESTEDZŐ EGYESÜLETE (GYIKITE)
A településen gyorsan nőtt az iparosok száma 1910 és 1920 között, kb. 260-280 főre. Az önálló iparosok számát nézve, a közösség a megyében hetedik helyen állt. Legjelentősebb üzemek a Kner nyomda és az Ailer-féle téglagyár volt.29A GYIKITE létrejöveteléhez tehát megvoltak a feltételek, hisz ezek a „nagy” üzemek már rendelkeznek annyi pénzzel, hogy támogassák a dolgozóik sportolását. 1922. október 3-án alakult meg, alapítólevelét 1923. március 7-én hagyták jóvá. Az egylet programjába felvette a footballt, az atlétika és egyéb sportok művelését, svéd gimnasztikát, „a rendelkezésre álló eszközök által megengedett mértékben a torna rendszert és mindezekkel kapcsolatban az egyszerű katonai rendgyakorlatokat is” Az egylet egy szobából álló külön tornahelységgel rendelkezett a gyomai Központi Kaszinónak, Deák Ferenc utcában lévő épületében, ahol a téli idény beálltával főleg a birkózást és a katonai rendgyakorlatokat gyakorolt... -
A Farkasréti Atlétikai Footbaí Club megkezdte a tavaszi munkáját és a Fery Oszkár- utcai pályán a tagok nagy számban vesznek részt a rendszeres tréningen.
A múlt ősszel kiirt „Budai Kupa“ mérkőzéseken 8 ponttal elsőnek vezet a résztvevő egyesületek között és az eddigi két tavaszi mérkőzést is fölénynyel nyerte meg.
Közgyűlését f. évi április hó 7-én (pénteken) tartja meg, Márványutca 19 sz. alatti helyiségében a Deissner Emil „Márvány Hattyu“-jában esti 7 órakor Ezt megelőzőleg 6 órakor választmányi ülés ugyanott. A közgyűlés fog dönteni az új pálya építése illetve pályaépitő részvénytársaság alakítása ügyében. Budán kell az uj pálya, mert a lágymányosi BEAC pályától Óbudáig nincs rendes pálya. Ez a kérdés az összes budai sport körök érdeklődését méltán megérdemli, sőt felhívjuk rá az MLSZ-nek a figyelmét is.
forrás: Budai Napló, 1922.03.22.
-
A Pestújhelyi Labdarúgó Kör az 1926. március 14-én tartott közgyűlésén kimondta, hogy egyesül a Pestújhelyi Kereskedők és Iparosok Sport Egyesületével. Az íly módon létrejött új egyesület neve Pestújhelyi Kereskedők és Iparosok Labdarúgó Köre. Azonban a Pestújhelyi Kereskedők és Iparosok Sport Egyesületének nem volt alapszabálya, tehát nem volt hivatalosan bejegyzett egyesület. Ezért a belügyminiszter 138.024/1926. VII. sz. határozatával az nem az egyesülés, hanem csupán a névváltoztatás tényét hagyta jóvá.
forrás:
IV.1427 - Az 1949. évi XXVI. törvénycikk alapján Budapesthez csatolt városokban és községekben működött egyesületek alapszabályainak levéltári gyűjteménye • Pestújhely, 12. • peremkerületi egyesületek vegyes iratai • 15 p • Alapszabály, nyilvántartásba vétel, kgy. jkv., nyilvántartásból való törlés • 1920-1948
via: https://archives.hungaricana.hu/hu/archontologia/57470/?list=eyJxdWVyeSI6ICJMVEFSPUJGTCJ9 -
Bátaszék sportmúltja:
1883-ból származó elemi népiskolai jegyzőkönyv tanúskodik az iskolai testnevelés bevezetéséről Bátaszéken. 1911-ben alakult meg a Bátaszéki Sport Club labdarúgó és atlétikai szakosztállyal. 1918-ban a szerb megszállással törés állt be Bátaszék sportéletében. 1919-ben egymástól függetlenül, két egyesület szerveződött. A Bátaszéki Atlétikai Club (BAC) és a vasutas fiatalok alapította Bátaszéki Vasutas Sport Egylet (BVSE). A BAC a pécsi alosztályban, a BVSE a bajai alosztályban szerepelt. A mai sportpályát a BAC csapata 1919. június 8-án pünkösd vasárnapján avatta. A lelkesedést a helybeli kántor Janczer Pál által komponált „BAC induló” fokozta.
1920. augusztus 20-án szabadult fel Bátaszék a szerb megszállás alól. A következő évben fuzionált a két egyesület BAC néven. A háború utáni rossz gazdasági helyzet a sport területén is éreztette hatását, és az anyagiakkal küzdő egyesület 1925-ben feloszlott. A vasutas ifjúság ismét megalakította a Bátaszéki Vasutas... -
GYOMAI KNER SPORT KLUB (KSC)
1910-ben a KSC létrehozásában valószínűleg a nyomdatulajdonos, a gyors
fejlesztésben J. Heinrich Heubach bécsi betűszedő volt a kezdeményező aki 1912
nyarán költözött Gyomára.17
Az egyesület alakuló gyűlése nem tudjuk, hogy mikor volt, hisz az
alapítólevelet, ami fennmaradt, már rendkívüli közgyűlésen fogadták el 1913. január
8-án. Tehát előtte már létezett a KSC. Ezt az alapítólevelet 1913. február 25-én
hagyták jóvá. Heubach segítségével a jelentéktelennek tűnő nyomdászcsapat 1912
őszére a legütőképesebb csapata lett a megyének. Olyasmi szinten játszottak, mint a
mostani NB I. A legelső megyei labdarúgó-bajnokságon már első helyezést értek el,
igaz, megosztva a CSAK-kal. 18
Az egyesület működési területe és székhely egyaránt Gyoma. Pecsétjén
köriratban Kner Sport Club Gyoma 1912 felirat, középen KSC. Az egylet színe kékfehér.
A versenyzők csak ebben a színben versenyezhettek, különben kizárták őket a
klubból.
A KSC célja versenypálya fennta... -
A szervezett munkások nem akartak bemenni a polgári egyletekbe. Megalakították 1911ben a Szabadkai Munkás Testedző Egyesületet. Az elnökség tisztelettel megkérte a városi tanácsot, hogy a Zentai úton, a vajgyár és a gázgyár között, engedje át telket „az egyesület által rendezendő fottball mérkőzések megtartására". Nem kapták meg az engedélyt.
A Szabadkai Munkás Testedző Egyesület a Szociáldemokrata Párt keretében jött létre. Vezetősége a munkásotthonban székelt (Bácsmegyei Napló, 1912. május 23.), amely akkoriban költözött a Petőfi utcából a mostani Maxim Gorkij utcába. Sportsikereiről keveset írtak az újságok. Nem is voltak ilyen sikerei. Nem is lehettek ...
Forrás: http://www.sportskisavezsubotice.org -
A Kereskedelmi Akadémia és Kuntner Róbert
1905 ősze mérföldkőnek számított a Kereskedelmi Akadémia futballtevékenységében. Az intézmény tornatanárának és elnökének Kuntner Róbertet, a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1618]Budapesti Torna Klub (BTC) egykori játékosát nevezték ki, aki azonnal egy remek csatárral, Weiszfeller Ottóval erősítette meg a csapatot. Az új vezetővel és új szerzeményével a Kolozsvári Kereskedelmi Akadémiai Sportkörré (KKASK) nevezett csapat a korábbinál is erősebbnek bizonyult, és 1906-ban is felülkerekedett a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2241]KAC-on. Sikerült többek között győznie az év kiemelkedő futballeseményén, a Rákóczi úti pályán júniusban megrendezett hatos tornán, amelyen az akadémia négy csapatán kívül a KAC és az Unitárius Kollégium új korosztályából kialakított együttesek vettek részt. A körmérkőzések érdekességeként egy együttesben tizenegy helyett csupán egy kapus, két hátvéd és három csatár játszhatot... -
Nagyvárad sporttörténetéből - A Törekvés Sportegylet
Nagyvárad, te merész, te mindent hirtelen felkapó, te mindent gyorsan magadénak valló, te minden újra fogékony város. Te, aki a századforduló után rohamléptekkel nőttél naggyá, kultúrában, iparban, kereskedelemben, irodalomban... és sportban! Igen, a sportban is, hisz amíg a fejlődő város belterületén hamar nagy népszerűségre szert tevő labdarúgás, akkori nevén football, a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1625]N.A.C révén hódított, addig Várad-Velencén is akadt jó pár fiatal, akik előszeretettel rúgták a bőrt, harisnyákból, rongyokból készült lasztit. Ezek a fiatalok is megérdemlik talán, hogy megemlékezzünk róluk, mert a másik klubot, a hamar híressé váló N.A.C csapatát tekintették példaképnek. Aztán eljött az idő, amikor már nem példaképként tekintettek a nagyokra, hanem versenytársat láttak az ellenfélben.
De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk Várad-Velencén, ahol a Varga fiúk, Szilágyi Jáno... -
Az alapítás dátuma: 1912.07.23.
https://archives.hungaricana.hu/hu/archontologia/58618/?list=eyJxdWVyeSI6ICIjREJfX0VHWUVTVUxFVEkifQ -
Fővárosi Ifjak Atlétikai Köre: VIII. Mátyás tér 14. (Liedl kávéház), elnök: Vörös Kálmán, főtitkár: Csoma János, titkár: Hanvay Rezső
forrás: Budapesti czím és lakásjegyzék 1912 (24. évfolyam) 4. rész -
Története:
1910-ben Vörös Kálmán és Dene József lelkes sportemberek kezdeményezésére, főként fővárosi tisztviselőkből alakult meg. Az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/444]1910-11-es évben a III. osztályban kezdi meg szereplését, de már [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/439]1911-12-ben a II. osztályban látjuk az egyesületet. A háború alatt a tömeges hadba vonulások miatt az egyesület meggyengül és 1916-ig a harmadosztályban kénytelen tovább működni. [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/4486/bajnoki-mult]1916-1919 között ismét a II. osztályban szerepel, innen kezdve azonban folyamatos hanyatláson megy keresztül, úgyhogy [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/5458]1922 végén már a III. osztályból is kiesik. 1923-ban megnyeri az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/5685]előkészítő bajnokságot és ezzel a III. osztályba visszakerül. [url=http://www.magyarfutball.hu/hu... -
Piski Vasutas Sport Egyesületet 1909-ben lapították. Első, bemutatkozó mérkőzését a Kolozsvári Vasutas SC ellen vívta.
Forrás: Hunyad Megyei Hírmondó 2015. szept-okt.
-
Alakult 1912-ben. Az egyesület alakulásában tevékeny részt vettek: Schön Ármin, Glattstein Jenő, Kreutz Fülöp. Az 1913-14. harmadosztályú bajnokságban vesz részt először, ahol a 4. helyen végez. 1914 őszén a 2. osztály Auguszta serleg díjában az utolsó helyre szorul és a következő évben a 3. osztályban szerepel. 1919-ben kerül ismét a 2. osztályba, ahol több kevesebb sikerrel szerepel. 1924-25 évi 2. osztályú bajnokságban 1. helyen végez, azonban az ismert vesztegetési perből kifolyólag az MLSZ közgyűlése pontjaitól megfosztja és az 1925-26-os bajnoki évre nevezését sem fogadják el. Az ifjúsági sport előmozdítása érdekében 1912-ben kiírta az Ékszerészek serleg vándordíját. Több külföldi mérkőzést sikeresen abszolvált. Jelenlegi vezetője Glattstein Jenő, ügyvezető elnök, intézője Neuwelt Pál. Az 1925-26. évben ILSZ csapatát szerepelteti.
Földessy 1926. -
Pannónia Sport Kör: Alakult 1920-ban. 1922/23-ban ILSZ bajnokságot nyert. 1923/24 évben a ligaosztály második helyezettje. 1924/25 évtől a IV. osztályban szerepel. Vezetői Steiner Bernát, Hinsenkamp Ottó és Zubcsek József.
Földessy János Dr.: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége 1926.
-
A Nyomdászok Testedző Egyesületét a Pallas Nyomda munkásai alapították meg, mint Pallas SE-t 1912-ben. Ugyanebben az évben az összes nyomdász-sportolók beléptek az egyesületbe és a nevét megváltoztatták Nyomdász TE-re. Az egyesület szerény működést fejtett ki egészen a háborús évekig. 1919-ben a II. osztályban 2. helyezést értek el. 1920-ban fuzionált a III. osztályú Pannóniával és felvette az V. kerületi Pannónia nevet. 1922-ben kiesett a második vonalból, amire működését beszüntette. 1923-ban újra játszik a ligában. Az 1924/25 évben a IV. osztály Sugár István csoportjában II. helyezést ér el, s bekerül a III. osztályba. Az egyesület vezetői: Reichman Miklós, Simkovits Artúr, Schwartz István, Szokolik József és Alföldi Artúr.
Földessy János Dr.: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége 1926.
-
A MESE az 1930-1931-es bajnokságban
1930-31 Mátravidéki bajn. II. oszt.
1.Hatvani VSE
2.Hatvani AC
3.MESE
4.SBTC
5.Füzesabonyi SE
Forrás: Varga László-Szerelmünk a labdarúgás
-
A MESE az 1929-1930-as bajnokságban
1929-30 Mátravidéki bajn. I. oszt.
1. DVTK
2. Diósgyőri AC
3. PBSE
4. Ózdi VTK
5. Sátoraljaújhely
6. Gyöngyösi AK
7. Perecesi TK
8. MESE
-
Az egyesület 1912-ben eredetileg Remény Vívó és AC néven alakult meg, mely az első években az ILSZ bajnokságért való küzdelemben vett részt és a csak a háború utáni években szerepel, mint az MLSZ egyesülete a negyedik osztályban több-kevesebb sikerrel. Az egyesületben tevékeny munkát fejtenek ki Blumenthal Rezső elnök, Braun Zsigmond és Bleyer Béla.
forrás: Földessy(1926) -
Az 1929-30-ban a Professzionális II. osztályban szereplő Merkur FC a Sporthírlap 1927. 04. 26. számából származó idézet szerint a KAOE profi alakulata lehetett. Íme az idézet: "Merkur FC néven proficsapatot szervez a KAOE."
A névválasztás logikusnak tűnhet, hiszen a kereskedő szervezeteknél sokszor feltűnik jelképként az ókori istenség.
-
Az 1987-88-as II. osztályú bajnokság "titokzatos" Építők SC-je nem más mint a Ganz-MÁVAG SE. A forrás:
"1982-ben már a Bp. Építők SC-ben már csak 11 szakosztály létezett, bár ebben még mindig mintegy 1000 fő igazolt sportoló volt. 1988-ra pedig csak 8 ( atlétika, gyeplabda, labdarúgó, kézilabda, kajak-kenu, sportakrobatika, tenisz, teke, vitorlázó) szakosztály maradt. Még ebben az évben azonban a labdarúgók is fuzionáltak a Ganz Mávaggal, majd utána nemsokára meg is szűnt a szakosztály.
Az ÉSC története című könyv alapján"
Tehát valószínűleg úgy történhetett, hogy a rendszerváltás küszöbén mindkét nagy sportegyesület komoly gondokkal küzdött és labdarúgó szakosztályaikat fuzionáltatták. Ugyanezen bajnokság NB III Duna csoportjában a Bp. Építők vissza is lépett. A sors furcsa fintora, hogy az összetákolt szakosztály sem húzta tovább és az 1988-89-es bajnokságra már nem is nevez. Tehát így tűnt el véglegesen a Ganz MÁVAG és a Bp. Építők is a magyar futballból... -
A Ganz TE a '40-es évektől kezdve stabil másodosztályú klub volt, még az első osztályban is megfordult. Tehát végül is a magyar klub futball stabil szereplője volt. Anyagi hátterét a Ganz Vagongyár, majd az egyesült Ganz-MÁVAG vállalat biztosította.
Majd hirtelen az 1987-88-as bajnokságra nem nevez, pedig az [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/208]előző évben az akkor egy csoportos NB II 11. helyén végzett. Valószínűnek tartom, hogy valamilyen finanszírozási probléma léphetett fel és az akkor már csak az állami dotálásnak köszönhetően működő vagongyár úgy próbált csökkenteni kiadásain, hogy megszüntette sportkörét.
Ami a dologban érdekes, hogy sehol nem találtam erről szóló cikket, utalást, felháborodást, vagy esetleg egy „nekrológot” a nagy múltú egyesület megszűnésével kapcsolatban. Pedig akkor még nem mindennapi eset volt, hogy egy NB II-es csapat csak úgy eltűnjön a süllyesztőben, mint ahogy az majd a ’90-es években megszokottá vált.
További kérd... -
Szerény véleményem szerint az ÉMOSZ Sport Csoport az építőipari munkások szakszervezetének egyesülete volt és az klubból nőtt ki később a Budapesti Építők SC.
Az FTC-t 1948-49-ben nem az ÉMOSZ Scs-vel, hanem az ÉDOSZ SC-vel házasították össze erőszakkal. Az ÉDOSZ az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének csapata volt, amely 1949 előtt nem is létezett.
-
A 7 helyezett Orosháza az 1959-60-as bajnokságban II. osztályú Orosházi Kinizsi, vagyis a patinás OMTK utódegyesülete.
-
Nagyon furcsa, hogy 1961-ben a 2. osztályból kiesve, teljesen eltűnik az idő homályában a Diósgyőri Bányász.
Esetleg nem olvasztották be egy közeli bányászcsapatba?
Történetesen a Perecesi Bányászra gondolok amely 1960-tól már Miskolci Bányász néven szerepel a harmadosztályban. Nem lehetett ez esetlegesen egy fúzió eredménye a Miskolc környéki bányászcsaptok között? -
Összevetettem a Kaposvári MTE és a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2750]Kaposvári Vasas bajnoki múltját és nemigen találtam átfedést közöttük. Szerintem egy csapatról van szó, amelynek a névváltozásai a következőképpen alakultak:
Kaposvári Munkás Testedzők Egylete 1919-1949
Kaposvári Dolgozók Sportköre 1949-1951
fúzió az MTE a Rákóczi és a Vasutas között
Kaposvári Vasas 1951-1956
megszűnik a fúzió
Kaposvári MTE 1957-1967
Kaposvári Vasas MTE 1967-1969
Kaposvári Vasas 1969-1975
Villamos Berendezés és Készülék Művek Vasas 1975-1990
beolvad a Kaposvári Építőkbe
Ha van olyan kaposvári akinek több infója van, cáfolja meg a feltételezésem. -
Korábban kutakodtam a csapat után és az derült ki, hogy az 1952-ben az NBII nyugati csoportjában szereplő Veszprémi Bástya jogán indult 1953-ban ugyanitt a Kőbányai Bástya (később Dózsa). Hogy esetleg költözésről volt szó, vagy egyesülésről azt nem tudom. Sajnos már az információk forrását sem találom, csak ezek maradtak meg a jegyzeteimben.
-
Negyvennyolcban a futball-szakosztály megszervezésével hívták életre a Tatabányai Ipartelepek SE-t (TISE), aztán hívták MÉMOSZ-nak is az egyesületet 1949 és 50 között, majd Tatabányai Építők lett tizenkilenc évig, időközben „leutazott” – a városon át – Felsőgalláról Újvárosba, végül már mindenki Komépnek nevezte a klubot megszűnéséig, a nyolcvanas évek végéig.
Szép sikerek, nagy egyéniségek, nagy csapatok, sportolók versenyeztek a ma már csak Komépként emlegetett egyletben, amely fennállása során nagy bukások és nagy igazságtalanságok elviselésére is kényszerült. A közelmúltban – a teljesség igénye nélkül – Fábián András, a klub egykori ügyvezető elnöke vállalkozott a múltidézésre. A sportvezető maga is versenyzett, igaz a TSC-ben, de a Komép SC-t tizenegy évig irányította.
Beszélgetésünk kezdetén, gyorsan kiderült, mindenre és mindenkire visszaemlékezni kódexnyi terjedelemre lenne szükség. Így, csak arra vállalkoztunk, hogy a szürkeállományba jobban rögzült történéseket igyek... -
Húsiparosok SC:
Alakult a Terézvárosi SK csapatából, amelynek akkori lelkes vezetője volt Dolezsál Gyula. 1919-ben nevét Húsiparosok SC-re változtatta és már az 1919-20-as bajnokságban a II. oszt. Stobbe csoportjában a negyedik helyen végez. A következő bajnoki évben a nyolcadik helyre szorul, míg az 1920-21-es bajnoki évben a II.b osztály bajnoka lesz és ezzel kvalifikálja magát az egységes II. osztályba. Több-kevesebb sikerrel küzd, míg az 1924-25-ös bajnoki évben a második helyre küzdi fel magát. Az I. osztályba való jutástól a vesztegetési pörben való szereplése miatt elesik és a tanács az 1925-26. bajnoki évre nevezését nem fogadja el. Az egyesület jelenlegi vezetői: Dréhr Imre kormányfőtanácsos, Medve M. Ferenc és Kertész László.
Forrás: Földessy 1925. -
Mezőtúri Atlétikai és Football Club.
Pazar János elnöklete alatt alakult 1921-ben. A klub ügyeit ez idő szerint dr. Spett Ernő polgármester elnök irányítja vitéz dr. Sárossy Gyula rendőrfogalmazó és Nádházy Lajos városi tisztviselő segítségével.
A klub labdarúgó csapata országos viszonylatban is kiváló eredményeket ért el. A csapat a csabai alosztály I. oszt. kerületi bajnoki, küzdelmeiben vesz részt s eddig csak a balszerencse tartotta távol a csapatot a bajnokság elnyerésétől. A klub csapata fegyelmezett, úri magatartású játékosokból áll s így a csapat éveken át díjat kapott a bajnoki mérkőzéseken tanusított tisztességes (fair) játékáért.
-
Zuglói SE: 1921-ben az ifjúsági Zuglói Nemzeti Torna Egylet tagjaiból alakul. Később fuzionál a Zuglói Testvériség Football Clubbal. 1925-26-ban a III. osztályban szerepel. Vezetői: Hörcsöky Imre, Vavra Vilmos, Gáspár József, Novák Márton és Weiner János.
Földessy 1925.
-
Nagytétényi Iparosok Sport Egylete: Alakult 1920-ban. Azóta a középmagyarországi kerület 2. osztályú bajnokságának állandó középhelyezettje. Vezetői : Kiss Sándor, Hajduk István és Brust Vilmos.
(Földessy 1925.) -
Nagytétényi Sport Egylet: 1913-ban alakult, jórészt diákokból. A háborús évek alatt működését jórészt felfüggeszti. 1920-ban a váci alosztály bajnokságáért játszik. És jó helyezést ér el. Jelenleg a pestkörnyéki csoport II. osztályában küzd és a középhelyezettek között foglal helyet. Vezetői: Hollósy Imre, Erdélyi Gábor, Pentz József és Schwarz Béla.
(Földessy 1925.) -
Az 1938-1939-ben a másodosztály nyugati csoportjában szereplő Egyetértés nem lehet az 1907-ben alapított budapesti vendéglátós csapat. Mivel a Győri Egyetértés (ETO) II. csapata a 3. osztályban játszott, ezért a klub első csapatának szükségszerűen feljebb kellett szerepelnie. Mivel az ETO nem található meg sem az I. sem a II. osztályban, ezért nagy valószínűséggel a szóban forgó Egyetértés a győri zöld-fehér klub I. csapata lesz.
-
Tudtommal a Vasas Textiles név az egykori III. ker. TVE-t jelenti, amely az 1951-es bajnokságban III. ker. Vörös Lobogó néven szerepelt.
-
A Szegedi Dózsa előzményei (1912-1950)
A Szegedi Dózsa története a jogelőd révén egészen 1912-ig nyúlik vissza, ekkor alakult ugyanis az SZTK, azaz a Szegedi Testgyakorlók Köre. Az 1942-ben megjelent Magyarországi Sportegyesületek Története című könyv írja, hogy a sportpálya már akkor a Hunyadi téren volt, 3500 fős befogadóképességgel. Ekkor a labdarúgón kívül egyébként atlétikai, ökölvívó, vívó, tenisz és lövész szakosztályt is működtetett a klub. Az SZTK labdarúgócsapata helyett, illetve helyén indult 1949 nyarán a Kerületi I.o.-ban a Szegedi Rendőr csapata, ahol azonnal bajnoki címet is szerzett.
Forrás: Szegedi Dózsa története (internet -
Az nem lehetséges, hogy valamikor 1949-50 tájékán összevonták a Budapesten működő kábelgyárakat (Felten és a Kábelgyár RT) és így a két kábeles sportegyesület (Felten SC és KáSC)is egyesült? Ennek a fúziónak az utóda lehet a Magyar Kábel SC.
De ez csak feltételezés! -
1916 évi Hadikupa
1. MTK
2. FTC
3. III. ker. TVE
1916 évi Hadikupa vigaszdíj mérkőzései
I. csoport-vigaszdíj
1. BLK
2. ELAC
3. FIAK
4. Rákosszentmihályi AFC
5. Famunkások SC
6. Bádogosok és Szerelők TK
7. Terézvárosi SK
8. Siketek SC
9. Droguisták (visszalépett)
10. Újpesti Labdarúgó Kör (visszalépett)
II. csoport-vigaszdíj
1. Testvériség
2. BKVT
3. Előre TK
4. ETC
5. Hoffhergyári SK
6. UMTE
7. Magyar FC (visszalépett)
8. EMTK (visszalépett)
III. csoport-vigaszdíj
1. Festőmunkások SE
2. Óbudai TE
3. ETC
4. URAK
5. Zuglói Turul
6. Nyomdászok TE
7. REAC
8. Győri ETO (visszalépett)
IV. csoport-vigaszdíj
1. UTE
2. UTSE
3. Vasas
4. VAC
5. KAOE
6. Fővárosi TK
7. BTC
8. „33” FC (visszalépett)
IV. csoport-vigaszdíj
1. KAC
2. BSE
3. MÁV Gépgyár SK
4. BEAC
5. MAC (visszalépett)
6. Törekvés SE (visszalépett)
V. csoport-vigaszdíj
1. BAK
2. NSC
3. Temesvári Kinizsi
-
1916-1917 évi hadibajnokság I. osztály
1. MTK
2. Törekvés
3. UTE
4. FTC
5. III. ker. TVE
6. Vasas
7. BAK
8. MAC
9. BTC
10. „33” FC
11. KAC
12. Főv. TK
§ - kiesett a Fővárosi TK
1916-1917 évi hadibajnokság II./a osztály
1. MÁV Gépgyár SK
2. Nemzeti SC
3. Testvériség SE
4. Óbudai TE
5. Erzsébetfalvai TC
6. Terézvárosi TC
7. Előre TK
8. BKVT
9. URAK
10. Festők
11. Nyomdászok
12. KAOE (feloszlott)
§ - feljutott a MÁV csapata
1916-1917 évi hadibajnokság II./b osztály
1. Zuglói SC
2. UTSE
3. BSE
4. FIAK
5. EMTK
6. Magyar FC
7. BLK
8. Hoffhergyár
9. EVTC (visszalépett)
10. Bádogos (visszalépett)
11. VAC (visszalépett)
12. Droguisták (visszalépett)
1916-1917 évi hadibajnokság III. osztály
1. Megyer
2. UMTE
3. Famunkások
4. Vérhalmi FC
5. Wekerletelepi SC
6. ELAC
7. Rákosszentmihályi AFC
8. Siketek SC
9. Terézvárosi SK
10. ABTK (visszalépett)
11. Újpesti LK (visszalépett)
12. Pestújhelyi SC (visszalépett)
13. Vecsés (vissza... -
1919-1920 évi bajnokság III.osztály
Déli csoport:
1. Erzsébetfalvai Törekvés
2. Kelenföldi FC
3. Vasclub
4. BAFC
5. I. ker. SC
6. Ferencvárosi Vasutasok
7. Műszaki SC
8. Fővárosi TC
9. Siketek SC
10. Jóbarát
11. Compaktor SC
12. MLK (visszalépett)
13. Lágymányos (visszalépett)
14. KMTE (visszalépett)
§ - Erzsébetfalvai Törekvés a II. osztályba jutott
Északi csoport:
1. Óbudai TK
2. ULI
3. Óbudai FK
4. PMTK
5. RMTE
6. RAK
7. USC
8. TLK
9. SMTK
10. Megyer
11. III. ker. MSE
Keleti csoport:
1. Rákosszentmihályi SC
2. Postás SE
3. Rákosszentmihályi AFC
4. Pestújhelyi SC
5. Rákosi MTE
6. Budapest-Rákosfalvai SC
7. Kőbányai SC
8. Cukrász
9. Kéve SE
10. Belvárosi SC
11. NFC
12. Haladás SC
§ - A Rákosszentmihályi SC a II. osztályba juttott
Vidéki kerületi bajnokságok (1919-20)
- Északi kerület (1920 tavaszán az MLSZ díjáért):
MVSC
DVTK
Diósgyőri AC
Sátoraljaújhelyi AC
Miskolci MTE
Sátoraljaújhelyi Egyetértés
Salgótarján
... -
1920-1921 évi bajnokság III.osztály
Déli csoport:
1. Fővárosi SC
2. Soroksári AC
3. Vasclub
4. FIAK
5. Ferencvárosi Vasutas
6. Cukrászok
7. Compaktor SC
8. Fővárosi TC
9. Erzsébetfalvai FC (visszalépett)
10. Műszaki SC (megszűnt)
§ - (eltűnt a Jóbarát)
Északi csoport:
1. ULI
2. Óbudai TK
3. Óbudai SC
4. RAK
5. Jutagyári TE
6. PMTK
7. Megyeri TC
8. Rákospalotai MTE
9. USC
10. III. ker. MSE
11. Óbudai FK
§ - (eltűnt az SMTK)
Keleti csoport:
1. Kőbányai SC
2. Postás SE
3. Kőbányai AFC
4. Budapest-Rákosfalvai SC
5. Pestújhelyi SC
6. TLK
7. TSC
8. Rákosszentmihályi AFC (feloszlott)
9. Józsefvárosi AC (feloszlott)
10. Siketek SC (megszűnt)
§ - (eltűnt a Rákosszentmihályi SC, a Rákosi MTE, Belvárosi SC)
Nyugati csoport:
1. I. ker. SC
2. Pénzintézeti ATO
3. Kelenföldi FC
4. KIT
5. Kéve SE
6. Haladás SC
7. Nemzeti FC
8. BAFC
9. Nemzeti TC
10. Budai SC
Vidéki kerületi bajnokságok (1920-21)
- Északi kerület:
Miskolci alo... -
1921-1922 évi bajnokság III.osztály
3. a) osztály:
1. Wekerletelepi SC
2. Budapest-Rákosfalvai SC
3. Terézvárosi LK
4. Pestújhelyi SC
5. Vasclub
6. Pénzintézeti ATO
7. Fővárosi SC
8. Óbudai TK
9. Megyeri TC
10. FIAK
11. Haladás SC
12. USE
13. Kéve SE
14. KIT
15. ULI
16. Cukrászok
3. b) osztály
1. Kőbányai AFC (TE?)
2. Ferencvárosi Vasutas
3. Soroksári AC
4. I. ker. SC
5. Rákospalotai AC
6. Droguisták
7. BAFC
8. Óbudai SC
9. Jutagyári TE
10. Palotai TK
11. Kispesti NAFC
12. III. ker. MSE
13. Lapterjesztők
14. Siketek SC
15. Előre TK
16. Belvárosi SC
17. Nemzeti FC (visszalépett)
1921-22 Liga (IV) osztály
1. Ferencvárosi TK
2. VI. ker SC
3. Világosság SC
4. Pestújhelyi SC?????
5. Kispesti Törekvés
6. Fővárosi TE
7. Kalaposok SE
8. ÉMOSZ
9. Zuglói Testvériség
10. Vegyipari MSE
11. Jóbarátok Köre
12. Hungária SC (visszalépett)
§ - (eltűnt a Compaktor SC, a Fővárosi TC, a PMTK, a Rákospalotai MTE, az USC, az Óbudai FK, a Kőbán... -
1922-1923 évi bajnokság III.osztály
3. a) osztály:
1. Erzsébetfalvai TC
2. Kőbányai TE
3. Erzsébetvárosi Törekvés SC
4. Terézvárosi LK
5. Ferencvárosi Vasutas
6. Rákospalotai AC
7. Vérhalmi FC
8. I. ker. SC
9. MÁV Gépgyár
10. Droguisták
11. Budai SC
12. Ferencvárosi SC
13. Munkás TE
14. Óbudai SC
15. BEVV
§ - feljutott az ETC
3. b) osztály
1. Fővárosi T. Kör
2. Óbudai TE
3. Újpesti Munkásképző Torna Egyesület
4. URAK
5. Soroksári AC
6. Wekerletelepi SC
7. Budapest-Rákosfalvai SC
8. Óbudai TK
9. Pestújhelyi SC
10. Pénzintézeti ATO
11. Budapest SE
12. Kelenföldi FC
13. TSC
14. Vasclub
15. V. kerületi PSC (visszalépett)
§ - feljutott a Főv. TK
1922-23 Liga (IV) osztály
a.) osztály
1. Zuglói NTE
2. Pestújhelyi LK
3. CESE
4. VI. ker FC
5. Palotai Törekvés
6. ÉMOSZ
7. Zuglói Testvériség
8. Kalaposok SE
9. IX. ker. TC
10. Erzsébetvárosi SC (visszalépett)
b.) osztály
1. Hungária SC
2. Ganzgyári TE
3. Kispesti Törekvés
... -
1923-1924 évi bajnokság III.osztály
3. a) osztály:
1. Kőbányai TE
2. Erzsébetfalvai Törekvés SC
3. Budapest-Rákosfalvai SC
4. MÁV Gépgyár
5. Budapest SE
6. Wekerletelepi SC
7. Ferencvárosi Vasutas
8. Fővárosi TE
9. FIAK
10. Munkás TE
11. Ferencvárosi TK
12. Droguisták
13. Vasclub
14. TSC
15. Óbudai SC
§ - feljutott a Kőbányai TE
3. b) osztály
1. UMTE
2. Budapesti Testgyakorlók Köre
3. Óbudai TE
4. Rákospalotai AC
5. URAK
6. Kelenföldi FC
7. Budai SC
8. Világosság SC
9. USC
10. Óbudai TK
11. Vérhalmi FC
12. VI. ker. SC
13. I. ker. SC
14. Terézvárosi LK
15. Pénzintézeti ATO
§ - feljutott az UMTE
1923-24 Liga (IV) osztály
a.) osztály
1. Kalaposok SE
2. Pannónia SK
3. Tabáni SC
4. Újlaki FC
5. ÉMOSZ
6. Óbudai FK
7. FAFC
b.) osztály
1. Erzsébetvárosi SC
2. Cipészek SC
3. Compaktor SC
4. V. ker. Pannónia
5. Józsefvárosi SC
6. X. ker SC
7. Színházi MSE
1923-1924 Előkészítő (V.) osztály
1. Hungária SC
2. Ganzgy... -
Rácalmás egy Duna parti település! Dunaújvárostól található pár km-re! Ez a Rácalmás biztos nem egyezik meg azzal a csapattal, amelyhez hozzárendelték itt az oldalon.
-
Nyíregyházi TVE
Alakult 1905-ben. Nyilvánosság előtt első ízben 1910-ben mutatkozik be. Ezután élénk labdarúgóéletet kezd. A háborús évek után már az FTC-t és MTK-t látja vendégül. A bajnokságok folyamán különösen kiötlő teljesítménnyel balszerencséje miatt sokáig nem voltak, csak 1924-25-ben jutott a DVSC-vel egyenlő pontszámmal az élre, de rosszabb gólaránya miatt csak második helyezett lesz. Vezetésében különös teljesítményei Sasi szabó László, Krómy Károly dr., Mádi Szabó József, Lakner Béla és Katz Ignácnak vannak.
Forrás: Földessy (1926) -
Ungvári AC:
Ungvár legrégibb sportegyesülete [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapatok/egyeb_osszeallitasok/alapitas/1910]1910. évben alakult és hosszú működése alatt eseményekben és eredményekben dicsőséges múltra tekinthet vissza. [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/5112]1914-ben Kelet-magyarország bajnokságát is megnyerte a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1625]Nagyváradi AC-vel szemben, sajnos azonban a további döntőkben való részvételétől a háború visszatartotta. A háború alatti években működése csaknem teljesen stagnált, melyet itt-ott szakított meg néhány lelkes sportember ténykedése, amely ismét munkára serkentette. A háború utáni években a csehszlovák köztársaság területén az UAC előkelő pozíciót tölt be. A klubnak élén Antal Miklós elnök áll, akinek a személye a legnagyobb garancia a klub további eredményes működésére.
Forrás: Földessy (1926) -
Kassai Sport Club
A KSC még az MLSZ égisze alatt alakul, de csak 1919. évben kezd számottevő szerepet játszani Szlovenszkó sportéletében, amikor Fekete Béla, a Kath. Legényegylet sportszakosztályát újjászervezi.
A klub a labdarúgás mellett az összes sportnemek intenzív művelésével nagyban járult hozzá a háború utáni idők sportfellendítéséhez, 1920-ban megrendezi a mezei versenyeket s az athletikai és tenniszélet felvirágoztatása körül hervadhatatlan érdemeket szerez. A labdarúgás terén alkotott s legtöbbet a fiatal és lelkes gárdájával rövidesen Szlovenszkó egyik legerősebb és legszebb játékot játszó együttese lesz, s megveri 2:0ra az akkori bajnokcsapatot a Pozsonyi TE-t és 3:0-ra a mostani bajnokot a Pozsonyi Ligeti SC-t.
A KSC volt az, amely merész elhatározással legelőször megszervezte a kapcsolatot a budapesti és a többi magyar csapattal, mely összekötés folytán nagyszerűen fejlődött. A KSC volt azaz egylet, amely 1923-ban az elveszett magyar területekről Budapestre é... -
Története:
Az 1903-ban megalakult KAC az első időkben szinte kizárólag a vívás kultiválását tűzte ki céljául. A Kassai Sport Egylet, amely működését illetően jóval megelőzte a KAC-ot, volt a város első sportegyesülete, amely már a magyar futball első időszakában 1900-1903-ban rendszeresen kultiválta a futballt. A KAC 1903. január 23-án tartotta alakuló közgyűlését. Az alapító tagok voltak Ambrózy Gyula csendőr főhadnagy és gr. Zichy Károly az eszme felvetője, Bölönyi Dénes, Répánszky Gyula, Halmi Károly dr, Horváth Lajos dr, Hérics Jenő dr, Bedők Zsigmond, Gyurkó Barna, Friedmann Henrik dr, Timkó Zoltán dr, Naményi Béla, Grosz Sándor dr, Bartay Oszkár és mások. 1904. elején megalakult Urbán Pál dr, Kaiser dr, Deil dr, vezetésével a Kassai Jogász SE, mely 1908-ban beolvadt a KAC-ba. Ugyancsak ekkor olvadt be a KAC-ba a KASE is.
