hozzászólások

1. 
   admin fgymat

   # 2

   2023.11.21, 06:43

   2020.12.08. 14:00
   
   Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó József vagy, ahogy a szurkolók, barátok ismerték „Bankó”. Túl a harmincadik életévén lett NB I-es labdarúgó, aki számára elveszett meccs a futballpályán sosem létezett. Pályafutása befejeztével edzőként dolgozott a PVSK-ban.
   
   Szabó József 1946. szeptember 25-én született, a Pécs melletti Vasason. Bár sosem volt technikás játékos, mindent tudott a labdával, és alkatából is eredő kiváló fejjátéka sokszor szó szerint is, a mezőny fölé emelte. Amiben utánozhatatlan volt, az a lelkesedése, önfeláldozó, megalkuvást nem tűrő játéka. Az edzéseken mindent megcsinált, és ugyanolyan erőbedobással végezte a munkát, mint a mérkőzéseken. Az 1978-as NB III-as, majd az 1979-es NB II-es bajnokcsapatoknak is meghatározó alakja volt. Már 32 éves is elmúlt, amikor élvonalbeli játékos lett. Példamutató szorgalmát, más csapatok játékosai, edzői is méltatták, sokszor meg is irigyelték. Számára csak a kilencvenedik perc, meg a hosszabbítás lejárta után volt megállás. A klubhűség is erénye volt, mert játékosként, majd edzőként sok évet töltött el a PVSK szolgálatában.
   
   Rónai István, aki hosszú éveken keresztül edzője volt, és akivel az NB III-ból az NB I-be menetelt a PVSK-val, a következőket mondja róla. - Nem ismertem nála lelkesebb, odaadóbb játékost. Egyszer még az NB III-as időszakban abba akarta hagyni a játékot, én beszéltem rá, hogy folytassa. Sosem ismert elveszett labdát, lelkesedése, odaadó játéka példa lehet minden fiatal játékos számára, Kiváló fejjátékát mind a védekezésben, mind pedig a támadójátékban jól hasznosította. Rendkívül hasznos játékos, igazi csapatember volt. Halála nagy veszteség, és mélyen lesújtó minden PVSK-s számára.
   
   Szabó József emlékét a PVSK labdarúgó szakosztálya, és az Egyesület minden tagja örökké megőrzi.
   
   Nyugodjék békében!

   
   https://pvsk.hu/hirek/elhunyt-szabo-jozsef-a-pvsk-volt-labdarugoja/
    
2. 
   FoB73

   # 1

   2023.11.20, 22:10

   Elment a Mester! Szabó József
   
   Pont a hétvégén gondoltam rá, hogy ennek a felforgató, bizonytalansággal és lemondásokkal teli évnek a vége felé meg kellene írnom életem legjobb évének 2007-nek a történetét. A Mester keresztülhúzta ezt, elment. Annyi maradt csak, hogy tevékeny része volt a legjobb évemnek 2007-nek. Beelőzte azt írást.
   Tudtommal az első NB I-es futballista volt, aki Vasasról származott. Ezért akkor is tiszteltem, amikor még nem ismertem. Zsolt Róbert szociológiai mélységeket is elérő művében az 1979-ben, a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent, Labdarúgók, sportolók című művében kifejti, hogy az NB I-es futballisták kevesebb, mint 1 %-a paraszti származású. Végig gondoltam, ahogy a saját példámból tudva az élet más területén is milyen nehézséget okoz ez, hogy honnan küzdötte fel magát a Mester. Ugyanakkor ez a neveltetés olyan morális tartást biztost, ami végigkísér egy életen át.
   Szülői háza a jómódú Vasasi gazdák alkotó kedvét, képességeit mutatja most is. Szabó „Koke” mert csak így hallottam róla gyerekkoromban, ahogy a nagyanyám még ma is mondja, a faluban minden embernek van egy neve, az övé ez volt Vasason, meg van egy írásosos neve.
   Jóval a 30 felett lett NB I-es játékos a PVSK-ban, az utolsó olyan NB I-es idényben, amikor Budapesten kívül más városnak is volt legalább 2 NB I-es csapata 1979-ben. Az NB I-ben játszani akkor még nagy dicsőség volt annak ellenére, hogy Végh Antal már vagy 5-6 éve megírta a Miért beteg a magyar futball című könyvét, Jakab József pedig ebben az időben jelentette meg a „Lötyögés a semmibe” című jegyzetét. A világbajnokságra ekkor még simán kijutottunk pedig a tornát nem 32, meg 48 országnak rendezték, hanem 16-nak, és a világbajnokkal, a rőzse hajú argentinokkal megvívott mérkőzésen teljesen pariban voltunk.
   Hát ebben a közegben lett NB I-es játékos Józsi bácsi a Pécsi Vasútnál. Az egyszerű, de annál kifejezőbb fekete-fehér csapatszín kísérte csaknem végig az életét, a Vasasi Bányászban és a PVSK-ban. Olyan győzelmeknek volt része az NB I-ben, mint a Honvéd (Gujdárral, Kocsissal, Varga „Kacsá”val, Dajkával, Pintérrel, Kozma Mihállyal a soraiban) elleni 2-1, vagy a Ferencváros (olyan legendákkal felállva, mint Zsiborás, a Charlie Greenként elhíresült Jancsika, Ebedli vagy Szokolai) elleni 3-1.
   Az első találkozásunk egyoldalú volt az Újpetrében láttam játszani jött a szülőfaluja ellen. Lelkes, csupaszív, a győzelmet minden porcikájában akaró játéka kiemelte a többiek közül. A Baranyai TSZ-nek, főleg a sváb gyökerekkel rendelkező falvaknak (Somberek, Bóly, Újpetre) erős csapataik voltak a nyolcvanas években. Így olyan bravúrnak is tevékeny részese volt, hogy közel a negyvenhez megye I-es bajnok lett az Újpetrével. (A döntő meccsen Újpetrén 1000 (!) néző előtt játszottak 1984-ben).
   
   95’ ben találkoztam vele újra neki is Kerékhegyen volt/van a szőlője, ott ahol az én apám is a fél életét töltötte, a földtől azért nem tudott elszakadni. A faterkám egész nyáron kórházban volt, én „vittem” a szőlőt otthon. A legjobban a permetezéstől tartottam, mikor kellene, időben észreveszem-e a lisztharmatot, meg a peronoszpórát. És akkor Józsi bá’val futottam ő mondta megjött muszáj azonnal permetezni, így a hétvégét én is a hegyen töltöttem, de valahogy ez dolog engem soha nem fogott meg, hogy jó borom meg nagy szőlőm legyen.
   És akkor a legjobb év 2007, ahol igazán keresztezte útunk egymásét.
   Péntek esténként a Ciszterci Nagy Lajosba jártunk teremfocizni, oda ahova most a fiaim járnak iskolába. De kezdtük érezni ez már kevés nekünk és komolyabban kellen focizni még egyszer utoljára az életben. Bekopogtattunk a Patyával, a Schmidt Csabival, meg a Papp Tomival a Vasasi Bányászhoz, hogy a jellemzően pécsi zsoldosokból álló megye I-es csapat mellett elindulnánk Vasasi Bányász II néven a legalsó osztályban a saját költségen, csak a pályát kérnénk. A nyár azonban fordulatot hozott, eltűnt a pénz, a zsoldosok tovább álltak, mi pedig neki láttunk az edzéseknek. Józsi bácsit megkerestük, hogy lenne-e papíron az edzőnk, mert az is kell hivatalosan az induláshoz. Ma már tudom mennyire naivak voltunk, ő nem az a fajta, aki csak a nevét adja valamihez. Ahogy én 34 és fél évesen játszottam életem első felnőtt meccsét, ő 61 évesen lett vezetőedző egy felnőtt csapatnál. Edzések végén általában beállt közénk a szabad vagy 2 érintős játékba. Nyugodtan állítom megye III-as szinten még 60 felett is eljátszhatott volna „söprűben”.
   Edzőként gyerek csapatokat edzett sokáig a PVSK-nál és pályaedző is volt a csapat utolsó NB II-es szezonjában. Sok kallódó gyereknek is célt mutatott. Ha azonban a futballról volt szó nem ismert tréfát. Őszinte volt és néha kegyetlen a tudásunkat illetően. Nem lehetett anyukák kedvence, akik féltve, tehetségüket felnagyítva küldték edzésre fiaikat. Nevelt, formált minket nem csak edzett, egyenes volt, de az életrevalósághoz hozzátartozó nem elvtelen rafinériákra, az érdekeinkért való kiállásra is ösztökélt.
   A futballpálya szent volt számára megtisztelte minden mozzanatában. Nem lehetett csakúgy mez nélkül vagy hiányos felszerelésben edzeni nála, és a kapura is mindig felszereltette a hálót egy edzésen, mert úgy az igazi. Ha pedig a meccs elkezdődött megszűnt körülötte a világ, eksztázisba került mindig, mindig a győzelem lebegett a szeme előtt. Az, hogy a sapkáját a földhöz vágja legalább egyszer alap volt egy meccsen. Reklamált a játékvezetőnél, kíméletlenül korholt, ha a játékosa nem a legjobb megoldást választotta, de elismeréssel is szólt, ha valaki bizonyított. Bizony büszkeséggel töltött elmikor az első szezonban, úgy szeptember vége felé a kezdőbe jelölt, mert nála nem lehetett ajándékba kapni a játékperceket. Egyértelmű véleménye volt a dolgokhoz és ezt sokszor nem is csomagolta be.
   Játékoskorában - úgy mesélték - egyszer a játékvezetőt (mindig így hívta a bírót, mint ahogy a kispadon ülőket is mindig tartalékjátékosnak nevezte) lefröcskölte szódával, és azt sem felejtem el, amikor egy forró nyár eleji vasárnapon Pogányban az őt bosszantó nézőket nemes egyszerűséggel leöntötte a hűsítésre szolgáló vödör vízzel.
   A számtalan sztori közül talán 3 jut így hirtelen eszembe:
   1. A taktikai értekezleten, ami nekem mindig élményszámba ment, kihangsúlyozta, hogy ne foglalkozzunk a játékvezetővel, mert az majd ő az edző intézi, játékos korában ő is mindig a játékra koncentrált. A következő héten hoztunk egy régi fényképet a Képes Sportból ahol hevesen vitat egy ítéletet. Megkérdeztük tőle mi volt ez Mester? Csípőből vágta rá: „Tökös verebeim az nem reklamálás volt, hanem gólöröm.” A kép alatti feljegyzés természetesen egy 0-0-s mérkőzésen készült.
   2. Mélyen tudásunk alatt, indiszponáltan játszottunk Himesházán, mindenki kapott hideget-meleget tőle. 1-6 lett a vége, tudta lelkileg kell összeszedni a társaságot. Hazafelé nem a Sporthoz mentünk, hanem Kerékhegyre a pincéjébe, bizony sokan megízlelték milyen is az a „Kerékhegyi savankás”. A következő héten nagy bravúrral vertük a bajnokaspiráns Magyarbólyt.
   3. Az idegenbeli meccsnek teljesen más a hangulata, ha a csapat közösen, busszal utazik. A csapat tagjai közül többen is próbálták annak a rendkívül csinos és talpra esett hölgynek kegyeit elnyerni, aki az ingyen buszt intézte. Egyedül azonban a válófélben lévő, jóképű P.-nek volt esélye, a többiek a „tökös verebek” inkább csak a nyálukat csorgatták. P. azonban összezördült a hölggyel, a Mester szerdán az edzés után már látta mi lehet a hétvégi kulcssikertényező.
   „ Fiúk lesz buszunk vagy nem lesz buszunk a hétvégén? Nem gondoljátok, hogy ennél a hölgynél is megint nekem kell bedobnom magam így hatvan felett!
   Az alacsony R. a csapat benjáminja vékony hangján rögtön jelentkezett.
   „Józsi bácsi, Józsi bácsi, Józsi bácsi, majd én….”
   A Mester rögtön csendre intette, azonnal felmérte a helyzetet:
   „R.-kém nem Rád gondoltam, bízzuk ezt a dolgot a P.re” és a hétvégén busszal utaztunk Sátorhelyre. Mindenkinek a fantáziájára bízom mi történt abban a 2 napban……
   
   Hadd idézem egy mérkőzésleírásomat abból az időszakból:
   A Vasasi srácok megint győztek…..
   
   Bányász TC- Pogány II 2-0 (1-0)
   Parcsin, Stadio Communale 100 néző, 2007.XII.2 Megye III Mohácsi csoport 14. forduló
   
   B: Békési –
   Bánovics, -
   Forr B. (Bodor III), Róth, Schmidt, Kerner -
   Kanizsa, Papp T., Márk (Forr J.) -
   Tóth P. (Pataki V.), Dömse (Csopek)
   Edző: Szabó József
   
   G.: Tóth P., Papp T.,
   
   Vasárnap a 2007. november 18-i havazás miatt elmaradt mérkőzést pótolta a Bányász.
   Ezer sebből vérző csapattal szálltunk harcba. Az ellenféltől több játékos is a megye I-ben szereplő gárdából játszott - mivel számukra már véget ért a bajnokság - ezúttal a II. csapatban.
   A Mester ennek megfelelően alakította a taktikát. Róth Norbi testreszabott feladatot kapott, a tavasszal Vasason ötöt hintő Némethet követő emberfogással próbálta kikapcsolni a játékból. Ezzel lényegében 5 hátvéddel játszott a csapat. A legnagyobb nehézséget mégsem ez jelentette a Mesternek, hanem az hogy ki őrizze a hálónkat. A Parcsini közönség legnagyobb örömére Békési „Béka” Rudira esett a választása. Teljesítményéről mindent elmond, hogy elég rendesen lehúzta a rolót, kapott gól nélkül játszotta végig a mérkőzést. Egy-egy sikeres védése után többet integetett a publikumnak, mint Kádár János anno május elsején.
   A Mester taktikája - anélkül, hogy indokolatlanul „fényeznénk” - tökéletesen bevált, az ellenfél lényegében egy előretolt ékkel játszott, aki ha nehezen át is játszotta a védőjét rögtön szembe találta magát a következő Bányász játékossal. A többi játékosuk a középpályáról csatlakozott a támadáshoz, védekezésnél viszont ezek a játékosok ismét visszazártak, így legalább kétszer annyit kellett futniuk, mint a Bányász játékosoknak. Ráadásul ezzel a labdakihozatalunkat is megkönnyítették, mert a védőknek csak egy játékos kellett átjátszani, ha pedig a támadó harmadukban volt a labda a hazai védők közül valaki mindig üresben kaphatta a visszajátszott zsugát. Persze minden taktika annyit ér amennyit megvalósítanak belőle, vagy ahogy egy klasszikustól hallottam a vár ereje nem a falakban vagyon, hanem természetesen - ékes magyarsággal szólva - a misungban.
   A „misung” pedig csodálatosan működött, hiszen ziccerig kevertük a játékot, az i-re pedig Tóth Peti tette fel a pontot. De rúgtunk ezenkívül még egy lesgólt is, a második félidőben megint ziccerig kijátszott szituációból szereztük a gólt, az ítéletvégrehajtó ezúttal Papp Tomi volt. Az ellenfél eközben mindössze durva belemenéseivel vétette észre magát. A mérkőzés végén további ordító helyzetek elhibázásával tettük izgalmassá a mérkőzést.
   Az idény végén köszönetet szeretnénk mondani:
   - a vezetőségnek, hogy lehetővé tette az indulásunkat,
   - köszönjük nekik, hogy ebben az osztályban messze a legjobb pályát készítették nekünk elő
   - szponzoroknak, hogy anyagilag is támogatták a csapatot.
   - A Mesternek, aki CSAPATOT kovácsolt belőlünk,
   - és végül de nem utolsó sorban a csodálatos Parcsini közönségnek, akik közül többen idegenben is mindig elkísérik a csapatot.
   
   Az őszi idény ezzel a mérkőzéssel véget ért a Bányász a középmezőny elején, az 5. helyen végzett, a téli alapozást januárban kezdjük. A tervek szerint egyelőre Parcsinban kezdjük meg a felkészülést, de szívesen vesszük a támogatókat, akik esetleg egy mediterrán túrával elősegíthetnék a hatékonyabb edzésmunkát. Minden lehetőséget szívesen elfogadunk akár egy egzotikus országba is elutaznánk.
   
   HAJRÁ BÁNYÁSZ!”
   
   Maximalizmusa, egyenessége egyre több konfliktus forrása lett, 2009-ben távozott a csapattól. Én Harasztiba kerültem már egy évvel korábban, éves szabadságomból 1 hetet mindig apámra, a szőlőjére szántam, az egyik forró augusztusvégi délután elkérezkedtem a Fatertól Kerékhegyen, lementem az Öreghez. Furcsán érezte magát, már elkezdődött a bajnokság, hiányzott neki a vasárnapi meccs, a készülődés, a győzelem vagy vereség utáni hangulat, az öltözők világa, ami egész addigi életét végig kísérte. Jó szívvel fogadott az egész délutánt végig beszélgettük ott Kerékhegyen, ahol a futballpályák mellett igazán otthon érezte magát. megkóstoltam a savankását, mutatta a birodalmát, hogy még melyik szomszéd szőlőjét műveli, mert lassan kihallnak a régi világ képviselői. Eltűnőben vannak azok az emberek, akiknek a föld, a verejtékes munkával előállított hegy leve, a hölgyek iránti kellő tisztelet, a család fontossága vagy egy szép csel, egy életerős kapura lóvés jelenti az élet örömét.
   Vele egy érzés, a régi világ egy darabaj távozott, más lesz már a futballpályák és a jó öreg Kerékhegy hangulata.
   Nyugodj békében Mester!