magyarfutball.hu

  1. 2009.05.20, 18:41 - merkozes #1429
    A világbajnokság döntője (311. mérkőzés) óta, sőt idehaza 1943 (244. mérkőzés) óta, veretlen magyar csapat egész Európában nagy érdeklődéssel figyelt ellenfelet fogadott. Először járt Magyarországon a Szovjetunió válogatottja.
    Hatalmas érdeklődés kísérte a két csapat fellépését. 24 ország küldet el tudósítóját a Népstadionba. A nézőszám is kiemelkedő volt, de nagyon sokan maradtak jegy nélkül.

    Az összecsapás jó iramú, rendkívül küzdelmes, de nem túlságosan látványos volt. Talán a megnyilvánuló nagy várakozás volt az oka, hogy egyik csapat csatársora sem tudta kielégítően megoldani feladatait. A mieinknek négy tökéletes gólhelyzete maradt kihasználatlanul, míg a vendégeknek három, hasonlóan jó helyzetet nem sikerült értékesíteniük. A védelmek és a középpályás sorok mindkét oldalon megbízhatóan működtek.
    Egyik gól sem született tervszerűen végig játszott akció eredményeként. A szovjet találat egy a magyar kaputól 18 méterre végrehajtott szabadrúgás után született. A mi egyenl...
  2. 2009.05.20, 18:37 - merkozes #1428
    A 6. Európa-kupa sorozat második mérkőzése.
    A svájci csapat rendkívül komolyan vette a találkozót. A helvét labdarúgás történetében példátlan módon Magyarországra utazás előtt egyhetes edzőtáborozáson vett részt a keret. Ennek a nagy készülődésnek nem az Európa-kupa volt az igazi oka, hanem az, hogy a svájciak már 1939 óta nem nyertek ellenünk. Érdekesség, hogy a vendégcsapat középhátvédje egyben Svájc legnépszerűbb színésze is volt.
    A nemzeti csapatban szerepelt egy újonc, Machos.

    A játékvezető sípjelére iszonyatos küzdelem vette kezdetét. Először a vendégek találtak a kapunkba. Ekkor csapatunk olyan rohamokba kezdett, amelyek teljesen összezavarták a svájci védelmet és hat perc alatt háromszor került a labda a hálójukba. Lassan azután magához tért a helvét védelem és zárult a " svájci retesz”. A mi védelmünk viszont kicsit bizonytalanná vált. A szünetre már csak egy gólos előnnyel vonulhattunk.
    A második félidőre a játék képe semmit nem változott, a küzdelem sem csillapo...
  3. 2009.05.20, 18:30 - merkozes #1427
    A skót csapat, már komoly érdeklődést keltett mielőtt hazánkba érkezett. Jugoszláviában döntetlent (2-2), Ausztriában győzelmet (4-1) ért el a válogatott. Ez is oka lehetett, hogy sokan voltak kíváncsiak a mérkőzésre és nem kevesen érkeztek a határokon túlról is. A Népstadionban most volt először 100.000 néző. ([url=https://www.magyarfutball.hu/hu/kerdeskozpont/2]Magyar stadionok nézőcsúcsai)

    Az első félidőben a skót csapat nagy becsvággyal játszott. A mieinknek elsősorban a védekezéssel kellett foglalkoznia. A vendégek nyomását mutatja a szünetre kialakult 0-1-es eredmény. Az előny még nagyobb is lehetett volna, de két lövésük a kapufán csattant.
    Szünet után a magyar csapat vette kezébe a kezdeményezést. Jól összehangolt támadásaink meg is hozták az eredményt. A játékrész közepére sikerült megfordítani az állást. A találkozó utolsó perceiben ismét a skótoké volt a terep. Ezt mutatja, hogy 11-eshez jutottak, amit azután nem sikerült értékesíteniük és egyszer a kapufát ...
  4. 2009.05.20, 18:27 - merkozes #1426
    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/magyar_valogatott/merkozesek/1955]A négy mérkőzésből álló északi túra negyedik, így tehát utolsó találkozója.
    A finnek meglepően nagy szeretettel fogadták a válogatottat. A szövetség elnöke kijelentette: " Valamennyi ország közül mi mindig a magyar csapatot látjuk a legszívesebben Helsinkiben, annyira megszerettük magyar testvéreinket az olimpia idején. A hazai csapat fiatal, 18 éves kapusa, miután megnézte a magyarok edzését csak annyit mondott: " Ilyen lövéseket én még életemben nem láttam, nem hogy védtem volna. Bárcsak túl lennék a kétszer 45 percen." Érdekessége volt a finn csapat összeállításának, hogy a jobbhátvéd Lindmann az ország egyik legnépszerűbb színésze volt, 27 főszereppel a háta mögött.
    A magyar csapat zömmel fiatal játékosokból állt.

    Ez az erősen fiatalított válogatott lelkesen, látványosan játszott és könnyedén győzte le a vendéglátókat. Ismét látni lehetett, hogy vannak méltó utódai az " aranycsapatnak”. A gólok...
  5. 2009.05.20, 18:25 - merkozes #1425
    A négy mérkőzésből álló északi túra harmadik találkozója.
    Az első dán-magyar összecsapáson nagy volt a szurkolók érdeklődése. A beharangozók szerint az északi ország szurkolói végre láthatják a világ legjobb labdarúgóit. A kíváncsiságot még csak fokozta, hogy két kiváló magyar szakember is dolgozott az országban: Toldi Géza és Szendrődi Lajos.
    A csapat összeállítása most is a kísérletezés az új felállás keresésének jegyében történt. Ezért természetesen a régi már többször bizonyított játékosok mellett helyet kaptak a fiatalok is.
    A mérkőzésre zuhogó esőben, csúszós, nehéz talajon került sor.

    A találkozón válogatottunk alaposan megmutatta a kíváncsi közönségnek, hogy milyen is a magyar labdarúgás. A körülmények ellenére remek, látványos játékot produkált csapatunk. Sándor különösen elemében volt, amit három rúgott gólja is jelez.

    forrás:
    mafoci
  6. 2009.05.20, 18:17 - merkozes #1424
    A négy mérkőzésből álló északi túra második találkozója.
    A svédek erős csapattal álltak ki ellenünk, mindenképpen szerettek volna legalább kemény ellenfélnek lenni.

    Válogatottunk a legjobb időkre, a legnagyobb sikerekre emlékeztető játékot produkált és nem adott esélyt a svédeknek. Jó csapat ellen sikerült nagyszerű játékkal nyernünk. Nem volt gyenge pontunk. Különösen Buzánszky és Csordás teljesített kiválóan, de nem feledkezhetünk meg Kocsis három góljáról sem.

    forrás:
    mafoci
  7. 2009.05.20, 18:13 - merkozes #1423
    A négy mérkőzésből álló északi túra első találkozója.
    A találkozóra a szövetségi kapitány friss, fiatal csapatott " vezetett" a pályára. Öt újonc volt a csapatban.

    Az " új fiúkkal" felálló magyar válogatott jól mutatkozott be. Kitűnő volt az összhang az " öregek és a fiatalok" között. A legjobban a csereként beálló Tichy debütálása sikerült. Egy góllal, Puskás szerint a legszebbel, is hozzájárult az eredmény kialakulásához. Válogatottunk könnyed játékkal fektette két vállra a norvég csapatot.

    Fenyvesi Mátét is meghívta a túrára a kapitány, de Ő lemondta az utazást, mert ekkor zajlottak egyetemi vizsgái.

    forrás:
    mafoci
  8. 2009.05.20, 18:10 - merkozes #1422
    A 6. Európa-kupa sorozat első mérkőzése.
    A találkozó előtt látványosan derült ki, hogy a magyar és osztrák labdarúgó szövetségek statisztikái nem pontosan esnek egybe.
    Válogatottunk meglepetésére az újságokban és a plakátokon a " sógorok" a 100. osztrák-magyar összecsapásként hirdették ezt a mérkőzést. A mi nyilvántartásunk szerint azonban ez csak a 99. volt. Mint kiderült egy 1938-as, nálunk a válogatott találkozók közé nem sorolt Bécs-Budapest mérkőzést ők beszámítottak. Nem volt túl nehéz megállapodásra jutni. Bécsben akkor volt ünneplés, nálunk pedig a következő, Budapesti találkozón (327. mérkőzés).

    A találatokat nézve, olyan mintha minden esemény már az első félidőben megtörtént volna, hiszen a négy gól már mind a " kapukban volt" ekkorra. Pedig remek mérkőzés, színvonalas csata folyt egész idő alatt. Harcos, kemény, de sportszerű küzdelemben ütközött meg a két csapat. A döntetlen mindkét csapat szerint igazságos eredmény volt, még akkor is, ha a hazaiak első gólja le...
  9. 2009.05.19, 22:20 - merkozes #1421
    Glasgowban úgy harangozták be a mieinket, mint a világ legjobb csapatát. A skótok kíváncsiak voltak mit tudnak ők az " angolverők" ellen. Annál is inkább, mivel hazájukban sokáig szintén veretlenek voltak. 1950-ben Ausztria válogatottjától kaptak ki először otthon és azóta sem.
    A mérkőzésen 134 ezer néző volt. Ennyi ember előtt még sohasem (és azóta sem) játszott a magyar válogatott és olyan egyöntetű, hatalmas erővel zúgó bíztatást sem hallott, ahogy ez a tömeg egy torokként szurkolt csapatáért..

    Óriási csata volt ez. A skótok hihetetlen keményen, de szabályosan és kifogyhatatlan energiával játszottak. Az első félidő közepén sikerült két gólt szereznünk. Sőt a félidő végére is meg tudtuk tartani előnyűnket. Igaz ekkor már 1-3 volt az állás.
    A második félidő elején a vendégek azonnal szereztek egy gólt és ez felszította a bennük egy pillanatra sem kihunyó tüzet. Iszonyatos támadás sorozatot indítottak és ezek a rohamok nem csillapodtak a találkozó végéig. Védelmünknek ember...
  10. 2009.05.19, 22:17 - merkozes #1420
    Kedvezőtlen előjelekkel indult harcba a magyar csapat: sérülések, betegségek akadályozták a felkészülést. Puskás hetek óta sérült volt, Grosics vállrándulással bajlódott, Lóránt és Lantos betegeskedtek, sőt még Bozsik is lerobbant. Végül is a védelem három tagja tudta vállalni a játékot.

    A mérkőzés folyamán, a védelem munkáján nem látszott, hogy " többségük" szinte csak sípszó előtt vált bevethetővé. Egész idő alatt remek teljesítményt nyújtottak. A támadósor is megtette a magáét. Különösen Sándor csillogott. Ördöngösen cselezett, lendületesen, invenciózusan játszott. Czibor is rendkívül energikus volt, de mérkőzés közben megsérült.
    Különösen a második félidőben volt meggyőző válogatottunk fölénye. Az első félidőben az osztrák védelem még mutatott némi ellenállást, de a másodikban már képtelen volt erre.

    A magyar-osztrák találkozókkor szokásos módon ezen a napon különböző helyszíneken az ifjúságiaktól a " nagy" válogatottakig hat csapat ütközött meg. Külön érdekesség, hog...
  11. 2009.05.19, 22:14 - merkozes #1419
    A csehszlovákok erősen megfiatalított, újjászervezett csapattal érkeztek.

    Nagyon egysíkú volt a játék képe, szinte kizárólag válogatottunk vezetett akciókat. Felületes szemlélő azt hihette, hogy csak egy kapu van a pályán. Helyenként így is nagyon szép és látványos volt a játék, csak kicsit egysíkú (Nem mintha bármelyik magyar szurkoló panaszkodott volna emiatt.) Bozsik folyamatosan adta a jobbnál jobb labdákat a csatároknak.
    Talán a legszebb gól az első volt, amikor Bozsik három védő közül perdített Kocsisnak. Ő fejjel tette maga elé a labdát és kapásból a kapu jobb oldalába bombázott.
    A csehszlovák válogatott egyértelműen védekezésre rendezkedett be, a mérkőzés végén mégis sikerült megszerezniük a becsület gólt.

    A mérkőzés előtti ifjúsági találkozón láthatta a közönség az akkor 19 éves Tichyt, akiről már akkor megállapítható volt, hogy hamarosan nagy játékossá érik.

    forrás:
    mafoci
  12. 2009.05.19, 22:12 - merkozes #1418
    Az első félidőben a játék szinte csak a svájci térfélen volt. Válogatottunk pillanatnyi szünet nélkül vezette támadásait. Ha néha áttévedtek a térfelünkre védelmünk magabiztosan hárította próbálkozásaikat és már küldte is előre a labdát. A vendégek betömörülve igyekeztek védekezni és csatáraink nem is mutatkoztak túlságosan " termékenynek”. Két gólt így is rúgtunk és Puskás egy megítélt büntetőt belerúgott a kapusba.
    Szünet után már nem erőltettük annyira a támadásokat és a játék képe kiegyenlítetté vált. Ennek a játékrésznek az első felében két nagy helyzete is volt a svájci csapatnak, amikor már csak Grosiccsal ált szemben a jobbszélső, de kapu fölé és kapufára rúgta a labdát.

    A svájci válogatott azon törekvése, hogy csak kevés góllal veszítsenek, bejött. Az ennek érdekében alkalmazott " svájci reteszt" nehéz volt feltörni.

    forrás:
    mafoci
  13. 2009.05.19, 22:06 - merkozes #1417
    Ez volt az első találkozásunk a Szovjet válogatottal. Amikor a világbajnokság előtti utolsó vereségünket elszenvedtük 1952-ben, akkor [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1390]Moszkva válogatottjával találkoztunk. Újonc ugyan nem volt a csapatban, de négyen is második alkalommal kaptak helyet a csapatban.

    A mérkőzés nem volt magas színvonalú. Talán meglepte a válogatottunkat, hogy a szovjetek léptek fel támadólag, sőt az első negyedóra végén meg is szerezték a vezetést. Igaz nekünk is akadt három helyzetünk, sőt az egyik kapufa is lett, de összességében az első félidőben inkább a vendégek voltak a meghatározók.
    A második játékrészben már mi voltunk fölényben, ki is egyenlítettünk, de többre már nem tellett.

    A második válogatott mérkőzésükön szereplő fiatalok voltak a legjobbak.
    forrás:
    mafoci
  14. 2009.05.19, 21:58 - merkozes #1416
    A VB döntő után most lépett fel először a magyar csapat és végre megint itthon. Két újonc is helyet kapott a csapatban.

    A válogatott visszatérése és az újoncok bemutatkozása remekül sikerült. Nagy fölényben játszottunk az egész találkozón. A két új játékos közül Fenyvesi nagyon hasznos tagja volt a csapatnak. Nagy sikert aratott a közönség körében, amikor a negyedik gól előtt, bár maga is remek helyzetben volt, mégis Hidegkutinak adta a labdát, aki biztosabban tudta azt a hálóba juttatni. Kotász pedig igen ötletesen, változatosan játszott. Mindketten remekül illeszkedtek a most is egységesnek látszó, tökéletes összhangban működő csapatba.

    forrás:
    mafoci
  15. 2009.05.19, 21:51 - merkozes #1415
    A válogatott eddigi legnagyobb erőpróbája előtt állt. A világbajnoki döntőben, megőrizve 1952 májusa óta tartó veretlenségét, kellett bizonyítania, hogy valóban a legjobb a világon.
    Nagyon nehéz út volt mögöttünk. A németek elleni első mérkőzés, majd a két dél-amerikai válogatott. A durva Brazília és a csak hosszabbítás után megnyert Uruguay elleni találkozó. Ahogy sokan megállapították nyolc napon belül a magyar válogatott már a harmadik világbajnoki döntőjét fogja játszani. Sérülések, testi és pszichikai fáradtság. Most pedig ismét a németekkel kellett szembenézni, akiknek elszántságát fokozta, hogy a háború után ez a világbajnokság nagyon fontos lépés lehetett volna az elismertetés folyamatában.

    Olvassunk bele a mérkőzés előtti sajtó véleményekbe.
    " A sors talán gonosz örömét találta abban, hogy a magyarokat a dél-amerikaiakkal hozta össze. " Erősek vagytok- így – gondolhatta -, de majd meglátjuk, hogy mely pontig." A magyaroknak a döntőig kétszer kellett önmagukon túlte...
  16. 2009.05.19, 21:38 - merkozes #1414
    Válogatottunknak elég sok problémával kellett szembe néznie a mérkőzésre készülve. Puskás után most már Tóth II. helyettesítését is meg kellett oldani a csatársorban (mindketten sérültek voltak). Szerencsére Bozsikot az előző mérkőzésen történt kiállítása miatt nem tiltották el, mert végül is elfogadták, hogy gyakorlatilag vétlen volt az esetnél. A játékosokra fizikailag és pszichikailag is nagy nyomás nehezedett a két előző találkozón. Most pedig a világbajnoki cím védőjével, a kétszeres világbajnokkal kellett szembenézniük. Tudták azt is, hogy az uruguayiak nem csak saját csapatukért hanem, miután Brazília kiesett, Dél-Amerika tekintélyének megvédéséért is küzdeni fognak. Ismét alapos lelki és taktikai felkészítés folyt. A mérkőzés napján végig esett az eső és játékosaink úgy gondolták a csúszós talaj nekünk kedvez.
    Sokaknak volt az a véleménye, mint az uruguayi csapat orvosának, Juan Carlos Bracce-nak: " Szerintem ez a mérkőzés lesz a világbajnokság döntője."
    A pályát ismé...
  17. 2009.05.19, 21:20 - merkozes #1413
    A magyar csapat most került először szembe dél-amerikai ellenféllel.
    A válogatott nagyon alaposan felkészült a mérkőzésre. A legnagyobb gondot Puskás helyettesítése jelentette, de a felállás módosításával és Tóth II. beállásával ezt is sikerült megoldani. Az sem okozott különösebb zavart, hogy az ellenfél még közvetlenül a találkozó kezdete előtt is módosított a csapata felállásán. A dél-amerikai szurkolók (hiszen természetes, hogy az uruguayiak is a brazilokat bíztatták) pokoli hangulatot teremtettek a pályán. A találkozó esőben zajlott.

    Lássuk hogyan folyt le a mérkőzés.
    4. perc: Tóth II. lövése lepattant a védőkről éppen Hidegkuti elé, aki hat méterről a kapu bal oldalán a léc alá vágta első gólunkat. 1-0
    9. perc: Bozsik Hidegkuti elé tette a labdát, aki átemelt Kocsisnak. Ő a legjobb ütemben ugrott fel és az ötös bal sarkáról a kapu bal sarkába fejelt. 2-0
    A brazilok idegesek lettek a kétgólos hátrány miatt, míg a mieink megnyugodtak. Talán túlságosan is.
    18. perc: I...
  18. 2009.05.19, 21:05 - merkozes #984
    A pályán úgy érezte magát válogatottunk, mintha Németországban lenne. A mérkőzést ugyanis a német határhoz közel rendezték és mintegy 40.000 szurkoló érkezett, sőt a találkozó kezdete előtt a pálya melletti töltésen megállt egy húsz kocsiból álló személyvonat, amely egyenesen Nyugat-Németországból érkezett. A találkozóra 40 fokos hőségben került sor.

    A németek igyekeztek a széleken vezetett támadásokkal zavart okozni védelmünknek, de ez meddő próbálkozás maradt. A csatárok pedig a most rendszerint elől maradó Puskás vezetésével veszélyesen rohamozták a német kaput. Zakariásnak rendszerint lehetősége nyílt előre törni és mikor az ellenfél védelme Őt támadta, akkor valamelyik csatárunk üresen maradt. A kínálkozó lehetőségeket ki is használtuk és már az első percektől megmutattuk, hogy nem kétséges ki lesz a mérkőzés győztese. Alig húsz perc játék után három góllal vezettünk és a félidőre 3-1-es állásnál került sor.
    A második játékrészben szinte nem volt egy súlycsoportban a ké...
  19. 2009.05.19, 20:39 - merkozes #1412
    Mindenki tudta, hogy csapatunknak nem lehetnek komoly ellenfelei az ázsiai labdarúgók. Az edzőjük persze bizakodott, de Ő még nem látta játszani csapatunkat.
    Az esélyesség terhe és a világbajnokság láza így is gyakran mondatta labdarúgóinkkal: " Szeretnénk már túl lenni az első mérkőzésen."
    Hidegkuti nyak- és hátizom fájdalmai, Zakariás influenzája miatt nem játszott.

    Válogatottunk a sípszó elhangzása után azonnal nagy iramban támadni kezdett. A támadások csak kétszer szűntek meg, a szünetben és a mérkőzés végén. A koreai csapat nagyon keményen és önfeláldozóan védekeztek. Keménységük a szabályok engedte határokon belül maradt, de csatáraink így is inkább elkerülték az összecsapásokat és igyekeztek egymást tisztára játszani. Ha ellenfelünk mégis labdához jutott egy-egy meglepően szép ellentámadást is vezettek.
    A hatalmas iram a második félidőre nagyon kimerítette az ázsiaiakat, alaposan kifulladtak. Akadtak olyan pillanatok, amikor a görcsök miatt két-három koreai is fekü...
  20. 2009.05.19, 20:27 - merkozes #974
    A világbajnoki felkészülés része volt ez a találkozó is. Mégis más volt annak a hatalmas érdeklődésnek az oka, ami mind itthon mind nemzetközileg kísérte. A jegyek már hetekkel korábban elkeltek, és ha 500.000 ember fért volna a Népstadionba, az is kevés lett volna. Mindenki látni akarta az angol csapatot és remélte, hogy most láthatja azt is, ahogy a magyarok diadalt aratnak. Hiszen az előző, a 6-3-as magyar sikert (303. mérkőzés) nálunk csak hallhatták, olvashatták és egy-egy részletét filmhíradón nézhették meg a szurkolók, de átélni a győzelmet az mégiscsak más.
    Az angolok is nagyon készültek. Meg akarták mutatni, hogy olyasmi, mint Londonban csak egyszer, csak véletlenül fordulhatott elő. Csapatukat teljesen átalakították. A Wembleyben pályára lépőkből nyolcan nem kerültek a mostani keretbe. Mindent megtettek az alapos felkészülés érdekében. (Bár intő jel lehetett volna a számukra, hogy egy héttel a budapesti találkozó előtt Belgrádban 1-0 arányú vereséget szenvedtek a Jugo...
  21. 2009.05.19, 20:18 - merkozes #1411
    Az osztrákok reménykedtek a győzelemben. Válogatottjuk először próbálkozott a három hátvédes rendszerrel és minden szempontból alaposan felkészültek.
    Arra pedig az egész világ kíváncsi volt, legfőképpen mi, hogy meddig tarthat még a magyar válogatott veretlenségi sorozata, ami 1952 májusa, a moszkvai mérkőzés után kezdődött és tizennyolc mérkőzésen keresztül töretlenül tart.

    Ez nem a magyar csatárok napja volt. Az osztrák csapat az egész mérkőzésen, de különösen a második félidőben rengeteget támadott. Szerencsére, most a védelmünk mutatta meg, hogy világszínvonalon látja el feladatát és semmiben sem marad el az általában látványosabb munkát végző csatároktól. Rendkívül nagy volt a küzdelem és bizony nem sokon múlott, hogy meg tudtuk őrizni veretlenségünket, sőt a győzelem is a miénk lett.

    A szakemberek szerint:
    " A magyarok Londonban nagyszerűen játszottak, Bécsben nagyszerűen küzdöttek."
    " A magyar csapat inkább küzdött, mint játszott, ennek ellenére megérdemelt a ma...
  22. 2009.05.19, 20:11 - merkozes #1410
    A londoni 6-3-as diadal után a válogatott sok-sok meghívást kapott. Végül az egyiptomit fogadták el, amiben nem kis része volt annak, hogy miközben nálunk a télvégi hideg, Egyiptomban már a kellemes tavasz uralkodott.
    Egyiptomban nagy jelentőséget tulajdonítottak az összecsapásnak. A lapok szerint: " Évtizedek óta nem volt ilyen jelentős sportesemény Egyiptomban, mint a londoni győztes magyar csapat játéka. Ez a találkozó az egyiptomi labdarúgó történet egyik legfontosabb mérkőzése lesz."
    A Kairói válogatott elleni edző mérkőzésen még nem igazán ment a játék, nagyon idény eleji formát mutattak fiaink és ez óvatos bizakodással töltötte el az egyiptomiakat.

    A mérkőzést kicsit megilletődötten, idegesen kezdte a válogatott, de gyorsan megnyugodtak és kialakult az a játék, amit a magyaroktól elvártak. Gyors, ötletes, szellemes, szervezett összjátékra épülő labdarúgás. A támadások végén még a lövések kissé akadoztak, de helyenként megközelítettük a legjobb formánkat is. A találk...
  23. 2009.05.17, 11:05 - merkozes #1291
    Túl korai volt az időpont. Sokadszor követte el azt a hibát az MLSZ, hogy januárra kötött le válogatott mérkőzést. A csapat nem tudott kellően felkészülni. Fáradt, toldozott-foldozott, formán kívüli csapat utazott. Ráadásul szakadó esőben, rendkívül rossz pályán folyt a találkozó és tulajdonképpen bemelegítésre sem volt lehetőség.

    Az első félidőben Szabó gyermeteg hibái is hozzájárultak, hogy a hazaiak két gólos előnyre tettek szert. Valószínű, hogy kapuvédőnk teljesítményén látszott meg legjobban a bemelegítés hiánya.
    A félidőben végrehajtott cserék semmit sem változtattak a játék képén. Sőt ez a játékrész is pontosan két gólos portugál fölényt eredményezett.

    Ez a portugál-magyar összecsapás kínos kudarcot hozott a mieink számára a feljövőben lévő, a spanyolok első legyőzésén éppen túllévő hazaiak ellen. A vendéglátók kemény, gyors latin focit játszottak, mi pedig semmit.
    forrás:
    mafoci
  24. 2009.05.16, 20:45 - merkozes #1196
    Mindig ilyen mérkőzésekről szeretne írni a krónikás, az ilyenek melengetik a szívét és növelik (jogos) büszkeségét. Különösen azok után az eredmények után amit a közelmúlt találkozói hoztak. De most ne is foglalkozzunk a szomorú múlttal, koncentráljunk erre a találkozóra.
    A negyedik magyar-francia derbit is megnyertük, ráadásul minden eddigi gólrekordot megdöntve! (A tizenhárom gól rekord is marad!)
    A szövetségi kapitány, akit az előző mérkőzés utáni lemondása óta újra választottak, most teljes felelőséget viselt a csapatért, nem volt válogató bizottság. Az összeállítás jelentett némi gondot, hiszen Braun még nem épült fel teljesen és Turay is sérült volt. Viszont Takács II. felépült lábtöréséből és Orth formája már-már régi önmagát idézte. A két legenda már régen szerepelt a válogatottban és a frissen bekerült Skvarek is jó formában volt. Ez a háromas már sokak számára a győzelem biztosítékát jelentette.
    A mérkőzés kezdete előtt köszöntötték a két Fogl testvért Józsefet a 25...
  25. 2009.05.16, 20:43 - merkozes #1195
    Súlyos vereséget szenvedett válogatottunk.
    Orth és Fogl III. nem tudott pályára lépni és hiába volt a csapatban 7 ferencvárosi játékos a felkészülés mégis nagyon hiányzott.

    A híradások szerínt az első félidőben meglehetősen jól játszott a csapatunk. Azért, hogy ekkor kaptunk három gólt csak a szerencsétlen véletlen és a nem kis elfogultsággal vádolt játékvezető okolható. De mindent egybe vetve egyöntetű volt a vélemény, hogy a házigazdák jobbak voltak és (bírói segítség nélkül is) megérdemelten a győzhettek volna.
    A 89. percben még egy szépítési lehetőségünk is kihasználatlanul maradt. A javunkra megítélt büntetőt Dán a kapufára rúgta.

    Kiss Gyula szövetségi kapitány érezhetett valamit, mert már a meccs előtt lemondott, de ezen a találkozón még ellátta feladatát.
    A szövetségi kapitány munkáját a következő válogató bizottság segítette: Hajós Alfréd, Máriássy Lajos dr., Mamusich Mihály dr., Kertész Elemér. Edző: Tóth István.

    forrás:
    mafoci
  26. 2009.05.16, 20:24 - merkozes #1191
    A pálya szokatlanul keskeny volt és mint legutóbb, most is felázott talajú.

    Az eredmény ellenére a tudósítások dícsérték csapatunkat. Kiemelték, hogy különösen mint csapat szerepelt jól, ezúttal megvolt az oly sokszór hiányolt öszhang. A jobb eredmény elmaradása talán annak a számlájára írható, hogy most viszont az egyéni teljesítmények nem érték el a kívánt szintet. A pálya, bár csúszott, de nem volt olyan mély, mint mikor itthon játszottunk, így technikás csatáraink jól tudtak érvényesülni.
    Már 2-1-re vezettek a hazaiak, amikor a második félidő 10. percében büntetőhöz jutottak. Errazquín lövését azonban a szombathelyi kapus Weinhardt hárította.
    Sajnos nem az egyenlítés következett, hanem egy szerencsétlen öngóllal mi növeltük a spanyol előnyt. Carmelo lövésébe sikerült úgy bele érnie Borsányi-nak, hogy az irányt változtató labdát már lehetetlen volt megfogni.

    forrás:
    mafoci
  27. 2009.05.16, 20:20 - merkozes #1190
    A mérkőzés előtt Schlosser-t ünnepelték a játékosok és a szurkolók. Az ok, a 75. válogatott szereplés. (Akkor így tudták, de mi már tudjuk, hogy a most hivatalos mérkőzések szerínt ez a kiváló csatár 67. mérkőzése. Azt is tudjuk, hogy eszerínt a most érvényes nyílvántartás szerínt soha nem érte el a 75.-et, mert már csak egyszer játszott a válogatottban.) Óriási hangorkán éltette a kiváló magyar labdarúgót.

    A válogatott jó játékkal, rendkívül magabiztos győzelmet aratott. A svédek mintha megijedtek volna az ünneplés óriási hangorkánjától és az egész találkozó alatt nem ocsúdtak volna fel.

    A szövetségi kapitány munkáját válogató bizottság segítette. Tagjai: Hajós Alfréd, Kertész Elemér, Máriássy Lajos dr., Mamusich Mihály dr.

    forrás:
    mafoci
  28. 2009.05.16, 20:18 - merkozes #1189
    A mérkőzés előtt 3.000 méteres futóversenyen a világhírű Paavo Nurmi - a "finn futógép" mutatkozott be a bécsi közönségnek.
    Csapatunkban három szombathelyi és egy szegedi labdarúgó is helyet kapott. Talán ez is oka volt, hogy az osztrákok kissé lekezelték a csapatot és nagyképűen játszottak!
    Érdekes, hogy Hugo Meisl a "sógorok" szövetségi kapitánya óvatosabb volt. Még a mérkőzés elején 3-2-es eredményt tippelt, de hozzá tette nem tudja kinek a javára.

    A Fogl testvérek szokás szerínt most is ragyogó teljesítményt nyújtottak és a szombathelyi kapus sem rontotta a védelem teljesítményét remek védéseivel méltó társuk volt.

    forrás:
    mafoci
  29. 2009.05.16, 20:17 - merkozes #1188
    Első mérkőzése volt ez a magyarországi profi korszaknak és nem is kezdőthetett volna jobban.

    Bár három újonc is szerepelt a csapatban, biztos győzelmet arattunk. Különösen sok dícséretet kapott a már hosszú ideje a válogatottban szereplő és rendszerínt jól teljesítő Fogl testvérpár. Megbízható munkájuk nyugodt hátteret biztosított a többiek játékának is. A kiváló védő munkát az idősebbik testvér még egy góllal is "megfejelte" (vagy inkább "megrúgta"?).
    Az első félidő vége közeledett, amikor szabadrúgáshoz jutottunk. A jobbhátvéd állt a labda mögé és óriási bombát küldött a vendégek kapujára. Sokan állították, hogy csak azt lehetett látni, amint a háló megremeg a becsapódó labdától, de a labda útja nem volt követhető.

    forrás:
    mafoci
  30. 2009.05.16, 20:11 - merkozes #1186
    Az osztrákok régen arattak ilyen sima győzelmet Budapesten.
    Ismét válogató bizottság állította össze a csapatot. A legnagyobb jóindulatúnkat összeszedve is csak annyit mondhatunk, a kísérletezés jegyében lett összeállítva a csapat. A kísérlet nem sikerült. Pedig az osztrák válogatott sem állt a helyzet magaslatán.

    A mérkőzésen a védelem teljes kudarcot vallott. A csatárok támadtak ugyan, de ötletszerűen és csak a kapuig jutottak, lövésekre már szinte sor sem került. A középpályások viszont pontosan illettek a csapatba. Nem segítették sem a védelmet, sem a támadásokat, néha még magukon sem tudtak segíteni.

    A szövetségi kapitányt segítő válogató bizottság tagjai: Hajós Alfréd, Mamusich Mihály dr., Vértes Imre. Az edző: Jimmy Hogan.
    Úgy tünik nem voltak alaptalanok a bírálatok, amelyek az összeállítás hibáit kárhoztatták a vereségért. Csak a legfontosabbakat sorolva. A lemondott Zsák helyett Remete védett, aki közismerten nem volt jóban a lapos lövésekkel. Középcsatárnak Ko...
  31. 2009.05.16, 20:08 - merkozes #1185
    Sikerült visszavágni az előző évi hazai vereségért. Kiegyenlített, küzdelmes, jó játék folyt a pályán, amelyben mi kerekedtünk felül.

    Az első félidőben a belgák villámgyors támadásokat vezettek a kapunk felé, de szerencsére a védelmünk kiválóan működött, így a hazaiaknak nem sikerült gólra váltaniuk az ekkor kétségtelenül meglévő fölényüket. Igaz az is, hogy némileg a szerencsének is köszönettel tartozunk, hiszen a játékrész közepén Braine lövése végül a kapufán landolt.
    A második félidőben mi voltunk némi fölényben. Szerencsére most a csatáraink is jól teljesítettek és sokkal jobban éltek a lehetőségeikkel, mint az előző félidőben a hazaiak. Kétszer is a hálóba küldték a labdát.

    forrás:
    mafoci
  32. 2009.05.16, 17:57 - merkozes #1184
    Szakadó eső, feneketlen sár. Fölmerült, hogy halasszák el a mérkőzést, de mindkét szövetség ragaszkodott a játékhoz. Pedig a pálya valóban alkalmatlan a játékra. Ezen a talajon csatáraink már nem tudják érvényesíteni technikai tudásukat. De nem e miatt lett botrányos a mérkőzés. (Utólag könnyű ezt mondani, de jobb lett volna nem megtartani ezt az összecsapást.)

    Ami a játékot illeti, abból alig volt valami ezen a találkozón. A talajt jobban bírták az azzurik és többet is támadtak, aminek egy szabadrúgás utánni fejesgól "képében" meg is lett az eredménye. Vezettek és lehetett volna esélyük a győzelemre, de később már nem elsősorban a labdarúgással foglalkoztak, hanem vélt és valós sérelmeik miatt próbáltak elégtételt venni játékosokon, bírón, közönségen. Ezek fényében megérdemelten sikerült elérnünk a döntetlent, ezen a szépnek nem, sőt sportnak sem igazán nevezhető találkozón.

    A mérkőzés igazi főszereplője a játékvezető lett.
    A 38. percben került az "érdeklődés" középpontj...
  33. 2009.05.16, 17:52 - merkozes #1183
    A csehek rohamaival szemben az első félidőben hősiesen védekezett csapatunk és ebben a játékrészben meg is óvták kapunkat a góltól.
    A második félidő főszereplője kapusunk lett. Nem sokkal a kezdő sípszó után kapott egy potyagólt. Ez feldobta az amúgy sem lélektelenül játszó hazaiakat és egy újabb támadás eredményeként büntetőhöz jutottak. Hojer küldte kapura a labdát, de Fischer remek reflexel vetődve kiütötte. Sajnos azonban a szereplése mégsem ilyen kiegyenlítetten végződött ezen a találkozón, mert a mérkőzés vége előtt kapott mégegy potyagólt.

    Ez egymás után már a második találkozó volt, amikor a kapushiba eredményezte a vereséget.

    forrás:
    mafoci
  34. 2009.05.16, 17:47 - merkozes #1182
    A spanyolok elleni első sporttörténelmi mérkőzés. Nagyhírűek voltak a spanyolok, sokan voltak kíváncsiak rájuk. 34.830 fizető néző volt a meccsen, ami minden eddigi hazai nézőcsúcsot megdöntött! A legnagyobb sztár kétség kívül Zamora, a kapus volt. Csapatunk összeállítása nem volt könnyű, a még aktívan játszó, a válogatottban már megfordult labdarúgóink egyrésze sérült volt, sokan pedig már külföldön játszottak.

    Erősen felázott talajon folyt a mérkőzés, amelyet két stílus csatájának is nevezhetnénk. Hiszen a mi technikás, kombinatív, de kissé lassú játékmodorunk állt szemben a spanyolok hajtós, célratörő, kissé türelmetlen harcmodorával. Sokáig úgy tünt, hogy egyenlőre ez a párviadal eldöntetlen marad, hiszen nem boldogúlt egymással a két válogatott.
    Az első játékrészben széllel szemben törtünk előre. Többet támadtunk, de Zamora bravúroskodva és a látvánnyal is sokat törődve ugyan, de remekül védett. Nem kevésbé Zsák a mi kapunkban. Bár Ő sem vetette meg a látványos, közönsé...
  35. 2009.05.16, 17:43 - merkozes #1181
    Szomorú aktualitása volt a mérkőzésnek, hogy csupán másfél hete történt Bécsben az Amateure-MTK barátságos találkozón, hogy az egyik osztrák védő olyan kegyetlenül talpalta le Orthot, hogy az még mindig korházban feküdt (mint később kiderült soha nem játszott már úgy ahogy előtte).

