Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
Budapesti Honvéd
1974 - 1987 Rába ETO
1987 - 1987 Budapesti Honvéd
1987 - 1988 RC Genk
1988 - 1992
eredmények / elismerések
5-szörös magyar bajnok (Budapesti Honvéd 1979-1980, 1983-1984, 1984-1985, 1985-1986, 1987-1988)
Magyar kupagyőztes (Budapesti Honvéd 1985)
edző
pályafutás
? (Belgium)
? - ? Csepel SC
1997. június - ? Dunakanyar-Vác
2004 - 2005. június 30 Budapest Honvéd FC (U19)
2006. szeptember - ? Tököl VSK
2007 - 2008. december 8 Inter 04 FC
? - ? Bicskei TC
2014. október 30 - ? Nagytétény SE
2016 - ? Vácszentlászló SE
2017 -
Már nem akar senkit sem meggyőzni, hogy az a meccs nem volt bunda
Pajor-Gyulai László 2024. 04. 27. 6:30
Nagyon kis klubból indulva jutott el a patinás Bp. Honvédba, amellyel aztán öt bajnoki címet nyert. Gyimesi László a nyolcvanas évek egyik legjobb magyar futballistája volt, imádott olyan gólpasszokat adni, amilyenekre csak ő volt képes, ennek ellenére mindössze 12-szer játszott a válogatottban, de ennek megvan a maga története. Két évet is úgy játszott, hogy nem ő írta alá a szerződését, abba pedig belefáradt, hogy bárkit is meggyőzzön, a Volán elleni meccs nem volt bunda.
– Tényleg egy ideig két születésnapja volt?
– Igen, sokáig. Csodálkozva tudtam meg, hogy a Wikipédiában szeptember 18-at írnak szeptember 8 helyett, és hiába jeleztem a hibát, ráadásul én sem tudtam kijavítani. Végül évek teltek el, amíg végre a helyes dátum áll a lapon.
– Önről szólva ez a lap nem sok információt tartalmaz, azt viszont megtudhatjuk, hogy a Műanyag SC-ből indult el a karrierje, onnan került tizenhét évesen a Honvédhoz. Senkit sem lebecsülve, ez nem mondható lépésről lépésre haladásnak.
– Ez kicsit hosszú történet. Akkoriban csapatjátékokban csak tizenkét éves kortól lehetett igazoltan versenyezni. Ezért én atletizálni kezdtem, és nem voltam ügyetlen, magasugrásban például a korosztályomban én ugrottam át először a másfél métert.
Krasovecz tanár úr volt az edzőm, aki rossz néven vette, hogy amint betöltöttem a tizenkettedik életévemet, elköszöntöm az atlétikától, és elmentem focizni. Még a szüleimet is felkereste, de hiába, majd retorzióként félévkor öt tantárgyból is megbuktattak, köztük testnevelésből is.
Én azonban nem engedtem, maradtam a focinál, és az iskola becsületére válik, hogy év végén mind az öt tantárgyból ötöst kaptam, és az volt életem legjobb bizonyítványa.
Tichy Lajos személyesen hívta
– És miért éppen foci, és miért a Műanyag SC?
– Én már öt évesen tudtam, hogy egyszer válogatott futballista leszek. Most is azt mondom, én erre születtem, ez van az agyamban, a véremben, mindenemben. Az osztálytársaim kinevettek, amikor azt magyaráztam nekik, hogy futballistaként beutazom majd a világot, ma már tudják, hogy igazam volt. A Műanyag SC pedig úgy jött képbe később, hogy az egyik legjobb barátom már ott focizott, és őt követtem oda, amikor végre igazolhatóvá váltam.
– Hogyan tudott ott olyan szintre jutni, hogy az elég lett az élvonalhoz és a válogatottsághoz?