A KAC ekkor a város legelső klubjává emelkedett és minden téren magához ragadta a vezetést. A klub akkori vezetése körül a fennt említetteken kívül Ren... -
Losonci Atlétikai és Football Club: 1911-ben alakult. Az 1912-13. évi bajnokságban vett részt először és a miskolci kerületben a második helyet érte el. Az 1913-14 évi bajnokságban Kassán a Kassai AC-t erős és izgalmas küzdelem után 2:1-re győzte le és ezzel északmagyarország bajnokcsapatává lett. A bajnoki döntőt a „legjobb vidéki csapat” címért a Tatabánya ellen 2:1 arányban vesztette el. 1914-ben a mozgósítás alkalmával az egyesület összes aktív sportoló tagjai bevonultak, úgyhogy működését beszüntette és csak 1919-ben kezdte meg újból, amikor az 1919-20. évi bajnoki fordulóban Középszlovenszko bajnokságát nyerte meg. 1920-21, 1921-22, és 123-24. évi bajnoki szezonban Szlovenszkó bajnokságának 2. helyezettje volt. A szép eredményekért nem csak a sportolókat, hanem a vezetőség odaadóan agilis tagjait, köztük elsősorban az egyesület alapításától a mai napig mint ügyvezető elnökténykedő Mühlstein Bernátot illeti elismerés.
Forrás: Földessy 1926.
-
A BVSC természetesen Budapesti Vasutas SC! A Vasas az NBI-ben játszotta le az idényt és a 6. helyen végzett!
-
Szerintem a Bp. Törekvés helyesen Békéscsabai Törekvés. Abból az egyszerű okból, hogy a BVSC a Rákóczi-csoportban szerepelt!
-
Herczeg Zsigmond alapító tag kezdeményezésére alakult meg az egyesület 1913-ban, amikor is a Váci alosztály I. osztályában szerepelt. Közben a háborús bevonulások folytán a II. osztályba esett ki, majd ismét visszakerült az I. osztályba, de most már a pestkörnyéki alosztályba, ahol jelenleg is szerepel. Ebből az egyesületből került ki a magyar válogatott csapat két érdemes tagja, a Senkey-fivérek. Kiváló teljesítménye az egyesületnek a középmagyarországi kerület 1923. évi bajnokságának megnyerése. Vezetői: Herczeg Zsigmond és Reich János.
Forrás: Földessy 1926. -
A Perecesi TK címeréhez az előző linken található plakátra kattints!Ugyanitt látható a legendás perecesi kapufa is!
-
http://www.atjarokhe.hu/?cat=80
-
A Shell Sport Club repülő osztálya
Június 21-én avatták a Shell repülők első motornélküli gépüket az Icarus iskola gödöllői repülőterepén. Az avatásra nagyszámú közönség rándult ki. Egész autópark volt a terepen. Az avatáson megjelent a kir. Légierők képviseletében Kovács Sándor repülőőrnagy, a MAeSz részéről Kara Jenő alezredes üv. alelnök és Czirmay Zoltán repülőszázados. A Shell igazgatóságot Magyar Sándor óceánrepülőnk és Széll Sándor dr. képviselte.
(Magyar Szárnyak folyóirat 1938.) -
Csepeli Kőolajipari Vállalat (Shell Kőolaj Rt.)
A Shell, a Royal Dutch-Shell angol-holland konszern 1924-ben telepedett meg az országban mint vezérképviselet, majd 1925. április 21-én részvénytársasággá alakult át 300 millió korona alaptőkével, mely mindössze 300 db egymillió névértékű részvényből tevődött össze.
A Shell már 1924-ben 24.000 m2 nagyságú területet bérelt a petróleummedence mellett a vámmentes kikötőtől, hogy a tankhajókban ide beérkező készáruit elraktározza és az egész ország területére kiszállítsa. A vállalat csepeli megtelepedése után rohamos fejlődésnek indult. -
A BAK megalakulásának oka az MTK egykori vezetőségének egy fegyelmi ítéletében rejlik. A 90-es évek végén, amikor a Millenáris pályán már gyökeret vert a labdarúgás, az MTK ifjainak egy csoportja erősen követelte az új sportág bevezetését, amely elől az akkori vezetőség mereven elzárkózott. A kicsiny csoport e passzivitásra azzal felelt, hogy kiírta az első tréninget, amely természetesen magával vonta a fegyelmi eljárást és a tiltó határozatot. Ez pedig arra vezetett, hogy Boros Mihály és Radvány Jenő vezetésével az MTK futballozni vágyó fiataljai kiváltak az anyaegyesületből és 1900 március 31-én megalakították a Budapesti Atlétikai Clubot. A BAK kezdetben csak futballal foglalkozott, majd áttárt a többi sportágak kultiválására is, amelyek közül különösen a birkózás terén szerzett hervadhatatlan érdemeket. Első nyilvános mérkőzését 1900. június 11-én az Aradi Atlétikai Club ellen 2:1 arányban megnyerte. Futballcsapata 1905-ben pontveszteség nélkül nyerte a II. osztályú bajnoks...
Ungvári MTE - Ungvári KMSC (Kolping)
A pirosfeketék tartalékjai nemvárt nagy fölénnyel lelépték a kékfehér munkáscsapatot és evvel a győzelmükkel megszerezték a Fucskó László vándorserleg 1934. évi védelmét.
Forrás: Prágai Magyar Hírlap - 1934.08.14.