    A mérkőzés előtt általános volt a vélemény: jól lenne egy döntetlen is. Azután a csapat olyan jól játszott, hogy szintén általános vélemény volt a mérkőzés után: megérdemeltük volna a győzelmet is. De a szerencse (vagy a szerencsétlenség?) közbe szólt. Egy elég követhetetlen úton mozgó labdába Búza belenyúlt és az a lábáról a kapunkba vándorolt. Az osztrákok Wieser javára írták a gólt. Ez azonban enyhe túlzás, mert a lövést ugyan Ő küldte a kapu felé, de abba még az említett magyaron kívül beleért Zsák majd Kompóti-Kléber is.

    Érdekes, hogy a magyar csapatot edzőként segítette az MTK angol edzője Jimmy Hogan.

    forrás:
    mafoci
  36. 2009.05.16, 17:41 - merkozes #1180
    Nem az eredetileg kijelölt pályán rendezték a 90 percet - mert azt elöntötte az árvíz - hanem egy jóval kisebb méretűn.

    A mérkőzés kimenetele az első perctől kezdve nem volt kétséges. A magyarok technikai és taktikai tudása messze a vendéglátóik fölött állt, akik ezzel szembe állítani lelkesedésüket, fáradhatatlanságukat tudták. Megszámlálhatatlan helyzetünk közül azonban csupán kettőt sikerült értékesíteni és így csak szerény győzelmet értünk el. (Bár volt két kapufánk is, de azok gólra nem válthatók át.)

    forrás:
    mafoci
  37. 2009.05.16, 17:38 - merkozes #1179
    A svédek ellen ezúttal súlyos vereséget szenvedtünk. Ettől nagyobb arányban csak egyszer kaptunk ki tőlük...

    Rendkívül fáradt magyar csapat lépett pályára. Enerváltan játszott a csatársor is és a védelem is. Már az első percekben látszott, hogy baj lesz. Johansson gyors vezetéshez juttatta a hazaiakat és nem is elégedett meg ennyivel. Védelmünk egyszerűen tehetetlennek bizonyult vele szemben. Újra és újra a kapunk előtt volt és olyankor lőtt is. A félidő végére már háromszor talált a hálónkba.
    A második játékrész úgy folytatódott, ahogy az első abba maradt. Jött Johansson és lőtt egy újabb gólt. Mesternégyes. (Lemondtunk volna róla.) Még mindkét oldalon született 2-2 találat és örültünk, hogy vége...

    A csatársor gyengesége és benne Orth szinte észrevehetetlen játéka súlyosbította a védelem gyengélkedését. Pedig a svéd védelem sem remekelt, hiszen még a ritkán futó, vérszegény magyar akciókkal is meglehetett zavarni. Csak Jeny volt dícsérhető, már megint.

    forrás...
  38. 2009.05.16, 17:18 - merkozes #1178
    Az első magyar-belga összecsapáson meglepő vereséget szenvedett a magyar csapat hazai környezetben.

    Az eredmény talán a két kapus közötti különbséget is mutatja, hiszen a belga "portás" remekül védett, míg a miénk két potya gólt is kapott. De nem lenne etikus szegény magyar kapusra kenni a vereséget, amikor a válogatott egyetlen csapatrésze sem tudta megoldani feladatát. Labdarúgóink nem csak fizikai értelemben, de gondolkodásban, összjátékban és helyzet felismerésben is lassúnak bizonyultak. Ez, a sok-sok hiba és a gyors belga játékosok együttesen magyarázzák a kudarcot. Egyetlen játékosunk nyújtott csak nagyszerű teljesítményt Jeny, de mint tudjuk: Egy fecske...
    forrás:
    mafoci
  39. 2009.05.16, 17:16 - merkozes #1177
    A mérkőzést eredetileg két nappal korábban, vasárnap szerették volna lejátszani, de az égiek közbeszoltak. Hatalmas felhőszakadás zúdúlt Bécsre. Még kedden, a találkozó napján is komoly fenyegetést jelentett, hogy a mérkőzésre tartó mintegy 50.000 ember közlekedési káoszt fog okozni. Végül úgy oldották meg a helyzetet, hogy az út egy jelentős részén motorcsónakokkal szállították a szurkolókat, akik azután a szárazföldre lépve pár perces séta után érték el a pályát.

    A mérkőzés kezdetekor két "virág" vezette fel a csapatokat. Mindkét válogatott csapatkapitánya ugyanis a Blum nevet viselte. A kezdőkörben az osztrák Blum jelére háromszor felhangzott a "Hipp-hipp-hurrá!", míg a magyar Blum intésére fiaink háromszoros "Éljen!" kiáltása harsant fel.
    Kiegyenlített, jó iramú mérkőzés kezdődött és úgy tünt minden meglesz ahhoz, hogy jól is folytatódjon. Kohut nagyerejű lövést küldött a hazai kapu felé, de a kapufát találta el. A kivágódó labdára Takács II. csapott le és máris vezettün...
  40. 2009.05.16, 17:09 - merkozes #1176
    Kiütöttük a svájciakat. Igaz, hogy nem a legjobb helvét csapat látogatott hozzánk, de a mi válogatottunk is nélkülözni kényszerült a külföldön játszó ferencvárosi játékosokat.

    A svájciaki nem tudtak megbírkózni a legendás Fogl-gáttal támadásaik rendre elakadtak. A csatárok megállás nélkül vezették a támadásokat és most a helyzetkihasználás is rendben volt. Leginkább a Molnár-Jeny alkotta balszárny volt elemében, nem tudták tartani őket: mindketten két-két gólt szereztek.

    forrás:
    mafoci
  41. 2009.05.16, 17:05 - merkozes #1171
    A [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1]Ferencváros túrája miatt [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/17/pataki_mihaly]Pataki lemondta a válogatottságot. Kétséges volt Orth és Rémay III. játéka is. Mindketten sérüléssel bajlódtak, de végül vállalták a szereplést.

    Az olasz csapat hallatlan elánnal vetette magát a küzdelembe. A mieinket készületlenül érte ez a lerohanás és sokáig tartott, mire kezdtek észhez térni. Annak, hogy csak egy gólt kaptunk a jól működő Fogl-gát és a zseniálisan védő kapus, Zsák voltak az okai. Azután lassan észhez tért a csapat és lelkesen, remek játékot produkálva vették fel a harcot a vendéglátókkal.
    Nagy csatában végül sikerült kivívni a győzelmet.
    forrás:
    mafoci
  42. 2009.05.16, 17:03 - merkozes #1170
    A csapat jól szerepelt. Simán vertük a németeket. A védelem remekül állta útját a vendégek támadásainak. Csatáraink technikásan és ügyesen játszottak. Rendre szép támadásokat vezettek és ennek, ha némi szerencsével is, de meglett az eredménye. A középpályát ítélték most is a leggyengébb pontnak, de komoly hibát Ők sem vétettek és teljesítményük elég volt arra, hogy ne rontsanak a többiek eredményességén. Ezúttal Takács tett a legtöbbet a győzelem érdekében és két gólt is berámolt az ellenfél kapujába.
    forrás:
    mafoci
  43. 2009.05.16, 16:54 - merkozes #1169
    Nagy küzdelemben szoros meccsen nyertek a hazaiak. Már a 10. percben komoly gólveszély alakult ki az osztrák kapu előtt. Takács II. beadását Pataki kapásból a felső lécre lőtte. A labda a kapu elé pattant, de a védőknek sikerült tisztázniuk. Közeledett a félidő vége, amikor egy nagy erejű felszabadító rúgásba a hazaiak csatára beletalpalt és ezt oly szerencsével tette, hogy a labda védhetetlenül vágódott a magyar kapuba. A szünetre mégsem kellett hátránnyal vonulnunk, mert egy Orth-Takács II.-Orth öszjátékból megszületett az egyenlítés.
    Nem sokkal a mérkőzés vége előtt szabadrúgáshoz jutott az osztrák csapat. A rosszul felálló sorfal miatt a lövés, csak a hálóban állt meg.

    Ezen a mérkőzésen válogató bizottság segítette a szövetségi kapitány munkáját. Tagjai: Mamusich Mihály dr., Kiss Tivadar, Weisz Fülöp, Fischer Henrik.

    forrás:
    mafoci
  44. 2009.05.16, 16:35 - merkozes #1168
    A mérkőzés előtt nagyon úgy látszott, hogy a közönség az olimpiai kudarcot nehezen felejti és nem számítottak nagy számú nézőseregre. A frissen átadott, kibővített pályán azonban 25.000-en várták az újabb ütközetet.

    A gólokat tekintve magabiztos, sima győzelmet arattunk. Ám a korabeli kritikák mégsem voltak dícséretekkel tele. Hiányolták az átgondolt, elegáns, lendületes játékot, az összeszokottságot. Nem meglepő ezek hiánya, hiszen alkalom sem adódott a gyakorlásra.

    A szövetségi kapitányi tisztséget Máriássy Lajos dr. látta el.

    forrás:
    mafoci
  45. 2009.05.16, 16:26 - merkozes #1167
    Ez volt a 100. válogatott találkozó. De az előző, a csapatot az olimpiától elbúcsúztató találkozó miatt senkinek sem volt kedve ünnepelni és az ezen a mérkőzésen látható játék sem adott okot az ünnepésre.
    Orth és Braun nem szerepelt a csapatban. Egészen szokatlan módon Fogl II. lett a jobbszélső. (Játszott Ő pályája kezdetén ezen a poszton, de hol volt az már!) Ráadásul a szintén ezen az oldalon játszó Molnár és Opata is nagyon "óvatos" játékot produkáltak sérüléseik miatt. A bal oldal próbálkozott, de kevés eredménnyel. Összességében a csatársor siralmas volt, nem különben az előző mérkőzéseken nem szereplő középpályások is. Lassúak voltak és összjátékuk is akadozott.

    Ezúttal Holits Ödön olimpiai edző helyettesítette Kiss Gyula szövetségi kapitányt.

    forrás:
    mafoci
  46. 2009.05.16, 16:15 - merkozes #1166
    Az olimpiai torna második mérkőzésén az egyik legnagyobb szenzációt szolgáltatta a magyar csapat a sima vereséggel... Sokan azóta is "egyiptomi csapásnak" nevezik ezt a "zakót"...

    A 90 percből 80-at mi támadtunk, de az egyiptomiaknak négy elfutásból (négy védelmi hibából) sikerült a három góljukat megszerezni. Az egyiptomi csapat szokatlan felállásban lépett pályára gyakorlatilag három csatárt kivéve, az egész csapat védekezett. Legerősebb pontjuk Szalem, a hatalmas termetű, rendkívül ruganyos és gyors fekete bőrű védő volt. Szinte lehetetlen volt mellette elmenni. Csatáraink egyébként sem találták az utat az egyiptomi kapu felé, hiszen még egymást sem nagyon értették meg.
    Az első félidő kezdetén szinte azonnal hátrányban kerültünk. De még ennek a játékrésznek a vége előtt adódott lehetőségünk, hogy egyenlítsünk. A 43. percben szállt befelé Opata beadása, amit az egyik egyiptomi csak kézzel tudott leütni. A bíró azonnal a 11-es pontra mutatott. A 11-esek specialistája Braun ...
  47. 2009.05.16, 15:24 - merkozes #1165
    Az olimpiai bajnokság nyitómeccsén alaposan kitett magáért a magyar csapat. Ekkor még senki sem gondolta volna, hogy ezzel el is lőttük a puskaporunkat a tornán... De kritikák már voltak!

    Az eredménnyel persze mindenki elégedett volt, de sokan hívták fel arra a figyelmet, hogy ez az eredmény csalóka. A mutatott játék elegáns és szép volt, de az erőt, a lendületet nélkülözte. Márpedig nekünk akkor döntős álmaink, sőt reményeink voltak. Sajnos a következő mérkőzés azt mutatt igaza volt a figyelmeztető hangoknak.

    Különleges színfoltja volt a mérkőzésnek a játékvezető. A 75. percben levette a cipőjét és a továbbiakban harisnyában vezette a mérkőzést. Nincs tudomásunk róla, hogy ezt megelőzően vagy ezután lett volna ilyesmire pálda. (Olimpián pedig még kevésbé.)

    forrás:
    mafoci
  48. 2009.05.16, 14:50 - merkozes #1164
    Meglepő, de megérdemelt győzelmet arattak a hazaiak. A helvét csapat gyors, lelkes és úgy látszik eredményes játékot mutatott be, míg a mieink nagyon lélektelenül, ötlettelenül rúgták a labdát. Különösen a középpályásokat marasztalta el a korabeli kritika. Ezen a gyenge teljesítményen még az sem segített, hogy a második félidőben Orth állt be a jobboldalra. A védekezésben bizonytalankodtak, a támadásokat nem segítették, lassúak voltak és erőnléttel sem bírták. Van még valami...?
    Az utolsó félóra azt mutatta, hogy valamit mégiscsak megpróbált menteni válogatottunk, hiszen a kapott négy gól után sikerült némiképp, két találattal, szépíteni az eredményen.

    forrás:
    mafoci
  49. 2009.05.16, 13:06 - merkozes #1163
    A találkozó iránt a szokásos, rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott. A jegyüzérek az eredetileg 300.000 koronás űlőhelyeket 1.000.000-ért árulták és találtak is rá vevőt. Annyira fogytak a belépők, hogy csak amikor a mintegy száz osztrák szurkoló megérkezett derült ki, hogy az előzetesen lefoglalt jegyeiket is eladták. A helyzet rendkívül kellemetlen volt és végül is úgy sikerült többé-kevésbé megoldani, hogy a rendőrség bevezette Őket a pályára és a szögletzászló körül le tudtak ülni.

    Már az első félidő elején sikerült vezetéshez jutnunk. Jobban játszottunk, többet is támadtunk, de a 35. percben mégis egyenlíthettek az osztrákok. Azaz... Fogl II. kézzel ért a labdához, így juttatva büntetőhőz a vendégeket. Az eredmény mégsem változott, mert Wieser kapu fölé rúgta a labdát.
    A szünetben Hugo Meisl a "sógorok" szövetségi kapitánya érdekes vagy legalábbis szokatlan módon doppingolta fiait. Mindenki kapott egy pohár pezsgőt. Csak kicsin múlott, hogy ez a módszer nem terjedt el, ...
  50. 2009.05.16, 13:01 - merkozes #1162
    Minden idők legnagyobb győzelme volt ez az olaszok ellen. Az egész válogatott dícséretesen harcolt és lelkesen, ügyesen játszott. Főleg Braun és Molnár (a második félidőben 10 perc alatt ért el mesterhármast) tett ki magáért, hiszen ketten ötöt vállaltak a hét magyar gólból! A mutatott játék a legcsodálatosabb időket idézte fel (és talán vetítette előre is). A hatalmas fölényt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az olasz szépítő gól is csak egy 11-esből született meg.

    Külön érdekessége a találkozónak, hogy ekkor ült másodszor az olasz kispadon Vittorio Pozzo, az a szövetségi kapitány, aki később két világbajnokságot is nyert csapatával. (De hosszú volt addig még az olaszok útja is!)

    forrás:
    mafoci
  51. 2009.05.16, 12:55 - merkozes #1161
    Az északiak alaposan és rendkívül udvariatlanul "beköszöntek", hiszen alig kezdődött el a mérkőzés, máris vezettek. Szerencsére csapatunk nem ilyedt meg ettől a bemutatkozástól és válaszolni is tudott. Még tíz perc sem telt el és Orth ügyes csellel tört előre, majd hírtelen a két svéd védő között szöktette Eisenhoffer-t. Aki a kifutó kapus mellett egyenlített. Húsz perc múlva ismét a két magyar játszott össze és a 16-osról meglőtt labda a 5-ösön megpattanva talált utat a svéd kapuba. Máris mi vezettünk. Mint később kiderült ez a félidőben kialakult eredmény már a találkozó végéig nem változott.

    forrás:
    mafoci
  52. 2009.05.16, 12:44 - merkozes #1160
    A mieinknél három újonc mutatkozott be, míg az osztrákok egy budapesti klubsérelem miatt a Rapid játékosokat voltak kénytelenek nélkülözni. Már négy éve nem győztünk Ausztria ellen, így a szurkolók semmiképpen nem elégedtek volna meg egy döntetlennel, már a mérkőzés előtt érezhető volt, hogy csak a győzelem a számukra is elfogadható eredmény.

    Válogatottunk megfelelt az elvárásoknak és nagyszerű játékot produkálva végre sikerült diadalt aratnunk.

    Bár a mérkőzés közben a közönség gyakran elégedetlenkedett is, hiszen a gólok csak sokára születtek meg, a végén azonban óriási ünneplést rendeztek. Különösen Kertész II.-t éltették és vállukon vitték le a pályáról.

    forrás:
    mafoci
  53. 2009.05.16, 12:24 - merkozes #1159
    Előszőr jártak a finnek Budapesten. Válogatottunkat nem hozta lázba a mérkőzés és a szurkolók sem harapdálták a szájuk szélét izgalmukban.

    Álmosan, unalmasan játszott együttesünk. Az északiak lelkesebbek voltak és még az első félidőben meg is szerezték a vezetést.
    A második félidőben azután összekapták magukat fiaink és gyorsan átvettük a vezetést. 2-1 volt a javunkra, amikor Zsáknak egészen érdekes kalandja akadt a labdával. A finn csapat 11-eshez jutott és Eklöf állt a labda mögé. Neki futott és éppen a lövés pillanatában kapusunk is a labdafelé futott. A labda a kapu mellé szállt. A bíró, a szabályoknak megfelelően, újra rúgatta a büntetőt. Most Linna próbálkozott, de neki sem volt több szerencséje. Éles lövését Zsák hárította. Végeredményben Braun "Csibi" irányítása mellett biztos győzelmet arattunk.
    forrás:
    mafoci
  54. 2009.05.16, 12:18 - merkozes #1158
    Nem voltak kedvezőek a jelek, hiszen a szúrkolói különvonat indítása "nem jött össze" és ami még kellemetlenebb volt, Blum sem utazhatott a válogatottal. A mérkőzés kezdete előtt kiderült, hogy betegsége miatt Plattkó sem tud védeni.

    Végül ez utóbbi esemény nem gyengítette a csapatot. Az általánosan jól teljesítő védelemből is kiemelkedett Amsel. Sőt! A 28. percben Fogl II. teljesen szabályos szereléssel szerezte meg a labdát, de a bíró mégis a 11-es pontra mutatott. Wieser készülődött, majd nem túl erősen de nagyon jól helyezetten rúgta meg a labdát, amit azonban Amsel óriási bravúrral fogott. Az osztrákok védelme is jól szerepelt, de csatársoruk, hasonlóan a miénkhez nagyon gyenge napot fogott ki. Végül az Ő támadóik mégis egy "hajszálnyival" jobbnak bizonyúltak és ez most elég volt a győzelemhez.

    forrás:
    mafoci
  55. 2009.05.16, 12:14 - merkozes #1157
    A svájciak talán kicsit túl jól emlékeztek arra, amikor Budapesten jártak (1922. június 15.) és 1-1-es döntetlent értek el.

    Szinte lerohantuk a vendéglátókat. Gyors vezetés után, szinte csak mi támadtunk, de az első játékrészben még hősiesen ellenállt a helvét csapat. Így egygólos magyar vezetésnél mehetett pihenni a két válogatott.
    A második félidőben azután teljesen felőrőltük az ellenfelet és szinte számolatlanul lőttük a gólokat. Különösen remekelt belső háromasunk Molnár György, Orth György, Hirzer Ferenc, akik a végső eredményhez is 2-2 góllal járultak hozzá.

    forrás:
    mafoci
  56. 2009.05.16, 12:09 - merkozes #1156
    A döntetlen komoly csalódást keltett. Okát egyöntetűen a csatársor gólképtelenségében látták a kritikusok (persze ez nem volt nehéz, elég lehetett csak megnézni az eredményt). Többnyire elismerték, hogy valóban a legjobbak voltak a pályán, de szeríntük ezúttal nem csak a technikai tudásra kellett volna koncentrálni a csapat összeállításánál. A hibát abban látták, hogy a válogatók nem vették figyelembe az ellenfelet. A harcos, erőszakos, robbanékony olaszokkal szemben nekünk is hasonló erényeket felvonultató támadókat kellett volna csatasorba állítani és ilyenek még a tartalékok között is akadtak. A védelmet csak dícsérni lehetett, különösen a remekül védő Plattkó-t.

    A szövetségi kapitány mellett tanácsadó szervként működött a következő válogató bizottság: Malaky Mihály, Máriássy Lajos, Fischer Mór, Földessy János, Zsarnóczay János. (Vajon az Ő javaslatuk mi volt az összeállítással kapcsolatban?)

    forrás:
    mafoci
  57. 2009.05.16, 12:04 - merkozes #1153
    A magyar szövetség a két ország közötti 50. mérkőzésként ünnepelte ezt a 90 percet. Mindenki úgy gondolta, hogy az ünnep fényét a győzelem is emelni fogja.
    Az ünnepi külsőségek között megrendezett találkozón a kezdő rúgást Hajós Alfréd szövetségi alelnök, aki tagja volt az első osztrák-magyaron játszó együttesnek, végezte el. Akkor még nem tudták, hogy ez lesz később az 51. magyar-osztrák találkozó. Az 1917. július 15-én játszott mérkőzésünk, csak később lett hivatalossá nyílvánítva, így az előző összecsapás volt az ötvenedik. (Most, így utólag összehasonlítva a két mérkőzést, ínkább az volt méltó az ünneplésre.)

    Nem kezdtünk rosszúl és a 8. percben már a vendégek hálójában táncolt a labda. Azonban ezt a Hirzer találatot a játékvezető les címén nem ítélte gólnak. A félidő végére mégis vezettünk. De még az első játékrész vége előtt Fogl II.-t le kellett cserélni és ezt később komolyan megérezte a válogatott.
    A védelem egyre kevésbé tudott ellenállni a "sógoroknak" és a másod...
  58. 2009.05.16, 09:52 - merkozes #1152
    A 65.000 néző változatos küzdelmet és igazságos eredményt láthatott.
    Akkor még nem tudták, hogy ez lesz később az 50. magyar-osztrák találkozó. Az 1917. július 15-én játszott mérkőzésünk, csak később lett hivatalossá nyílvánítva, így a jubileumi ünnepséget a következő összecsapás alkalmával tartották. (Most, így utólag összehasonlítva a két mérkőzést, ínkább ez méltó a jubíleumra.)

    Csapatunk nem a legjobb nevekből állt ugyan, de kiválóan megállta a helyét. Játékosaink küzdenitudása, harci szelleme külön elismerést érdemel. Az Orthot helyettesítő Priboj, mint góljaiból is látható tökéletesen oldotta meg feladatát.

    forrás:
    mafoci
  59. 2009.05.16, 09:50 - merkozes #1151
    Ez volt az első finnek elleni összecsapás. Az MTK játékosai az előző [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1922-07-09/svedorszag-magyarorszag]svédek elleni találkozó helyszínén maradtak, így nélkülük állt fel a csapat.

    Váratlanul erős és különösen északi csapatoknál szokatlanul gyors labdarúgást játszó gárdával találtuk szembe magunkat. Csatáraik gyakran hozták nehéz helyzetbe védelmünket. Bár egy hatalmas lövéssel már az első félidő derekán megszereztük a vezetést, mégis azt kell mondani, hogy a svéd csapat egyenrangú ellenfele volt a mieinknek.
    A második félidő elején a hazaiak őrületes tempót diktáltak. Ennek két következménye is lett. Az egyik, hogy sikerült kiegyenlíteniük, a másik, hogy elfáradtak. A játékrész második felében a messze magasabb technikai tudással rendelkező játékosaink tökéletes fölénybe kerültek és a végeredményt tekintve kiütéses győzelmet arattunk.
    forrás:
    mafoci
  60. 2009.05.16, 09:42 - merkozes #1149
    Mindkét gólt magyar játékos szerezte, mégis csak döntetlen lett a végeredmény.
    Már az első félidőben is mi voltunk fölényben, de a svéd kapu előtt, valahogy "megbénultak" a csatárok. A szélsők sorra vezették a támadásokat, de nem volt aki gólra váltsa az ígéretes helyzeteket. A játékrész végén azután egy hazai támadás utáni szögletbe Fogl III. belefejelt és a labda a kapuban landolt. Ezzel máris 1-0 lett az eredmény és nem a mi javunkra.
    A második félidőben mégínkább mi irányítottuk a játékot, de az eredményességgel továbbra is gondok voltak. Az egyenlítés végül egy erőteljes magyar támadás utáni rövid hazaadásból született. A svéd védő által hátra adott labdára Hirzer csapott le és a kapus mellett a kapuba lőtte.

    forrás:
    mafoci
  61. 2009.05.16, 09:40 - merkozes #1148
    Egyik csapat sem a legjobb felállásban lépett pályára. A németek négy kulcs játékosukat is nélkülözték és nálunk is hiányzott két meghatározó, stabil csapattag [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/589]Orth és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/17]Pataki. Nagyon melegben zajlott a találkozó, ami szintén befolyással volt a játék képére.

    A mérkőzés egészében válogatottunk volt az irányító. Sorra vezettük a támadásokat, de lövésekre alig-alig vállalkoztak csatáraink. Védelmünk azonban remekül helytállt, a németek minden próbálkozását már csírájában sikerült elfolytanunk. Ezekután akár igazságosnak is nevezhetjük az eredményt, azzal a megjegyzéssel, hogy ha csatáraink csak egy kicsit is válalkozóbbak, merészebbek, biztos győzelemmel utazhattunk volna haza.
    forrás:
    mafoci
  62. 2009.05.16, 09:36 - merkozes #1147
    Bizony nem ilyen kezdésre számítottak a szurkolók. A svájciak irányították a játékot, Mándi nem tudta tartani a gyors Mindert, akinek egy jó beadása után a vezetést is megszerezték a vendégek.
    A második félidőben Kovács beállása után sokat javult a védelmünk és a támadó munkánk is. A játékrész közepén Pauluszt a 16-oson belül buktatták, de a játékvezető csak szabadrúgást ítélt pontsan a 16-os vonaláról. A szabadrúgást még szögletre tisztázták a svájciak,de a Kertész II. által középre küldött labdát a kapusuk csak kiütni tudta. A labda Blum elé került, aki kapásból lőtte a kapuba. Így végül nem kellett szégyenkezve, vereséggel elhagynunk a játékteret.

    forrás:
    mafoci
  63. 2009.05.16, 09:33 - merkozes #1146
    Ezúttal a szövetségi kapitányt Klement Sándor helyettesítette a kispadon. Bár hivatalos mérkőzés volt, tulajdonképpen a második csapatnak lehet nevezni a magyar együttest. Hiszen ebben a válogatottban hat olyan játékos is játszott, akik még nem szerepeltek a nemzeti tizenegyben.
    A legjobbakat Kiss Gyula szövetségi kapitány, az ugyanezen a napon sorra kerülő, Berlin-Budapest mérkőzésen dirigálta. (Ezt a nem hivatalos találkozót úgy látszik fontosabbnak tartották. A győzelem itt is megvolt, 4-2-re bizonyultunk jobbnak a németeknél.)

    A magyar "tartalék" nagyon lelkesen küzdött és végül simán nyert idegenben. A szegedi Solti kétszer is a kapuba talált. (Ő volt az első, aki valóban vidéki játékosként került a válogatottba.) Az első gólnál sokak szerínt Seiden lövésébe a lengyel védő Klotz belelépett, így ők ezt a találatot öngólként tartják számon.

    forrás:
    mafoci
  64. 2009.05.16, 09:30 - merkozes #1145
    Az osztrák védelem és a magyar csatársor heroikus küzdelmét hozta ez az összecsapás.
    Az első félidőben a vendégek védelme remekelt és a vezetést is meg tudták szerezni egy szemfüles góllal.
    A második félidőben mindent bele adtak fiaink és Orth György vezetésével kitűnő öszjátékot produkálva nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Egy Orth-Molnár akció eredményeként sikerült is az egyenlítés. Sajnos a félidő közepe táján elfogyott a lendület. Mindkét csapat megelégedett az eredménnyel.

    forrás:
    mafoci
  65. 2009.05.16, 08:46 - merkozes #1144
    Az első hivatalos magyar-lengyel összecsapást nagy várakozás előzte meg.

    A játék sajnos a legkisebb mértékig sem volt ünnepinek nevezhető. Bár csapatunk nagy fölényben játszott, de gólok csak nem akartak születni. A meglehetősen unalmas mérkőzést ugyan megnyerte a válogatott, de a gólra kihéhezett szurkolók szimpátiáját nem.
    forrás:
    mafoci
  66. 2009.05.16, 08:43 - merkozes #1142
    Az előző találkozó után [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/magyar_valogatott/merkozesek/1921]a válogatott még játszott két országrészek elleni találkozót, de a szövetség eldöntötte, hogy a már lekötöttön kívül ezután már csak országok (szövetségek) válogatottjai ellen lép pályára. (Régebben több mérkőzés volt városok, országrészek, alszövetségek, klubok csapatai ellen. Később ezek egyike sem maradt, a hivatalos találkozók sorában.)
    A válogató bizottság maga tett javaslatot ennek az intézménynek (saját magának) a megszüntetésére és a teljes felelősség szövetségi kapitányra ruházására. A tanácsülésen ezt (ideiglenesen) el is fogadták.

    Nagyon jó iramú mérkőzést láthattak a szurkolók. Magabiztos magyar siker született, amelyben főszerepet vállalt Orth György a maga három góljával (mesterhármasával) és kiváló irányítói munkájával.

    A mérkőzésen most előszőr cseréltek ellenünk. Nálunk második alkalommal lépett cserejátékos a pályára. Ennek érdekessége volt, hogy a...
  67. 2009.05.16, 08:30 - merkozes #1137
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Rendkívül sokan akarták megtekinteni a találkozót. Közel tízezer szurkoló rekedt kinn a stadion kapuin, de még így is nézőcsúcs született. Úgy látszik megérezték a hazai drukkerek, hogy érdemes kilátogatni erre a mérkőzésre. Nem csalódtak: régen látott magabiztos osztrák győzelem született...

    Csatáraink, bár rendkívül technikásan, de rendkívül eredménytelenül is játszottak. Az osztrák játékosok rengeteget dolgozva, lelkes csapatmunkával kerekedtek a mieink fölé. Az első játékrészben még sikerült döntetlent kiharcolni, de a szünet után a Kuthan vezette hazaiak fölénk kerekedtek és megérdemelt győzelmet arattak.

    A válogató bizottság tagjai ezúttal: Neuwelt Emil, Vámos Soma, Pártos Gyula, Mamusich Mihály és a szövetségi kapitány voltak.
    forrás:
    mafoci
  68. 2009.05.16, 08:24 - merkozes #1136
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    A rendezés különlegessége volt és óriási tetszést aratott, amikor a mérkőzés kezdetekor (egy addig a pálya fölött köröző) monoplán a nagy tribün magasságában átrepült a pálya fölött és pilótája egy labdát dobott a pályára. További különlegesség, hogy a pilóta is labdarúgó volt, nevezetesen Rátkay János, a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2515]Törekvés jobbszélsője.

    Szép játékot láthatott az összegyült szúrkolóhad és sajnos sima mérkőzést. Az osztrákok "simán" nyertek. A vendég győzelem jogosságát mi sem bizonyítja jobban: a közönség megtapsolta az osztrákokat a meccs után.

    A válogató bizottság tagjai ezúttal: Faragó Lajos, Harsády József, Herendi Artúr, Oprée Rezső, Vértes Imre. A mérkőzésen a korábban lemondott [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/10/fehery_akos]Fehéry Ákos helyett Tibor Lajos ült szövetségi kapitányként.
    forrás:
    mafoci
  69. 2009.05.16, 08:20 - merkozes #1132
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.

    Talán a döntetlen jobban kifejezte volna a mérkőzés képét. Az első félidő inkább a hazaiaké volt, akik védelmünk bizonytalansága miatt uralták a pályát. Különösen gyakran hibázott Zloch, aminek következtében a német támadók könnyedén törték át a magyar vonalakat. A második játékrész inkább a miénk volt, de a német védelem jól teljesített. Végül a mérkőzés elején büntetőből lőtt góllal nyertek a hazaiak.

    A válogató bizottság tagjai ezúttal: Faragó Lajos, Harsády József, Herendi Artúr voltak. A mérkőzésen a korábban lemondott [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/10/fehery_akos]Fehéry Ákos helyett Tibor Lajos ült szövetségi kapitányként.
    forrás:
    mafoci
  70. 2009.05.16, 08:13 - merkozes #1131
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Erre a mérkőzésre nem utazott a csapattal [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/544]Zsák Károly, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/891]Schlosser Imre, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/124]Blum Zoltán és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/589]Orth György sem.

    A tartalékosnak tekinthető magyar csapat remekül helytállt, sőt a vezető gólt is sikerült megszereznünk egy 25 méteres lövéssel. A sógoroknak csak 11-esből sikerült kiegyenlíteniük, amit a játékvezető azért ítélt meg, mert Viola kezére rúgták a labdát. A feléledő osztrák reményeket Pataki szinte azonnal lehűtötte, még a félidő vége előtt újra vezetéshez juttatva csapatunkat. A második játékrész azonban már csak egy hazai találatot hozott, ami nem kis részben volt köszönhető annak, hogy Popovich önfeláldozó lelkesedéssel állta útját a magyar támadásoknak.

    A válogató bi...
  71. 2009.05.10, 21:24 - merkozes #1130
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    A vendégek (a szövetségükön belüli viszályok miatt) erősen tartalékosan - a Rapid játékosai nélkül - álltak ki. Ez nagyjából olyan veszteség volt az osztrákoknak, mintha a mieinknek nélkülözniük kellett volna minden MTK-s focistát... (Az előző találkozón kilenc Rapid játékos szerepelt az osztrák válogatottban.)

    Csapatunk fantasztikusan játszott. Különösen Orth, aki megint megmutatta tökéletes irányítói képességeit. Pataki pedig lendületes csatárjátékával és persze két góljával emelkedett ki a szintén jól teljesítő csapattársak közül.

    A fogságban lévő szövetségi kapitány [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/10/fehery_akos]Fehéry Ákos feladatait Minder Frigyes látta el.
    forrás:
    mafoci
  72. 2009.05.10, 21:21 - merkozes #1129
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/891]Schlosser nem vállalta az utazást. Bár indoka csak mondvacsinált volt, az úttol való "félelme" indokoltnak bizonyult, hiszen válogatottunknak tizenhét órájába került, amíg eljutott Bécsbe. Talán nem is ért ez a mérkőzés ennyit...

    Egy remek sorozat szakadt meg ezzel a vereséggel (9 győzelem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1129/statisztika]zsinórban, ebből 8 az osztrákok ellen).
    Ám a 90 perc nem csak ezért emlékezetes, hanem a jegyhamisítási botrány miatt is. Történt, hogy több ezer (állítólag 9000) hamis jegyet adtak el, így sok igazi jegytulajdonos már nem tudott bejutni a stadionba...

    Mennyin múlhat a győzelem? A magyar csapat az egész mérkőzésen jobb volt, kivéve az első félidő utolsó öt percét, amikor eldőlt a találkozó. Így a kilenc Rapid játékossal felálló hazai csapat egy szép győzelmi sorozatnak vetett véget.

    A szövetségi kapitán...
  73. 2009.05.10, 21:14 - merkozes #1128
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Hihetetlen mérkőzés volt ez. Elsősorban a körülmények miatt. A Tanácsköztársaság idején ez volt az egyetlen válogatott mérkőzésünk és az I. Világháború vége óta is az első. Ráadásul az ellenfél ezen a találkozón Német-Ausztria néven szerepelt.

    Magyarországgal akkor tulajdonképpen mindenki megszakította a kapcsolatott, szinte nem lehetett Budapestre eljutni. De hiába szünt már meg az Osztrák-Magyar Monarchia, a "sógor az mégiscsak sógor". Az osztrák labdarúgók vállalták a veszélyeket, az utazás fáradalmait (este héttől, reggel hatig tartott az út!) és eljöttek, hogy ismét megmérkőzzenek állandó riválisukkal a magyar csapattal.

    Ilyen nagyszámú nézősereg még nem jelent meg labdarúgó mérkőzésen 35.000 ember. (Megjegyzendő, hogy bizonyos források 30.000 közelébe, míg mások 40.000-re teszik a nézők számát, mi maradtunk középen.)
    A mieink csak tartalékosan tudtak kiállni, mert [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatla...
  74. 2009.05.10, 21:10 - merkozes #1127
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.

