Osváth Attila
2019.06.27 Osváth Attila Paksra igazolt!
Klubunk ma délután három éves szerződést kötött Osváth Attilával. Frissen szerződtetett játékosunk labdarúgó karrierje szülővárosában, Veszprémben kezdődött. A jobb-bekk azóta szerepelt a Balatonfüredi FC, az SZTK, a Vasas FC, a Debreceni VSC és a Puskás Akadémia FC színeiben is, mostantól pedig a paksi zöld-fehér mezt viseli majd. A 23 éves, jobblábas, 179 centiméteres játékosunk az eddigi 56 NBI-es mérkőzése mellett igen gazdag utánpótlás-válogatott szerepléssel büszkélkedhet: 5-ször az U18-as, 9-szer az U20-as és ismét 5-ször az U21-es nemzeti szerelést ölthette magára.
„Nyugodt szívvel érkeztem Paksra, hiszen egy masszív csapatról beszélhetünk. Egy olyan csapatról, amely sok mindenre képes lehet az előttünk álló szezonban. Minél hamarabb szeretnék beilleszkedni és hasznára lenni a klubnak” - nyilatkozta szerződése és a kötelező fotók elkészítése után honlapunknak Osváth, akinek megannyi sikerben gazdag szezont kívánunk együttesünknél.
„A múlt szezon végén Kulcsár Dávid keresztszalag-szakadása miatt szükségmegoldásból Kővári Róbertnek kellett jobbhátvédet játszania, így mindenképpen szerettünk volna erre a posztra is igazolni. Úgy érzem, minőségi labdarúgó érkezett, remélem, gyorsan beilleszkedik” - így ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt.