hozzászólások

1. 
   admin fgymat

   # 3

   2020.10.23, 08:13

   Pontosan már nem emlékszem, melyik évben is történt. Az Ajkai Alumínium NB III-as labdarúgóiról készültem értékelést írni, s az edzőt kerestem a gyár portáján.
   — Küldjük — hangzott a kérésre a válasz, s nem telt el öt perc, valaki szerényen megérintette a vállamat.
   — Engem keres?
   Végignéztem az alacsony,
   vékony alkatú emberen. Megtévesztett egyszerű munkásruhája, a „menő” edzőket senki sem így képzeli el...
   — Gróf József vagyok, az Alu csapatának az edzője — mutatkozott be, látván zavaromat.
   Kezdhettük az értékelést!
   Azóta sem sokat változott. Pedig oka lett volna rá, a fenti eset előtt és utána is megjárta a népszerű ajkai szakosztály ranglétrájának valamennyi fokát.
   — Hosszú volt azonban az út, amíg én Ajkára kerültem — tiltakozott viszont az ajkai származás feltételezése ellen. — Zalaegerszegen születtem, 1918-ban. A jelenlegi ZTE-pálya mellett laktunk. Csoda-e, hogy a foci ragadott meg a legjobban...
   Az apró termetű, ballábas kisgyereket természetesen (magyar betegség!?) szélsőként vették figyelembe. Pedig már akkor gólerős, erőszakos volt. De alacsony, ..kerültem, s a helyi FC-ben az akkori NB II-ben szerepeltünk.
   — Hol érte a felszabadulás?
   — Ott, Vas megyében. Bár az utolsó városok között ért nálunk véget a háború, de roppant hamar „talpra álltunk ...”
   — Mi volt az oka?
   — A Haladás mindig vasutascsapat volt. Azokat pedig köztudomásúlag a „világégés” alatt sem vitték el. Így könnyen összeállt a gárda. Akkor én is hozzájuk kerültem, s az induló első osztály nyugati csoportjának a közepén végeztünk.
   Gróf József tehát élvonalbeli labdarúgóként kezdte az új életet...
   Később visszakerült Zalába. A játék mellett segédedzői tanfolyamot végzett, s amikor szögre akasztotta a „csukát”, azonnal megyei I. osztályú felnőtt csapat edzője lett.
   — Meggyőződésem, az akkori fiatalok keményebb, terhelhetőbb emberek voltak. A maiak — van összehasonlítási alapom! — nyúlánkabbak, de „tyúkmellűek”. Sokkal nagyobb fizikai terhelést kellene kapniuk, hogy ne váljék hátrányukra az, hogy a mienkénél sokkal jobb feltételek között nőnek. fel.
   Ez a kifakadás a sok éves edzői tapasztalat alapján alakult ki. Volt összehasonlítási lehetőség: 1952 és 1973 között (a végén már oktatói minősítéssel) serdülő, ifjúsági és felnőtt csapatok egész sorával foglalkozott.
   — Az idősebb ajkai szurkolók talán még emlékeznek arra, hogy volt egyszer egy „Real Madrid”... Itt Ajkán ... Én voltam az edzője!
   Nem Józsi bácsin múlott, hogy abból a gárdából nem lett valódi „nagycsapat.” S nem is az ajkaiakon!
   Azóta — rajta kívül — szakvezető volt még a népszerű zöld-fehéreknél: Major, Lipták, Csabay, Magyar, Szigeti és jelenleg Dalnoki László irányítja a szakmai munkát.
   — Vállalná-e a rangsorolást?
   — Nézze, mindegyiknek
   volt előnye, hátránya. Én inkább kettébontanám a sort. Lipták, Csabay és Magyar jó szakember volt, értett a labdarúgáshoz. A jelenlegi sikersorozat azonban meggyőzött egy régen vallott igazságról : a fiatalok mindig
   többet-jobbat akarnak! Nem szeretem az öreg edzőket...
   Csodálkozó pillantásom sem hozta zavarba:
   — Pont magamból indulok ki. Szeretem a labdarúgást, de már nem tudok annyira elmélyedni benne, mint a mai fiatalok. Pedig enélkül ma már nem lehet! Az edzőegyéniségek ideje lejárt. Dalnoki Laci és Halter Gyuszi itt nálunk a vezetői csapatmunka sikerét bizonyítja. Játékosaink is érzik szerintem azt — hiszen egykori társakról van szó —, hogy itt valami új van kibontakozóban.
   Gróf József azonban nemcsak szavakban segít az említett fiatal edzőkettősnek. Technikai vezetőként mindig rendelkezésre bocsátja tapasztalatait, ha lehet — tehermentesíti a fiatalokat. Emellett pedig az egyik legjobb járási szakszövetség elnökségi tagja, az iskolai testnevelőtanárok segítőkész partnere...
   — Jaj, s majdnem elfelejtettem: egy ideig elnök is voltam!
   Hogy a korábban róla kialakult véleményemet miért változtattam meg? Ö így fogalmazott: „Csak szeretni
   kell...”
   Kis Dezső

   
   Veszprémi Napló
   1980.04.04.
    
2. 
   admin fgymat

   # 2

   2020.10.23, 08:07

   Az Ajka Hungalu - Sabaria Magyar Kupa labdarúgómérkőzés első perce gyászszünettel zárult. Az ajkai zöld-fehér klub labdarúgói fekete karszalaggal vonultak a pályára és a gyász néma percében GRÓF JÓZSEFRE. ..Józsi bácsira emlékeztek. A szombathelyi Sabaria és a zalaegerszegi MOVE (a ZTE elődje) egykori balszélsője 1959-ben költözött Ajkára, 31 évig volt tagja az Alumínium, majd a névváltozás után a Hungalu sportklubnak. Dolgozott vezető edzőként, technikai vezetőként, serdülő-, ifiedzőként, később utánpótlás-szakág- vezetőként. 1991. július 30-án távozott az élők sorából, a napokban temették el, 73 éves korában.
   Józsi bácsi. A kisgyerek, az idős jegy szedő, mindenki csak így hívta. Teljes nevét talán nem is tudták. Személyi igazolványában Gróf József, másutt mindenütt „Józsi bácsi". Nincs többé mosolygós, örökké udvarias barátunk. Végleg megpihen az öreg harcos, az ajkai sportélet egyik legszelídebb, legszerényebb embere. Mosolygós, kedves arcára mindig emlékezni fogunk, mert az igaz emberek derűje ült vonásain. De a szerény, csendes embereket is érik fájdalmak. Az ember próbálja megemészteni a fájdalmat, de a legtöbb esetben ez fordítva történik...
   Igazi „szívember” volt. Sokat emlegetett, legendás szíve most hagyta először cserben - ám visszavonhatatlanul és végérvényesen.

   
   Veszprémi Napló
   1991.08.15
    
3. 
   admin fgymat

   # 1

   2020.10.23, 08:00

   Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték >és tisztelték, hogy GRÓF JÓZSEF
   életének 74. évében július 29-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az elhunytat végakarata értelmében hamvasztás után szűk családi körben augusztus 9-én az ajkai új temetőben örök nyugalomba ihelyeztük. Gyászoló család.

   
   Veszprémi Napló
   1991.08.13.