    Sima győzelmet arattunk idegenben. Csapatunk legnagyobb erényének azt a lelkesedést és a küzdeni tudást tartották az elemzők, amely az egész mérkőzésen jellemző volt a mieinkre.
    A hazaiak sérelmezték, hogy két 11-est is ítélt a német játékvezető ellenük. A drukkerek nem is tudták magukat türtőztetni és az egész találkozó alatt erőteljes hangzású és jelentésű szavakban fejezték ki elégedetlenségüket. A lefújás után azonban a korlátot áttörve, a pályára berohanva tettlegesen is nyomatékot adtak nemtetszésüknek, azaz alaposan megverték a sípost... Végül a jelenlévő rendőrök mentették meg a játékvezetőt. Mindeközben játékosainkat is érték ütlegek, de ebből végülis komoly incidensek nem lettek.

    Ez [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1127/statisztika]sorozatban a 8. győztes mérkőzésünk volt, Ausztria ellen pedig sorozatban a 7.
    forrás:
    mafoci
  75. 2009.05.10, 21:07 - merkozes #1126
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Ezen a mérkőzésen lépett nemzeti színekben előszőr pályára Fogl II.

    A válogatott jól játszott és a mérkőzés végkimenetele egy pillanatig sem volt kétséges. A híradások szerínt, csak a szerencse hiányával magyarázható, hogy már az első félidőben nem dölt el a mérkőzés a javunkra és a mérkőzés végén nem öt-hat gólos győzelmet könyvelhettünk el.

    Ez [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1126/statisztika]sorozatban a 7. győztes mérkőzésünk volt, Ausztria ellen pedig sorozatban a 6.
    Jól jellemezte az akkori állapotokat, hogy Ging lyukas, szakadt cipőben volt kénytelen játszani és a többiek sem voltak "úri módon" öltözve. Nem lehetett ezen csodálkozni, hiszen az országos szegénység természetesen a labdarúgást sem kímélte.
    forrás:
    mafoci
  76. 2009.05.10, 20:59 - merkozes #1125
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Nagy ünnep volt ez, hiszen 1914. június 21. óta csak Ausztriával játszottunk hivatalos válogatott mérkőzést, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1914-06-21/svedorszag-magyarorszag]akkor a svédek ellen. Azóta 16 találkozón csak a "sógorokkal" volt alkalmunk összemérni tudásunkat.

    A kezdet komoly és könnyű magyar sikert ígért. Nyílván így gondolták ezt csapatunk tagjai is és meglepte őket, hogy ez még sem ment olyan könnyen. Sőt a második félidő kezdete után a vendégek szereztek vezetést. Végül a mieink jó hajrával egyenlíteni tudtak és Schlosser váratlan, távoli lövésével sikerült fordítani is. De a játék képe összességében mégsem adott okot az elégedettségre.

    Ez sorozatban a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1125/statisztika]6. győztes mérkőzésünk volt.
    forrás:
    mafoci
  77. 2009.05.10, 20:46 - merkozes #1124
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.

    Hihetetlen tempóban kezdődött a találkozó. A játék élvezetes, fordulatos és érdekes volt 30 percig... A csapatok elfáradtak és csendessé, lagymataggá vált a találkozó. Az osztrákok sehogyan sem tudták megtalálni az utat a kapunkba, pedig azt egy újonc őrizte. Ezúttal a Kispest portása Varga mutatta meg milyen gazdag kapustehetségekben a honi futball! Kitűnő védéseinek köszönhetően ismét győztünk.

    Ez sorozatban a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1124/statisztika]5. győztes mérkőzésünk volt Ausztria ellen.
    A válogató bizottság tagjai ezuttal: Faragó Lajos, Minder Frigyes, Havas Lajos, Lőwenrosen Károly, Reiner Sándor, Oprée Rezső, Herendi Artúr, Lipovetz Géza és a szövetségi kapitány. (Még soha nem volt ilyen népes a bizottság.)
    forrás:
    mafoci
  78. 2009.05.10, 20:36 - merkozes #1120
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Már harmadszor volt kilenc MTK játékos a csapatban.

    Az eredménnyel elégedett lehett a szurkoló, hiszen most is mint az előző találkozón egy gólos magyar győzelem született, de ugyanez nem mondható el a játékról. Igaz, hogy Schaffer két góljával mi szereztünk vezetést és a második félidő közepén sikerült csak az osztrákoknak a szépítés, de a mérkőzés képe nem volt ilyen egyértelmű. A korabeli tudósítások megállapítják, hogy a hazai csapat tulajdonképpen még jobb is volt a mieinknél, de a magyar csapat kitűnő kapusa Plattkó, szinte "befalazta" a kaput és hozta a győzelmet a mieink számára.

    Ez sorozatban a 4. győztes mérkőzésünk volt Ausztria ellen.
    forrás:
    mafoci
  79. 2009.05.10, 20:33 - merkozes #1119
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Ezúttal "csak" nyolc MTK-s volt a csapatban. Az osztrák csapatban, az előző találkozóhóz hasonlóan, most is szerepelt cseh játékos, a Slaviaból Sedlacek.

    A mérkőzés előtt némi szorongás volt tapasztalható a szurkolók soraiban. Az első gólra a félidő végéig kellett várni és szinte láthatatlan volt. A kapu előtti kavarodásban Schaffer a kapuba kotorta a labdát. A második játékrész azonban mindenkit gyorsan megnyugtatott. Bár a vendégek is betaláltak és az eredmény sem mutatott nagy különbséget, a találkozó képe mutatta nagy fölényünket. A vendégeket a nagyobb arányú vereségtől önfeláldozó védelmük, Popovich és Dittrich mentette meg.

    Ez sorozatban a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1119/statisztika]3. győztes mérkőzésünk volt Ausztria ellen.
    forrás:
    mafoci
  80. 2009.05.10, 20:19 - merkozes #1116
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Ezúttal kilenc [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/4]MTK labdarúgó kapott helyet a csapatban. Az egész mérkőzés alatt szakadt az eső. Eredetileg egy német játékvezető volt felkérve, de az utazás során az egyik átszállás alkalmával lekéste a csatlakozást, így Schmeieger tartalékként ugrott be.

    0-0-ás állásnál az osztrákok 11-eshez jutottak, amit Dittrich rúgott. A büntetőt azonban Knapp elcsípte. Ezután csapatunk szerezte meg a vezetést és a mérkőzés nagyrészében mi irányítottuk a játékot. A fedezettsorunk jól teljesített, de a csatárok gyengébb napot fogtak ki. Így végül a döntetlennel is elégedettek lehettünk.
    forrás:
    mafoci
  81. 2009.05.10, 20:16 - merkozes #1115
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Schlosser ezen a találkozón öltötte magára 50. alkalommal a válogatott mezét. Őt köszöntötték a mérkőzés előtt.

    A meccs azonban nem csak emiatt "emlékezetes és érdekes". Játékunk sajnos meglehetősen gyengére sikeredett, de a "sógorok" sem remekeltek. Gólok ugyan potyogtak, de a játék...
    Ami az igazi esemény volt az a második félidő 25. percében történt. A hazai sípos nem adta meg Konrád II. gólját, a reklamáló Schaffert pedig kiállította. Csüdör a magyar együttes kapitánya ez ellen tiltakozott. A történések során Schaffer "összeütközött" Seemann játékvezetővel, amire az sértődötten elhagyta a pályát. Mintegy 15 perc huza-vona után folytatódott a találkozó, de csak 4 percig: közben ugyanis besötétedett...Így a találkozó végül a sötétedés miatt szakadt félbe a 74. percben.

    Ezen a napon szomorú hír érkezett. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/5/gillemot_ferenc]Gillemot Ferenc, aki tagja volt az első ...
  82. 2009.05.10, 20:10 - merkozes #1114
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Ünnepi külsőségek közepette került sor a 60. válogatott összecsapásra amely jótékonysági mérkőzés volt az erdélyi menekültek megsegítésére. A körítés ünnepi volt, a játék viszont nem. A vendégek ünneprontónak bizonyultak...

    Végig jobban játszott az osztrák tizenegy. A mieinknél a szokásosnál is jobban hiányzott az öszjáték, a csapatszellem. A döntetlent még így is elérhettük volna, de ezen a napon még Schaffer is hibázni tudott. Sedlacek kezezéséért a játékvezető a 38. percben (3-1-es osztrák vezetésnél) 11-est ítélt és "Spéci" a kapufát találta el. A mérkőzés második részében azután meglőtte a maga gólját, de ez a szépítéshez volt csak elég.
    forrás:
    mafoci
  83. 2009.05.10, 20:06 - merkozes #1113
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Botrányt kavaró átigazolása után most köszönthették újra a válogatottban Schlossert.

    Nehéz győzelem volt. Csak félórát játszottunk kielégítően, azután valahogy "elfogyott" a csapat. Bodnár nem találta helyét a jobbszélen, hiszen az összekötői feladatokhoz szokott, ezért sűrűn cserélgette a helyét Kertész II.-vel , de mivel Ő is összekötő volt, valahogy sehogyan sem állt össze a kép. Ennek ellenére nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem, hiszen a 89. percben is lőttünk egy szabályosnak tűnő gólt Bodnár révén, ám a játékvezető nem adta meg mert szerinte Schlosser lesen állt.

    Meg kell említeni az előmérkőzést, ahol a MLSZ ifi csapatában most lépett előszőr pályára egy 15 éves labdarúgó, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/589/orth_gyorgy]Orth György a magyar labdarúgás későbbi talán legnagyobb alakja.
    forrás:
    mafoci
  84. 2009.05.10, 20:03 - merkozes #1112
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    A válogatottba végül kilenc MTK játékos került. Pedig ezúttal a viharos átigazolás alatt álló [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/891/schlosser_imre]Schlossert nem is válogatták be. (Igaz akkor is "csak" kilencen maradtak volna, hiszen ekkor már csak klubtársat szoríthatott volna ki. Ekkorra már lezajlott nagy hullámokat verő klubcseréje.) Csak Kehrling és Ging érkezett más kulbokból.

    Ezúttal Brandstätternek sikerült Schaffert semlegesítenie. A mi védelmünk viszont nem találta meg az osztrák balösszekötő, Bauer "ellenszerét".

    A válogató bizottság tagjai most: Oprée Rezső, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/13038/olah_aladar]Oláh Aladár, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/586/ordody_bela]Ordódy Béla, Herendi Artúr, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/8/minder_frigyes]Minder Frigyes és ajánlási joggal, a szövetségi kapitány H...
  85. 2009.05.10, 19:59 - merkozes #1111
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    A vendég csapat ezen a mérkőzésen játszott előszőr a Habsburg-család színeitben pompázó "svarcgelb" (fekete-sárga) csíkozású mezben.A kezdéskor csak 10 magyar játékos futott ki a pályára. Payer ugyanis csak három perc késéssel érkezett meg és csatlakozott a csapathoz. Schaffer "Spéci" a nép akaratából került be a csapatba. Sokan ellenezték a beállítását elsősorban rengeteg klubcseréje miatt nehezteltek rá.

    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1915-05-02/budapest-becs]Eddig csak egyszer sikerült a "sógoroknak" magyar földön nyerniük, két mérkőzéssel korábban. Azonban a közelmúlt sikereire alapozva győzelmi reményekkel, sőt győzelmük biztos tudatában jöttek Budapestre.
    Talán ez volt annak is az oka, hogy miután gyors vezetéshez jutottunk hihetetlenül idegesen és kegyetlenül durván kezdtek játszani. Rugdosás, lökdösés, könyökölés, sőt ütések. Brandstätter nekitámadt Schlossernak, szinte harcképtelenné tette Borb...
  86. 2009.05.10, 19:53 - merkozes #1110
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    A mérkőzés esős időben, rendkívül mély talajú pályán zajlott. Payer újra a csapatban volt és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/124]Blum is rendelkezére állt, de valamilyen oknál fogva a válogató bizottság mégis Kehrling-et állította a csapat "közepére". Sokan látták ebben a vereség egyik okát.

    A pályán baráti hangulatú tiszta játékot láthatott a közönség. Mind két játékrészben a hazai csapat bizonyult jobbnak.

    A válogató bizottság tagjai ezúttal: Oprée Rezső, Herendi Artúr, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/13038/olah_aladar]Oláh Aladár, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/586/ordody_bela]Ordódy Béla, Szieberth Imre és a szövetségi kapitány. A katonáskodó [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/9/herczog_ede]Herczog Ede helyett megbízottként Minder Frigyes látta el a szövetségi kapitányi teendőket és így természetesen a válog...
  87. 2009.05.10, 19:50 - merkozes #1109
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    A fronton lévő stabil válogatotjaink ([url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/124]Blum, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/129]Bodnár, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/334]Hlavay, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/826]Payer, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/718]Rumbold, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/567]Weisz) pótlása még mindig nem megoldott, de az eredmény most megfelelőnek mondható.

    Már a félidőben kétgólos előnyre tett szert a magyar csapat, a második félidőben az osztrákok minden erejükkel rohamoztak, de a védelműnk sokáig helytállt. Az előnyből egyet sikerült megőrizni a mérkőzés végéig, így az előző évi őszi bécsi győzelmet sikerült megismételni.

    A válogató bizottság tagjai ezúttal: Oprée Rezső, Herendi Artúr, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/ad...
  88. 2009.05.10, 19:47 - merkozes #1108
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Az osztrákok első győzelme volt Magyarországon! Ráadású meglepően nagy arányú győzelem. Valójában ez a találkozó is Budapest-Bécs mérkőzés volt, csak később sorolták a hivatalos találkozók sorába. Stabil válogatottjaink közül többen a harctéren voltak ([url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/124]Blum, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/129]Bodnár, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/334]Hlavay, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/826]Payer, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/718]Rumbold, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/567]Weisz) és még nem sikerült helyettesítésüket megoldani. Akik őket most pótólni próbálták bizony többen is csak ezen a mérkőzésen játszottak.

    Mint látható, csapatunkból a legjobb védők és fedezetek hiányoztak a háború miatt, így érthető is, hogy a kitűnő vendé...
  89. 2009.05.10, 19:43 - merkozes #1107
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Az egész mérkőzés zuhogó esőben és a sötétedés miatt gyakorlatilag szünet nélkül zajlott. Csapatunkban két újonc mutatkozott be (Mandl és Konrád II.).

    A mérkőzés első felében inkább a hazai csapat támadott. Még 0-0 volt az állás, amikor 11-eshez is jutott az osztrák gárda, amit elhibáztak. A három gól az utolsó félórában született, szerencsére a számunkra kedvező elosztásban. Már majdnem beletörődhetett mindenki a döntetlenbe, amikor egy reménytelennek látszó labdáért startolt Borbás. Elérte, beadta és Bodnár belőtte. Így végül is örömmel nyugtázhatta mindenki a győzelmet, föleg azért, mert előtte sokan egy szerény vereséggel is beérték volna.

    A katonáskodó [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/9/herczog_ede]Herczog Ede helyett megbízottként Minder Frigyes látta el a szövetségi kapitányi teendőket és így természetesen a válogató bizottságban is átvette a helyét.
    forrás:
    mafoci
  90. 2009.05.10, 19:41 - merkozes #1106
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Jótékony célú mérkőzés volt. A két válogatott a Vöröskereszt javára ajánlotta fel a teljes bevételt. Eredetileg csak egy Budapest-Bécs mérkőzést terveztek, de mégis a válogatott találkozó mellett döntöttek, azzal a megkötéssel, hogy ez a találkozó nem számít bele a hivatalos mérkőzések sorába. Mindezek ellenére mindkét fél egyformán nyílvántartja.
    A vendégek fekete karszalaggal játszottak a fronton nemrégiben elhunyt válogatott labdarúgójuk Robert Merz emlékére. Ebből is látható, hogy a világháborúk nem csak a magyar labdarúgás történetén hagytak szomorú, sötét foltokat.
    Az akkori háborús helyzet lehetett annak is az oka, hogy csak később figyeltek fel arra a tényre, hogy ez a találkozó volt a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1106/statisztika]25. magyar-osztrák összecsapás.

    Békés hangulatú mérkőzésen a vendégek szerezték meg a vezetést. A szünetben az első félidő utolsó percében született találattal már ké...
  91. 2009.05.10, 19:35 - merkozes #1105
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Két napon belül másodszor mérkőzött meg a két csapat, sőt még a játékvezető is ugyanaz a holland sípmester volt.

    A mérkőzésen a szögletből elért magyar gól után, de különösen a második félidőben, a svéd nyomás szinte elviselhetetlenül nehezedett kapunra. Zsák hősiesen hárítja a lövéseket, egyetlen kivétellel és végülis a döntetlennek még örűlhetett is csapatunk.
    forrás:
    mafoci
  92. 2009.05.10, 19:28 - merkozes #1103
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Nehezen indult a mérkőzés. Borbás késése miatt a mérkőzés eleve 30 perc csúszással kezdődött.

    Gyors góllal indítottak a franciák. Az egyenlítésre is sokáig várni kellett, hát még a vezetést jelentő találatra. Csak negyedórával a második félidő megkezdése után sikerült újra bevenni ellenfelünk kapuját és akkor is 11-esből. A vendégek továbbra is szívósan védekeztek. Az utolsó negyedórában azonban mégis meg kellett hajolniuk a mieink nagyobb tudása előtt.
    forrás:
    mafoci
  93. 2009.05.10, 19:26 - merkozes #1102
    A csapatot a válogató bizottság állította össze. Ez volt a Wagner-Trophy (Wagner-serleg) hatodik, egyben utolsó mérkőzése. Az osztrákok erre a mérkőzésre nem adtak ki egyetlen szabadjegyet sem. Csak a 22 játékos és 3-3 kísérő léphetett ingyen a pályára. (Még a szövetség elnöke is megvette a jegyét a páholyba.)

    Nyolc mérkőzésből álló, 1912. június 30. óta tartó győzelmi sorozat szakadt meg ezzel a vereséggel. Mentségül csak az szolgálhatott, hogy néhány sérülés (pl.: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/891]Schlosser, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/420]Kertész II., [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/129]Bodnár) és lemondás ([url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/121]Bíró, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/138]Borbás dr.) miatt nem a legerősebbnek tartott csapat lépett pályára. A "sógorok" pedig tudtak élni a lehetőséggel és javítottak a már két talál...
  94. 2009.05.10, 17:58 - merkozes #1101
    A csapatot a válogató bizottság állította össze. Ez volt a Wagner-Trophy (Wagner-serleg) ötödik mérkőzése.

    Hatalmas iramban kezdődött a találkozó és ez a tempó nem is nagyon csökkent a mérkőzés végéig. Már 4-1-re vezettünk, de a vendégek feltámadtak és szorossá tették a találkozót. Az utolsó tíz percben volt miért izgulnunk. Lőttek négy perc alatt két gólt és továbbra is veszélyesen rohamoztak. A győzelmet Zsák Károly kapus mentette meg a teljesen kifáradt magyar együttesnek, kitűnő védéseivel borzolva az osztrákok idegeit.
    forrás:
    mafoci
  95. 2009.05.10, 17:55 - merkozes #1100
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Nehéz győzelem a szívósan védekező északiak ellen. Ezúttal "csak" hét Ferencváros játékos kapott helyet a csapatban.

    A gyengén teljesítő magyar csatároknak és a kitűnően védő Zsáknak köszönhetően úgy tünt, hogy a mérkőzés döntetlenre fog végződni. Az utolsó három perc azonban mégis tisztessé tette az eredményt. Borbás labdáját Schlosser kapásból küldte a svéd kapu felé. A lövés lecsúszott Berg hátáról Pataki elé, aki remek helyzetfelismeréssel élesen lőtte a kapuba. Azután még mielőtt a bíró lefújhatta volna a mérkőzést Schlosser szokásos cseleivel ugrott ki a védők mögül és a kapu felé húzott. A kapus kétségbeesve futott ki, de a labda már röpült is mellette a kapuba.
    forrás:
    mafoci
  96. 2009.05.10, 17:53 - merkozes #1099
    A csapatot a válogató bizottság állította össze. Ez volt a Wagner-Trophy (Wagner-serleg) negyedik mérkőzése.
    Az FTC együtteséből kilenc játékos került a csapatba. Csak a 33 FC kapusa Zsák és az MTK játékosa Bíró tudott "beékelődni" a fradisták közé. A meccset felhőszakadás vezette be.

    Csapatunknak jobban megfelelt ez a pálya. Lendületes támadásokat vezettek az előre küldött labdákból.
    A 25.percben Pataki futtatta Weiszt, aki középre adott és Tóth-Potya kapásból gurított a jobb sarokba. A második félidőben az osztrák egyenlítő gól után, ismét a 25. percben született az újabb magyar gól. Az ellenfél kapusa kiütött egy labdát, amit Bíró kapásból, 25 métrről küldött a hálóba. Majd alig öt perc múlva Pataki két perc alatt állítja be két góljával a végeredményt.

    A mérkőzés végén a magyar csapatnak átadták a Wagner-serleget, mert bár még két mérkőzés hátra volt, a serleget már nem lehetett elvenni a mieinktől.

    Ugyanazon klubból csak ezen és mégegyszer az 58. mérkőzésen volta...
  97. 2009.05.10, 15:15 - merkozes #1098
    A csapatot a válogató bizottság állította össze. Ez volt a Wagner-Trophy (Wagner-serleg) harmadik mérkőzése.

    Az Üllői úton nézőcsúcs született: 30.000 néző korábban még soha nem volt labdarúgó mérkőzésen hazánkban. (Sőt, amatőr mérkőzésen még a világon sem.) 24.505 db teljesárú, 4.040 db kedvezményes és 600 db, összesen tehát 29.145 db jegyet adtak ki hivatalosan és ki tudja, pontosan mennyi volt a jegy nélkül bejutott nézők száma.

    Az első gól egy Schlosser fejes volt, ami Sebestyén beadásából született. Azután Bodnár távoli bombája növelte az előnyt. A második félidőben feltámadt a szél és a hó is szakadni kezdett. Mindez pont a mieink arcába. Mégis mi támadtunk és Pataki távoli lövése a kapus lábáról a hálóba pattant. Végül újra Sebestyén adott be és Schlosser fejezte be a támadást, kialakítva a végeredményt.

    Az osztrákok ellen ritkán győzött a magyar csapat olyan simán, mint most...
    forrás:
    mafoci
  98. 2009.05.10, 15:13 - merkozes #1097
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/az_olimpiai_valogatott_merkozesei]olimpiáról hazafelé tartó csapat második mérkőzését játszotta Moszkvában. Az orosz csapat alaposan megváltozott, új összeállítással próbálkozott. Kimaradtak az "idegenlégiósok" és a kapuban is új ember állt.
    Mindez hiába volt, hiszen a magyar csapat most még [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1912-07-12/oroszorszag-magyarorszag]két nappal ezelőtti győzelmén is túltett és kereken egy tucat gólt pakolt az orosz kapuba. Schlosser majdnem utolérte a korábban saját maga által felállított egyéni gólcsúcsot: ezúttal ötöt rámolt be az oroszoknak. Kertész is meglőtte a maga három gólját, Pataki duplázott. A maradék két találaton pedig Tóth-Potya és Bródy osztozott.

    Előszőr fordult elő, hogy minden csatárunk betalált az orosz kapuba! Az is első alkalommal esett meg, hogy kétszámjegyű győzelmet arattunk. (Később sem ismétlődtek a ...
  99. 2009.05.10, 15:11 - merkozes #1096
    A csapatot a válogató bizottság állította össze.
    Stockholmból, az olimpiáról Moszkvába vezetett a magyar csapat útja, ahol két mérkőzést játszott.
    Az elsőn mutatkozott be a legendás kapus, Zsák Károly, de nem nagyon tudta bemutatni mit tud, hiszen a kirúgásokon kívül érdemi munkája nem akadt.
    Az orosz együttesben nem csak hazai labdarúgók szerepeltek. Hiszen olyan nevek olvashatók az összeállításban, mint Parker, Thomas, Newman. De hiába volt az erősítés a magyar győzelem nem került komolyabb fáradtságába csapatunknak. Különösen Pataki és Kertész "éltek", amit góljaik is mutatnak.
    Az oroszok legfeljebb abban bízhattak, hogy a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1912-07-14/oroszorszag-magyarorszag]két nap múlva következő találkozón jobb eredményt tudnak kiharcolni.
    forrás:
    mafoci
  100. 2009.05.10, 14:55 - merkozes #1095
    A csapatot a válogató bizottság állította össze. A német csapat felett aratott győzelem után máris a vigaszdíj döntőjében léphettűnk pályára már jól ismert ellenfelünk az osztrákok ellen. Hugo Meisl, az osztrák szövetségi kapitány eddig már sokszor elmondta, hogy semleges pályán sohasem tudnánk legyőzni csapatát. Most itt volt a lehetőség a kijelentés igazolására vagy cáfolására. Mi természetesen ez utóbbiban reménykedtünk.

    A mérkőzés elején támadások futottak mind a két oldalon, sőt az első 15-20 perc mintha inkább az ellenfél rohamaival telne el, de utánna a mi perceink következtek. Sorban süvítettek a lövések az osztrák kapura.
    32.perc: Ismét egy magyar támadás bontakozott ki. [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/121/biro_gyula]Bíró előre adta a labdát [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/895/sebestyen_bela]Sebestyénnek, aki beadta [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/891/schlosser_imre]Schlossernek és m...