– Hajdú Karcsi bácsi, az edzőnk ösztönösen nagyon értett a futballhoz és az edzői szakmához, értett a nyelvünkön, és mindig össze tudta hozni a csapatot. Jó volt lejárni ebbe a közösségbe az edzésekre, a többiek hamar befogadtak maguk közé. Akkoriban minden évben tartottak Budapest négy régiójában válogatókat, majd a kiválasztott gyerekek ezekben a területi válogatottakban játszottak meccseket, és a szakemberek ezek alapján állították össze a főváros válogatottját a különböző korosztályokban. Én mindig eljutottam a végéig, és tudtam, hogy nem kell kapkodnom, majd érkezik olyan ajánlat, ami tovább lendíti a karrieremet.
– A kérdés hasonló egy korábbihoz: miért éppen a Honvédnál kötött ki?
– Ezekben a korosztályos válogatottakban sok honvédos srác szerepelt, és ők hívták fel rám Tichy Lajos figyelmét. Ő párszor megnézett, és az döntött, hogy személyesen ő megkeresett, ez óriási megtiszteltetés volt. Más ajánlatom nem is volt. A barátomat hívták Újpestre próbajátékra, elmentem vele, de azt mondták, hogy vékony vagyok, és udvariasan elküldtek. Ma már azt mondom, hála az égnek.
Válogatottak a kispadon is
– Érzelmileg mennyire kötődött a Honvédhoz?
– Hetvenegyben ott voltam Tichy Lajos búcsúmeccsén, de nem csak Kispestre jártam. Lenyűgözött az akkor Újpest legendás csatársora, Fazekas, Bene, Duna II és Zámbó szenzációs volt, ugyanakkor mentem az MTK stadionjába is Koritárt, Kiss Tibort és Becseit nézni, olykor a Fradi mérkőzésein is felbukkantam, a Honvédnál Kocsis Lajos, Szűcs Lajos, Pál, Pintér és Kozma játékát figyeltem leesett állal. Az érzelmi kötődés pedig abban a pillanatban meglett, ahogy a klub leigazolt.
– Ennyi remek futballista közé hogy tudta beverekedni magát?
– Jól ment a játék, az ifjúsági válogatottal harmadikok lettünk az Európa-bajnokságon, majd egy évvel később ezüstérmet szereztünk a szovjetek mögött a Népstadionban, még a torna válogatottjába is bekerültem. Akkoriban már a felnőtt csapatnál edzettem, ami nagyon feldobott. Néhány vetélytársam eligazolt, megkaptam a lehetőséget, és éltem vele.
– A nyolcvanas évekre fordulva a Honvéd lett a magyar bajnokság egy kiemelkedő csapata, abban az évtizedben hat bajnoki címet nyert. Minek köszönhették ezt? A keret minőségének, a kivételes anyagi lehetőségnek, esetleg kiemelkedő szakmai munkának?
– Már a hetvenes évek végén is nagyon jó csapatunk volt, ha nincs rengeteg sérülés, már akkor aranyérmesek lettünk volna. A keretről mindent elmond, hogy legalább tizenöten voltunk válogatottak, korban, tudásban, játékfelfogásban és szerkezetben is ideális csapatot alkottunk.
Az edzőnk, Komora Imre megelőzte a korát, de nem edzőként, hanem menedzserként. Neki köszönhetően komoly pénzeket kaphattunk a sikerekért, és bár rengeteg időt töltöttünk edzőtáborokban, ami nem tett jót a családi életnek, a motivációval és a körülményekkel minden rendben volt.
Szoktam mondani, hogy ha ez a csapat kétszáz kilométerrel nyugatra van, és a futballszakmára nagyobb rálátással rendelkező edző irányítja, többször is eljutott volna négy közé a BEK-ben.
– Ehhez az évtizedhez sajnos két bundabotrány is hozzátartozott, amelyben a Honvéd is érintett volt. Ezt hogyan élte meg?
– A debreceni ügyben a nyomozás akkor zajlott, amikor én már Belgiumban játszottam. Jöttem haza autóval, és a határon megállítottak. Kaptam egy útvonalengedélyt, és egy napon belül jelentkeznem kellett Debrecenben a rendőrségen vallomást tenni.
A másik ügyről szólva én már belefáradtam abba, hogy meggyőzzem az embereket, a Volán elleni hat-hatos meccs nem volt bunda. Senki sem hiszi el, de ez van, mi tudjuk az igazságot. Nagyon összetartó csapat voltunk, ha ilyen kérdés vetődött fel, akkor magunkra zártuk az öltözőajtót, és az összes játékos, együtt döntött arról, hogy mit tegyünk.
A Volán meccs előtt ilyen nem volt. Öt perccel a vége előtt Garaba Imre kapufát fejelt, ha megegyeztünk volna a döntetlenben, akkor előre sem megy. Az igaz, hogy Esterházy Marciból gólkirályt akartunk csinálni, ezért minden helyzetet megpróbáltunk rá kijátszani, de nem volt megegyezés.
– Korábbi társai mind azt mondják, Gyimesi Laci parádés futballista volt, aki jobban szeretett gólt rúgatni mint gólt rúgni. Ez igaz?
– Igen. A Műanyagban és a Honvéd ifiben is szélső csatárt játszottam, közel voltam a kapuhoz, és rengeteget gólt szereztem. Később változott a szerepköröm, és valóban, sokkal jobb érzés volt olyan passzt adni, amely előtt csak én láttam meg a lehetőséget, azt én tudtam csak úgy odarúgni, mint a hálóba találni, mert nagyon szeretem a futball finomságát. Ilyenkor büszkébb voltam magamra, és akadt olyan meccs, amelyen öt gólpassz állt a nevem mellett.
– Csakhogy a szurkolók emlékezetében elsősorban a nagy góllövők maradnak meg. Erről ráadásul eszembe jut, hogy amúgy is szeretett a háttérben maradni, nem kereste az újságírók társaságát, hogy szerepeljen, azaz nemigen foglalkozott önmaga menedzselésével.
– Mindkettő igaz. A klubok tényleg előszeretettel szerződtetik azokat, akiknek a neve hétről hétre szerepel a gólszerzők között. És valóban, én mindig szerettem csendben, mosolyogva a háttérben maradni, voltak mások is ilyenek, de mégis, kulcsemberei voltunk a sokszor bajnok csapatnak. Sikesdi Gábor például alig szólalt meg, közülünk egyedül ő nem volt sohasem válogatott, ugyanakkor ha ő nincs, mi nem nyerünk ennyi aranyérmet.
Az elhárító tiszt megijedt
– Fiatalon, huszonegy évesen lett válogatott, ám két mérkőzés után szó szerint kisétált a keretből. Ez hogyan történt?
– Duisburgban játszottunk kupameccset hetvenkilenc áprilisában, nyertünk kettő egyre. Akkor volt Tichy Lajos születésnapja, aki vacsora után mindenkit meghívott a szobájába koccintani. A szobatársammal mi nemigen ittunk, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább kimegyünk a városba, és megnézzük, milyen az éjszakai élet egy német bányászvárosban. Elkövettük azt a hibát, hogy a szoba kulcsát leadtuk a recepciónál.
Akkoriban minden külföldi túrán kísért minket egy elhárító tiszt, aki figyelt minket és azt is, hogy milyen mozgások történnek a csapat körül. Komora Imre vele ment végig a szobákon, és a leadott kulcsból kiderült, mi nem vagyunk bent a szállodában.
– Gondolom, azt hitték, hogy disszidált.
– Persze, de amikor kinyitották a szobánkat, láthatták, hogy vettünk hazahozni kartonnyi dobozos sört, ami itthon akkor nagy szám volt, meg filmeket kazettán, és aki disszidálni akar, az nem tesz ilyet. Amikor hajnalban visszaértünk, a recepción mondták, hogy a szobakulcsunk Komora Imrénél van, aki persze lehordott minket, nekem pedig azt mondta, hogy öt évre elfelejthetem a válogatottságot. Nem vettem komolyan, de neki lett igaza, példát statuált velem.
– Tényleg pontosan öt évvel később lett újra válogatott, a tizenkét meccséből hat a mexikói világbajnokságot megelőző két évre esett. Ennek ellenére nem volt ott vébén. Ennek is van története?
– Csak annyi, hogy nyolcvanöt decemberében játszottunk Mexikóban, és amikor hazaérkeztünk, Mezey György szövetségi kapitány azt mondta, ez a keret az alap, hozzánk csatlakoznak majd még néhányan, és találkozunk januárban, amikor megyünk majd edzőtáborba valamelyik arab országba. Azóta várom a repülőjegyet, nem kaptam meghívót, és senki sem szólt a miértről egyetlen szót sem. Sohasem kérdeztem rá, miért estem ki a keretből, mert már túl vagyok rajta. Úgy vélem, Mezey Györgynek a maga szisztémájához ott volt Nyilasi Tibor és Détári Lajos, én csak kispados lehettem volna.
Büntetés a bajnoki arany után
– Érdekes, hogy ezután tíz meccsen Győrben is játszott. Kölcsönadták?
– Igen. Egy napon Komora Imre közölte velem, hogy kölcsönadnak, és kész. A tavaszi szezon végén maradni akartam, meg is egyeztünk, de a Honvéd ragaszkodott a visszatérésemhez, és ezután egy évig úgy játszottam, hogy nem írtam alá a szerződésemet. Ez előfordult már korábban is.
Amikor nyolcvanban megnyertük a bajnokságot, az utolsó két fordulóban kikaptunk. Ezen a klub katona elnöke annyira felháborodott, hogy az év végi prémiumunkból levont húsz százalékot. Tette ezt úgy, hogy a Honvéd ezt megelőzően huszonöt évig nem tudott bajnok lenni!
Erre azt mondtam, hogy akkor én viszont nem írok alá. Végül játszottam akkor is, de a papírokra valaki más kanyarította rá a nevemet. Hozzáteszem, nem baj, mert így ötszörös bajnok és a Honvéd örökös bajnoka lehettem.
– A belga Genknél nem volt tekintélyesebb kérője?
– A pályafutásom során több menedzser megkörnyékezett, nagy klubokhoz csábítottak volna, de én nem akartam disszidálni. Amikor legálisan mehettem volna, akkor Komora Imre azt mondta, addig nem enged el, amíg Détárit nem sikerül eladni. Ez összejött nyolcvanhétben, és egy év múlva mehettem. Azokhoz a lehetőségekhez képest, amelyek korábban adódtak, a Genk valóban nem volt tekintélyes, de már elmúltam harminc éves, ezzel kellett élnem, és nagyon jó négy évet töltöttem ott.
A mai Honvéd kidobott pénz
– A visszavonulása után csak néhány alacsonyabb osztályú csapatnál dolgozott edzőként. Miért?
– Ez nekem is okoz hiányérzetet, NB II volt a legmagasabb szint, ahol dolgoztam. Nemigen tudom az okát. A végzettségem megvan, ugyanakkor az önmagam menedzselésében itt sem voltam jó, nem szereztem magamnak pártfogókat, akik nyomtak volna feljebb. És az is igaz, hogy nem vagyok való pályaedzőnek, mert szeretek önállóan a magam feje után menni, pedig arról a posztról el lehetett volna indulni az élvonal felé is.
– Ma a Honvédnál az a siker, hogy a csapat nem esik ki a harmadosztályba. Ezt hogyan éli meg?
– El tudja képzelni… Ez a vezetés leült velünk, régi játékosokkal, és az ígérte, folyamatosan kíváncsi lesz a véleményünkre, de erre még egyszer nem került sor, és amit mondtunk, azt sem szívlelték meg.
Két út áll egy tulajdonos előtt: vagy ő ért a futballhoz, és hoz jó döntéseket, vagy odavesz valakit maga mellé, aki ért hozzá. Minden más esetben az összes forint kidobott pénz, és ezt látjuk most Kispesten.
– Manapság mivel tölti az idejét?
– Balatonfüreden kollégistáknak tartok egyéni képzést, és van egy U16-os csapatom. Mindig abból próbálom kihozni a legtöbbet, ami éppen adódik, nem panaszkodom, és jól is érzem így magamat. Sokkal jobban, mint hogy elkezdjek tolakodni, telefonálgatni más munka érdekében. Ilyen vagyok, és ezt el is fogadom.
Gyimesi László (Budapest 1957.09.08 - ) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
Pajor-Gyulai László 2024. 04. 27. 6:30
Nagyon kis klubból indulva jutott el a patinás Bp. Honvédba, amellyel aztán öt bajnoki címet nyert. Gyimesi László a nyolcvanas évek egyik legjobb magyar futballistája volt, imádott olyan gólpasszokat adni, amilyenekre csak ő volt képes, ennek ellenére mindössze 12-szer játszott a válogatottban, de ennek megvan a maga története. Két évet is úgy játszott, hogy nem ő írta alá a szerződését, abba pedig belefáradt, hogy bárkit is meggyőzzön, a Volán elleni meccs nem volt bunda.
– Tényleg egy ideig két születésnapja volt?
– Igen, sokáig. Csodálkozva tudtam meg, hogy a Wikipédiában szeptember 18-at írnak szeptember 8 helyett, és hiába jeleztem a hibát, ráadásul én sem tudtam kijavítani. Végül évek teltek el, amíg végre a helyes dátum áll a lapon.
– Önről szólva ez a lap nem sok információt tartalmaz, azt viszont megtudhatjuk, hogy a Műanyag SC-ből indult el a karrierje, onnan került tizenhét évesen a Honvédhoz. Senkit sem lebecsülve, ez nem mondható lépésről lépésre haladásnak.
– Ez kicsit hosszú történet. Akkoriban csapatjátékokban csak tizenkét éves kortól lehetett igazoltan versenyezni. Ezért én atletizálni kezdtem, és nem voltam ügyetlen, magasugrásban például a korosztályomban én ugrottam át először a másfél métert.
Krasovecz tanár úr volt az edzőm, aki rossz néven vette, hogy amint betöltöttem a tizenkettedik életévemet, elköszöntöm az atlétikától, és elmentem focizni. Még a szüleimet is felkereste, de hiába, majd retorzióként félévkor öt tantárgyból is megbuktattak, köztük testnevelésből is.
Én azonban nem engedtem, maradtam a focinál, és az iskola becsületére válik, hogy év végén mind az öt tantárgyból ötöst kaptam, és az volt életem legjobb bizonyítványa.
Tichy Lajos személyesen hívta
– És miért éppen foci, és miért a Műanyag SC?
– Én már öt évesen tudtam, hogy egyszer válogatott futballista leszek. Most is azt mondom, én erre születtem, ez van az agyamban, a véremben, mindenemben. Az osztálytársaim kinevettek, amikor azt magyaráztam nekik, hogy futballistaként beutazom majd a világot, ma már tudják, hogy igazam volt. A Műanyag SC pedig úgy jött képbe később, hogy az egyik legjobb barátom már ott focizott, és őt követtem oda, amikor végre igazolhatóvá váltam.
– Hogyan tudott ott olyan szintre jutni, hogy az elég lett az élvonalhoz és a válogatottsághoz?
– Hajdú Karcsi bácsi, az edzőnk ösztönösen nagyon értett a futballhoz és az edzői szakmához, értett a nyelvünkön, és mindig össze tudta hozni a csapatot. Jó volt lejárni ebbe a közösségbe az edzésekre, a többiek hamar befogadtak maguk közé. Akkoriban minden évben tartottak Budapest négy régiójában válogatókat, majd a kiválasztott gyerekek ezekben a területi válogatottakban játszottak meccseket, és a szakemberek ezek alapján állították össze a főváros válogatottját a különböző korosztályokban. Én mindig eljutottam a végéig, és tudtam, hogy nem kell kapkodnom, majd érkezik olyan ajánlat, ami tovább lendíti a karrieremet.
– A kérdés hasonló egy korábbihoz: miért éppen a Honvédnál kötött ki?
– Ezekben a korosztályos válogatottakban sok honvédos srác szerepelt, és ők hívták fel rám Tichy Lajos figyelmét. Ő párszor megnézett, és az döntött, hogy személyesen ő megkeresett, ez óriási megtiszteltetés volt. Más ajánlatom nem is volt. A barátomat hívták Újpestre próbajátékra, elmentem vele, de azt mondták, hogy vékony vagyok, és udvariasan elküldtek. Ma már azt mondom, hála az égnek.
Válogatottak a kispadon is
– Érzelmileg mennyire kötődött a Honvédhoz?
– Hetvenegyben ott voltam Tichy Lajos búcsúmeccsén, de nem csak Kispestre jártam. Lenyűgözött az akkor Újpest legendás csatársora, Fazekas, Bene, Duna II és Zámbó szenzációs volt, ugyanakkor mentem az MTK stadionjába is Koritárt, Kiss Tibort és Becseit nézni, olykor a Fradi mérkőzésein is felbukkantam, a Honvédnál Kocsis Lajos, Szűcs Lajos, Pál, Pintér és Kozma játékát figyeltem leesett állal. Az érzelmi kötődés pedig abban a pillanatban meglett, ahogy a klub leigazolt.
– Ennyi remek futballista közé hogy tudta beverekedni magát?
– Jól ment a játék, az ifjúsági válogatottal harmadikok lettünk az Európa-bajnokságon, majd egy évvel később ezüstérmet szereztünk a szovjetek mögött a Népstadionban, még a torna válogatottjába is bekerültem. Akkoriban már a felnőtt csapatnál edzettem, ami nagyon feldobott. Néhány vetélytársam eligazolt, megkaptam a lehetőséget, és éltem vele.
– A nyolcvanas évekre fordulva a Honvéd lett a magyar bajnokság egy kiemelkedő csapata, abban az évtizedben hat bajnoki címet nyert. Minek köszönhették ezt? A keret minőségének, a kivételes anyagi lehetőségnek, esetleg kiemelkedő szakmai munkának?
– Már a hetvenes évek végén is nagyon jó csapatunk volt, ha nincs rengeteg sérülés, már akkor aranyérmesek lettünk volna. A keretről mindent elmond, hogy legalább tizenöten voltunk válogatottak, korban, tudásban, játékfelfogásban és szerkezetben is ideális csapatot alkottunk.
Az edzőnk, Komora Imre megelőzte a korát, de nem edzőként, hanem menedzserként. Neki köszönhetően komoly pénzeket kaphattunk a sikerekért, és bár rengeteg időt töltöttünk edzőtáborokban, ami nem tett jót a családi életnek, a motivációval és a körülményekkel minden rendben volt.
Szoktam mondani, hogy ha ez a csapat kétszáz kilométerrel nyugatra van, és a futballszakmára nagyobb rálátással rendelkező edző irányítja, többször is eljutott volna négy közé a BEK-ben.
– Ehhez az évtizedhez sajnos két bundabotrány is hozzátartozott, amelyben a Honvéd is érintett volt. Ezt hogyan élte meg?
– A debreceni ügyben a nyomozás akkor zajlott, amikor én már Belgiumban játszottam. Jöttem haza autóval, és a határon megállítottak. Kaptam egy útvonalengedélyt, és egy napon belül jelentkeznem kellett Debrecenben a rendőrségen vallomást tenni.
A másik ügyről szólva én már belefáradtam abba, hogy meggyőzzem az embereket, a Volán elleni hat-hatos meccs nem volt bunda. Senki sem hiszi el, de ez van, mi tudjuk az igazságot. Nagyon összetartó csapat voltunk, ha ilyen kérdés vetődött fel, akkor magunkra zártuk az öltözőajtót, és az összes játékos, együtt döntött arról, hogy mit tegyünk.
A Volán meccs előtt ilyen nem volt. Öt perccel a vége előtt Garaba Imre kapufát fejelt, ha megegyeztünk volna a döntetlenben, akkor előre sem megy. Az igaz, hogy Esterházy Marciból gólkirályt akartunk csinálni, ezért minden helyzetet megpróbáltunk rá kijátszani, de nem volt megegyezés.
– Korábbi társai mind azt mondják, Gyimesi Laci parádés futballista volt, aki jobban szeretett gólt rúgatni mint gólt rúgni. Ez igaz?
– Igen. A Műanyagban és a Honvéd ifiben is szélső csatárt játszottam, közel voltam a kapuhoz, és rengeteget gólt szereztem. Később változott a szerepköröm, és valóban, sokkal jobb érzés volt olyan passzt adni, amely előtt csak én láttam meg a lehetőséget, azt én tudtam csak úgy odarúgni, mint a hálóba találni, mert nagyon szeretem a futball finomságát. Ilyenkor büszkébb voltam magamra, és akadt olyan meccs, amelyen öt gólpassz állt a nevem mellett.
– Csakhogy a szurkolók emlékezetében elsősorban a nagy góllövők maradnak meg. Erről ráadásul eszembe jut, hogy amúgy is szeretett a háttérben maradni, nem kereste az újságírók társaságát, hogy szerepeljen, azaz nemigen foglalkozott önmaga menedzselésével.
– Mindkettő igaz. A klubok tényleg előszeretettel szerződtetik azokat, akiknek a neve hétről hétre szerepel a gólszerzők között. És valóban, én mindig szerettem csendben, mosolyogva a háttérben maradni, voltak mások is ilyenek, de mégis, kulcsemberei voltunk a sokszor bajnok csapatnak. Sikesdi Gábor például alig szólalt meg, közülünk egyedül ő nem volt sohasem válogatott, ugyanakkor ha ő nincs, mi nem nyerünk ennyi aranyérmet.
Az elhárító tiszt megijedt
– Fiatalon, huszonegy évesen lett válogatott, ám két mérkőzés után szó szerint kisétált a keretből. Ez hogyan történt?
– Duisburgban játszottunk kupameccset hetvenkilenc áprilisában, nyertünk kettő egyre. Akkor volt Tichy Lajos születésnapja, aki vacsora után mindenkit meghívott a szobájába koccintani. A szobatársammal mi nemigen ittunk, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább kimegyünk a városba, és megnézzük, milyen az éjszakai élet egy német bányászvárosban. Elkövettük azt a hibát, hogy a szoba kulcsát leadtuk a recepciónál.
Akkoriban minden külföldi túrán kísért minket egy elhárító tiszt, aki figyelt minket és azt is, hogy milyen mozgások történnek a csapat körül. Komora Imre vele ment végig a szobákon, és a leadott kulcsból kiderült, mi nem vagyunk bent a szállodában.
– Gondolom, azt hitték, hogy disszidált.
– Persze, de amikor kinyitották a szobánkat, láthatták, hogy vettünk hazahozni kartonnyi dobozos sört, ami itthon akkor nagy szám volt, meg filmeket kazettán, és aki disszidálni akar, az nem tesz ilyet. Amikor hajnalban visszaértünk, a recepción mondták, hogy a szobakulcsunk Komora Imrénél van, aki persze lehordott minket, nekem pedig azt mondta, hogy öt évre elfelejthetem a válogatottságot. Nem vettem komolyan, de neki lett igaza, példát statuált velem.
– Tényleg pontosan öt évvel később lett újra válogatott, a tizenkét meccséből hat a mexikói világbajnokságot megelőző két évre esett. Ennek ellenére nem volt ott vébén. Ennek is van története?
– Csak annyi, hogy nyolcvanöt decemberében játszottunk Mexikóban, és amikor hazaérkeztünk, Mezey György szövetségi kapitány azt mondta, ez a keret az alap, hozzánk csatlakoznak majd még néhányan, és találkozunk januárban, amikor megyünk majd edzőtáborba valamelyik arab országba. Azóta várom a repülőjegyet, nem kaptam meghívót, és senki sem szólt a miértről egyetlen szót sem. Sohasem kérdeztem rá, miért estem ki a keretből, mert már túl vagyok rajta. Úgy vélem, Mezey Györgynek a maga szisztémájához ott volt Nyilasi Tibor és Détári Lajos, én csak kispados lehettem volna.
Büntetés a bajnoki arany után
– Érdekes, hogy ezután tíz meccsen Győrben is játszott. Kölcsönadták?
– Igen. Egy napon Komora Imre közölte velem, hogy kölcsönadnak, és kész. A tavaszi szezon végén maradni akartam, meg is egyeztünk, de a Honvéd ragaszkodott a visszatérésemhez, és ezután egy évig úgy játszottam, hogy nem írtam alá a szerződésemet. Ez előfordult már korábban is.
Amikor nyolcvanban megnyertük a bajnokságot, az utolsó két fordulóban kikaptunk. Ezen a klub katona elnöke annyira felháborodott, hogy az év végi prémiumunkból levont húsz százalékot. Tette ezt úgy, hogy a Honvéd ezt megelőzően huszonöt évig nem tudott bajnok lenni!
Erre azt mondtam, hogy akkor én viszont nem írok alá. Végül játszottam akkor is, de a papírokra valaki más kanyarította rá a nevemet. Hozzáteszem, nem baj, mert így ötszörös bajnok és a Honvéd örökös bajnoka lehettem.
– A belga Genknél nem volt tekintélyesebb kérője?
– A pályafutásom során több menedzser megkörnyékezett, nagy klubokhoz csábítottak volna, de én nem akartam disszidálni. Amikor legálisan mehettem volna, akkor Komora Imre azt mondta, addig nem enged el, amíg Détárit nem sikerül eladni. Ez összejött nyolcvanhétben, és egy év múlva mehettem. Azokhoz a lehetőségekhez képest, amelyek korábban adódtak, a Genk valóban nem volt tekintélyes, de már elmúltam harminc éves, ezzel kellett élnem, és nagyon jó négy évet töltöttem ott.
A mai Honvéd kidobott pénz
– A visszavonulása után csak néhány alacsonyabb osztályú csapatnál dolgozott edzőként. Miért?
– Ez nekem is okoz hiányérzetet, NB II volt a legmagasabb szint, ahol dolgoztam. Nemigen tudom az okát. A végzettségem megvan, ugyanakkor az önmagam menedzselésében itt sem voltam jó, nem szereztem magamnak pártfogókat, akik nyomtak volna feljebb. És az is igaz, hogy nem vagyok való pályaedzőnek, mert szeretek önállóan a magam feje után menni, pedig arról a posztról el lehetett volna indulni az élvonal felé is.
– Ma a Honvédnál az a siker, hogy a csapat nem esik ki a harmadosztályba. Ezt hogyan éli meg?
– El tudja képzelni… Ez a vezetés leült velünk, régi játékosokkal, és az ígérte, folyamatosan kíváncsi lesz a véleményünkre, de erre még egyszer nem került sor, és amit mondtunk, azt sem szívlelték meg.
Két út áll egy tulajdonos előtt: vagy ő ért a futballhoz, és hoz jó döntéseket, vagy odavesz valakit maga mellé, aki ért hozzá. Minden más esetben az összes forint kidobott pénz, és ezt látjuk most Kispesten.
– Manapság mivel tölti az idejét?
– Balatonfüreden kollégistáknak tartok egyéni képzést, és van egy U16-os csapatom. Mindig abból próbálom kihozni a legtöbbet, ami éppen adódik, nem panaszkodom, és jól is érzem így magamat. Sokkal jobban, mint hogy elkezdjek tolakodni, telefonálgatni más munka érdekében. Ilyen vagyok, és ezt el is fogadom.
https://magyarnemzet.hu/sport/2024/04/gyimesi-laszlo-honved-nyolcvanas-evek-bajnoksagok-bundabotrany
via:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=178838382312123&set=a.146071308922164.1073741995.100005578868040