Kutasi László (Kiskunfélegyháza 1949.07.29 - )
játékos
edző
Már egészen kölyökkoromtól kezdve a labda szeretete a véremben volt, mivel édesapám Kiskunfélegyházán szintén rúgta a labdát, több-kevesebb eredménnyel. Abban az időben nem volt ez olyan nagy dolog, mert a legtöbb gyerek az utcán kereste a szórakozás lehetőségét, amelyben természetesen a mindennapi focizás is szerepet játszott. Kis izmos, örökmozgó gyerek voltam, a foci mellett sok más sportágat is kipróbáltam.
A gimnázium legjobb játékosa lettem és Kiskunfélegyházáról egyedüliként beválogattak Bács-Kiskun megye ifjúsági csapatába.
A foci mellett testnevelő tanáraim kérésére kosárlabdáztam és megyei bronzérmes szertornász is lettem. 16 évesen az edzések után úgy mentem haza az iskolától kb. két kilométerre lévő lakásunkig, hogy szinte nem voltam eszméletemnél a fáradtságtól. A gimnáziumot jeles eredménnyel végeztem, így lehetőségem adódott a továbbtanulásra. Négy nagyon nehéz, de csodálatos gimnáziumi év után felvételt nyertem a Kecskeméti Műszaki Főiskola Gyártástechnológia szakára.
Nagy bánatomra a focit csak hobbi szinten tudtam tovább folytatni, mivel vonattal jártam Kecskemétre a főiskolára és nem értem haza időben az edzésekre. Hétvégeken viszont rendszeresen játszottam egy alacsonyabb osztályú csapatban és annyit edzettem, amennyit csak az időm engedett. Hála Istennek, a szorgalmam és akarásom mindig megtalálta az időt az önedzés lehetőségére.
A Főiskola második évében a mostani Rektornak, Danyi József tanár úrnak köszönhetően sikerült összehozni egy főiskolai csapatot. A professzor úr - akivel a mai napig jó barátságban vagyok - nagyon szerette a focit. Utána már ott játszottam, mert az edzésekre ott tudtam maradni és csak az esti vonattal mentem haza holt fáradtan és nagyon éhesen. Akkor kb. 60 kg lehettem.1
A gimnázium legjobb játékosa lettem és Kiskunfélegyházáról egyedüliként beválogattak Bács-Kiskun megye ifjúsági csapatába.
A foci mellett testnevelő tanáraim kérésére kosárlabdáztam és megyei bronzérmes szertornász is lettem. 16 évesen az edzések után úgy mentem haza az iskolától kb. két kilométerre lévő lakásunkig, hogy szinte nem voltam eszméletemnél a fáradtságtól. A gimnáziumot jeles eredménnyel végeztem, így lehetőségem adódott a továbbtanulásra. Négy nagyon nehéz, de csodálatos gimnáziumi év után felvételt nyertem a Kecskeméti Műszaki Főiskola Gyártástechnológia szakára.
Nagy bánatomra a focit csak hobbi szinten tudtam tovább folytatni, mivel vonattal jártam Kecskemétre a főiskolára és nem értem haza időben az edzésekre. Hétvégeken viszont rendszeresen játszottam egy alacsonyabb osztályú csapatban és annyit edzettem, amennyit csak az időm engedett. Hála Istennek, a szorgalmam és akarásom mindig megtalálta az időt az önedzés lehetőségére.
A Főiskola második évében a mostani Rektornak, Danyi József tanár úrnak köszönhetően sikerült összehozni egy főiskolai csapatot. A professzor úr - akivel a mai napig jó barátságban vagyok - nagyon szerette a focit. Utána már ott játszottam, mert az edzésekre ott tudtam maradni és csak az esti vonattal mentem haza holt fáradtan és nagyon éhesen. Akkor kb. 60 kg lehettem.1
Szegedi VSE, ?-1974
A Főiskola elvégzése után Szegedre kerültem az NB II-es Szegedi Vasutas labdarúgó csapatához. Nem tudom, hogy mennyi részem volt benne, de attól kezdve, hogy elkezdtem játszani a csapatban, középcsapatból élcsapattá lettünk.
Bács-Kiskun Megye ifjúsági válogatottjában még csatár voltam, balszélső poszton játszottam. Nagyon sok gólt rúgtam és sokat bírtam futni. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert az SZVSE-nél már bal oldali középpályást kellett játszanom. Nem volt semmi probléma, mivel a lövőerőm akkor már kezdett félelmetessé fejlődni! Gujdár Sanyi, aki akkor volt az első osztályú szegedi csapat kapusa, mindig kétségbeesetten kiabált a társaival, hogy „azt a görbe lábút ne engedjétek lőni!!!”. Az voltam én. Egy szezonban 20 gól körül lőttem középpályáról!
Már harmadik éve játszottam a csapatban, amikor a Népligetben a Budapesti Építők csapata ellen mérkőztünk. Kikaptunk 4:2-re, de a mi két gólunkat én rúgtam és utólag mondhatom, hogy igazán szép és nagy gólok voltak. Ezen a mérkőzésen ott volt egy mérnök ember, sajnos a nevére már nem emlékszem, aki a mérkőzés után odajött hozzám és mondta, hogy Ő a DVTK budapesti megfigyelője és nagyon tetszett a játékom. Kérdezte, hogy a szezon végén lenne-e kedvem elmenni Diósgyőrbe egy próbajátékra. Gondolkodás nélkül mondtam, hogy igen! Akkor már mérnökként dolgoztam Szegeden a MÁV Tervező Irodájában, akkor voltam 24,5 éves és 1973 decemberében nősültem. 25 éves koromig adtam lehetőséget magamnak, hogy ha el tudok menni magasabb osztályba játszani, akkor elmegyek, ha nem, akkor csak amatőr szinten focizok tovább és belevetem a szorgalmam a mérnöki munka rejtelmeibe. Úgy látszik a sorsom úgy lett megírva, hogy majdnem az utolsó pillanatban dőlt el, focistaként vagy mérnökként éljem-e tovább az életem!1
Bács-Kiskun Megye ifjúsági válogatottjában még csatár voltam, balszélső poszton játszottam. Nagyon sok gólt rúgtam és sokat bírtam futni. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert az SZVSE-nél már bal oldali középpályást kellett játszanom. Nem volt semmi probléma, mivel a lövőerőm akkor már kezdett félelmetessé fejlődni! Gujdár Sanyi, aki akkor volt az első osztályú szegedi csapat kapusa, mindig kétségbeesetten kiabált a társaival, hogy „azt a görbe lábút ne engedjétek lőni!!!”. Az voltam én. Egy szezonban 20 gól körül lőttem középpályáról!
Már harmadik éve játszottam a csapatban, amikor a Népligetben a Budapesti Építők csapata ellen mérkőztünk. Kikaptunk 4:2-re, de a mi két gólunkat én rúgtam és utólag mondhatom, hogy igazán szép és nagy gólok voltak. Ezen a mérkőzésen ott volt egy mérnök ember, sajnos a nevére már nem emlékszem, aki a mérkőzés után odajött hozzám és mondta, hogy Ő a DVTK budapesti megfigyelője és nagyon tetszett a játékom. Kérdezte, hogy a szezon végén lenne-e kedvem elmenni Diósgyőrbe egy próbajátékra. Gondolkodás nélkül mondtam, hogy igen! Akkor már mérnökként dolgoztam Szegeden a MÁV Tervező Irodájában, akkor voltam 24,5 éves és 1973 decemberében nősültem. 25 éves koromig adtam lehetőséget magamnak, hogy ha el tudok menni magasabb osztályba játszani, akkor elmegyek, ha nem, akkor csak amatőr szinten focizok tovább és belevetem a szorgalmam a mérnöki munka rejtelmeibe. Úgy látszik a sorsom úgy lett megírva, hogy majdnem az utolsó pillanatban dőlt el, focistaként vagy mérnökként éljem-e tovább az életem!1
Diósgyőri VTK, 1974-1980
1974-ben került föl az NB I/B-ből az élvonalba a DVTK Preiner Kálmán bácsi vezetésével. Mire én a próbajátékra megérkeztem, már Szabó Géza lett az edző! Akkor volt ott próbajátékon Horváth Ernő, Tóth Lajos és Borostyán Misi Sajószentpéterről.
A bonyodalmakat növelte, hogy akkor már az SZVSE meghatározó játékosa voltam és sehogy sem akartak elengedni. Akkor azt mondtam a szegedi vezetőknek: ha nem engedik, hogy kipróbáljam magam magasabb osztályban, akkor még a városból is elmegyek és abbahagyom a labdarúgást örökre. Az átigazolási időszak július 15-én éjfélig tartott. Egészen 11:30-ig ott vitatkoztunk a nagyállomás várótermében, végül nagy nehezen aláírták az átigazolási papírt, amit a peronfelügyelő bélyegzőjével hitelesítettek!
Így lettem Diósgyőri játékos! Két nap múlva jött értem autóval Hőrich Tibi bácsi, a DVTK intézője és megkezdődött az ottani pályafutásom, amely eddigi életem legszebb, legizgalmasabb, legszenvedélyesebb és csak szuperlatívuszokban kifejezhető éveimet jelentette, jelenti. A Diósgyőri emlékeimet még szóban sem tudnám egy hónapig sem elmondani, nemhogy leírni!
Az ott eltöltött hat év vérrel ivódott az emlékezetembe, csak a távozás körülményei hagytak némi árnyékot, de ahogy az ének is mondja: Csak a szépre emlékezem!1
A bonyodalmakat növelte, hogy akkor már az SZVSE meghatározó játékosa voltam és sehogy sem akartak elengedni. Akkor azt mondtam a szegedi vezetőknek: ha nem engedik, hogy kipróbáljam magam magasabb osztályban, akkor még a városból is elmegyek és abbahagyom a labdarúgást örökre. Az átigazolási időszak július 15-én éjfélig tartott. Egészen 11:30-ig ott vitatkoztunk a nagyállomás várótermében, végül nagy nehezen aláírták az átigazolási papírt, amit a peronfelügyelő bélyegzőjével hitelesítettek!
Így lettem Diósgyőri játékos! Két nap múlva jött értem autóval Hőrich Tibi bácsi, a DVTK intézője és megkezdődött az ottani pályafutásom, amely eddigi életem legszebb, legizgalmasabb, legszenvedélyesebb és csak szuperlatívuszokban kifejezhető éveimet jelentette, jelenti. A Diósgyőri emlékeimet még szóban sem tudnám egy hónapig sem elmondani, nemhogy leírni!
Az ott eltöltött hat év vérrel ivódott az emlékezetembe, csak a távozás körülményei hagytak némi árnyékot, de ahogy az ének is mondja: Csak a szépre emlékezem!1
SZEOL AK, 1980-1984
...Makói SVSE, 1984-1985
...
forrás
Készült az
1 - http://amigeleken.hu/egy_ember_aki_megszerette_a_diosgyort_kutasi_laszlo
írásainak, interjúinak felhasználásával.
1 - http://amigeleken.hu/egy_ember_aki_megszerette_a_diosgyort_kutasi_laszlo
írásainak, interjúinak felhasználásával.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások