magyarfutball.hu

  1. 2018.06.02, 07:17 - Lami Kálmán
    Nem egyértelmű, hogy Kálmán vagy János volt a keresztneve, mindkettőre több példa van:
    A MOGÜRT játékosok eltiltásakor:
    Tóth Lajos és Molnár Lajos örökre való eltiltását helyben, hagyták, Kiss József, Lami Kálmán, Horváth László,
    Népsport, 1948.04.11
    A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi egyesbírája pénteken foglalkozott a MOGÜRT szabotáló játékosainak ügyével és Tóth Lajos, Kiss József, Lami Kálmán, Molnár Lajos,
    Szabad Nép, 1948.03.20
    Valószínűleg Ő volt a torontói Hungária SC edzője 1973-ban:
    Javasolta, hogy a sajtó téves közlését helyesbítsük, mely szerint Lami Kálmán v. edzőnek a vezetőség felmondott. Ez nem felél meg a valóságnak, mert Lami elfoglaltságára való hivatkozással maga kérte felmentését.
    New Yorki Magyar Élet, 1973.11.24.
    Egy villamoson utaztunk Lami Jánossal, a MOGÜRT balhátvédjével
    Népsport, 1948.01.04.
    A nézőtéren Lami János, a Vasas egykori hátvédje,...
  2. Ez tabella a bajnokság forrása, ehhez adta hozzá a beküldő a később lejátszott mérkőzések eredményeit. A Siófok és a Pesterzsébeti Kossuth már minden meccsét lejátszotta és itt a Kossuth a harmadik:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1527852773_19440718nb3budakornyek.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport
    1944.07.18
  3. Ezen a mérkőzésen is Kovács II. Antal játszott a SZAC-ban, nem Kováts József.
  4. A nela.hu szerint a SZAC-ban Kováts József volt a középfedezet, de az újságok szerint Kovács II. Antal volt:
    Az MTK ellen valószínűleg Kiss lesz a jobbhátvéd és Kovács II a középfedezet...
    Népsport, 1947.11.28
    Az MTK csak pepecsel, így Kovács Antiéknak nem nehéz sorra megakasztani vérszegény támadásaikat.
    Képes Sportlap, 1947.12.02.
  5. 2018.05.31, 14:05 - Ibrahim Ahmed
    Máskor meg guineainak.... A ghánai valószínűleg elírás.
    Hosszas és körülményes út után - Moszkvát is érintve - Budapestre érkezett három afrikai labdarúgó. Magloire Diaz, Mansour Kané és Ibrahim Ahmed péntek reggel megérkezett a Bozsik-stadionba. Közülük talán Diaz van a legjobb formában: 12 góllal a második helyen áll a szenegáli góllövőlistán. Diaz honfitársa, Kané 24 éves korára már kétszeres bajnoknak mondhatja magát. Ahmed Guineából érkezett, szinte minden korosztályban a legjobbnak választották a technikás középpályást.
    Nemzeti Sport, 1999.01.16
    ... így Amadou N’Diaye, Magloire Diaz, Mansour Kané és Ibrahim Ahmed lemaradt róla. A három szenegáli és a guineai futballista ezen a héten feltehetőleg megérkezik a Honvédhoz.
    Nemzeti Sport, 1999.01.12.
  6. A mérkőzést, a SZAC megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot a SZAC kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  7. 2018.05.31, 08:17 - Szeged AK - MOGÜRT SC 1947
    A mérkőzést, a MOGÜRT megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot a MOGÜRT kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  8. 2018.05.31, 08:12 - Elektromos MSE - Szeged AK 1947
    A mérkőzést, az Elektromos megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot az Elektromos kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  9. 2018.05.30, 15:24 - Szőcs Lajos
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, sógor, koma, SZŐCS LAJOS a SZAK volt labdarúgója, életének 75. évében, hosszú, türelemmel viselt betegségben elhunyt Temetése január 12-én 13 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából.
    Délmagyarország
    1995.01.09
  10. 2018.05.30, 15:14 - Szőcs Lajos
    A nela.hu szerint Szőcs Ferenc (már javították), de:
    Markovics Szilárd újságolja Fialának :
    — Szerintem feltűnt az új Orth Gyuri, mégpedig Szegeden. Azaz, hogy nem is Szegeden, mert csak nemrégiben került hozzánk a Temesvári MAC-ból. Olyan alakja van, mint Sárosi III-nak és lőni is úgy tud. De talán még sokkal mozgékonyabb. Szőcs Lajosnak hívják és mindössze 23 éves. Ha továbbra is úgy fejlődik, mint ahogy mutatkozik, ő lehet Orth utóda.
    Sporthírlap
    1943.09.25
    Szegeden kellemes meglepetést keltett, hogy Szőcs Lajos ismét játékra jelentkezett. Szőcs pontosan egy évvel ezelőtt az Elektromos elleni mérkőzésen megsérült s azóta nem játszott Néhány hete azonban edzésbe állt, és jó formát árult el. A Szeged vezetősége úgy határozott, hogy Szőcsőt a csatársor megerősítésére használja fel és balösszekötőnek állította be az MTK ellen} mérkőzésre.
    Népsport
    1947.11.16
  11. 2018.05.29, 17:58 - Boldis Pál
    Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. BOLDIS PÁL 73 éves korában hirtelen elhunyt. Kívánságára szűk családi körben örök nyugalomba helyeztük.
    Délmagyarország
    2001.12.06
  12. 2018.05.29, 17:53 - Boldis Pál
    A nela.hu szerint 1922-ben született:
    Boldis Pál 1928 novemberében született. Pusztamérgesen.
    Délmagyarország
    1986.05.26
  13. 2018.05.29, 17:50 - Boldis Pál
    A nela.hu szerint Boldis Sándor:
    A hét legjobbja
    Dr Boldis Pál : (Szegedi Építők)

    Fiatalon, több mint 10 évvel ezelőtt kezdődött élvonalbeli sportpályafutása, amikor egy tavaszi délután a SZAK NB l-es labdarúgócsapatában a SZAC ellen helyet kapott. Élete első NB l-es mérkőzésén igen jól játszott. »Boldis, rúgj a SZAC-nak gólt is!" — biztatták ezzel az alkalmi versikével a legfiatalabb nézők; bizonyára még sokan emlékeznek rá...
    De hamarosan súlyos sérülést kapott, lába eltört és sokáig nem játszhatott. Később a SZEAC második és harmadik csapatában szerepelt, majd Budapestre költözött, ahol az lkarus játékosa lett. Másfél éve tért vissza Szegedre, kivárta az egyéves átigazolási időt és most tavaly ősz óta a Szegedi Építőkben rúgja a labdát.
    Délmagyarország
    1959.03.17
  14. 2018.05.29, 10:13 - Hegedűs András
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1527581601_hegedus_andras.jpg[/bigimg]
    Képes Sportlap
    1948.02.03
  15. 2018.05.29, 10:11 - Hegedűs András
    Eltérő születési időpont (a wikipedia március 3-hoz képest):
    Az MTK öltözőjében Mészáros játékra jelentkezik. Hegedűsnek ma van a születésnapja. Játékostársai kijelentik, hogy gratulációikat a mérkőzés végére tartogatják.
    Népsport
    1947.10.27
  16. A nela.hu szerint az Elektromosban nem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20828/nagy_karoly]Nagy IV. Károly, hanem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20965/nagy_gyula]Nagy I. Gyula játszott. A Népsport Nagy IV.-et írt, Nagy Gyula pedig 1947 júniusától Franciaországban szerepelt.
  17. 2018.05.26, 06:33 - Marik György
    A magyar Wikipedia szerint:
    1924. január 9-én született Budapesten
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Marik_Gy%C3%B6rgy
    a spanyol Wikipedia szerint:
    1930. április 4-én született Budapesten
    https://es.wikipedia.org/wiki/Jorge_Marik
    a német Wikipedia szerint:
    1924. április 4-én született Budapesten
    https://de.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6rgy_Marik#cite_note-4

    A mi adataink a Népsport 1947. október 10-én megjelent számából származnak:
    Marik György lesz Bukarestben a magyar válogatott egyetlen újonca- Eddigi pályafutása így fest: 1924 április 4-én született Békéscsabán. 1939-ben, tehát 15 éves korában: kezdett futballozni a Csabai AK-ban. A felszabadulás után került a csabai Előréhez. Kassára ment, s ott a Jednotában játszott. 1946 őszén jött vissza az Előréhez.
  18. 2018.05.26, 05:44 - Nádasdi Lajos
    Kézilabda válogatott is volt:
    A SzAC Barátságnak ismét lesz egy új játékosa: Nádasdi, az MTE kézilabdacsapatának válogatott kapusa. Valószínű, hogy már ki is próbálják Nádasdit, miután a héten a SzAC Barátság leigazolja a fiatal kapust.
    Népsport
    1947.10.07
  19. 2018.05.20, 08:53 - Révkomárom, KFC-sportpálya
    Ma már kevesen tudják, hogy a múlt század elején a víztorony melletti térségben, amelyet egykor Ráczkertnek hívtak, focipálya volt, itt fogadta egyebek között a Fradi, az MTK, sőt Bécs csapatát a Komáromi FC – mondta a képviselő. – Ennek emlékére a fociklub emléktáblát szeretne itt elhelyezni.”


    1910-es években:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526799127_komarom_viztorony_palya.jpg
    forrás:
    https://archivum.ujszo.com/online/regio/2014/05/30/megszepul-a-komaromi-viztorony-es-kornyeke
  20. 2018.05.19, 17:13 - Vasas SC - Elektromos MSE 1947
    A Népsportban az Elektromos összeállításában Pósát szerepeltették, de Ő a Vasas játékosa volt. A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20781/kosa_lajos]Kósa Lajos játszott az Elektromosban, de Ő ekkor a Goldberger SE-ben focizott. A Népsport mérkőzés értékelésében Pázmándy is szerepelt, így Ő került beadásra.
  21. 2018.05.13, 21:13 - Ajka, Videoton edzőpálya
    1979-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238744_1979_ajka_videoton_edzopalya_legifoto.jpg[/bigimg]
    1985-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238778_1985_ajka_videoton_edzopalya_legifoto.jpg[/bigimg]

    Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.
    A felhasználás csak az adatfelhasználási engedély számának birtokában lehetséges, melyet minden
    megrendelés esetén a Szolgáltató automatikusan megküld a Felhasználó számára.
  22. 2018.05.13, 21:11 - Ajka, Videoton pálya
    1979-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238579_1979_ajka_videoton_palya_legifoto.jpg[/bigimg]
    1985-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238621_1985_ajka_videoton_palya_legifoto.jpg[/bigimg]

    Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.
    A felhasználás csak az adatfelhasználási engedély számának birtokában lehetséges, melyet minden
    megrendelés esetén a Szolgáltató automatikusan megküld a Felhasználó számára.
  23. 2018.05.11, 12:54 - Budapest - Prága 1903
    Nem 5.400-at írtak, hanem április 5. 4000 néző:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526035928_1963labdarugas.jpg[/bigimg]

    forrás:
    Labdarúgás (1963): A magyar válogatott 400 mérkőzése
  24. 2018.05.11, 12:46 - Bécs - Budapest 1902
    Szerintem csak 500-at írt a Labdarúgás, a 12 a dátum:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526035499_1963labdarugas.jpg[/bigimg]

    forrás:
    Labdarúgás (1963): A magyar válogatott 400 mérkőzése
  25. 2018.05.05, 13:00 - Tóth Pál
    A nela.hu szerint a BSZKRT-ben és a Kolozsvárban Tóth Imre játszott, de az újságok szerint, a későbbi MOGÜRT játékos, Tóth Pál szerepelt ezekben a csapatokban.
    Tóth Pál vagyok — magyarázta nekünk a fiú —, 1923-ban születtem. azaz most vagyok tizennyolc éves. Tavaly tavasszal még az újonccsapatban játszottam, de őszre már bekerültem az ifjúsági csapatba. Egyébként, itt kezdtem játszani a BSzKRT-ban és — azt hiszem — itt is fogom végezni. No majd csak úgy 20—26 óv múlva.
    Nemzeti Sport, 1941.05.23
    A játékosok között új arcot is látunk. Az új szerzeményt Tóthnak hívják és a marosvásárhelyi Dermagant játékosa volt.
    - Pesti fiú vagyok - újságolja Tóth. - Itt rúgtam a labdát Bíró Sanyival együtt a BSZKRT-ban. 1940-ben kerültem a Kolozsvári AC-hoz, majd a felszabadulás után Marosvásárhelyre, a Dermaganthoz.
    Nemzeti Sport, 1947.07.31.
    Az öltözőfolyosón Tóth Pálba, a MOGÜRT jóképességű fedezetébe ütközünk.
    — Hogy mi van velem?
    Három hete nem játszhat...
  26. 2018.05.04, 15:36 - Iván János
    A nela.hu szerint Iván Béla, a futballtortenet.blog.hu és a Népsport (1947.07.27.) szerint Iván János.
  27. 2018.05.03, 14:22 - Veszprém - Magyarország 1963
    Az első félidőben a Veszprémi Vasas, a másodikban a Veszprémi Haladás volt a válogatott ellenfele.
  28. A 70.percben lefújták, mert rossz volt a pálya talaja.
  29. 2018.04.30, 21:29 - Jáger Imre
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Jáger Imre (Jáger II) 1994. október 21-én, 79. életévében elhunyt. Futballozott a TTC-ben, majd a Budapesti Labdarúgók Körében és szerepelt a profi liga válogatottjában. Utolsó útjára 1994. november 4-én, 14 órakor kísérik a Farkasréti temetőben.
    Nemzeti Sport
    1994.10.27
  30. 2018.04.30, 19:42 - Földes György
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21241/foldes_peter] Földes Péter játszott 1945-ben a Nemzetiben, de Földes Péter 1945-ben a Fradi ifiben volt és Népsport szerint Földes György volt az NSC játékos neve:
    Kiadták az első magyar futballistát a román szövetségnek. Az MLSz Földes György NSC-játékos kérésének helyt adott és őt kiadta a román szövetségnek.
    Népsport
    1945.06.24
  31. 2018.04.30, 15:46 - Ádám János
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21152/adam_zoltan] Ádám Zoltán játszott 1945-ben az NSC-ben, de a Népsport szerint János volt a keresztneve.
    Az NSC három kiállított játékosának az ügyében a következő ítéletet hozta az egyesbíró: Jergl Ferencet egy hónapra, Steiner Sándort két hétre tiltotta el a játéktól. Mindkét ítélet végrehajtását azonban három hónapra felfüggesztette. Ádám János ellen az eljárást beszüntette.
    Népsport
    1945.06.29
  32. 2018.04.30, 14:10 - Varasdi József
    A nela.hu szerint Varasdi Árpád, a Képes Sport cikke alapján Varasdi József és 23 éves volt 1944-ben.
  33. 2018.04.29, 13:10 - MÓRÉ
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/767/more_janos]Móré János lépett a pályára a MÁVAG-ban. Ez azért érdekes, mert Ő 1940-ben visszavonult és edzősködni kezdett, egy 1985-ös riportban azt mondta, hogy a háború után az első vonattal Debrecenbe utazott és a DMTE-t alapították újra, majd a Diósgyőrbe szerződött.
  34. 2018.04.29, 07:14 - Keszler Mátyás
    A nela szerint Keszler Mátyás játszott az 1945-ös Zuglói MADISZ-ban, de az a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28578]Keszler 1946 nyarán átigazolt a Törökörbe és ugyanakkor a pécsi Keszler rendszeresen játszott a DVAC-ban.
  35. 2018.04.28, 22:36 - BALLA
    A nela.hu szerint a Csepel elleni mérkőzésen, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20778/barcs_miklos]Barcs Miklós lépett pályára, de a Népsportban Ballát írtak.
  36. 2018.04.28, 21:59 - Nagy Béla
    A nela.hu szerint Nagy Béla játszott a Ferencvárosban (1939), a Csepelben (1943) és az EMTK-ban (1945) is. Nagy Béla 1936 és 1944 között az amatőr Ferencvárosi TC játékosa volt, 1939-ben egyszer állították be a profi Ferencvárosba. 1943-ben ugyanakkor játszott az amatőr FTC-ben, mint amikor a Csepelben [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28576]Nagy, akit a Nemzeti Sport cikke szerint a Csepel amatőrcsapatából, a WMTK-ból hoztak fel. Az 1945-ös EMTK-s [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28575]Nagy, pedig a Hungária SC-ből igazolt az új csapatába, ráadásul csatár volt, míg Nagy Béla hátvéd...
  37. 2018.04.28, 05:04 - Győrvári Mihály
    ELHUNYT Győrvári Mihály, az UTE, a WMFC, a Goldberger és a Kinizsi Dohánygyár volt labdarúgója, az egykori NB I-es csatár. 59 éves volt. Temetése május 10-én 9.45 órakor lesz a Pesterzsébeti temetőben.
    Népsport
    1982.05.07
  38. 2018.04.28, 04:37 - Boócz Károly
    Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem Bócz Károly 56 éves korában elhunyt. A KAC csapat 40-es évek futballistája. j Temetése 1978. április 2-án, délután 3 órakor lesz a XIX. ker., Kispesti új temetőben, a gyászoló család.
    Népsport
    1978.03.31
  39. 2018.04.27, 20:48 - Tomecskó János
    A nela.hu szerint Tomecskó Mihály, de a Népsportban Tomecskó János.
  40. 2018.04.27, 20:27 - Steiner Sándor
    A nela.hu szerint Szirta István, de a Népsportban Steiner (Szirti) Sándort írtak.
  41. 2018.04.27, 20:20 - Schizella István
    A nela.hu szerint Schizella Tibor, a futballtortenet.blog.hu szerint Schizella István.
  42. 2018.04.27, 19:37 - Miklósi István
    Miklósi István a Szürketaxi jobbhátvédje. Ezenkívül felvázlakatos. És boldog. (Mert válogatott lett.)
    (— Hány éves?)
    — 1909 december 12-én születtem Fiúméban.
    (— Hol játszott először?)
    — A Kaposvári MÁV-ban kezdtem futballozni, onnan a Szigetvári AK-hoz kerültem.
    (— Mint jobbhátvéd?)
    — Mint kapus. 1929-ben kerültem át a Somogyhoz. Még ott is mint kapus kezdtem. Aztán egyszer megpróbáltam hátvédet játszani és attól kezdve mindig hátvéd is maradtam.
    (—- Meddig volt a Somogynál?)
    — 1933-ban a Genovához szerződtem, onnan a Séte-hez, de a következő év őszén már megint a Somogy játékosa voltam. 1935 június 14-én kerültem a Szegedhez és ez év nyarán mostani csapatomhoz, a Szürketaxihoz.
    Csapatának állandóan legjobb embere volt. Jó játéka a szövetségi kapitánynak is feltűnt és Miklósi október 10-én Bécsben a nagyválogatott hátvédje volt.
    (— Halljunk valamit a terveiről is!)
    — Hát — mondja végre halkan
    — szeretnék 'még többször válogatott lenni. Tudom, hogy vannak...
  43. 2018.04.27, 16:33 - TURÁN
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/11018/turan_istvan] Turán István játszott a BMTE-ben. De Turán István 1945 őszétől a Mezőkövesd edzője volt, a budafoki Turán pedig még 1948-ban is ott játszott. Ráadásul a budafoki Turán 1946-ban a BLASZ ifjúsági válogatottjának volt a tagja, nem valószínű, hogy Turán István 33 évesen lett volna ifi válogatott...
  44. 2018.04.27, 15:55 - Turán István
    Elhunyt Turán Pista bácsi
    Nagy idők képviselője volt
    Szombaton még izgult az SBTC győztes meccsén, hétfőről keddre virradóra azonban már az égi csapathoz csatlakozott. Egy nagy generáció utolsó képviselője volt. A ’30-as évek közepétől játszott az élvonalban: a Stécé, az MTK és a Diósgyőr színeiben. Éveken át
    edzőként volt jelen a megye labdarúgásában. Dolgozott a Sesénél is. Halálával eggyel csökkent a hozzáértő, lelkes törzsszurkolók száma.
    A 83 éves korában meghalt Túrán Istvánt ma 15.30 órakor helyezik örök nyugalomba a salgótarjáni új köztemetőben.
    1996.05.02
    Nógrád Megyei Hírlap
  45. 2018.04.27, 09:28 - Kolozsvári László
    A nela.hu szerint Ő játszott az 1945-46-os Budafoki MTE-ben, de a budafoki [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28572]Kolozsvári már 1938 októberében játszott a BMTE-ben, az Elektromos játékosa 1939 januárjában jelentette be a visszavonulását (egyszer-kétszer még játszott a második csapatban):
    Csak Kolozsvári jelentette be, hogy nem akar tovább játszani
    Az Elektromos hétfői tornatermi edzésén — mint jelentettük — Kovács Dezső dr tartott idényelaji „sorakozót”. Az edzés előtt komcJy intelemmel szólott az Elektromos futballigazgatója a játékosakhoz és kötelességük hatványozott teljesítésére hívta fel a figyelmüket, majd így szólította fel a játékosgárdát:
    —- Senki sem köteles futballozni. De most jelentse be az illető, aki nem, bír, vagy nem akar részt venni az egyesület tavaszi döntő harcában!
    A játékosok mind örömmel kiáltottak igent, csak Kolozsvári lépett ki a sorból és jelentette be, hogy úgy érzi, koránál és egészségi állapotánál fogva aligha t...
  46. 2018.04.27, 08:35 - Kolozsvári László
    Kolozsvári László, az Elektromos egykori sokszoros amatőr válogatott labdarúgója 78 éves korában elhunyt. Temetése május 24-én 10.30 órakor a Rákoskeresztúri új köztemetőben lesz.
    Népsport
    1985.05.17
  47. 2018.04.26, 18:38 - Hortobágyi Árpád
    A nela.hu szerint Hortobágyi István játszott Budafokon, de az újság szerint Árpád volt a keresztneve:
    Hortobágyi-Hoffmann Árpád, a negyvenes évek kitűnő budafoki csatára...
    Labdarúgás, 1971 január
  48. 2018.04.26, 14:18 - Garamvölgyi Ágoston
    Az [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/18679]1945. december 2-ai Budafoki MTE - MTK és az [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/18667]1945. december 9-ei Csepeli MTK - Budafoki MTE mérkőzésen a nela.hu szerint Glasz Árpád lépett pályára, de a Glasz (vagy Glass) Garamvölgyi magyarosítás előtti neve volt.
  49. 2018.04.25, 21:23 - Szépföldi József
    Az ESMTK elnöksége értesíti a gyászolókat, hogy Szépföldi József temetése 1996. november 4-én 10.30-kor az erzsébeti temetőben lesz. A temetésről a családtagok gondoskodnak.
    Nemzeti Sport
    1999.10.29
  50. 2018.04.25, 19:46 - Pálya László
    Életének 84. évében elhunyt Pálya László, a negyvenes évek kiváló labdarúgója, a Nemzed SC, az Újpest FC és az EMTK játékosa, a nemzeti tizenegy' keretének tagja, aki pályafutása befejeztével hosszú évtizedeken át volt sikeres utánpótlás-nevelő, szakoktató és edző. Pálya László földi maradványait március 28-án 9.30 órakor a rákoskeresztúri Újköztemetőben helyezik örök nyugalomba.
    Nemzeti Sport
    2002.03.21
  51. 2018.04.25, 18:13 - Kisutzky József
    Kisutzky József, a Hungária, a Szeged és az EMTK egykori labdarúgója, számos együttes egykori edzője 81 éves korában elhunyt. Temetése december 22-én, szerdán 12.45 órakor lesz a Pestszenterzsébeti temetőben.
    Nemzeti Sport
    1993.12.19
  52. 2018.04.25, 15:28 - Hrotkó Miklós
    A nela.hu szerint Hrotkó I. János, de János a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/9918/hrotko_karoly]testvére volt.
  53. 2018.04.25, 15:26 - Hrotkó János
    A nela.hu szerint Hrotkó II. Károly, és a testvére volt [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20879/hrotko_janos]János. A testvére Miklós volt a Dénes Tamás, Peterdi Pál, Rochy Zoltán, Selmeci József - Kalandozó magyar labdarúgók című könyv szerint.
    Hrotkó II. János:
    A Lampart leigazolta Hrotkó II Jánost, a PeMTK BLASz-válogatott balszélsőjét. A fiatal játékos anyaegyesülete, a PeMTK a labdarúgásban a legjobb nevelő egyesületek hírében áll. A ferencvárosi Csikós, az újpesti Balogh II, a kispesti Mészáros után Hrotkó II is bizonyára be akarja bizonyítani, hogy jó iskolában tanulta a labdarúgás alapelemeit.
    Hrotkó II gyors, mindkét lábbal kitűnően lövő, kapura törő csatár. 1922-ben született, tehát még csak 19 éves. Nyolcszor volt eddig ifjúsági válogatott A BLASz-válogatottnak is tagja volt, múlt vasárnap Rimaszombat ellen.
    — 1933-ban, 11 éves koromban
    kezdtem a PeMTK kölyökcsapatában játszani, — mondja. — 1935- ben kölyökválogatott is voltam. Sáros...
  54. 2018.04.25, 09:21 - Dömök István
    Szomorúan tudatjuk, hogy Döntök István, a volt Kis Hungária SC, majd az EMTK labdarúgója november 22-én elhunyt. Temetése november 30-án 12.45-kor a Pesterzsébeti temetőben lesz. Dömök család.
    Nemzeti Sport
    1993.11.27
  55. 2018.04.25, 08:14 - Csizmadia Mihály
    Elhunyt Csizmadia Mihály, a Kispest, s az EMTK egykori balhátvédje, aki éveken át edzője is volt az EMTK labdarúgócsapatának. 59 éves volt. Temetése pénteken 13.30 órakor lesz a XX. kerületben, Erzsébeten.
    Népsport
    1982.02.17.
  56. 2018.04.24, 22:14 - Bihari Károly
    A nela.hu szerint Bihari-Bitz játszott 1937-ben az Elektromosban, de abban az időben a Hungária SC játékosa volt. Az Elektromosban [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28570]Bihari-Brizsinszky Rudolf játszott.
  57. 2018.04.24, 21:37 - Bihari Károly
    Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bihari (Bitz) Károly, az ESMTK, a Hungária, az Újpest, a Vasas és a SZAC NB I-es csapatok volt játékosa. Temetése április 20-án, kedden 15 órakor lesz a Pesterzsébeti temetőben.
    Nemzeti Sport
    1993.04.16
  58. 2018.04.24, 17:35 - Verseczi Vencel
    Hétfőn a Megyeri úti temetőben nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra Verseczi-Wimmer Vencelt, az Újpest és a Csepel egykori kapusát.
    Népsport
    1981.06.10.
  59. 2018.04.24, 12:00 - Kármán József
    74 éves korában elhunyt Kármán József, az Újpest egykori labdarúgója, a Vasas Izzó volt edzője. Temetése július 27-én. 15 órakor lesz a Megyeri temetőben.
    Népsport
    1987.07.23.
  60. 2018.04.23, 21:35 - Reznák József
    Egy régi, nagy sportbarátot veszítettünk

    Nemrég lett volna 89 éves a Szolnok városát magáénak valló Rátfai (Reznák) József, a megye labdarúgásának apostola, sportbarát. Tizenhét évig futballozott, a legendás Szolnoki MÁV SE NB I-es labdarúgó-aranycsapatában is játszott Horváth, Csabai, Szűcs, Kispéter, Selmeczi, Fazekas, Szántó, Kolláth, Nagy, Laborc és Korom társaságában. Tizenöt évig volt sportklub-, illetve megyei szövetségi labdarúgóedző, 3 évig játékvezető. Sokáig dolgozott a megye sportjának irányításában. Tagja volt a Közép-magyarországi Labdarúgó-szövetség edzőbizottságának, Szolnok, illetve a megyei labdarúgó-szövetség elnökségének. Számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát. Augusztus elején örökre búcsút vettünk Józsi bácsitól, kinek emléke élve marad előttünk.
    Varga Ferenc, Szolnok
    Új Néplap
    2007.08.27
  61. 2018.04.23, 17:37 - Dobó Gyula
    A születési és halálozási időpontja:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1524497769_dobogyula.jpg[/bigimg]

    via
    Magyar Focitörténet Facebook csoport
  62. 2018.04.23, 10:24 - Seres Gyula
    Seres Gyula nem halt meg 1975-ben, még évekig volt edző Pest megyében:
    hír: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/902/seres_gyula/hirek/hir/2924]Elhunyt Seres Gyula (Pest Megyei Hírlap, 1983.03.10.)
    A B-válogatott elírás, A-válogatott volt kilencszer.
  63. 2018.04.22, 18:32 - Huber Ernő
    A nela.hu szerint Huber Jenő, de Népsport 1950-ben Huber (néha Hubert) Ernőről írt.
  64. 2018.04.22, 18:04 - BAKÓ
    Azóta a nela javította Bakó Imrére
  65. 2018.04.22, 16:46 - Zombori Sándor
    Ötvennyolc éves korában elhunyt Zombori Sándor, a PVSK volt NB l-es labdarúgója. Labdarúgó pályafutását a BTC-ben kezdte, majd a PVSK színeiben nyújtotta a legjobb teljesítményét. Sokszoros délnyugat válogatott volt.
    Dunántúli Napló
    1982.08.03
  66. 2018.04.22, 16:11 - Tamási László
    A nela.hu szerint az 1945-ben a Budai Barátságban szereplő [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21680]Tamási megegyezik Tamási Lászlóval, de Ő már 1944-től a PVSK játékos volt.
  67. 2018.04.22, 14:22 - Radnai György
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/9881/radnai_janos] Radnai János játszott a PVSK, de János Romániában volt akkor, ráadásul balösszekötő a posztja. A PVSK Radnaija hátvéd, az újság szerint György:
    Heti TOTÓ tippjeinket a következők adják: Radnai György, a PVSK hátvédje, ...
    Új Dunántúl
    1948.03.18.
  68. 2018.04.22, 14:16 - Pozsgai Kálmán
    A nela.hu szerint Pozsgai Sándor volt a neve, de:
    A városi szövetség elnöke Berecki István, alelnökök Pozsgai Kálmán (a Lokomotív volt kapusa)
    Dunántúli Napló
    1951.07.06
  69. 2018.04.22, 14:01 - Pongráczió Brúnó
    A nela.hu szerint Pongrazzio Kristóf, a futballtortenet.blog.hu szerint Pongráczió Brúnó volt a neve.
  70. 2018.04.22, 06:16 - Ónodi Lajos
    A nela.hu szerint 1945-ben a PVSK-ban [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20152/onodi_bela]Onódi Béla játszott, de Onódi Béla abban az időben a Bajai MTE játékosa volt.
  71. 2018.04.22, 06:16 - Onódi Béla
    Megrendítő hírt kaptunk Bajáról. Hétfőn délben, hosszú szenvedés után elhunyt Ónodi II. Béla, volt neves labdarúgó. Ónodi Béla fiatalon Baján a BSE színűéiben tette meg. .az első lépéseket a labdarúgó-pályán. Később Pécsre került a mai Bányász SE elődjéhez, a DEVAC-hoz, innen pedig a magyar labdarúgás élvonalába. Az FTC játékosa lett és sikerrel küzdött a zöld-fehér színekért. 1942—44 között 47 mérkőzést — közte 33 bajnoki — játszott az FTC színeiben és 29 gólt lőtt. Később a MATEOSZ-hoz került, majd hazajött Bajára és a Bajai Építők csapatában volt játékos-edző egészen a visszavonulásáig.
    Egy nappal a halála előtt, a Bajai Vasas MTE jubileumi közgyűlésén többször is szóba került a neve, s mint az egyesület fénykorának egyik tevékeny szereplőjét emlegették.
    Eredményes pályafutása alatt kétszer volt országos B.-váloga- tott és az NB II-ben a legjobb góllövő.
    Temetéséről még nem történt intézkedés.
    Petőfi Népe
    1973.02.06.
  72. 2018.04.22, 05:41 - Onódi Béla
    Ónodi II Pesten. Ónodi II-t, a DVAC, majd a Ferencváros kiváló csatárát leszerződtette a B. Barátság. Ónodi így jövőre az NB II-ben fog szerepelni. A hírek szerint a Ferencváros is érdeklődött volt játékosa után, de csekély 2000 forintos ígéretét nagyban túllicitálta az MTK 5.000-el. A kettő közül aztán a harmadik, a B. Barátság kapta meg a játékost, miután 8.000 forintot fizettek a Bajai MTE-nek, 7.000-et Ónodi II-nek és megígérték, hogy szövetkereskedést nyitnak neki a körúton.
    Új Dunántúl
    1946.08.24
  73. 2018.04.22, 04:47 - Molnár József
    A nela.hu Molnár Kázmér néven ismeri, de a cikk szerint József:
    Érdekessége lesz a találkozónak, hogy a különben kitűnő szellemű, jóerőben lévő Vasút a csapat tengelyébe valószínűleg vasárnap már beállítja az új szerzeményt, Molnár Józsefet, a MAFC volt játékosát is, akivel a szakértők szerint igen erősödni fog a PVSK csatársora.
    Új Dunántúl
    1945.10.28
  74. 2018.04.21, 23:43 - Lendvai János
    Megrendültén, mély fájdalommal tudatom, hogy forrón szeretett férjem,
    LENDVAI JÁNOS Liki
    türelemmel viselt hosszú betegség után csendesen elhunyt. Hamvait október 16-án, 14 órakor helyezzük örök nyugalomba a pécsi központi temetőben.
    Bánatos szerető felesége
    Új Dunántúli Napló
    2001.10.11
  75. 2018.04.21, 23:38 - Lendvai János
    A nela.hu szerint Lendvai Miklós, 1926-os születésű, a PVSK-ban és Szombathelyben is játszott. Ezzel szemben a cikk alapján: János nem Miklós, 1914-es születésű és nem játszott Szombathelyen.
    A fűzős bőrlabdák, a térdig érő gatyák, és a bakancsszerű focicipők korában kezdte sikeres sportolói pályafutását Lendvai (Lichtenstein) János a PVSK labdarúgó-históriájának legidősebb élő szemtanúja.

    Őstehetségnek számított Lendvai János (84), ezért aztán összesen egy ifjúsági mérkőzésen szerepelt a PVSK színeiben, utána rögtön a felnőttek közé került. Mindez az évszázad harmincas éveiben történt Pécsett. Miután meghallotta, hogy egyik barátja a vasútnál igazi csapatban focizik, gyorsan döntött. A grundok világát felcserélte a nagypályára. Jobb oldali csatárként került az együttesbe.
    A Lichtenstein családi nevet 1941-ben magyarosította Lendvaira, de a régi játszótársak azután is csak „Likinek” szólították, mit sem törődve a legújabb hivatalos változattal.
    Az 1946-os esztendőben sze...
  76. 2018.04.21, 23:10 - Hirczy Ferenc
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, fiam, nagyapánk, testvérem, sógorunk, nászunk és kedves rokonunk,
    HIRCZY FERENC ny. MÁV főfelügyelő, rövid szenvedés után január 31-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 25-én 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család.
    Dunántúli Napló
    1988.02.23.
  77. 2018.04.21, 22:16 - Gajcsi József
    Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesapám, testvérem, nagyapánk, apósom, nászunk,
    ID. GAJCSI JÓZSEF ny. bányász, 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1984. október 5-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család.
    Dunántúli Napló
    1984.10.02.
  78. 2018.04.21, 21:41 - Dóra István
    Gyász borult a közép-daindoli házacskákra. Kedden délután eltávozott az élők sorából Dóra István, városunk egyik legnépszerűbb, volt labdarúgója.
    Labdarúgó pályafutását a Bp. Előrében kezdte. 1920-ban politikai okok miatt Pécsre menekült. Itt a BTC-ben, majd a fúzió után a PVSK-ban rúgta a labdát. A Pécs-Baranya FC megalakulásakor a csatársor egyik erőssége volt. Népszerűsége vetekedett bármelyik labdarúgóéval, angyalföldi zsargonjairól verseket Írtak az akkori napilapok. Mint edző Is működött egy darabig, később, mint szurkoló, elmaradhatatlan látogatója volt a labdarúgó mérkőzéseknek.
    Pécs város sporttársadalma megrendülve fogadta Dóra István elhalálozásának hírét, akit pénteken délután 16 órakor kísérnek utolsó útjára.
    Dunántúli Napló
    1962.09.06
  79. A Népsport tévesen Klingernek írta [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/9992/selmeczi_bela]Selmeczi Bélát az ETO-ban, amit az okozott, hogy Selmeczi eredetei nevét (Springer) félrehallották.
    Az információt köszönjük Papp Győzőnek!
  80. 2018.04.21, 15:22 - ÚJVÁRI
    A nela.hu szerint megegyezik a Kispesten is játszó [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21523/ujvari_jozsef]Újvári Józseffel, de a szombathelyi Újvári a Haladás ifi csapatából került a nagycsapatba, a másik ugyanekkor a Csepeli MOVE játékosa volt.
  81. 2018.04.21, 15:20 - Ujvári József
    A nela.hu szerint megegyezik a szombathelyi [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28562]Újvárival, de Újvári József ugyanakkor játszott a Csepeli MOVÉ-ban, mint amikor a másik Újvári a Haladásban.
  82. 2018.04.21, 13:20 - Ujvári József
    MEGHALT Újvári (Uitz) József, a Kispesti AC egykori labdarúgója. Temetés csütörtökön délután fél négykor lesz a csepeli temetőben.

    Népsport
    1958.04.17.
  83. 2018.04.21, 12:34 - Szép Imre
    Elhunyt Szép Imre, a DVSC egykori játékosa
    926 márciusában Marosvásárhelyen született, volt ifjúsági válogatott és egészen fiatalon az első osztályú Temesvár csapatában játszott. 1947-ben 21 évesen átszökött Magyarországra, és Debrecenbe jött. 1948 januárjában a Román Szövetség hozzájárult a kiadásához, és a DVSC játékosa lett.

    Az 1948-1949-es NB II-es bajnokságot nyert csapat (Nagy M. - Szilágyi II, Szabó I – Szabó II, Csárdás, Teleki, - Leányvári, Szép, Kóczián, Rácz, Vihar (valamint Keskeny, Tisza, Soós, Sidlik) tagjaként az együttes meghatározó játékosa volt.

    Temetéséről - ami Budapesten lesz - később intézkednek.
    http://www.dehir.hu/sport/elhunyt-szep-imre-a-dvsc-egykori-jatekosa/2011/12/28/?mobil=ki
  84. 2018.04.20, 13:38 - Ging József
    Ging, a kapus, nemrégen még a második csapat — balszélsője volt.
    Csak véletlenül és szükségből húzta magára a kapusmezt, de ez alig látszik meg rajta.
    Népsport
    1945.11.04
  85. 2018.04.20, 13:07 - Csabai János
    ELHUNYT Csabai János, a Szolnoki MÁV hajdani NB I-es labdarúgócsapatának jobhátvédje, aki a válogatod Horváth, Kispéter és Szűcs társaságában alkotta a szolnoki védelmet. Csabai 1938— 45 között 155 mérkőzést játszott az NB I-ben. Aktív pályafutásának befejezése után több helyen edzősködött. A 67 évet élt sportembert csütörtökön 13.30-kor helyezik örök nyugalomra Szolnokon a Munkásőr úti temetőben.
    Népsport
    1983.12.28
  86. 2018.04.19, 20:27 - Turbéki István
    1996 május:
    TURBÉKY ISTVÁN, a Pereces, a DiMÁVAG, az MTK, később Kassára, majd az olasz Pro Pátriába, s onnan a francia Girondins Bordeaux-ba került csatára május első napjaiban, Ciprus szigetén hunyt el.
    Nemzeti Sport, 1997.01.02
    Értük szólt a futballvilág harangja 1996-ban
  87. 2018.04.19, 18:45 - Mérei Vilmos
    Egyperces néma vigyázzállással rótta le a közönség tiszteletét a közelmúltban elhunyt Mérei Vilmos előtt, aki az MTK örökös tagja volt.
    Nemzeti Sport
    1994.03.14
  88. 2018.04.18, 20:43 - Szőke János
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/23437/szoke_jozsef] Szőke József játszott 1945-ben a Fradiban, de az a Szőke az FTC saját nevelésű játékosa, Szőke János volt.
  89. 2018.04.17, 21:39 - Csiszár István
    A nela.hu szerint 1981-ben elhunyt, abban az évben a Videoton elnökhelyettese és utánpótlásedzője Csiszár István halt meg, nem tudunk arról, hogy azonosak lettek volna.
  90. 2018.04.17, 19:01 - Berta László
    A nela.hu szerint nem Ő, hanem az akkor 11 éves [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/19873/berta_ferenc]Berta Ferenc játszott 1945-ben a Fradiban.
  91. 2018.04.16, 21:01 - Törekvés SE - Kispesti AC 1945
    A nela.hu szerint nem Szegedi, hanem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/324/hegedus_andras]Hegedűs András játszott a mérkőzés előtt:
    Szegedi lesz a középcsatár, Hegedűs lábát feltörte a cipő, sebe nem javult, őt Kertész helyettesíti.
    Nemzeti Sport, 1945.10.21.
    a mérkőzés után:

    Törekvés; Kiss II — Lőrinci, Böjthi — Sirály, Roják, Juhász — Tóth, Kristóf. Szegedi, Kertész, Déri.
    Nemzeti Sport, 1945.10.22
  92. 2018.04.16, 20:25 - Sirály Gusztáv
    Sirály Gusztáv, a Törekvés NB I-es labdarúgócsapatának volt játékosa f. hó 1-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése f. hó 13-án csütörtökön 14.30-kor a Rákoskeresztúri temetőben lesz.
    Népsport
    1977.10.12
  93. 2018.04.16, 20:17 - Kassai Ferenc
    A nela.hu szerint az 1946-os Törekvés meccseken nem ő, hanem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21535/garas_arpad]Garas Árpád szerepelt. A Népsportban minden meccsen Kassait írtak. Az elképzelhető, hogy nem Ferenc a keresztneve vagy nem ő szerepelt később a Szegedi Petőfiben.
  94. 2018.04.15, 21:27 - Szeder István
    Seidl Szeder István, kiváló labdarúgóedző, 62 éves korában, tragikus hirtelenséggel . elhunyt. Temetése április 8-án, szombaton de. 11.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben.
    Népsport
    1967.04.07
  95. 2018.04.15, 18:44 - Papp József
    A nela.hu szerint Papp Jenő, de:
    — Papp József is az élgárdánkba tartozik. Ő is a Budai MSE tagjaival együtt került hozzánk. 29 éves, nős, MATEOSz teherautófuvarozó.
    Képes Sportlap
    1947.07.22
  96. 2018.04.15, 17:56 - Nádori Pál
    Mivel a magyarországi férfiak átlag életkora 69 év, így a 90. születésnapját április 10-én ünneplő Nádori Pál már jócskán meghaladta a hazai átlagot. Ezt a magas kort bizony kevesen érik meg, ráadásul viszonylagos szellemi és fizikai jólétben. Pali bácsi kellemes, zuglói lakásában volt, maratoni hosszúságú beszélgetésünk során erről is meggyőződhettem.
    – Tele vagyok sztorikkal – nyugtatott meg találkozásunk legelején a galamblelkű, idős úriember. Talán kezdjük mindjárt a labdarúgással, mert hogy én is ott kezdtem sportpályafutásomat. Valószínűleg nem sokan tudják, hogy a Bundesligában immár több mint két évtizede sikeres Dárdai Pál felesége egyszer régen egy évig az én játékosom volt a Budapesti Spartacusban. Aki nem hiszi, járjon utána, Szemmelróth Mónikának hívják a hölgyet.

    – Ennél jobb indítást nehéz elképzelni, hiszen máris a labdarúgásról beszélhettünk.
    – Hiába volt a Mátyás Király Gimnáziumban 1942 és 1946 között az akkoriban nagy kézilabdás tekintélynek örvendő Ko...
  97. 2018.04.15, 17:25 - Kósa Lajos
    Halálozás. Kosa Lajos, m Goldberger SE volt labdarúgója 61 éves korában elhunyt. Fiatalon a MATEOSZ csapatában játszott, s többször szerepelt az ifjúsági válogatottban. Temetése június 5-én, szerdán 9.30 órakor lesz a kispesti köztemetőben.
    Népsport
    1985.05.31
  98. 2018.04.15, 15:25 - Fodor Tibor
    A nela.hu Fodor Vilmosnak ismeri, de a Gammában Fodor Tibor játszott a Nemzeti Sport szerint.
  99. 2018.04.15, 13:03 - Weiner Pál
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/04/1523790197_20020713weiner.jpg[/bigimg]
    Békés megyei Hírlap
    2002.07.13
  100. 2018.04.15, 12:36 - Weiner Pál
    A nela.hu szerint 1918-ban született, de a cikk szerint 1934-ben volt 12 éves:
    Egy népszerű sportember visszavonul

    Február 23-án délután, a Kazinczy utcai stadionban az idény beindulása előtti utolsó barátságos labdarúgómérkőzésre készülék a Gyulai MEDOSZ és a Béléscsabai Előre NB II-es labdarugócsapatai.
    Ez a mérkőzés lesz egyben Weiner Pál, a Bcs. Előre népszerű játékosának jutalommérkőzése is Ez alkalomból kívánunk röviden megemlékezni egy sportszerűen élő, igen népszerű játékos 21 éves sportpályafutásáról.
    1934-ben 12 éves korában mint kölyökjátékos, a Kőbányai TK-ban (jelenleg K. Lombik) kezdte a bőrlabdát kergetni: 1943-ban a SZAC-ba került. Megnyerték a bajnokságot és a SZAC bejutott az NB I-be. 1944-ben az NB I-es SZAC-ban lábtörést szenvedett.
    1945-ben került Békéscsabára, a Bcs. Törekvéshez. Azóta 12 éven keresztül itt játszott. Jóban, rosszban ragaszkodott egyesületéhez. A kapus posztjától a csatárig minden helyén játszott csapatának. Minden poszton megállt...